A sziléziai háborúk és a francia forradalom kitörése közti időben Európa nyugati részeiben béke volt és csak keleten folytak háborúk a törökök és az érdekelt hatalmak között. E háborúk azonbn a hadművészetben lényeges változásokat nem idéztek elő s egész Európában a porosz befolyás maradt érvényben, mely II. Frigyes győzelmei következtében minden állam hadseregében utat tört magának. A hadsereg kiegészítése, szervezése, a csapatok kiképzése porosz minta szerint folyt. Csakhogy a porosz hadseregben Frigyes utolsó éveiben az alakiságok túlságos ápolása és a mozdulatok mesterkéltsége kapott lábra, s a csapatokat nem annyira a komoly hadviselésre és harcra, mint inkább diszelgésekre, ünnepélyes szemlékre képezték ki és gyakorolták be s így a vonalharcászatnak inkább felületes és félszeg, mint értékes elemeit és elveit fejlesztették tovább. De a béke–időszak más tekintetben is hátrányos volt, amennyiben a hadművészetet, miután a gyakorlatban, a harctéren nem érvényesülhetett, elméleti úton művelték s mivel a művelők legnagyobb része Frigyes hadművészetének szellemét nem értette meg, fényes sikereinek okait helytelenül magyarázta s így a hadműveletek s általában a magasabb vezetés terén ferde nézetek kezdtek kialakulni és terjedni. Mint a XVII. században Gusztáv Adolf szellemének meg nem értéséből a methodizmus, épp úgy fejlődött Frigyes szellemének meg nem értéséből a kordonrendszer. Csak kevesen voltak, akik a poroszok nagy királya által elért győzelmek okait teljesen megértették s azokat nem csupán a porosz hadiintézmények fölényében, hanem inkább Frigyes személyes tulajdonaiban, a hadműveleteinek gyorsaságában, határozottságában és ügyességében s végre a porosz csapatok magas erkölcsi értékében keresték.

Mivel Frigyes majdnem mindíg több ellenség ellen egyidejűleg volt kénytelen harcolni, gyakran megtörtént, hogy kevésbé erélyes ellenfeleivel szemben magát és országát hosszú vonalban, de kedvező pontokra felállított különítményekkel födözte. Frigyes bámulóinak és utánzóinak nagy része ebben a, tulajdonképpen csak kényszerűségből eredt, általa csak kivételesen és csak erélytelen ellenféllel szemben alkalmazott s tisztán védő jellegű rendszabályban kereste a porosz király győzelmeinek titkát; majd tudományosan fejlesztették a hadviselés e félszeg módját, mely hosszú időn át uralkodóvá vált.

Az új tan az osztrák hadseregben talált legbuzgóbb pártfogókra s azt úgy a döntő összeütközés illetve csata nélkül befejezett bajor örökösödési, mint az 1788–1790. évi török háborúban gyakorlatilag is alkalmazták. De már ez utóbbi háborúban kitűnt a rendszer főhibája, az erők szertelen szétforgácsolása, minek következtében a kordon-vonal az erejét együtt tartó ellenség által bárhol áttörhető s az ekként kedvezőtlen viszonyok közé jutott sereg hamarosan visszavonulásra volt bírható. Lascy, a kordon-rendszer legnagyobb pártfogója, keserű tapasztalatokat szerzett e háborúban s a hibás hadviselési mód balkövetkezményeit csak Loudon erélyes hadműveletei hárították el. Ennek ellenére a rendszert továbbra is fenntartották, sőt az még jobban terjedt, s az elméket állandóan foglalkoztatta. Ily állapotban volt a hadművészet, amikor a francia forradalom kitört s romboló erejével minden állami s társadalmi rendet fölforgatva, a hadművészet terén is gyökeres változásokat idézett elő. A forrdadalom romboló és átalakító ereje kezdetben ugyan csak Franciaországban érvényesült, hanem aztán a francia háborúk útján a létesített újítások, reformok és tökéletesítések fokozatosan az egész világon elterjedtek. A hadügy területén a francia forradalom szülte nagy változásokat nagy emberek lángesze fokozatosan tovább fejlesztette és tökéletesítette. Legelől járt e tekintetben Franciaországban Bonaparte–Napoleon s az ő nyomán Ausztriában Károly főherceg, Poroszországban pedig Scharnhorst. A hadművészetnek ezzel kapcsolatban bekövetkezett igen nagyarányú fejlesztése egyúttal visszatérést is eredményezett a hadművészet egyszerű alapelveihez és a hadseregnek mint hadieszközöknek legmegfelelőbb alkalmazásához, és nem férhet hozzá kétség, hogy a hadműveletek mesteri vezetése és egyáltalában a hadieszközöknek a lehető legcélszerűbb módon való alkalmazása, amiben megint csak Napoleon járt példaképül legelől, ezt az időszakot a mindenkori hadtörténelem legtanulságosabb korszakává avatja.

Ezek után lássuk azokat az alapelveket, amelyeken az európai államokban a letárgyalt időszak hadiberendezései nyugodtak.