Április közepétől kezdve a szövetségesek mind sűrűbben kaptak jelentéseket nagyobb francia tömegeknek Lipcse, illetve az Elba felé való előnyomulásáról, miért is az eredetileg Magdeburg felé előnyomult és az ott álló Jenő alkirállyal csatározásba bocsátkozott Wittgenstein gyorsan Lipcse alá vonult, amelynek környékére a Blücher által vezetett porosz csapatok is bevonulván, itt a szövetségesek hamarjában mintegy 100.000 embert összpontosítottak, míg Napoleon, aki közben Jenő alkirály csoportját is magához vonta Magdeburg mellől, a Lipcse felé megindítandó hadműveletekhez immár több mint 200.000 ember felett rendelkezett. Ilyen, a szövetségesekre nézve határozottan nagy mértékben előnytelen körülmények között indult meg az úgynevezett tavaszi hadjárat, amelyben Napoleon a szövetségeseket május 1.-én előbb a weissenfelsi, majd a következő napon Gross-Görschennél vívott ütközetben megvervén, Lipcse birtokába jutott. A kurdarc folytán egymás közt meglehetősen meghasonlott szövetségesek közül a poroszok fővárosuk megvédése céljából Berlin felé, Wittgenstein pedig Drezda felé vonult vissza. Napoleon lovasság hiányában győzelmét ki nem aknázhatta. Blücher csakhamar belátván, hogyha továbbra is különváltan marad Wittgensteintől, ez Napoleonnak alkalmat ad, hogy mindkettőjüket külön-külön megverje, miért is Berlin védelmére Bülowot hagyván vissza egy kisebb csoporttal, ő maga a porosz sereg zömével Drezdának vette útját s május 12.-én annak közelébe érve, onnan az ekként újból egyesült szövetséges seregek Bautzen felé vonultak vissza, melynek környékén erődített állásban helyezkedtek el. Május 21.-én Napoleon a szövetségeseket Bautzennél is megverte és azokat az Odera-ig szorította vissza. Erre Sándor cár Wittgensteint a főparancsnokságtól elmozdítván, utódjául Barclayt nevezte ki.

A bautzeni csata után a szövetségesek előbb Boroszló irányában Liegnitz, majd pedig – hogy Ausztriához közeledjenek – Schweidnitz felé húzódtak vissza. Napoleon Liegnitz–Jauer vonaláig követte őket. Ekkor a szövetségeseket nagy válság fenyegette. Barclay, az új főparancsnok ugyanis az orosz sereget további hadműveletekre képesnek nem tartván, azt retablirozás és újjászervezés céljából 6 hétre Lengyelországba akarta visszavezetni, mely időre Szilézia védelmét egyedül a poroszoknak kellett volna átvenniök.

Napoleon az oroszoknál lábrakapott kishitüségről és az annak folyamán keletkezett fenti tervről – szerencsétlenségére – nem szerzett tudomást s mivel seregének állapota, főleg pedig a lovasságban mutatkozó hiány a hadműveletek megszakítását tették kívánatossá, ellenfeleinek fegyverszünetet ajánlott, amelyet ezek nagy örömmel fogadtak, mire június 4.-én Poischwitzban, Jauer mellett, 6 heti fegyverszünet köttetett, mely utóbb az Ausztriával mindkét részéről folytatott tárgyalásokra való tekintettel ismételten meghosszabbíttatott. A fegyverszünet alatt ugyanis mindkét fél Ausztria szövetségét igyekezett megnyerni, mert tényleg úgy állott a dolog, hogy ahova Ausztria csatlakozik, minden valószínűség szerint azé lesz a végső győzelem. Ausztria e felette kedvező helyzetét ki is aknázta s bár sem 1812-ben, sem a legújabb háborúban számbavehető szolgálatokat Napoleonnak nem tett, csak azon föltétel alatt volt hajlandó melléje állni, ha ez a tőle elfoglalt összes területeket, tehát Olaszországot is visszaadja neki. Napoleon ily nagymérvű engedményekre nem lévén hajlandó, Ausztria a június 27.-én megkötött reichenbachi szerződéssel a szövetségesekhez csatlakozott s augusztus 12.-én megüzente a háborút a franciák császárjának, akinek helyzete még azáltal is súlyosbodott, hogy Bernadotte a svédekkel szintén az ő ellenfeleihez csatlakozott.

[1] A helyneveket lásd a XX/36. számú mellékleten.