A julius végén Bécsben János főherceg közvetítésével a magyar kormány és a bán között megkísérelt kibékülés eredményre nem vezetvén, ezek után senki sem kételkedhetett többé, miszerint az oly erősen összecsomósodott ellentéteket immár csak fegyveres erő leend képes megoldani. Ehez képest a hazájába visszatért bán, erélyesen hozzálátott támadó előkészületeinek befejezéséhez, melyekben őt a bécsi kormány hathatósan támogatta, attól nagymennyiségü fegyverzetet, lőszert, pénzt, sőt csapatokat is kapván. Hogy pedig az erkölcsi támogatásnak se érezze hiányát, szeptember 4-én magas pártfogói a következő királyi kéziratot eszközölték ki számára:
„Kedves Jellacsics! A dinasztiám és az összmonarchia iránti hűség és ragaszkodás kétségtlen bizonyítványai, melyeket ön horvát bánná kineveztetése óta ismételten tanusított, valamint azon készség, mellyel ön a magyar miniszteriummal leendő kiegyezés érdekében kibocsátott rendeleteimnek eleget tenni iparkodott, meggyőztek arról, miképpen önnek sohasem lehetett szándékában legfelsőbb parancsaimnak felségsértőleg ellene szegülni, vagy azon kapocs felbontására törekedni, mely Magyarország kapcsolt részeit századok óta magyar koronámhoz köti s melynek jövőre is a közjó alapjául s annak gyarapítására kell szolgálnia.
„Különös megnyugatatására szolgál tehát atyai szivemnek, hogy azon itéletemet megváltoztathatom, melyet f. évi junius hó 10-én kelt leiratomban az ön ellen intézendő vizsgálat s önnek báni hivatalától s minden katonai tisztségétől való ideiglenes felfüggesztése iránt álvádak következtében hozni indíttattam, mely vádak, az ön tényleg bebizonyult hű engedelmessége által teljesen megcáfoltatnak.
„Midőn erre nézve a szükséges rendeleteket unokafivérem, István főherceg, Magyarország nádorának megküldöm, jövőre is elváron az ön kötelességérzetétől és loyalis gondolkozásmódjától, hogy azon állásokban, melyekre önt bizalmam emelte, mindig csak az összmonarchia javára, a magyar korona épségben tartására és a Magyaroszághoz kapcsolt részek üdvös fejlődésének sikeresítésére fog törekedni.
Schönbrunnban, 1848. szept. 4-én.
Ferdinánd s. k.”
Hogy miképpen buzgólkodott Jellacsics a közölt királyi kéziratnak megfelelni, kitünik abból, hogy augusztus hó közepe óta úgy a rendelkezésére álló rendes katonaságot, mint az összetoborzott nemzetőrséget Horvátország és Szlavónia északi határán, a Dráva mentén összpontosítá, egyik alvezérét Bunyeváczot pedig Fiume elfoglalására utasítá, aki augusztus 31-én csakugyan rátört a védtelen kikötő városra s azt a bán nevében megszállotta. Még jobban növekedett Jellacsics hadi ereje, midőn augusztus végén, mint mondá, felsőbb meghagyás következtében, az egész szlavon határőrség felett is átvette a parancsnokságot. Az ekként összetoborzott sereg mintegy 40.000 főt számlálhatott s szeptember elején következőleg állott fel:
A balszárny, mely nagyjában a horvátországi csapatokból és a károlyvárosi és báni ezred osztályaiból alakult, a bán személyes vezénylete alatt, a Mura és Dráva összefolyásánál Légrádnál; ereje mintegy 15.000 fő.
A középhad, nagyobbára a varasdi határőrökből s szlavoniai csapatokból alakulva, Hartlieb altábornagy, a károlyvári határőrvidék parnacsnokának vezénylete alatt Verőcénél (Virovitica); ereje 15.000 emberen felül.
Jobbszárny, részben még alakulóban a határőrezredek negyedik zászlójaiból s rosszul felfegyverzett nemzetőrökből, Roth és Philiovics tábornokok vezénylete alatt, közel a Drávának a Dunába való beömléséhez, az eszéki várral szemben; ereje mintegy 9–10.000 ember, 12 ágyúval.
A sereget alkotó csapatayag a legkülönfélébb elemekből alakult, melyek nagyjában véve négy kategóriára oszthatók: a) a jól fegyverzett és fegyelmezett rendes határőr zászlóaljak, melyeknek egy része nem rég Olaszországból tért haza. b) A nemzetőrség, vegyesen a rendes végvidéki katonasággal; nagyobb részük lőfegyverrel, a többiek kaszával, fejszével, vasvillával felfegyverkezve. c) Egy nagy csapat felkelt nép, többnyire veres sapkában, fekete gubában s bocskorban, kaszával, fejszével, vasvillával felfegyverkezve. d) Végre a hirhedt szerezsánok, kik tulajdonképpen Jellacsicsnak testőrségét képezték. A szerezsánok a károlyvárosi és báni kerületek rendes zászlóaljai mellett a határszéli őröknek egy nemét képezték a rabló és csempész bosnyákok ellen. Rendes díjazást honi békeszolgálatuk alatt sem élveztek, hanem e helyett a határszéli martalékra voltak útasítva. Fegyverük hosszú puska, pisztoly, továbbá kardszerü, hosszú, handzsárnak nevezett kés; a kormánytól csak a szükséges lőszert kapták. A hadjárat tartamára Jellacsics a szerezsánokat vörös köpennyel látta el.
Miután mindennel elkészült, szeptember 10-én kiadta a bán intézkedéseit a Magyarországba való benyomulásra s azok értelmében már másnap, szeptember 11-én elővédje élén Légrádnál átlépte a Drávát.
Maga előtt semminemű ellenállásra sem találván, szeptember 12-ike folyamán, Légrád és Viroviticánál (Verőcénél) gyülekezett seregrészeinek zömét Nagy-Kanizsánál összpontosította, mig az erők egy része és a még csak alakuló félben levő tartalékhadoszlop egyelőre a Dráva mögött maradt.
A Dráván átkelt sereg beosztását egy báni törzstiszt szeptember 12-éről kelt levelében következőleg irja le:
I. hadtest, Hartlieb altábornagy.
1-ső dandár: Dietrich tábornok, 1 ottočani, 2 varasdi határőrzászlóalj, 1 század Wrbna-lovas, 1 hatfontos üteg és egy csapat fölkelő.
2-ik dandár: Kriegern tábornok: 2 varasdi, 1 likai határőrzászlóalj, 1 század báni huszár, 1 háromfontos üteg, egy csapat szluini szerezsán s néhány száz varasd-végvidéki felkelő.
II. hadtest, Kempen tábornok.
1-ső dandár: Neustädter tábornok; 2 bródi, 1 ogulini, 1 szluini, 1 ottočani határőrzászlóalj, 1 század báni huszár, 1 hatfontos üteg, ogulini szerezsánok s ogulini fölkelők.
2-ik dandár: Rastič ezredes; 1 likkai, 1 első és 2 második báni ezredbeli zászlóalj, 1 báni huszár század, 1 háromfontos üteg, egy csapat báni fölkelő.
III. hadtest, Smiedl tábornok.
1-ső dandár Theodorovics tábornok: 2 gradiskai, 1 ottočani, 1 ogulini határőrzászlóalj, 1 háromfontos üteg, egy csapat likkai és ottočani fölkelő.
2-ik dandár: Seldmayer ezredes; 3 osztály Hardegg-vasas, 1 oszátly Kress könnyű lovas, 3 század báni huszár, 1 hatfontos, 1 vegyes üteg és 2 röppentyütelep.
A három hadtest összege: 18 rendes határőrzászlóalj, 7 század báni huszár, 3 osztály vasas, 2 osztály könnyü lovas, 8 üteg és röppentyütelep; számszerint mintegy 20–22.000 ember rendes sorhadbeli és körülbelül 15.000 szerezsán és fölkelő.
Kanizsától kezdve a horvát sereg két oszlopban folytatta előnyomulását az ország fővárosa felé s szeptember 20-án azok egyike Veszprémet, másika Hartlieb által vezetve, Enyinget érte el; szeptember 25-én a két hadoszlop Székesfehérvárnál egyesült s itt egyelőre megállapodott.
Ezalatt a magyarok részén igen fontos és nevezetes dolgok történtek. Batthyány és Deák miniszterek augusztus végén újból Bécsbe utaztak, hogy a már-már tarthatatlanná vált állapotoknak véget vessenek, de úgy ők, valamint a néhány nappal utánuk a király elé menesztett országgyülési küldöttség eleinte zárt ajtókra, majd panaszuk meghallagattatván, mindenütt süket fülekre találtak, minek eredménye lőn, hogy a miniszterium szeptember 10-én, mely napon Batthyány és Deák Bécsből hazaérkeztek, beadta lemondását. A következő napon tartott nyilvános ülésen a képviselőház elnöke mindenekelőtt a nádor levelét olvasta el, melyben a főherceg értesíti a házat, hogy a miniszterium lemondását elfogadván, az új elnökminisztert ő felségének megerősítés végett már felterjesztette s addig, míg ez megtörténnék, a kormányt saját kezébe vette. Ezután Teleky Ádám tábornok, a drávamenti sereg parancsnokának levele olvastatott fel, melyben jelenti, hogy Jellacsics legközelebb 20.000 emberrel az országba tör s hogy a magyar sereg ezt meggátolni erőtlen lévén, visszavonulni kénytelen. A felolvasott két levél tartalma általános megdöbbenést keltett s a ház Kossuth Lajos indítványára, aki Batthyány által felszólítva, késznek nyilatkozott az új miniszterium megalakultáig az ország ügyeinek intézését ideiglenesen elvállalni, a körülmények nyomasztó hatása alatt a szigorú törvényesség útjáról letérve, az alábbi két nagyfontosságu határozatot hozta:
1. Addig is, mig az ország szükségeinek fedezése végett megszavazott hitelnyitást illető törvénycikk ő felsége által helybenhagytnék, a pénzügyminiszternek már szeptember 6-án közrebocsátott azon rendelete, mellyel az ötös pénzjegyeket forgalomba tette, helyeseltetik; s a nemzet képviselői ezen pénzjegyek teljes névszerinti értékét, a törvényjavaslat értelmében, az ország minden közjövedelmeivel biztosítván, azoknak minden közpénztárakban ezüst pénz gyanánt elfogadását megrendelik.
2. Addig is, mig a katonaállítás iránti törvénycikk ő felsége által szentesíttetnék, a nemzet képviselői az országot védelem nélkül nem hagyhatván, a miniszteriumot megbizzák, hogy a felterjesztett törvényjavaslatban foglalt seregmennyiséget toborzás útján állítsa ki... A kiállítandó sereg kirekesztőleg csak a már felállítatni kezdett honvéd zászlóaljak szaporítására fordítandó s új honvéd zászlóaljakká alakítandó, melyeknél az ügyvezetési és vezényleti nyelv, zászló és ruha azonnal magyar leend. A rendes katonaságból az új zászlóaljakba átlépés mind a tiszteknek, mind a közvitézeknek megengedtetik, s ha az átlépők szolgálati idejüket már kitöltötték, eddigi dijok egy harmadával megnagyobbíttatik.”
Mindkét intézkedés tehát oly természetü volt, hogy általuk az ország kormánya nyilt ellentétbe helyezkedett a korona praerogativ jogaival, mely eljárás tisztán csak a bécsi köröknek Magyarországnak jogos érdekét tekintetbe nem vevő eljárása által menthető némileg. Egyébként tagadhatatlan, hogy a hazának a fenforgó nyomasztó viszonyok között rendkívüli intézkedésekre szüksége volt; kitünik ez már abból is, hogy a bán betörésének előestéjén vele szemben a Drávánál mindössze mintegy 6000 főnyi rendes csapat állott és pedig a Wasa ezred 1-ső és az Ernő főherceg ezred 3-ik zászlóalja, az 1-ső és 7-ik, honvéd zászlóalj, a 4. számú Sándor- s a 9. számú Miklós huszár ezred és 2 üteg 8–8 ágyúval. Ezenfelül Eszék várában volt még annak védőrsége gyanánt 16 százada Zanini, Sándor és Wasa ezredekből. A Dráva hosszában felállított többi csapatok kizárólag nemzetőrökből és népfölkelőkből állottak.
A drávamenti csapatok parancsnoka eleinte a magyar hadügyminiszteriumban alkalmazva volt Ottinger Ferenc tábornok volt, aki azonban csakhamar azt a gyanút ébreszté maga iránt, hogy a szemben álló s vele személyesen is érintkező bán kezére játszik, minek folytán helyét egyideig a hadügyminiszterium államtitkára, Melczer ezredes foglalta el. Nemsokára azonban ez utóbbi is visszalépett a parancsokságtól, amidőn a drávamenti sereg fölött a vezényletet Teleky Ádám gróf vezérőrnagy vette át, de ez sem sokban különbözött Ottingertől. Szeptember 10-én Jellacsics levélben közölte Telekyvel, hogy a horvát csapatok legközelebb egyenesen a császár parancsára kelnek át a Dráván, figyelmezteti tehát, óvakodjék minden ellenállástól, mert az egyértelmü lenne a felségárulással, e helyett inkább csatlakozzék hozzá előnyomulásánál, avagy vonuljon vissza a Mura mögé. És Teleky engedelmeskedett; Csányi László kormánybiztos kérlelése, sőt tiltakozó szava ellenére elhatározta, hogy kitér a bán útjából minek folytán a visszavonulást mindjárt másnap, szeptember 11-én meg is kezdette s egy huzamban Keszthelyig folytatta. Utóbbemlített helyen a rendes katonasághoz beosztott tisztek hadi tanácsra gyültek össze, melynek határozata értelmében Bubna gróf huszár őrnagy, Bárczay lovas százados és Wiedesperg báró gyalogsági századosból álló küldöttség szeptember 16-án Kis-Komáromba, a bán főhadiszállásába ment és ott a következő emlékiratot adták át neki:
„Excellenciád! A kedvezőtlen viszonyok, melyek annál fájdalmasabban érintik a katonát, kinek soha sem szabad helyzetét politikai szempontból tekintenie, mivel osztrák csapatokat, melyek ugyanegy zászló alatt állanak és mint maguknak hizelgünk, egyformán vannak lelkesülve, ellenségképpen állítottak egymással szembe. Mi nem tudjuk, hogy excellenciád határozott parancsot kapott volna ő császári és királyi felségétől Magyarország határainak átlépésére. Ha ez történt, akkor mi ő felsége, a mi legkegyelmesebb császárunk és királyunk iránti tiszteletből és kötelességérzetből ő felsége parancsainak engedve, semlegesek fogunk maradni; ha nem, úgy egy derék katona sem kivánhatja, hogy mi Ausztria fegyvereinek becsületét, mely a hadsereg minden egyes osztályára kiterjed, kompromittáljuk és folytassuk visszavonulásunkat, ami oly föltevésekre szolgálna okul, melyek katonai becsületünket érintenék és bármi nehezen essék is, bajtársakkal, kikkel eddig minden összeütközést kerültünk, csatába bocsátkozni, mindazonáltal mostan elfoglalt állásunkat, ha megtámadtatunk, védeni fogjuk. Végre bátrak vagyunk még hozzátenni, hogy mindazon rendeletek, melyeket ő felsége aláirt és amelyek a Magyarországon elhelyezett csapatoknál köröztettek, és a Magyarországhoz tartozó összes főhadparancsnokságokat a magyar miniszterium alá helyezik, még nincsenek visszavonva.”
A bán az emlékirat átolvasása után állítólag egykedvűen ezt válaszolta a küldöttségnek: „Parancsaim ugyan nincsenek, de azért mégis előre fogok nyomulni. Ha a magyar csapatok ellenállnak, megküzdöm velük és a csata után, melyet mint párbajt tekintek, ismét jó barátok leszünk.”
Ezzel a küldöttség visszatért, mire Teleky rendelkezésére álló erejének gyengeségére való tekintettel a visszavonulás folytatását határozta el, mely Székesfehérváron túl egészen Velencéig végre is hajtatott. Utóbbi helyen a tanácskozásra összegyült tisztek elhatározták, „hogy miután az ország törvényes állapota még folyvást fennáll, ők esküjökhöz hiven a horvátokkal minden csatát elfogadnak és ép oly hősileg fognak harcolni a trón és Magyarország jogaiért, mint ezt bajtársaik Olaszországban tették. Ez alkalommal, minthogy a jelen zavaros időkben némelyek talán a kötelesség útját nehezen ismerik fel, mindenkinek belátására van bizva, hogy magát a kellemetlen helyzetből kivonja, mert ezen határozat pillanatától kezdve a legcsekélyebb ingadozás a király, a haza és a bajtársak ellen elkövetett árulásnak fog tekintetni és ezentúl senkinek sem szabad többé visszalépnie.
Mialatt mindez a táborban történt, Jellacsics betörésének és Teleky kardcsapás nélküli visszavonulásának hire a fővárosban és a vidéken országszerte egyaránt kinos ingerültséget keltett, minek folytán Batthyány, aki időközben újból megbizást nyert az új miniszterium alakítására, a kedélyeket megnyugtatandó, azzal az indítvánnyal állott elő a szeptember 15-iki országgyülésen, miszerint a nádor kéressék fel a Jellacsics ellen működendő csapatok fölötti parancsnokság átvételére. Ez megtörténvén, a főherceg nádor el is fogadta a megbizást, s Moga altábornagy, pesti hadosztályparancsnokkal nyomban el is utazott Veszprémbe, hogy ott a visszavonulást folytató magyar haderő megérkezését bevárja.
Hogy a nádornak minél előbb a kellő számú csapatok rendelkezésre bocsáthatók legyenek, a képviselőház még szeptember 16-án határozatilag kimondotta, hogy a megyék népességük arányához képest, minden 127 lélek után 2 honvédet állítsanak, amennyire lehet, a kiállítás gyorsítása végett, toborzás útján. Egyidejüleg két újabbi honvéd zászlóaljnak – 15. és 16. számú –, valamint több szabad csapatnak felállítása iránt is megtétettek a kellő intézkedések, mely utóbbiak közül leginkább a többnyire bécsiekből alakult Szerédy és a Bresslern csapat, a lengyelekből Zaboleczky Péter és a franciákból Lafite nyelvtanár vezetése alatt alakult önkéntes csapat érdemel különösen említést. Hasonlóan hevenyében állíttatott és szereltetett fel az első és második gyalog üteg mellé 1 hatfontos lovas üteg; 2 újabbi hatfontos és 1 tizenkétfontos ütegnek szervezése és felállítása pedig megkezdetett.
Veszprémbe érve, a nádor még egy utolsó kísérletet tett a bánnal való békés kiegyenlítés érdekében, mi végből utóbbit, ki szeptember 21-én Szemesen ütötte volt fel főhadiszállását, gróf Zichy őrnagy által egy a „Kisfaludy” gőzös fedélzetén a Balatonon tartandó értekezletre hivta meg. A nádor kiséretével említett napon d.u. 2 óra tájban el is indult gőzösén a somogyi partokon fekvő Szemes helység felé, mely azonban a parton ki nem köthetvén, a főherceg csónakot bocsáttatott a vizre, mely a bánt kiséretével együtt a hajóra szállítaná; Jellacsics azonban tiszti karának rábeszélése folytán a hajóra szállást megtagadta.
Ez, a nádort méltóságában mélyen sértő eljárás, valamint az udvartól nem rég kapott útasítások arra birták István főherceget, hogy azonnal Budára, onnan pedig az országot végleg elhagyandó, Bécsbe utazzék. Szeptember 24-én viselt nádori méltóságáról leköszönvén, a király a következő napon kelt kéziratával Majláth Györgyöt királyi helytartóvá nevezte ki, gróf Lamberg Ferenc altábornagyot pedig a Magyarországban álló seregek s bármely nevezetü fegyveres csapatok főparancsnokságával bizta meg. „Első feladatul azt szabtam elébe – mondja többek között ez a kir. kézirat, – hogy mindenütt fegyverszünetet eszközöljön. Magyarországi népeimtől kir. biztosom istápolását annál bizodalmasabban várom, mivel a szükséges lépések arra nézve is munkába vétettek, hogy a viszálykodásnak egy, minden részt kielégítő kiegyenlítése eszközöltessék, és összes birodalmam magyar és nem magyar országai közt azon teljes egyetértés visszaállíttassék, mely századok óta fennállott és a pragmatica sanctio által biztosíttatott. És Lamberg mérsékelt, higgadt és igazságos gondolkodásmódja valóban már előre is biztosítékul szolgált, hogy a reá bizott misszióban sikerrel járand el. Ámde a képviselőház többsége szeptember 27-iki ülésében Kossuth javaslatára a miniszteri ellenjegyzés nélkül leérkezett kir. kéziratot törvénytelennek nyilvánítván, Lamberget a seregek főparancsnokságától a törvény és alkotmány nevében eltiltotta.
Ugyanez ülésen olvasták fel a Jellacsics elfogott tábori postájából kézrekerült leveleket is, melyek az első biztos és kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatták arra nézve, hogy a bán háta mögött Latour osztrák hadügyminiszter titkos keze lappang. Az egyik, Latour hadügyminiszterhez inétzett levél következőleg hangzik:
„Főhadiszállás Kiliti, a Balaton mellett, 1848. szeptember 23. Bármennyire hálás vagyok is kegyes gondoskodása és minapi pénzküldeményeért, ép oly sürgősen kénytelen vagyok felkérni Excellenciádat egy kellő költségalap küldésére a nálam levő tábori hadműködési pénztár számára.
„Én most seregemmel magyar területen vagyok, hogy Ausztria közös ügyéért működjem. Vérző szív nélkül a részben ártatlan magyar népre nem róhatok nagyobb terheket, mint azt már ily nagy haderő átvonulása úgyis magával hozza. A szükséges pénz nélkül azonban egy lépést sem tehetek tovább, mivel egyrészről a nép jó hangulatát, másrészről pedig a katonaság harci kedvét is fenn kell tartanom, ami pénz és a szükséges ellátási költségek fedezése nélkül lehetetlen.
„A költségek előirányzatát ezúttal nem terjeszthetem be seregem napról-napra növekedő létszáma miatt; másrészt a szlavon csapatok bevonása sem engedi, hogy ezt tüzetesen kiszámítsam s éppen ezen alapul a költségek előirányzata.
„Számításom szerint egyébként a pénzbeli ellátás folyó évi október havára legalább is 200.000 pfrt, a természetbeni ellátás pedig 400.000 pfrt. s így összesen 600.000 pfrtra van szükségem. Bátor vagyok alázatosan kérni Excellenciádat, méltóztassék ezen összeget legkésőbb 1-ig mulhatatlanul rendelkezésemre bocsátani; annál is inkább, mert az általam Ausztria jogainak érvényesítése érdekében megkezdett hadműveleteknél a cs. kir. hadügyminisztérium segélyére számítok, sőt e támogatásra számítani jogosítva is vagyok, annál is kevésbbé hagyhat el, mert ennek úgy az országra, mint hadseregemre, de sőt az egész osztrák birodalomra a legborzasztóbb következései lehetnének.
„Mihely a csapatok egyesülése megtörtént, nem mulasztom el a szükséges költségelőirányzatot pótlólag előterjeszteni.
Jellacsics s. k.”
A fentemlített kir. kézirat és az ellen a képviselőházból megindult mozgalom, nem különben a felolvasott s nyomban a közönséggel közölt levelek tartalma, ismét a legfenyegetőbb forrongásba hozta a főváros lakosságát. Lamberg gróf Budára érkezve, szeptember 28-án d. u. 2 óra tájban bérkocsira ült, hogy a Pesten lakó s királyi helytartóvá kinevezett Majláth György országbirót felkeresve, vele küldetése iránt értekezzék.
A hajóhidra[1] érve, egy puskákkal, kardokkal és kaszákkal felfegyverzett népcsoport útját állotta s miután az kilétét megtudta, szenvedélyes vad dühében a védtelen embert leszúrta.
A hirt Lamberg meggyilkolásáról a képviselőház nagy megilletődéssel vette tudomásul s a sajnálatos eset felett rosszalását kimondván, a városi hatóságot nyomban felszólította, hogy a tény elkövetői ellen rögtön szigoru vizsgálatot indítson.
Mialatt ez a sajnályatos eset történt, a táborban időző Batthyány még egy utolsó békés kisérletet tett a személyesen felkeresett bánnál, de sikertelenül. Távolléte alatt a tulajdonképpen kormány nélkül levő ország ügyeit a szeptember 22-én újonnnan alakult s Batthyány mellé támogatásul adott úgynevezett honvédelmi bizottmány intézte, melybe Kossuthon kivül Pálffy János, Nyáry Pál, Patay István, Sembery Imre és Madarász László képviselők választattak meg tagok gyanánt. Batthyánynak október 1-én bekövetkezett végleges lemondása után a képviselőház a kormányhatalmat egészen a honvédelmi bizottmányra ruházta, melybe a főrendiház részéről Perényi Zsigmond báró, id. Eszterházy Mihály gróf, Somisch, Pongrácz, Jósika Miklós báró és id. Mészáros Lázár is tagjai lettek a bizottmánynak, melynek elnökévé Kossuth Lajost választották meg.
[1] A lánchíd, melyen éppen az utolsó munkálatokat végezték, még nem adatott volt át a forgalomnak.