A nádor eltávozása folytán a Velence körül tábort ütött magyar seregtest megint csak vezető nélkül maradt; szerencsére azonban a nádorral Pestre visszatért Moga altábornagy hajlandónak nyilatkozott a sereg fölötti parancsnokság átvételére, minek folytán nevezett a sereg körébe szeptember 27-én tényleg meg is érkezett.
A Keszthelynél még mindössze csak 6000 embert számláló hadtest időközben tetemesen megszaporodott. Igy például már magában véve a hozzája bevonult Ivánka dandár is, – mely állott: az 1-ső pesti zászlóaljból 6 századdal, a 2-ik pesti zászlóaljból 4 századdal, az egri és budai félzászlóaljakból 2–2 századdal, 1/2 hatfontos ütegből 4 ágyúval – összesen több mint 10.000 emberrel szaporította a velencei tábort. Megjegyzendő egyszersmind, hogy a fenti csapatok közül a pesti zászlóaljak pedig osztrák gyalogsági fegyverekkel voltak ellátva.
A mozgó nemzetőrség közül 2 tolnamegyei zászlóalj és 1200 jól felszerelt borsodi nemzetőr rendeltetett be a velencei táborba, miáltal annak létszáma, nem számítva a naponként elérkező, jobbára ugyan ujonc, de a többi csapatok keretében mégis eléggé jól használható nemeztőröket, máris legalább 18.000 emberre szökött el.
Moga az előörseinek birtokában levő Sukoró vidékénél Martonvásár környékét ellenállás kifejtésére sokkal jobbnak vélvén, hadainak egy részét 28-án az említett helység felé indította útnak. Alig, hogy ez megtörtént, Ludvigh János és Repeczky Ferenc képviselők az országgyülés megbízásából azzal az utasítással érkeztek meg az altábornagy főhadiszállásába, hogy ez utóbbit az örökös visszavonulás helyett a harc elfogadására birják. Hogy pedig egyidejüleg a tisztikar hanglatáról és követendő magatartásáról is felvilágosítás és biztosság szereztessék, az említett képviselők a haditanácsnak azonnali egybehívását követelték, ami tényleg meg is történt. Más alkalmas helyiség hiányában a haditanács, melyen Moga altábornagy elnöklete alatt valamennyi csapatparancsnok és minden csapattesttől egy-egy tiszt vett részt, a sukorói református templomban gyült össze. A tanácskozás bevezetéséül Ludvigh az országgyülés végzését olvasta fel, mely szerint az ország megvárja a vitéz hadseregtől, miszerint az ne a pesti, hanem a zágrábi utat mutassa meg az ellenségnek; egyben kijelenté Ludvigh, hogy ő társával csak akkor hagyja el a tábort, amidőn az ország képviselőinek végzése már ténnyé vált. Ludvigh után még többen szólaltak fel s ezek között a Perczel testvérek, Mór és Miklós, igen szenvedélyesen s elég meggondolatlanul keltek ki, különösen a „sárga-fekete” tisztek ellen. Moga erre kardját leoldván, kijelentette, hogy ily viszonyok között a vezérségről ezennel lemond. Példáját többen, így Kiss Ernő, Bubna és mások is követték. Ekkor azonban szót emelt a szintén jelenlevő Batthyány elnökminiszter s nyugodt, férfias kijelentéseivel a megsértett tisztikart kiengesztelnie sikerül oly annyira, hogy maga Moga még arra is hajlandónak mutatkozott, hogy a csatát a sukorói állásban elfogadja. Erre a többi tisztek is békülékenyebbek lettek s egyhangulag kijelentették, miszerint készek Jellacsicsnak utját állani s eltökélt szándékuk, hogy ha általa megtámadtatnak, a csatát elfogadják.
Ehhez képest Moga mintegy 20.000 emberből álló hadtestét, miután annak már folyamatban volt visszavonulását beszüntette, következőleg helyezte el az általa kiszemelt harcállásba:
a jobb szárnyat Milpökh 60. sorezredbeli ezredes parancsnoksága alatt, a bicskei ut mentén, jobb szárnyával a pátkai mocsárra támaszkodva; ereje körülbelül 3500 ember és 1 hatfontos üteg; a legszélső jobb szárny biztosítására és megkerülés elleni védekezés gyanánt Pátka északi kijáratához egy lovas osztály rendeltetett;
a bal szárnyat Répásy 6-ik huszárezredbeli ezredes alatt, a Velencei tóra támaszkodva; ereje mintegy 8500 ember és 1 hatfontos üteg;
a 4500 emberből, 1 tizenkét és 1 hatfontos ütegből álló középhad Holtsche vezérőrnagy alatt, a pesti országut mindkét oldalán, Sukoró helység előtt foglalt állást;
a Velence helységnél, a Velencei tó Dunára néző oldalán elhelyezett s mintegy 4500 embert és 2 üteget számláló tartalék felett végre Teleky Ádám vezérőrnagy vette át a prancsnokságot.
Főerejét e szerint Moga a már természettől fogva erősebb s a Velencei tó által is védett balszárnyra helyezte, ami nem igen számíthat helyeslésünkre. Épúgy nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül a 12.000 lépésnyi túlnagy kiterjedést, valamint azt sem, hogy a teljesen izoláltan álló jobb szárny és a középhad között óriási űr tátongott, mely szinte magától kinálkozott az állás áttörésének megkisérlésére.
A bán seregét szeptember 28-án Pákozdtól délnyugatra, e helység és Székesfehérvár között összpontosította s még ugyanaznap Fligelli őrnagyot a magyar tábor, s amennyire lehet a főváros, készülődéseinek kikémlelésére küldötte ki. Fligelli azonban Mártonvásáron elfogatván, hadifoglyul Budára vitetett. Fligelli kiküldésével egyidejüleg Jellacsics még erőszakos kémszemlét is intéztetett a magyar tábor ellen, különben pedig szeptember 28-ika nyugodtan telt el.
A következő napra, reggel 6 órára a bán mintegy 25.000-nyi seregének támadó előnyomulást rendelt a következő csoportosítással:
jobb oszlop Kempen vezérőrnagy parancsnoksága alatt a pesti uton;
bal oszlop a döntő támadás keresztülvitelére Hartlieb altábornagy alatt az alcsuthi uton; e két oszlop között
középhadoszlop gyanánt a bán által személysen vezetett hadosztály nyomult előre a pákozdi magaslatokon át a sukorói fensik felé.
Hadműveleti terve a bánnak az volt, hogy a magyar sereget a jobbszárny és középhad visszanyomásával a Velencei tóba szorítja.
Az ütközet a Pákozd tájékán felállított előőrseinkkel keletkezett előőrsi csatározás vezette be, mely délelőtt 11 óráig tartó álló tüzharccá fejlődött ki, amidőn előörscsapataink a főállásba huzódtak vissza. Hartlieb, a kedvező alkalmat kiaknázni akarván, 5 zászlóalj és 1 ütegből álló oszlopával támadó lökemre indult, nem is számítván arra, hogy maga előtt erősebb ellenállásra találjon. Azonban a Milpökh alatt a Wasa és Ernő főherceg erzedbeli zászlóaljakból, Ivánka őrnagy önkénteseinek egy részéből, a tolnai nemzetőrségből és a Miklós huszárok egy osztályából álló jobszárnyunk derekasan tartotta magát. Hasonlóan nem sikerült egy ellenséges lovas osztagnak Lovas Berény felé intézett támadó oldalmozdulata sem, miután azt a Pátkánál felállítva volt saját lovas csapatunk sikerrel felfogta.
Ezalatt a középen és a Velencei tó mentén is kenyértörésre került a dolog. Jellacsics a maga oszlopának támadását élénk ágyuzással vezette be, minek ellensulyozására Holtsche egy jó kilövést nyujtó magaslaton 3 üteget állított fel, melyeknek 2 órai tüzelés után sikerült az ellenséges középhad ágyuit elhallgattatni. Erre Jellacsics gyalogságával együtt összes lovasságát is támadásra rendelte, de a magyarok tüzérsége ez utóbbiban oly kárt tőn, hogy az több izben megkisérelt, de sikertelen roham után, bátorságát vesztve, visszavonulni kényszerült, minek folytán az ellenséges gyalogság, mellyel Répásy vette fel sikeresen a harcot, sem tudott tért nyerni.
Ezt látván Milpökh, déltájban maga ment át támadásba, de miután a Velence helységnél vesztegelt tartalék által nem támogattatott, a nálánál erősebb Hartlieb harccsoportot a harc folyamán elfoglalt védő állásából ki nem szoríthatta, hanem ellene csupán élénk tűzharcot folytatott.
Jellacsics látván, hogy támadása az egész vonalon fennakadt, délután 2 óra tájban a harcot beszüntette s csapatjainak Székesfehérvár felé visszavonulást parancsolt, mely d. u. 5 óráig háborítlanul végre is hajtatott. Moga megelégedvén a nap sikerével, bár még intakt csapatok felett rendelkezett, mindennemü üldözéstől eltekintett.
Említést érdemel még a sorsnak azon különös és szeszélyes játéka, hogy e csatában nemcsak a közös uralkodónak különböző érzelmű seregrészeit, hanem még egy és ugyanazon csapattestnek évek során át jó egyetértésben egymás mellett békésen megfért részeit is fegyveres kézzel állította egymással szembe, ahogyan ez például az 5-ik tüzérezrednél történt, melynek fele a magyarokkal, másik része pedig a bán oldalán harcolt.
A nap dicsősége elsősorban a Wasa-zászlóaljat, a tolnai nemzetőrséget, Ivánka önkénteseit, az 1-ső honvédzászlóaljat s a borsodi önkénteseket, mindenekfelett pedig fiatal tüzérségünket illeti, mely kitartásával, dícséretes nyugodtságával és lőbiztonságával döntőleg hatott a csata kimenetelére. A tisztek közül különösen kitüntek: Holtsche vezérőrnagy, Kiss Ernő ezredes, Anacker őrnagy és Makk tüzérfőhadnagy. Mindezeknek nemkülönben a seregnek és vezérének a képviselőház hazafiui köszönetet és Kohlmann százados vezérkari főnöknek, aki a csatatervet készítette, ezenfelül még 500 aranyat is szavazott meg.
Az ellenség veszteségét Moga altábornagy mintegy 100 halottra és sebesültre becsülte, a magáét ellenben mindössze 7 halottra és 37 sebesültre tette, ami soknak épenséggel nem mondható. Ha tehát katonailag véve a kivivott eredmény valami kiválónak éppen nem mondható, annál nagyobb volt a győzelem hatása erkölcsi tekintetben. Amilyen arányban nőtt az első tüzprobát fényesen megállt ujoncseregünk önbizalma, bátorsága és erkölcsi ereje a kivívott siker folytán, ép oly leverőleg, megrendítőleg és bomlasztólag hatott a szenvedett kudarc az öntelt s a magyar sereget eleinte semmibe se vevő horvát hadakra, melyeknek tisztjei a biztos győzelem reményében október 1-je utáni leveleiket már előre Pestre címeztették. Magán Jellacsicson is a csatavesztés folytán annyira erőt vett a levertség, hogy a támadás folytatásának megkisérlése helyett, azon buzgólkodott, hogy magát minél előbb lehetőleg szép szerivel kivonja a kellemetlen helyzetből, mi végből Mogát 3 napi fegyverszünettel kinálta meg, mely az alábbiak szerint meg is köttetett:
Alólirtak Jellacsics báró altábornagy, Horvátország bánja és Moga altábornagy által felhatalmazva, az aléább következő feltételek alatt fegyverszünjeti szerződést kötöttek:
A) A fegyverszünet a megerősítés órájától kezdve csak háromszor 24 óráig tarthat.
B) A magyar királyi cspatok határvonala Csákvár, Sukoró, Dinnyés, Seregélyes és Szolgaegyháza, a cs. kir. horvát csapatoké pedig: Csák-Berény, Zámoly, Puszta-Kála, Pákozd és Sár-Keresztur.
C) E határvonalon túl a fegyverszünet tartama alatt semmiféle hadművelet nem történhetik és a már előretolt csapatok ágyúlövésnyi távolságra visszavonandók.
D) Ha e fegyverszünet alatt felsőbb helyről békéltetés kezdetnék meg, e fegyverszünet a körülményekhez képest meghosszabbítható.
E) A csapatok élelmezésénél minden erőszak lehetőleg kerülendő, minélfogva az ország polgári hatóságainak működése vétetik igénybe.
A bán őexcellenciája főhadiszállásán, Pákozdon, szeptember 30-án d. u. 6 órakor.
Kiss ezredes s. k. Zeisberg vezérőrnagy s. k.
Szapáry Antal s. k. a cs. kir. horvát
Milpökh ezredes s.k. hadsereg vezérkari főnöke.
Feltünő és nevezetes, hogy e fegyverszüneti szerződés által a győztes fél számára a demarkácionális vonal a csatában megtartott védelmi állás mögött fekvőleg jelöltetett ki, minek folytán a magyar seregnek, ahelyett hogy legalább is a harc alatt kezében tartott területet megtartotta volna, a fegyverszüneti szerződés értelmében azonnal vissza kellett vonulnia, ami tényleg meg is történt, még pedig mindjárt a már korábban kiszemelt és természeti alakulásánál fogva kétségkivül igen kedvező állásba, Martonvásár környékére. Már a megkötött szerződés határozványaiból is eléggé kitünik, hogy a magyar megbizottak nem igen értettek a győzelem szülte főlény kiaknázásához. Lehet, hogy Moga a fényesen kiállott első tűzpróba dacára még sem igen bizott serege ellenálló erejében s ezért jónak vélte esetleg újbóli megtámadtatás esetére az előnyösebb terepalakulásokat segítségül hívni.
Hogy Moga félelme túlzott volt, mutatja az a körülmény, hogy Jellacsics a fegyverszünet megkötése után arról győződvén meg, miszerint közte és Roth tábornok hadoszlopa közt magyar csapatok állanak s így ez oszlop csatlakozására nem igen számíthat, a Pest ellen tervezett hadműveletet föladva, visszavonulásra határozta el magát. De tekintve, hogy Zala és Somogy megyék fölkelt magyar lakossága, nemkülönben azok a hadak, melyeket Batthyány Kázmér és Perczel Antal őrnagy Tolna-megyében gyűjtöttek, a bán visszavonulását tartalékserege irányában, illetőleg Horvátország felé nagy mértékben veszélyeztették, úgy hogy ez uton könnyen két tűz közé kerülhetett volna, mindezek a körülmények arra bírták Jellacsicsot, hogy tartalék-seregét saját sorsának átengedve, ő maga serege zömével Ausztria biztos területére lépjen át. Visszavonulását a bán már október 1-én kezdte meg, megszegvén ezáltal a fegyverszüneti szerződés ama pontját, mely szerint a fegyverszünet alatt mindennemü hadművelet tiltva volt.
A horvát fősereg október 1-én Moórt, 2-án Kisbért érte el, honnan a bán Komárom várát, az országnak akkoron leghatalmasabb erősségét, iparkodott hatalmába ejteni, mi végből a vár akkori parancsnokához, a Mertz cs. kir. altábornagyot fölváltott Majthényi alezredeshez fölhivást intézett, nyissa meg előtte a vár kapuit, mert ellenesetben romhalmazzá löveti a várat és várost. Majthényi tagadó válaszára, Jellacsics Győrig, 5-én pedig Magyar-Óvárig folytatta visszavonulását, ahonnan Komárom vára parancsnokához az alábbi meghagyást intézte:
„Horvát-Szlavon hadseregparancsnokság. Majthényi báró alezredes és várparancsnokhoz Komáromban. Főhadiszállás Magyar-Óvár, 1848. október 6-án. Ide mellékelve lepecsételt levelet kap ön a bécsi cs. kir. hadügyminisztertől. Annak tartalma, melyet velem a cs. kir. hadügyminiszterium egyidejüleg közölt és a hozzá csatolt manifesztum tudatni fogja önnel őfelségének a császárnak és királynak legfelsőbb kivánságát. Én önt becsületénél és kötelességénél fogva engedelmességre és parancsaim teljesítésére szólítom föl, hogy elhárítsa magáról a súlyos felelősség következményeit, melyeket ellenszegülése múlhatatlanul maga után vonna. Tudósítslon haladéktalanul jövendő magatartásáról, valamint csapatainak létszámáról.
Jellacsics s.k. altábornagy.
A felszólításhoz csatolt hadügyminiszteri levél következőleg hangzott: „Majthényi báró alezredesnek, Komárom cs. kir. várparancsnokának. Bécs 1848. október 5-én. Mint értesültünk, alezredes urat a magyar királyi hadügyminisztérium Komárom vára parancsnokságával bizta meg. Én tehát önnek ide mellékelve küldöm ő felségének október 3-án kelt legfelsőbb manifesztumát, melynek átolvasása után ön, mint uralkodója iránt kötelességeit ismerő tiszt, egy percig sem késhet tisztába jönni és kétséget táplálni kötelességei iránt. Ennélfogva felhívom önt, nyissa meg Komárom vára kapuit őexcellenciája, báró Jellacsics horvátországi bán, vagy annak Komáromba küldött csapatai előtt és vesse alá magát egész őrségével együtt ő felsége iránt tartozó kötelességérzeténél fogva az ő parancsainak. Ha alezredes úr legkevésbbé is vonakodnék e rendeletnek azonnal engedelmeskedni, csak magát tenné ki a legsúlyosabb felelősségnek és magát okolhatná az abból származó következésekért.
Latour gr. s. k. táborszernagy.”
A mindkét felhivásban említett kir. manifesztumlot az alábbiakban közöljük s csak az iránt nem vagyunk tisztában, volt-e már annak kibocsátása alkalmával az udvarnak tudomása Jelacsicsnak Pákozd előtt szenvedett kudarcáról? Én ezt hajlandó vagyok kétségbe vonni, mert nem valószinű, hogy Jellacsics ép a semmibe sem vett magyar hadak által serege élén oly csufondáros kudarcot vallott; de ime a kir. kézirat teljhatalmú másolata, melyet Récsey Ádám, Bécsben lakó nyugalmazott tábornok és a magyar mérvadó körök meghallgatása nélkül kinevezett miniszterelnök ellenjegyzett.
„Mi első Ferdinánd stb. stb. – hangzik a manifesztum – Magyarország, Erdély nagyfejedelemség, úgy minden melléktartományok zászlósainak, egyházi és polgári főrendeinek, országnagyainak s képviselőinek, kik az általunk Pest városába összehivott országgyűlésre egybegyültek, üdvözletünket s jóakaratunkat.
Mély fájdalmunk s megindulásunkra, a képviselőház Kossuth Lajos s követői által nagy törvénytelenségekre vezettette magát; sőt királyi akaratunk ellenére több törvénytelen határozatait végre is hajtotta és újabban az általunk a béke helyreállításával megbizott kir. biztos, gróf Lamberg Ferenc altábornagyunk küldetése ellen, még mielőtt ez felhatalmazásunkat előmutathatta volna, szeptember 27-én oly határozatot hozott, minek következtében ezen kir. biztosunk egy vad csoport által nyilvános utcán, dühösen megtámadtatott, és legírtózatosabb módon megöletett. Ezen körülmények közt királyi kötelességünknél fogva, a bátorság és törvény fenntartása végett kénytelenek vagyunk a következő rendeleteket adni, s ezeknek végrehajtását megparancsolni.
1. Ezennel feloszlatjuk az országgyűlést olyképen, hogy az jelen legfelsőbb leiratunk kihirdetése után üléseit azonnal bezárandja.
2. A jelen országgyűlésnek minden általunk nem szentesített határozatait és rendeleteit törvényteleneknek és erőtleneknek nyilatkoztatjuk.
3. Alárendeljük ezennel horvát-, tót- és dalmátországi bánunk s altábornagyunk, br. Jellacsics József főparancsnokságának, Magyarország s melléktartaományaiban, úgy Erdélyben levő összes seregeinket s bárminemü fegyveres testületeket, akár nemzetőrökből, akár önkéntesekből álljanak.
4. Addig, mig a feldúlt béke és rend az országban helyreállíttatnék: Magyarország haditörvények alá vettetik; s ez okból az illető hatóságoknál, vármegye, városi, vagy kerületi gyülések tartása ideiglenesen felügesztetik.
5. Horvát-, tót- és dalmátországi bánunkat, br. Jellacsics Józsefet ezennel mint királyi felségünk teljhatalmú biztosát küldjük ki, egész erőt és hatalmat adván neki, hogy a végrehajtó hatalom körében azon feljogosításokkal éljen, melyekkel a jelen rendkivüli körülményekben, mint királyi felségünk képviselője felruházva van. Ezen legmagasabb felhatalmazásunk folytán kinyilatkoztatjuk, hogy mindaz, amit a horvátországi bán rendelni, intézni, határozni és parancsolni fog: legfelsőbb királyi hatalmukkal rendeltnek, határozottnak s parancsoltnak tekintendő. Miért is minden egyházi, polgári és katonai hatóságoknak, tisztviselőknek és Magyar-, Erdély- s minden mellékországok bármi rendű és rangú lakosainak ezennel legkegyelmesebben meghagyjuk, hogy ők báró Jellacsicsnak, mint teljhatalmú kir. biztosunknak aláírásával jegyzett parancsait szintúgy teljesítsék s azoknak engedelmeskedjenek, valamint kir. felségünknek engedelmeskedni kötelesek.
6. Királyi biztosunknak különösen meghagyjuk, hogy az iránt őrködjék, mikép gróf Lamberg Ferenc megtámadói s gyilkosai, úgy ezen kebellázító merénynek indítói s részvevői ellen a törvények teljes szigora alkalmaztassék.
7. A közigazgatásnak egyéb folyó ügyeit ideiglenesen a miniszteriumhoz külön kirendelt tisztviselők a törvények értelme szerint viendik.
Mi módon legyenek továbbá az összes birodalom közérdekei, egységének biztosítása és vezetése maradandólag létesítendők, minden nemzetiségek egyenjogusága mindenkorra biztosítandó, és ez alapon a koronánk alatt egyesült országok és népek kölcsönös viszonyai rendezendők; – az iránt a kellő intézkedés minden részek képviselőinek közremunkálásával fog tárgyaltatni és törvényes úton megállapíttatni.
Kelt Schönbrunnban, október 3-án 1848.
Récsey Ádám s. k. Ferdinánd s. k.”
miniszterelnök.
Majthényi a kapott felhivásokat a manifesztummal együtt a honvédelmi bizottmány elnökének küldte be, maga részéről pedig úgy a bécsi hadügyminiszter, mint a bán felhívását válasz nélkül hagyta, s így ez utóbbi október 7-én Bécs irányában osztrák területre lépett.
Moga csak október 2-án vette a hirt martonvásári táborában Jellacsics elvonulásáról, minek folytán csak elkésve indította útnak a Pestről vett utasítás szerint, seregének mozgékonyabb részét a menekülő ellenség üldözésére, míg a többi, jobbára felkelt népből állót, Perczel Mór és Görgey Arthur parancsnoksága alá helyezvén, a horvát bánnak Roth tábornok parancsnoksága alatt álló s Székesfehérvár felé közeledő tartalék hadoszlopa ellen küldötte.