Állományviszonyok. „A francia hadsereg az 1789. év elején „A francia hadsereg az 1789. év elején – írja Rónai Horváth id. m. 31. oldalán – mintegy 132.000 főnyi gyalogságból, 32.000 lovasból és 10.000 tüzér, műszaki stb. katonából, összesen tehát mintegy 174.000 főből állott. De e hadsereg belső viszonyai sajnálatosak voltak. Miután a kiegészítés kizárólag toborzás útján történt, a csapatok létszáma sohasem volt teljes, anyaga pedig fölötte silány volt. A tiszti helyeket majd kizárólag a születés és protekció útján előtérbe jutott egyénekkel töltötték be, míg a szakismeretekben és kötelességérzetben kitűnő férfiakat háttérbe szorították. A szolgálatot, a kiképzést és a katonai gyakorlatokat hanyagul kezelték és a csapatok katonai értéke napról-napra csökkent. A kitörő forradalom e sereget még inkább demorizálta; a testőrséget és az idegen csapatokat, valamint a provinciális miliciát részben feloszlatták, részben eltörölték, a fennmaradt töredék pedig, a nemesség tömeges kivándorlása folytán tisztjeitől majd teljesen megfosztva, a legvadabb fegyelmetlenségben volt. Lázongások, verekedések, sőt gyilkosságok napirenden voltak, a szökések pedig annyira elharapóztak, hogy a csapatoknak nemsokára csak keretei maradtak meg. . ”

A francia forradalom kezdetén különösen két, a hadügyet jelentékenyen befolyásoló körülmény merült fel: a királyi sereg majdnem teljes feloszlása és a nemzetőrség felállítása. A királyi sereg egyharmada idegenekből, kivált sveiciakból állott, akik nemsokára a forradalom kitörése után vagy tönkrementek, vagy elbocsátották őket. A provinciális ezredek és a milícia egy része feloszlott, a fennmaradó rész nagyobbára hűtlenül odahagyta a zászlót, ami pedig még megmaradt, az oly féktelenné vált, hogy se rendet, se fegyelmet nem ismerve, többé csapatnak alig volt nevezhető. Különösen a tisztek legnagyobb része a határon túl keresett menedéket.

Újjászervezés. Kiegészítés. Ezek a viszonyok a francia nemzeti gyülekezetet a sereg újjászervezése tekintetében döntő intézkedések megtételére késztették. A nagyobbára föloszlott sereg kiegészítésére, illetve pótlására eleinte a nemzetőrség (garde nationale) alakult meg, 1789-ben Párisban, majd a következő évben egész Franciaországban. Ez azonban korántsem volt elegendő, hogy Franciaország a forradalom számos külső ellenségeivel a harcot fölvegye. Hogy tehát az ellenség előtt álló sereg fogyatékai pótoltassanak és új seregek felállíthatók legyenek, vagy önkéntes belépésre kellett a lakosságot felszólítani, vagy pedig az újoncozás kényszereszközéhez nyúlni. Ez utóbbit azonban mint deszpotikus intézményt elvetették és a lakosságot a különféle „Appels de la révolution”-ok által az önkéntes belépésre szólították fel. Így alakult meg 1791-ben az önkéntes nemzetőrség, mely kezdetben 170 zászlóaljból állott, később azonban még számos új zászlóalj alakult, melyek a sorgyalogezredekbe beosztatván, a hadsereg kereteinek kiegészítésére szolgáltak. Miután azonban a fölállítás toborzás útján történt, a szükséges létszámot nem voltak képesek elérni, majd amikor a háború veszélye nyilvánvalóvá vált, a nemzetgyűlés annak tudatára ébredt, hogy ezek az erők Franciaország megvédésére korántsem elegendők. Ennek folytán a királyság eltörlése után az 1792 szeptember 21.-én megalakult nemzeti konvent nagy buzgalommal látott hozzá egy új hadsereg megalakításához, melynek létszámát 450.000 főben állapították meg. Ámde a hadsereg részben az ellenség előtt szenvedett veszteségek, sokkal nagyobb részben pedig a szökések, betegségek stb. folytán rendkívül megapadt. Pedig most még nagyobb seregre volt szükség, mert a királynak 1793 január 21.-én történt kivégeztetése által a köztársaság egész Európát maga ellen ingerelte. Új felhívásokat bocsátottak tehát ki, de ezeknek eredménye, a forradalom eszméitől való legnagyobbfokú elragadtatás ellenére is, mégis felette csekély volt; így többek között az 1793 július havában kibocsátott „La patrie en danger” című is meglehetősen hatástalan maradt, míg végre a guillotintól való félelem és részben a magas kézipénz is (héros à 500 livfres) mégis megtöltötték a keretket a szükséges újoncokkal. De mindez se volt elég s a konventnek már 1793 február 20.-án összeírás útján 300.000 gyalogos és 30.000 lovas újoncnak kényszerű kiállítását kellett elrendelnie, mi mellett a magas kézipénz mellett a szabad toborzást is továbbra fenntartották. Azonban még ezek a rendszabályok sem jártak a kívánt eredménnyel, amennyiben nem voltak képesek a nagyszámú seregek számára a kellő emberanyagot előteremteni. Most aztán a jakobinusok a tömeges besorozást, a „levée en masse”-t követelték, de Carnot, a köztársaság hadmügyminisztere, ezt lehetetlennek és céltalannak jelentette ki, mely szerint minden védképes francia polgár, 18-tól 25 éves korig, a helyettesítést teljes kizárásával, a háború tartamára a haza védelmére fegyverre kelni tartozik. Ezek szerint az általános védkötelezettség, igaz hogy csak rövid időre, ténnyé vált. Franciaország ezzel visszatért amaz egyedül helyes útra, amelyet az ókorban már a görögök és rómaiak követtek, amelyet azonban a kormányok századokon át igénybe nem vettek. Már az első összeírás 1,200.000 védképes polgárt tüntetett fel, kik szükség esetén a konvent rendelkezésére állottak. De e nagy tömeg hasznavehetetlenné s így a különben nagyszerű rendelkezés eredménytelenné vált volna, ha nincs Carnot rendkívül szervező tehetsége, aki ennek az óriási erőnek a felhasználására az utat megmutatta. 1798-ig a francia hadsereg megritkult sorait esetről-esetre a veszély közelségéhez és nagyságához mérten elrendelt állítások által egészítették ki, anélkül azonban, hogy a pótlások állandósága tekintetében törvényes intézkedést léptettek volna életbe. E bajon az 1789. évi összeíró törvény segített, mely elrendelte, hogy a jövőben a 20-tól 25. évig terjedő ifjak, a nősöket és testileg alkalmatlanokat kivéve, évről évre besorozatassanak s ily módon a hadseregek kiegészítésének állandósága biztosíttassék. Ez a törvény a helyettesítést egyáltalában nem engedte meg, ellenben Bonaparte mint első konzul törvényerőre emeli a helyettesítést, de egyben egyes személyek meghosszabbított szolgálati idejét megjutalmazta. Az ekként véglegesen megállapított véderőszervezete alapján alakította Napoleon seregeit. Az állandó háborúskodásban beállott nagy veszteségek természetesen mindíg fokozottabb igényeket támasztottak, melyeket csak úgy lehet kielégíteni, hogy mindíg kevésbbé megfelelő emberanyagot vettek pótlásul igénybe. Az 1814. évi restauráció alkalmával az összeírás megszűnt és helyette újból az önkéntes toborozás lépett életbe. Napoleon visszatérése folytán a véderőszervezetnek ez az új formája már nem alakulhatott ki teljesen. Az 1815. évi száznapi kormányzás alatt újból a régi seregkiállítás elve jutott érvényre, mígnem a Bourbonok visszatérése után ismét tovább folytatták a hadügynek 1814-ben megkezdett reformját.

Szervezés. Fegyvernemek. Gyalogság. A forradalom kezdetén az újonnan felállított nemzetőrséget – zászlóaljlövegekkel ellátott gyalogzászlóaljakká alakulva – továbbá egyes, csupán önkéntesekből összeállított alakulatokat, mint könnyű gyalogságot, a régi szervezetű seregrészekhez csatolták. Ehhez képest a gyalogság 2, mintegy 500 embert számláló zászlóaljakból álló ezredekre tagozódott; minden zászlóalj 1 gránátos és 8 fusilier-századból állott. A könnyű gyalogság és a nemzetőrség 6 századból álló, 540, illetve 800 főnyi zászlóaljakba alakult; tisztjeiket maguk a századok választották. A gyalogsághoz számított még az 1792. évben a nemzeti konvent védelmére szervezett konvent-gárdazászlóalj is, mely a későbbi császári gárdának törzsét képezte. 1793-ban Carnot újjászervezte a hadsereget, mely alkalommal az ezredkötelékek feloszlatása mellett a 1 régi sorgyalog és 2 új nemzeti zászlóaljból egy-egy féldandárt alakítottak; ugyanez történt a könnyű gyalogságnál, míg a szabadcsapatok önálló zászlóaljaknak maradtak meg. Az 1793-tól 1795-ig alakított féldandárok száma a sorgyalogságnál 228, a könnyű gyalogságnál 30 volt, a gyalogság összes létszáma pedig 1795 végén, amikorára az újjászervezés befejeződött, 829.228 főre rúgott. Ez az újjászervezés az egész időszakon át, egészen 1815-ig érvényben maradt és Napoleon azt csak még jobban kifejlesztette.

A Carnot által újonnan szervezett seregeket általában nagy lelkesedés jellemezte, de a rend és a fegyelmezettség nem tartozott az erényük közé. A konvent-kormány, a fegyveres erő vezetőitől származható ellenforradalomtól félve, a tábornokokat konventküldöttek, bizalmi emberek által ellenőriztette és illojális magatartásuk legkisebb gyanujánál haditörvényszék elé állítván őket, guillotine által kivégeztette; nem kevesebb, mint 43 vezénylő tábornok esett ilyenformán a nyaktilónak áldozatul.

Az újjászervezett francia gárda elite-gyalogságból, sorgyalogságból és könnyű gyalogságból állott. Az elite-gyalogsághoz számították: a konvent-gárdán kívül, a gránátos századokat, a sorgyalog-zászlóaljak voltigeur-századait, melyek a fusilier-századokat, a sorgyalog-zászlóaljak voltigeur-századait, melyek a fusilier-századoktól mindíg különválasztva, külön zászlóaljakká alakulva vettek részt a harcban.

A konvent-gárda zászlóaljat 1799-ben 2 gránátos zászlóaljból, 1 vadász századból és lovasságból álló konzuláris-gárdává alakították át és mint ilyen lépett fel a háborúban Marengonál. 1804-ben mint önálló, mindhárom fegyvernemből álló seregtest császári gárdává változott át, mely a seregnek feltétlenül megbízható magvát képezte és barátnál-ellenségnél egyaránt nagy tekintélynek örvendett. A gárdához csak a legmegbízhatóbb elemeket sorozták be; a legénységnek legalább 6 évi szolgálatának kellett lennie s azonkívül két hadjáratban kellett hogy résztvett legyen.

A gárda gyalogsága gránátosokból, velitesekből és vadászokból állott; utóbbi kettő könnyű csapat gyanánt szerepelt. A gárdát minden hadjárat után szaporították, mígnem az 1812. év után több mint 50.000 főből állott. Az 1812. évi veszteségek folytán a következő években a gárda minősége alábbszállt ugyan, létszámát azonban megnagyobbították és a fiatal gárda fellépésével, mely összeírt legénységet is kapott, jelentősége már nem állt azon a magaslaton, mint 1812 előtt. A gárda – úgy a régi, mint az új – a waterlooi csatatéren kétségkívül dicsőségteljesen véget ért.

A rendes gyalogság, mint már említettük, 3–3 zászlóaljból álló féldandárokra tagozódott. A zászlóalj 9 gyenge, később 4 vagy 6 erősebb századból állott. A zászlóalj ereje utóbb 500 és 1000 ember között váltakozott. A gyalogsághoz eleinte zászlóaljanként 2 lövegnyi tüzérség is volt beosztva. Napoleon újból helyreállította a gyalogság ezredbeosztását; minden ezred 2–3, esetleg 5 sorzászlóaljból és 1 pótzászlóaljból állott. Két féldandár, vagy később 2 ezred gyalogdandárrá egyesített; 2 vagy 3 gyalogdandár, melyhez lovaság és tüzérség is járult, a gyaloghadosztályt alkotta.

A velitesekből, voltigeurökből vagy vadászokból alakult könnyű gyalogság légiókba, vagy féldandárokba, később ezredekben alakult és azokat vagy könnyű dandárokba csatolták. A könnyű gyalogságot főkép elővéd- és előőrs szolgálatra és az úgynevezett kis háború, illetve portyázó hadviselés céljaira alkalmazták; nem ritkán pedig a lovassághoz osztották be. Mindazonáltal nagyban véve ugyanaz volt a rendeltetése, mint a sorgyalogságnak.

Lovasság. Eleinte a lovasság 3 századból álló dragonyos és 4–4 századból álló carabinieri-, chassuer à cheval- és huszárezredekből állott. Az önkéntesek felhívása révén a lovasság kevésbbé értékes elemeket kapott a lovasított önkéntes hadakban és lovasított vadászokban, melyeket kizárólag a könnyű lovassághoz soroltak.

Az 1793-ban bekövetkezett újjászervezés előtt a lovasság úgy erőben, mint minőségben erősen lesüllyedt. Ez a fegyvernem most már csak egyes századokban volt a gyalogsági testekhez beosztható. Az 1793. évi szervezés nehéz és könnyű lovasságot különböztetett meg. Az előbbi a vértesek, 4 századokból álló ezredekből, utóbbi, a dragonyosok, lovasított vadászok, huszárok pedig 4 vagy 6 századból álló ezredekbe alakultak. Az újjászervezés után a lovaság létszáma ismét teljessé vált és 29 könnyű lovas, 20 dragonyos, 23 lovasított vadász, 11 huszár és 2 karabélyos, összesen tehát 85 lovas ezredben és 38 önálló lovas szabadcsapat-században 96.474 lovast számlált. – A nehéz lovasságnak pallosa és pisztolya, a könnyűnek karabélya, pisztolya és görbe kardja volt. – A gárda-lovasság, mely a lovasított gránátosokra, lovasított vadászokra, mamelukokra és gensdarmes-okra tagozódott, elite-lovasság számba ment. – 2 vagy 3 lovasezred könnyű vagy nehéz lovas dandárokba, 2–3 dandár könnyű vagy vértes hadosztályokba alakult. Ideiglenesen 2–4 nehéz, vagy 1–2 könnyű lovas hadosztályból álló lovas hadtesteket is állítottak fel. A tartalék-lovasság 1805-ben Murat alatt 20 lovas századból és 2 lovagló ütegből állott. Minden lovas hadosztályhoz 1–2 ütegnyi lovagló tüzérséget osztottak be. Napoleon nehéz lovasságát sisakkal és vérttel szerelte fel; ugyanő 1812-ben ideiglenesen több dsidás ezredet is alakított.

Tüzérség. A tüzérség a forradalmi időszak alatt némely ágazataiban – a lövegek öntése, fúrása a lőpor előállítása tekintetében – jelentékenyen tökéletesebbé vált. A forradalmi időszak kezdetén a tábori tüzérség 8–8 lövegből álló tartalék-osztályokból, továbbá ugyancsak 8–8 lövegű ezred, illetve féldandár osztályokból állott, mely utóbbiak közül kettőt-kettőt a gyalogzászlóaljakhoz osztottak be. Ezeket az ezredlövegeket azonban csakhamar feloszlatták és az 1793. évi szervezéssel és tüzérséget gyalog- és lovagló tűzérezredekbe osztották be, melyek ütegekbe – egyideig századoknak is nevezve – tagozódtak.

A köztársasági háborúkban (1796–1801) a lovagló tüzérség lép előtérbe, melynek ütegeit folyton szaporították, míg a tábori (nehéz) tüzérséget részben elhanyagolták és azt állománykiegészítés tekintetében a gyalogsághoz utalták. A folyton előretörekvő hadviselési módnak a könnyebben mozgó lovagló ütegek jobban feleltek meg s miután azok hatását elégségesnek tartották, tehát a nehezebb ütegekre kevesebb gondot fordítottak. A gyalog-tüzérezredeknek 6–6 lövegből álló 20 századuk, vagy ütegük volt, melyekből eleinte egyeseket a gyalogdandárokhoz, később többek közülük a gyaloghadosztályokhoz osztottak be. A lovagló-tüzérezredeknek nagyobbára csak 6 századjuk vagy ütegjük volt, melyeket ütegenként osztottak be a nagyobb lovashadtestekhez vagy a hadtestekhez. A 6 lövegből álló üteghez rendszerint 4 löveg és 2 tarack volt beosztva. – A gárda-tüzérség elite-csapatnak számított; ez gyalog- és lovagló tüzérségből alakult és a gárda-gyalogsághoz, illetve lovassághoz nyerte beosztását. A legnehezebb tábori löveg a 12-fontos volt. A lovagló tüzérségnek nagyobbára csak 6 fontosai voltak. A tarackok 6-fontos űrméretűek valának. – A konzulátus idejéig a tüzérség előfogatolása magánvállalkozások útján történt. Napoleon ellenben teljesen katonai fogatokat szervezett meg az ütegek és tüzérvonatok számára.

Műszaki csapatok. Műszaki csapatok gyanánt hidászok és mesterember-századok szerepeltek, amelyeket az időszak folyamán a seregek növekedésének arányában megfelelően szaporítottak. Ezek az alakulások mindíg a tüzérség kiegészítő részét képezték. Az időszak második felében több árkász és aknász-zászlóaljat is állítottak.

1793-tól 1794-ig időlegesen még 2, léghajókkal felszerelt léghajós század is a műszaki csapatok állományába tartozott; alkalmazásukra az 1794. évi Fleurus melletti csatában került a sor.

Vonatcsapat. Kevéssel az 1809. évi hadjárat után Napoleon katonailag szervezett vonatcsapatot is állított fel, mely 1812-ben 20 vonatszázadból állott.

Tisztképzés. A tisztek megfelelő kiképzésére Napoleon igen nagy gondot fordított s e célból több katonai iskolát állított fel, többek között a párisi politechnikai iskolát, mely katonai szervezetét 1805-ben nyerte. Az elesett tisztek fiai számára a st. cyri nevelőintézet állította fel stb.

Magasabb tiszti állások. A konvent a direktórium idején minden régivel, sőt még annak emlékével is szakítani akart. Ezzel ellentétben Napoleon már mint első konzul, legfőkébb pedig mint császár, újból felélesztette régi francia tradíciókat. 1804-ben újra helyreállította Franciaország marsalljainak méltóságát és egyes marsalljainak és rokonainak régi francia sereg-méltóságokat adományozott. Maga a császár a seregek legfelsőbb hadvezére, hadura volt. József öccse, a spanyol király, és Beaurharnais Jenő mostoha fia, Olaszország alkirálya, helyettesi vagy hadnagyi (liceutenants) gyanánt szerepeltek; Lajos fivére, a holland király, a birodalom connétable-ja, ennek helyettese Berthiers, a neufechateli és wagrami herceg, aki egyúttal a sereg major-généralja, vezérkari főnöke is volt. A birodalom egyéb magasállású tisztjei voltak: a 15 valóságos tábornagy, a tüzérség és a hadmmérnökügy főfelügyelői, a tengerpart felügyelői, a vértesek, lovasított vadászok, dragonyosok és huszárok vezérezredesei.