Napoleon bukása és az 1814 május 30.-án megkötött első párisi béke nem hozta meg Európának a kívánt nyugalmat. Az 1814 őszén összeült bécsi kongresszuson a hatalmak nem egykönnyen tudtak az olasz tartományok, Lengyelország és a többi, eddig francia fennhatóság alatt álló területek elosztása tekintetében megegyezésre jutni és a kongresszus 1815 tavaszán még javában tanácskozott, amikor bomba módjára az a hír lepte meg a világot, hogy Napoleon Elba szigetét odahagyva, március 1.-én Cannes-ban 1200 főnyi csapat kíséretében Franciaországban partra szállt. Hogy ez megtörténhetett, annak legfőbb oka az volt, hogy az erőskezű kormányzáshoz szokott francia nép hamar megunta XVIII. Lajos gyönge és idegen befolyás alatt álló kormányát és egyáltalában az idegen beavatkozás folytán végbement, a nagy gloire-hoz szokott nemzet önérzetét mélyen sértő változásokat. Ezért a francia nép legnagyobb része nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a visszatérő Napoleont s az ellene küldött csapatok mind tömegesebben átpártoltak hozzá, úgy hogy március 20.-án diadalmenetben vonulhatott be Párisba, honnan XVIII. Lajosnak menekülnie kellett.

Napoleon a felkészülés számára időt nyerendő, erősen hangsúlyozta a külhatalmakhoz intézett jegyzékeiben békés szándékát, de e békebiztosítások hatását nagy mértékben lerontotta Murat fellépése, aki 1814-ben a sógorán elkövetett árulás révén megmaradt Nápoly trónján, de aki most Napoleon visszatértével Ausztriának hadat üzent. Erre a párisi békét aláírt hatalmak március 15.-én a béke megóvásának ürügye alatt szerződéseiket megújítván, Napoleonnak háborút üzentek.