A seregek, úgy mint az előbbi időszakban, gyalogságból, lovasságból, tüzérségből és műszaki csapatokból állottak s azoknak nagyobbára mindenütt, legalább az időszak végén, katonailag szervezett vonatjuk is volt.

A gyalogság alkotta a seregek fő zömét, habár, kivált a franciák ellenfeleinél, az időszak kezdetén, aránytalanul nagy lovastömegeket is alkalmaztak. – A gyalogság egyrésze mindenütt elite-gyalogságból (gárda, gránátosok) állott, mely a legderekabb és legügyesebb legénységből alakulva, a gyalogság legmegbízhatóbb része volt. Ez az elite-gyalogság nagyobbára zárt tömegekben lépett fel és mint utolsó tartalék a döntést volt hivatva előidézni. Állománya természetesen nem lehetett valami túlnagy. A gyalogság zöme sorgyalogságból állott, melynek harcmódban főleg zárt alakzatban kellett fellépnie, azonban a szétszórt harcmódban is jártasnak kellett lennie. A könnyű gyalogság (velitesek, voltigeurők, vadászok, lövészek) főleg a szétszórt harcmódban való harcra, továbbá biztosító szolgálatra alkalmazták.

A gyalogság legkisebb alosztálya a 100–200 főnyi század volt; 4, 6 vagy 8 század zászlóaljjá alakult, melyek közül 3 vagy 4, ritkábban 2, az ezredet vagy féldandárt alkotta. Két ezred vagy féldandár dandárrá egyesült, mely eszerint 5–8 zászlóaljból állott.

A gyalogság fegyverzete az egész időszak folyamán valamennyi seregnél egyforma volt. Főfegyverül a kovakő- závárzattal ellátott, 17.5 m. ürméretű szuronyos puska szolgált, mely a gyalogság zöménél sima, a lövészeknél pedig vont csövekkel volt ellátva. – Valamennyi európai sereg gyalogsági fegyvere számára mintául egy 1777-ben Franciaországban elfogadott és 1800-ban megjavított lőfegyver szolgált (modèle 1777 corrigé).

A puska megtöltése nagyon időrabló művelet volt és az 12 ütemre történt. A lövedék lőporból és papirhüvelybe zárt golyóalaku lövedékből állott. A serpenyő (Pfanne) számára szükséges lőport magából a töltényből kellett kivenni, micélból a hüvely felső részét a fogak segítségével szét kellett szakítani. Az egyes emberek haditáska lőszere 60 töltényből állott. Azonkívül a csapat emberenként még 200 töltényt vitt magával. A fegyver vízszintes lőtávolsága mintegy 300 lépésre terjedt, bár a legnagyobb hordtávolság mintegy 1300 lépést tett ki; a hatásosabb lőtávolság mindössze 180 lépésig terjedt; a 300 lépésen túl való lövést céltalannak tartották. A tűznemek közül az egyes és az össztüzet alkalmazták; utóbbit mint peloton- (szakasz), osztály- (2–2 század) és zászlóalj-össztüzet adták le. A kétsoros tüzelésnél a második sor töltött fegyvereket a harmadik sortól kapta, vagy pedig azzal helyet cserélt. A vontcsövü puskák valamivel jobb találati eredményeket mutattak fel, azonban a töltés módja, tapasszal és kalapáccsal, oly időtrabló volt, hogy azok általános behozatalára gondolni sem lehetett. A csekély találati biztosság és az a körülmény, hogy a puska szeles és esős időben a serpenyőn lévő lőpor miatt mint lőfegyver majdnem teljesen hasznavehetetlenné vált, jelzik az akkori lőfegyverek legjelentősebb hátrányait. – A szuronyos puskán kívül a gyalogságnak majdnem kivétel nélkül még kardja is volt. A tisztek egyenes vagy görbe kardot viseltek.

A gyalogos védőfegyvere gyanánt rendszerint igen masszív anyagból készült föveg (medvesapka, casquet, csákó, nemez-kalap), továbbá az en bandouliére-módra viselt igen széles szíjazat szolgált.

Az időszak első éveiben a gyalogság majdnem kivétel nélkül még ezred- vagy zászlóalj-lövegekkel lépett fel a harcban, de ezeket csakhamar teljesen elvették a gyalogságtól. Azonban az időszak vége felé, amikor a hosszantartó háborúskodás folytán a legénység utánpótlásának módozatai rosszabbodni kezdtek s így a gyalogság minősége is alábbszállt, ellenálló képességének fokozása céljából elvétve és átmenetileg ismét ezredlövegeket adtak melléje.

A lovasság megtartotta a hétéves háborúban elért magas fejlődési fokát. Franciaország ellenfeleinek seregében a lovasság eleinte igen nagy számban volt képviselve és nem ritkán az egész seregnek 1/3–1/2-ét tette ki és csak a seregek megnagyobbodásával lépett a lovasság a gyalogsággal kedvezőbb arányba, a seregnek csupán 1/6–1/8-át tevén ki. – Általában véve a lovasság nehéz és könnyű lovasságból állott. Előbbieknek leginkább az volt a feladata, hogy harcban mint csata-lovasság zárt tömegekben lépjen fel, utóbbinak ellenben inkább a felderítő és biztosító szolgálat volt az eleme. Általánosan az az igyekezet jutott mindinkább előtérbe, hogy a könnyű lovasság a nehéz rovására szaporíttassék. A hellyel-közzel alkalmazott dragonyosok középnehéz lovasságszámba mentek, mely fegyvernemet azonban nagyobbára szintén a könnyű lovasság szellemében alkalmazták. A nehéz lovassághoz számították mindenütt a vérteseket, a carabinieriket, továbbá a dsidásokat; a könnyűhöz számították: a huszárokat, a lovasított vadászokat, a chevaux legerseket, továbbá nagyobbára a dragonyosokat is.

Harcászati egység gyanánt mindenütt a svadron szolgált, mely 80–120 lovas számlált. A svadron rendszerint még századokra és szakaszokra tagozódott. A nehéz lovasságnál 3–6, renszerint azonban 4, a könnyűnél 6–10 svadron alkotott egy ezredet; 2–3 ezredet lovasdandárrá, 2–3 dandárt lovas hadosztállyá vontak össze. Ismételten találkozunk 2–3 hadosztályból alakított lovas hadtestekkel is. Ez egy 8000–12.000 lovasból álló tömeget képezett, melynek kötelékén belül a hadosztályok vegyes könnyű és nehéz lovasságból alakultak.

A lovasság fegyverzete meglehetősen egyforma volt. Főfegyverül az egyenes vagy görbe kard szolgált, tovább a pisztoly vagy a karabély. A lándzsa vagy pika csak elvétve fordult elő (dsidások, kozákok).

Védőfegyverek gyanánt vértek és a vérteseknél részben még sisakok, különben pedig igen nagy ellenállóképességü fövegek szolgáltak. – A lovas lőfegyverek hatása vajmi csekély volt; a pisztoly alig 5–10 lépésre, a karabély legfelejebb 100 lépésre lőtt némi biztonsággal.

A tüzérség ennek az időszaknak a folyamán kivált szervezési és harcászati tekintetben mutatott fel haladást. A tüzérségi anyag nagyban véve az előbbi időszakban elért fokon maradt. – A tábori tüzérség a személyzet szerint nagyrészt ezredekbe és dandárokba, anyag szerint pedig ütegekbe tagozódott. Előbbiek a tartósan hozzájuk utalt bizonyos számú ütegeket látták el legénységgel. Harcászati egységül kivétel nélkül az üteg szolgált. Az időszak folyamán majdnem kivétel nélkül csak kocsizó ütegeket állítottak fel, melyeknél a tisztek és a legénység részben lovasítva voltak, részben a lövegen és mozdonyon, vagy esetleg külön kocsikon (Wurstwagen) szállították őket. A tüzérség mozgási képessége ezáltal sokat nyert. Jelentékenyen szaporították a lovagló tüzérséget, melynél a kezelő legénység kivétel nélkül lovasítva volt.

Számarány tekintetében ennek az időszaknak seregeiben a tüzérség jobban volt képviselve, mint azelőtt. Míg annak előtte 100 más fegyvernembeli emberre átlag 2 löveget elegendőnek tartottak, később már 3–4 löveget számítottak minden 1000 emberre.

A tábori tüzérségi anyag nagyban véve a korábbi maradt. Általában a 12-fontos volt a legnehezebb tábori löveg, habár átmenetileg még 24-fontos lövegeket is alkalmaztak. Könnyű löveg gyanánt, kivált a lovagló tüzérségnél, nemkülönben a hegyi háborúban való alkalmazásra a 6-fontos szolgált; itt-ott még 3- és 4-fontos lövegeket is alkalmaztak.

– A lövegek mellett a tábori tüzérség még taracklövegeket is használt, sőt rövid ideig és elvétve még tábori tarackokat is vitt magával.

Az üteg 6–8 lövegből, 4–6 vagy 8 meglehetősen nehézkes lőszerkocsiból és egyes szerkocsikból állott. A lövedékek mintegy 2/3-a minden ütegben 12 vagy 8 fontosokból, a fennmaradó rész 7- vagy 10-fontos taracklövedékekből állott. – A lőszer tömör, kerek golyókból, kerek gránátokból és kartácsokból állott. – A hatásos lőtávolságok ürméret, löveg- és lőszernem szerint igen különbözők voltak, de az 1500 lépést ritkán haladták túl. – A vártüzérség és az ostromtüzérség ezen időszak folyamán, az előbbi korszakban elért eredménnyel szemben lényegileg csak kevés változást mutatott fel.

A műszaki csapatok ebben az időszakban már minden seregben mint szervezett testek léptek fel és alkalmaztatásuk szerint különböző nemeket különböztettek meg (pontonisták, utászok, aknászok, árkászok, kézműves és munkás századok). Rendszerint önálló századokba, itt-ott még zászlóaljakba és dandárokba is osztották be őket. Elvétve a műszaki csapatok még akként is voltak szervezve, hogy a tábori tüzérségnek önálló részeit alkották. – Minden seregben széjjelszedhető, szállítható katonai hidakat (futó hidak), réz- vagy fa pontonokkal alkalmaztak. – A tábori műszaki munkálatok vezetésére, továbbá várak építésére, katonai hidakat (futó hidak), réz- vagy fa pontonokkal alkalmaztak. – A tábori műszaki munkálatok vezetésére, továbbá várak építésére, ostromlására és védelmezésére minden seregben tisztekből és hivatalnokokból álló mérnöki kart szerveztek.

Vonatügy. A nagyobb seregekben ezen időszak folyamán a legfontosabb vonatok, így különösen a lőszer- és hidvonatok, továbbá a még csak korlátolt számban meglevő egészségügyi vonatok, nemkülönben az élelmezési vonatok előfogatolására katonai vonattesteket szerveztek, de ezek rendszerint csak a háború tartamára maradtak felállítva.

A vonat különösen Franciaország ellenfeleinek seregeiben igen nagy és felette nehézkes volt. A sátrak, a jelentékeny málha továbbitása, valamint a raktárélelmezés szigorú betartása igen nagyszámú járóművet, lovat és málhásállatot követelt. A vonat általában oly nagy volt, hogy majdnem minden harcolóra egy nem harcolót és minden lovasnak lovára egy-egy vonatlovat lehetett számítani.

Az egészségügy a korábbi időszakhoz képest némi fejlődést mutat. Az orvosi személyzet a nagyobb államokban felállítottt katonaorvosi szakképzőintézetek létesülés folytán általában képzettebb és számosabb volt, mint annak előtte és azt a csapattestekkel közelebbi szervezési kapcsolatba hozták. Egészségügyi vonatok csak korlátolt számban fordultak elő és azokat rendszerint a szükséglet helyén utolsó pillanatban hevenyészve állították fel. Nagyobb seregekben katonai kórházak, rokkantintézetekkel kapcsolatban már békében is fennállottak. A háború kitörésekor azokat igen egyszerű berendezéssel és rendszerint elégtelen felszereléssel, csak a szükséghez mérten rögtönözve állították fel.

Élelmezés. A háborúban való élelmezés rendszere már ezen időszak kezdetén alapos változáson ment keresztül, ami a hadviselés módjára is döntő kihatással volt. A forradalmi háborúk kezdetén az élelmezés rendszere utánpótlással kapcsolatos raktárélelmezésből állott. Az utánszállítás azonban renszerint csak a kenyér és állattáp utánszállítására szorítkozott. – A kenyeret az ember három napra magával vitte, további hatnapi készlet a csapatok kenyérkocsijain szállítatott s így a sereg 9 napra szóló élelemmel volt ellátva. A további utánszállítást raktárakból és tábori sütődékből kellett eszközölni. Ezeket az intézményeket rendszerint a hadműveleti vonal mentén, egymástól 5–5 napi távolságra létesítették. Hasonló módon történt a seregeknél beosztott lovak ellátása is, csakhogy e tekintetben szükség esetén a takarmányszerzés is meg volt engedve. Amikor azonban a francia forradalmi seregeknél, az országban uralkodó rendetlenség és a seregek nagysága miatt a csapatoknak ily komplikált módon való élelmezése lehetetlenné vált, a hadseregek vezetői a harácsolásra tértek át, mely abból állott, hogy a csapatok szükségleteiket rendszerint a lakosságtól a helyszínen szerezték be. A franciák a forradalmi háborúk alatt mindkét élelmezési mód, harácsolás és utánszállítás segítségével élelmezték magukat, mi mellett természetesen az ellepett országrészek lakossága, mivel a harácsolás eleinte inkább rablásszámba ment, igen kemény megpróbáltatásnak volt kitéve és a csapatok fegyelmezettsége is sokat szenvedett általa. Másrészt azonban az élelmezésnek ez a neme a hadvezérnek a hadműveletekben nagyobb szabadságot és gyorsaságot engedett.

Franciaország ellenségeinek seregeiben a harácsolás rendszere csak igen lassan tudott magának utat törni és még az időszak vége felé sem kezelték azt oly tökéletes módon mint a franciáknál. Ennél azonban tekintetbe veendő, hogy a franciák háborúikat majdnem kivétel nélkül idegen földön vezették és az elfoglalt terület javainak kiaknázásában sem határt, sem elnézést nem igen ismertek.