Napoleon serege zömével az úgynevezett belső vonalon maradva, központias állásából a szövetséges seregek közül azt szándékozott viszonylagos túlerővel megtámadni, amelyik elsőnek közeledik feléje, illetve amelyik elkövetett hiba, vagy gondatlanság által erre alkalmat nyújt. Hogy hadműveletei és serege számára kedvező alapot teremtsen, az Elba mentén fekvő várakat, erődöket, így kivált Hamburgot, Magdeburgot, Wittenberget, Torgaut, valamint Drezdát és annak közelében fekvő erődöket, Meissent, Pirnát, Sonnsteint, Liliensteint, Königsteint stb. kijavíttatta, megfelelő készletekkel látta el, hátrafelé Lipcse–Erfurton át hadtápvonalat rendezett be s egyáltalában az előrelátható hadiszínteret párját ritkító módon valóban mintaszerűen rendezte be. Ez a gondos előkészítés egyike Napoleon legremekebb teljesítményeinek, mely egyúttal nemcsak lángeszének és teremtő erejének, hanem körültekintő előrelátásának, gondosságának és egyben óvatosságának is egyik legszebb bizonyítéka.[1]

A szövetségesek hadműveleti tervük alapjául Schwarzenberg vezérkari főnökének, gróf Radetzky altábornagynak ajánlatát fogadták el. E szerint a három hadseregnek, a csehországinak, a sziléziainak és az északinak Napoleont támadólagos előretörések által mindenekelőtt ki kellett fárasztaniok, hogy aztán Lipcse felé, ahol Napoleon főerejét vélték, egyidejűleg és központiasan nyomuljanak előre a döntő támadás végrehajtása céljából.[2]

[1] Rónai Horváth id. m. 283. – Dormándy id. m. 111: „Hogy Napoleon hadműveleteit központi állásából eredményesen végrehajthassa, az Elbe vonalát kihasználhassa, hátát biztosítsa s magát egyidőre összeköttetéseitől is függetlenítse, a hadiszínteret, azaz Szászországot és az Elbe vonalát, mesterileg berendezte.” (Edmund Glaise von Horstenau, Befreiungskrieg 1813 und 1814. Einzelden, 4–43, – Friederich, Geschichte der Befreiungskriege 1813–1815. I. Band: Geschichte des Herbstfeldzuges 1813, 107–110.)

[2] Dormándy id. m. 105., Horstenau és Friedrich id. m. nyomán: „A szövetségesek hadviselésének alapgondolata: a három szövetséges sereg bevárja Napoleonnak támadását; a megtámadott csoport kitér a döntő csata elől, ellenben a meg nem támadott másik két hadsereg Napoleon oldalába és hátába tör, miáltal arra kényszerítik, hogy velök szálljon szembe s az első csoport ellen kezdett hadműveleteivel felhagyjon. Ha erre azután Napoleon az előbbi kettő egyikét támadná meg, akkor ezt tér ki s a másik meg nem támadott kettő működik a franciák oldala, háta és összeköttetései vonalai ellen. Ezt az eljárást óhajtották a szövetségesek ismételni mindaddíg, amíg Napoleon serege kifárad és annyira meggyöngül, hogy egy együttes támadás által végleges vereséget szenved. – Ezt a tervet első sorban a tétlenség jellemzi, amellyel a kezdeményezést Napoleonnak engedték át.”