XX/33. számú melléklet.

A magyar hadak szereplését az 1812. évi háborúban Pilc Jenő irta meg „Magyar csapatok az 1812. évi hadjáratban” cim alatt. (Hadtörténelmi Közlemények, 1913. évf.). Ebből és az ugyancsak Pilch szerkesztette „A magyar katona” című műből többnyire szószerint – a következő részleteket vesszük át: A Schwarzenberg-hadtestnek Lublinból Drogicinon át Pruzany felé végrehajtott előnyomulás közben[1] Braqueville kapitányt 2 szakasz Kienmayer- (8. huszárezred) huszárral azzal a paranccsal küldték ki a Bug mentén Vlodavaig, hogy a hídépítéshez alkalmas összes anyagokat vagy úsztassa le Bresztlitovszkig, vagy tegye azt hasznavehetetlenné, azután pedig a Bug folyón átkelve, hírek szerzése végett fogjon el néhány ellenséges katonát. Braqueville Vlodavaig lovagolt, ott éjjel 2 óra tájban lengyel parasztok és határőrök segítségével átment a folyón és észrevétlenül megrohanván az ott álló 20 főnyi kozák őrséget, tisztjüket, altisztjüket és 10 emberüket lovastul elfogta, a többit pedig megszalasztotta. A sikerült fogás után a félszázad Vlodavába visszatért s amíg 6 huszár a foglyokkal Bresztlitovszk felé elindult, addig a többi falatozáshoz látott, a lengyel pénzügyőri felvigyázó pedig többed magával csónakra kapott, átevezett a folyón, hogy elfogja az orosz tisztviselőket. Nemsokára a felvigyázó partraszállása után 50 kozák robogott elő, kik részint a csónakon, részint úszva átjöttek és rátámadtak gondatlanul és – ami nagy hiba volt – óvatlanul megfelelő biztosítás nélkül időző huszárjainkra. Dühödt harc keletkezett; a huszárok közül 1 elesett, egyet elfogtak, 2 pedig megsebesült, de Braqueville és Giesbach főhadnagy oly ügyesen vezették a csapatot, hogy az ellenség elől kitérve, foglyaikat magukkal hozhatták.[2]

Grasser Kienmayer- (8) huszárezredbeli kapitányt azzal a feladattal küldték ki Divin felé, hogy híreket szerezzen az oroszok állásáról. Útközben 20 ellenséges huszár és 20 kozák állotta útját. Grasser neki rugatott, 1 kozákot levágtak, többet megsebesítettek, kettőt pedig elfogtak. Nemsokára azonban üldöző huszárjaink oly nagy erejű ellenséges lovas csapatra bukkantak, hogy vissza kellett fordulniok. A visszavonulás veszteség nélkül ment végbe.[3]

Az 1. huszárezred különítményei szintén remek eredményeket értek el. Arra a hírre, hogy az oroszok el akarják szállítani az Ivanovoban és Pinszkben fölhalmozott élelmeiket, Kostyán kapitány lóra ültette legényeit és július 11.-én reggel 7 órakor Ivanovoba bevonult anélkül, hogy ellenségre bukkant volna. Mivel a lakosság már előzőleg elfogta és vasraverten Kobrinba szállíttatta az orosz őröket, Kostyán hatalmába esett: 1652 garnec (gabona mérték=3,27 liter) kétszersült, 122 garnec liszt, 113 garnec pohánka, 86 garnec zab, 5000 mázsa széna, 5500 darab zsák és egy mérleg súlyokkal együtt. Egy pinszki nemes, ki Ivanovoban már várta a mieink megérkezését, megsúgta Kostyánnak, hogy kivéve pár beteg és lábadozó orosz katonát, az oroszok odahagyták Pinszket s hogy oda július 10.-én egy 70.000 rubellel teli hadipénztárt hoztak az északon működő seregek számára. Erre Kostyán Pickl kapitányt Mocsári főhadnaggyal, 4 altiszttel és 40 jól lovasított válogatott huszárral Pinszkbe küldte azzal a paranccsal, hogy még ma éjjel hatalmukba kerítsék a hadipénztárt s a raktárakat. Pickl 12.-én délben ért Pinszk alá, megtámadta s el is fogta az orosz tisztviselőket és azokat a katonákat, akik az élelmicikkek behajózásán fáradoztak. Zsákmányul esett: 4760 mázsa liszt, 1626 mázsa dara, 7633 mázsa zab, 737 mázsa kétszersült, 8500 garnec pálinka, 650.000 darab só, 60 szekér lovakkal, kocsisokkal együtt. Az élelmicikkek értékét a lakosság 2 millió rubelre becsülte. Amíg a legénység egy része a raktárak körül őrködött, addig egy huszár – a nevét sajnos nem jegyezték fel – a városból kilovagolt és elcsípte azt a kocsit, melyen egy orosz hadnagy vitte a hadipénztárt, amelyben nem ugyan 70.000 rubel, de még mindíg elég tekintélyes összeg, vagyis 27.199 rubel értékű papírpénz és 3959 rubel értékű ezüstpénz volt. Ezenkívül utolértek a huszárok egy orosz futártisztet is, ki ugyan elmenekült, de elveszítette fontos iratokkal teli tárcáját. Schwarzenberg jutalmul a zsákmányul esett ezüstpénzt a rajtaütést végrehajtó csapatoknak adományozta.[4]

Ugyanekkor Kostyán kapitány gróf Castiglione Henrik főhadnagyot 1 tizedessel és 12 huszárral földerítés céljából Davidgorodok felé küldte. Castiglione kissé messze merészkedett, mivel Mozyrig ment, ahol rátámadt a 2 tiszt vezetése alatt álló 45 orosz lovasra, akik közül 8 embert levágott, hatot pedig elfogott. Ez alkalommal Castiglione is veszélyben forgott, mivel megsebesült, lováról lebukott, mire a kozákok körülfogták. Életét Benkovics János tizedes mentette meg, aki tettének megjutalmazásául az arany vitézségi érmet kapta.[5]

Ugyancsak Davidgorodoknál Dobál István Hessen- Homburg (4.) huszárezredbeli tizedes július 20.-án éjjel lóra kapott huszárjaival lecsapott a helységnél levő mintegy 30 emberből álló kozák csapatra és miután belőlük négyet felkoncoltak, hetet pedig elfogtak, elvettek tőlük 25 darab ökröt, sőt foglyul ejtvén a davidgorodoki raktárnokot 5 katonájával együtt, lefoglaltak 6000 garnec lisztet és főzeléket, amit az oroszok épp fölgyújtani készültek.[6]

Pauliny Mihály 1. huszárezredbeli kapitány július 11.-én Chomszkot szállotta meg századával, ahol többek között sok posztót foglalt le.[7] Július 16.-án közelben fosztogató orosz dragonyosok üldözésére Modray kapitány küldte ki egy lovas osztállyal, egy szakasz gyalogsággal és néhány utász katonával. Modray a menekülő oroszokból 1 tisztet és 13 embert fogott el. A megmenekült orosz lovasok századukhoz vágtattak és épp akkor érkeztek vissza 30 társukkal, amikor a huszárok vágtattak és épp akkor érkeztek vissza 30 társukkal, amikor a huszárok sebesült kapitányuk bekötözésével foglalatoskodtak. bár Forgách hadnagy a huszárok egyrészével elszántan szembeszállt az ellenséggel, támadását visszaverték, úgy hogy veszedelembe jutott a sebesült Modray kapitány is. Ekkor Márton Mihály és Kmety Pál közvitézek ugrottak neki a támadóknak. Márton levágta a vezénylő dragonyos tisztet, Kmety a többi nekibátorodott huszárral pedig megszalasztotta az ellenséget, miután még ötöt elfogtak közülök. A mieink közül 1 elesett, 3 huszár pedig összevissza vagdaltan súlyosan megsebesült. Márton huszárt az ezüst éremmel tüntették ki, Kmety pedig 6 darab aranyat kapott.[8]

Július közepétől kezdve, amikor Tormaszov megkezdte támadását északi irányban Luck mellől, a hadiszíntér e részén is nagyobbszabású hadműveletekre került a sor. Reynier július 27.-én Kobrinnál megveretvén, ez – mint tudjuk – Schwarzenberget a Njezviezből való visszafordulásra késztette,[9] miközben augusztus 8.-án az 1. és 6. huszárezrednek Bludennél nyílt alkalma, hogy magát kitüntesse. – Itt mintegy 2000 ellenséges lovassal csaptak össze a huszárok, majd az orosz gyalogságot és tüzérséget is megrohanták és két órai heves harc után kiverték állásaikból. Az 1. huszárezred története szerint Schwarzenberg is szemtanúja volt az ütközet ama részének, amikor báró Horváth ezredes, az 1. huszárezred parancsnoka, az 5. század élére ugratott és ezekkel a szavakkal hívta harcba legényeit: „Most is oly vitézek legyetek, mint amikor megszereztétek számomra a Mária-Terézia rendet!“ A győzelem ára nagy volt, mivel egy kozák golyója szétroncsolta Horváth ezredes bal kézfejét, azután pedig oly súlyosan megsebesítette altestét és hátgerincét, hogy a vitéz katona babér helyett sírt lelt a harc mezején.[10] Ugyanakkor hősi halált halt még Bucsek József 2. századbeli főhadnagy is. Századát az oroszok visszavetették, ő valahogy lemaradt és az ellenséges lovasok közé keveredett. Bár hősileg védekezett, 13 sebből vérezve lóról bukott és meghalt.[11]

A gorodecnói lovas ütközetben a Hessen–Homburg (4. huszárezred) László Márton nevű közhuszárja Hessen–Homburg ezredes életét mentette meg azzal, hogy amikor az ötödik rohamnál ezredese lova összeesett és maga alá nyomta gazdáját, akit esése közben egy kozák vállán és nyakán megsebesített, László kiszabadította és átengedte neki a maga paripáját. Ezután a vitéz ezredes hatodszor is rohamra vezette ezredét és kivívta a győzelmet a jóval nagyobb erejű ellenséggel szemben. László megkapta az arany vitézségi érmet.”

Augusztus 9.-én Kozibrod és Gorodecno között a 39. gyalogezred tűnt ki. A töltésutat jó ideig hiába ostromolta a Beaulieu-ezred 8 százada és a magyar 39. gyalogezred 1. zászlóalja. Csak este 8 órakor sikerült kivetni az oroszokat erős állásukból, amikor a 39. ezred 3 százada Bakonyi ezredes és Martini alezredes vezetése alatt Kozibrodtól északra heves kartácstűzben átgázolt a mocsáron, elüzte a sűrűségben puskázó ellenséges csatárokat, majd a magaslatra rohanván, oldalába került az ellenséges gyalogság zömének.[12] A harcról szerkesztett jelentés szerint: csakis ily elszánt vitézséggel és ily nagy megerőltetéssel lehetett ezt az erős állást elfoglalni.

A poddubniei vagy gorodecnoi csata 1812 augusztus 12.-én.

XX/35. számú melléklet.

Reynier VII. hadtestével a július 27-iki kobrini vereség után Pruzanyon át Slonimra húzódott vissza, ahol augusztus 3.-én a Nyezviezről segítségére siető Schwarzenberggel egyesült, aki nyomban az előnyomulás folytatását és a Kobrinnál és attól északra levő ellenség megtámadását határozta el. Tormaszov ugyanis Reynier visszavetése után csupán erejének egy részét tolta Pruzany felé előre, míg serege zömével megmaradt Kobrinnál. Csak amikor hírt kapott Schwarzenberg előnyomulásáról vezette előre serege zömét az elől levő részek támogatására és augusztus 11.-én csapatjaival a Gorodecnotól délnyugatra fekvő magaslatokon foglalt állást. A szövetségesek, Schwarzenberg és Reynier, abban állapodtak meg, hogy a VII. hadtest Szereszovon, a XII. hadtest pedig Pruzanyon át előnyomulva, minél előbb megtámadják Tormaszovot, még mielőtt az kikülönített seregrészeit magához vonhatná. – Augusztus 11-ike folyamán a szász (VII.) hadtest Poddubnietől keletre, az említett helység és Zabin között, a XII. hadtest pedig Gorodecnotól északkeletre beérkezve, ott táborba szállt.[13] A szövetségesek ereje: osztrákok és magyarok: 25 zászlóalj, 38 lovasszázad és 68 löveg; szászok: 13 zászlóalj, 16 lovasszázad és négy üteg; összesen 33.600 ember. Az oroszok 24 zászlóaljban, 38 lovasszázadban, 3 kozák ezredben és 6 ütegben mintegy 28.000 embert számláltak.

Tormaszov az ellenség támadását úgy látszik Gorodecnon át várta, mert egész erejét ezen helységgel szemben állította készenlétbe, amint az ugyancsak a fenti csatavázlatból kivehető. Ellenben a szövetségesek abban állapodtak meg, hogy míg az osztrák-magyar csapatok zöme Gorodecnonál és Poddubnie-nél az oroszokat lekötve tartja, addig az osztrák-magyar csapatok egy részével megerősített szászok a kovacicyi erdőn át, melyről a felderítés megállapította, hogy az oroszokat az megszállani elmulasztották, utóbbiak baloldalába, illetve hátába támadnak.[14]

A csatát Reynier hadteste vezette be azzal, hogy gyalogsága egyrészével Poddubniénél kísérletet tett az oroszok balszárnyának megtámadására. Tormaszov ugyanis időközben jó áttekintést és kilátást nyujtó állásából észrevevén nagyszámú ellenségnek Poddubnie tájékán való gyülekezését, Kamenskij hadtestét az említett helységgel szembe a magsalat szélének megszállására rendelte előre, ahol az következőleg fejlődött fel: 3 gyalogezrede (6 zlj.) 2 üteggel a első, két gyalogezrede (4 zlj.) pedig a második harcvonalban állott arccal északnak, – 2 dragonyosezred a balszárnyon vonult fel a kovacicyi erőd felé fordulva. – Ilyen körülmények között Reynier gyalogságának fentemlített támadása nem sikerülhetett.

Közben a Poddubnie és Gorodecnó tájékán felvonult orosz és szövetséges tüzérség között lassú ágyúharc keletkezett, mely alatt Reyniernek a Zechmeister- osztrák és Gablenz- szász lovas, valamint Nostitz-szász gyalogdandárából és 2 ütegből álló elővéde d. e. 9 órakor, főcsapata pedig a Blankenstein-huszárok 1 századával d. e. 1/211 órakor indult el a kovacicyi erdő felé. A késedelmes elindulásnak az volt az oka, hogy Reynier feltétlenül be akarta várni, amíg a támogatásul újabban kért osztrák gyalogdandár, a Lilienberg-dandár is hozzá csatlakozik. – Déltájban a kölcsönös helyzet a következő volt: Az oroszok még mindíg 2 hadtesttel a Lambert-lovas és a Markof-gyaloghadtesttel Gorodecnoval, a Kamenskij-gyaloghadtesttel pedig Poddubnievel szemben állottak. A szövetségesek részén Schwarzenberg hadtestéből mint balszárny Frimont altábornagy parancsnoksága alatt a Liechtenstein-gyalog- és a Wrede-lovasdandár. Ennek a csoportnak színlelt támadásaival magára kellett vonnia az oroszok figyelmét és egyúttal a baloldal biztosításáról és a középhaddal való összeköttetés fenntartásáról is kellett gondoskodnia. Középhad gyanánt Poddubnienél állott: a Mayer-gyalog- és Frelich-lovasdandár, mely utóbbi az 1. és 6. (Blankenstein-) huszárezredből alakult. A jobbszárnyon a kovacicyi erdőtől keletre elterülő magaslatokon: a Zechmeister- osztrák és a Gablenz- szász lovasdandár. A Reynierhez való csatlakozás végett a 19. és 48. magyar gyalogezredekből álló Lilienberg-dandár útban volt odafelé, a Poddubniehez rendelt és a 2. és 33. magyar gyalogezredből alakult Hessen-Homburg dandár még régi táborhelyén volt Gorodecnotól északkeletre a Kozibradra vezető út mentén; épígy a Suden és a Pflacher-gyalogdandárok is, mely utóbbiak kötelékébe a Beaulieu-gyalogság és a 39. magyar gyalogezred tartozott. Reynier hadtestének zöme Zechmeister és Gablenz lovasdandárok fedezete alatt a kovacicyi erdőben harchoz való csoportosítását vette fel. – D. u. 3 órakor beérkezett Poddubnieben a Hessen-Homburg-dandár s itt várta meg Schwarzenberg is a csata kifejlődését.[15] Ugyanekkor indultak támadásra Reyniernek a többször említett erdőből kibontakozó csapatjai, még pedig úgy, hogy a jobbszárnyra Zechmeister és Gablenz lovassága húzódott, a középre Lecoq szász hadosztálya és Lilienberg magyar csapatokból álló dandára jutott, a balszárnyon pedig a Sahr-szász dandár maradt. – Ezt látva, a Poddubnievel szemben eddig arccal északnak álló Kamenszkij tábornok, 4 gyalog és 2 dragonyos ezredével, valamint a megerősítésére küldött 2 üteggel gyorsan balra kanyarodott, míg a Tormaszov és Kamenszkij-csoporttól délre Markof tábornokot rendelte 5 gyalogezreddel, 4 lovasszázaddal és 6 ágyúval, míg a balszárnyon Lambert tábornok alatt 1 gyalog-, 2 huszárezred, a tatár dzsidások, a kozák és kalmuk lovasság és 6 ágyú vonult fel; Poddubine átellenében csak 1 gyalogezred és 2 üteg maradt, a gorodecnoi szoros kézbentartására pedig csupán 1 gyalog-, 1 dragonyosezred és 1 üteg maradt vissza. – A kovacicyi erdőből kitörő szövetséges csapatok az oroszok ágyútüzzel fogadták. 20 tizenkétfontos ágyú hevesen lődözte az előnyomulókat. A Lilienberg-dandárhoz tartozó 19. magyar gyalogezred egy óra alatt 90 emberét vesztette el.[16] Lilienberg tábornok alól kilőtték a lovat, ő maga pedig megsebesülvén, helyette a dandár prancsnokságot a Poddubnieről odasiető Bianchi-tábornok hadosztály-parancsnok vette át. Reynier előnyomulása azonban nemsokára fennakadt, egyrészt az orosz gyalogság erélyes ellentámadása miatt, másrészt mivel a nagyobb erejű ellenséges lovasság átkarolással fenyegette jobbszárnyát. Különösen hevessé váltak az orosz ellentámadások a Poddubnietől délre fekvő magaslaton, nyilvánvalóan azért, hogy szétverjék Sahr dandárát s hatalmukba kerítsék a kovacicy erdő északkeleti részét, vagyis hogy ebben az irányban áttörjék és szétválasszák a szövetségeseket. – Este 6 óra tájban az oroszok vissza is vetették a Sahr-dandárt az erdőszegély felé. – Ekkor, valóban a tizenkettedik órában adta ki a poddubniei magaslaton álló Schwarzenberg Hessen–Homburg tábornoknak a parancsot, hogy dandára egy részével gázoltassa át a mocsarat és rohantassa meg a Sahr-dandárt szorongató oroszokat. Hessen–Homburg tábornok a Porubszky őrnagy vezette 33. gyalogezred 1. zászlóalját rendelte ki a merész támadás végrehajtására. A legénység az orosz tüzérség kartácstüze ellenére, derékig besüppedten nagy erőfeszítéssel átküzdötte magát a mocsáron, fölrohant a domb tetejére s hátába tör az oroszoknak. Követte őket a 2. magyar gyalogezred egyik osztálya is. A váratlanul hátbafogott orosz gyalogság legott abbahagyta Sahr üldözését és itt álló lovasságának egy részével visszaszorította a merész magyar osztályokat egészen a mocsár széléig. Ezalatt a 33. gyalogezred 2. zászlóalja Andrássy erzedes vezetése alatt szintén átgázolt a mocsáron és segítségére sietett a testvér-zászlóaljnak. Csatlakozott hozzá a 2. gyalogezred és a közelben álló Mayer-dandárhoz tartozó zászlóaljak néhány szakasza, amelyek azután megosztottan nemcsak oldalba, hanem hátba is fogták az ellenséget.[17]

A magyar csapatok sikere bátorságot öntött a szászokba, akik előretörtek és magukkal ragadták Lilienberg magyar ezredeit is. A támadni készülő orosz lovasság visszaverésére a 19. magyar gyalogezred egyik zászlóalja négyszögeket alakított, amelyeknek oltalma alatt a Blankenstein-huszárok itt álló százada is előrevágtatott, egyik ütegünk felvonult, néhány századból alakított csatárláncunk pedig a mocsár szélén elterülő dombtetőnek vette irányát. A csatárok a harc hevében elszakadtak a szászoktól, miáltal hézag támadt a csata vonalában. Ekkor Bianchi altábornagy Szentiványi őrnagy vezetése alatt a 19. gyalogezred 2 századát rendelte előre. Ezek a hézagon át magukkal ragadták az egész tömeget s ezzel együtt baloldalába törtek a tetőn álló ellenségnek. Az oroszok képtelenek lévén ellenállnui a nagy tömegnek, elhagyták állásukat, a csatatér kulcspontját.

Mialatt Poddubnievel szemben a csata sorsa ilyenformán lassan eldőlt, azalatt Tormaszov nagyobberejű lovassága Reynier jobbszárnyát akarta tönkretenni. A tatár dzsidások 2 dragonyos ezreddel nekirontottak a szövetségesek lovasságának. Erre Gablenz szász lovasai arcban ellenrohamot intéztek, míg a Zechmeister vezette Hohenzollern vértesezred az ellenség védtelen oldalát rohamozta meg és azt visszavetette. E küzdelemben Frelich huszárjai is részt vettek. Ez a dandár ugyanis d. u. 5 órakor parancsot kapott, hogy a Zechmeister-dandár támogatására annak jobbszárnyára vonuljon. Amíg az 1. huszárezred Tewli felé arcot véve, a jobbszárnyat biztosította, addig a Blankenstein-huszárok segítségére vágtattak az osztrák nehéz lovasságának. Az orosz lovasság mégegyszer támadást intézett Zechmeister csapatai ellen, de ekkor is véres fejjel vissza kellett vonulnia.

Elszántan neki akart menni az ellenségnek az ősz Frimont altábornagy is, aki a poddubniei heves harc hallatára 1 hatfontos és egy tizenkétfontos üteggel Gorodecno elé vonult és az ott álló Suden-dandár támogatása mellett helyreállította a töltésútnak az oroszok által elrombolt hídját, majd pedig rohamhoz csoportosította gyalogságát, azonban Schwarzenberg ezt a támadást leintette és Frimont altábornagyot a puszta védelemre utasította. Este 7 óra után az oroszok az egész vonalon visszahúzódtak, majd a sötétség beállta a harcnak véget vetett. A nappali visszavonulással járó súlyos veszteségek elkerülése céljából az oroszok már augusztus 13.-án hajnalban elhagyták a csatateret és Kobrin felé vonultak vissza.

A szövetségesek halottakban 6 törzs- és főtisztet és 169 embert vesztettek; megsebesült 36 tiszt és 1040 katona; foglyul esett 14, eltünt 91 ember. Az oroszok vesztesége halottakban, sebesültekben, és foglyulesettekben alighanem 3000 felé járt, Tormaszov jelentésében ellenben csak 1300-at ismert be.[18]

Amint a csata lefolyásáról írt jelentések is igazolják, a győzelem főként a magyar csapatok derékségének és vitézségének volt köszönhető. Én a magam részéről a leírt csatához, illetve annak előzményeihez a következő megjegyzéseket fűzöm: Schwarzenbergtől mindenesetre helyes volt, hogy amint Reynier kudarcáról hírt vett, nyomban visszafordult és a szász hadtesttel történt egyesülés után nyomban az ellenség erélyes megtámadását határozta el. Viszont Tormaszov is helyesen cselekedett, hogy a gorodecno–poddubniei kedvező állásban a csatát elfogadta, csakhogy neki azt a küszöbön álló harchoz kellőképen megerődítenie és berendeznie kellett volna s azonkívül nem lett volna szabad a hírszerző, földerítő és biztosító szolgálatot ennyire elhanyagolnia, miáltal a legnagyobbfokú meglepetésnek tette ki magát.

Érdekes, sőt inkább különös, hogy a szövetségesek csatatervének megállapításánál Reynier személyes érdeke, hogy a kobrini csorbát kiköszörülje, oly nagy, sőt mondhatni döntő befolyást gyakorolt. Ezáltal a XII. hadtest igen jelentékeny része tétlenségre lett kárhoztatva. Ezért Bogdanovics id. m. I. 314. oldalán nem minden jogosultság nélkül veti szemére a szövetségesek fővezéreinek, hogy 36 zászlóaljukból és 60 lovas századukból csupán 23 zászlóaljat és 32 lovasszázadot dobtak bele a harcba.

Az ellenség északi arcvonala és jobboldala komoly akadályszámba menő mocsaras terület által lévén védve, nagyon helyes volt a szövetséges hadvezérek ama elhatározása, hogy az ellenség által teljesen elhanyagolt és igen jó takarást nyújtó kovacicyi erdő felhasználásával az ellenségnek kezdetben teljesen födözetlenül álló balszárnyának átkarolását határozták el. De az a rettenetes lassúság és huzavona, amellyel Reynier ezt az átkaroló hadműveletet végrehajtotta, majdnem botrányosnak mondható. Ez bőven időt és alkalmat adott Tormaszovnak, hogy eredetileg arccal északkelet felé felállított seregével fokozatosan egészen nyugat felé válthasson arcot, az eredeti állásban Gorodecnóval szemben csupán minimális erőket hagyván hátra. Az oroszokra ebből származó hátrányt, illetve a szövetségesekre háruló nagy előnyt Frimont altábornagy nagyon gyorsan felismerte és azt igen helyesen ki is akarta aknázni, de ennek végrehajtását Schwarzenberg ellenkező leintő parancsa megakadályozta. Pedig ha Frimont idejekorán hatalmába ejti a gorodecnói szorost, úgy Tormaszovnak már az első délutáni órákban sietve el kellett volna hagynia állását annak leplezetlen beismerése mellett, hogy e napon döntő veresége szenvedett, holott így a cárhoz intézett jelentésében magát ugyan indokolatlanul, de mégis győztesnek igyekezett feltüntetni.

Az oroszok részéről a szereszevi út irányában szándékolt áttörés eszméje mindenesetre jónak mondható, de az arra alkalmazott erők elégtelensége folytán az sikerre egyáltalában nem vezethetett. Annak ellensúlyozására Poddubnienél még a Hessen-Homburg és a Mayer-dandár nagy része rendelkezésre állott.

A magyar csapatoknak a legfőbb hadvezetősége által elismert derekas, sőt pompás viselkedése örömmel töltheti el minden magyar szívét.

A poddubniei csata után a megvert oroszok egyik hadosztálya Divin felé vonult vissza. Ennek ülödözésére Schwarzenberg a 2., 19., 32. és 34. magyar gyalogezredből alakított Bianchi-hadosztályt rendelte ki. Erről az üldözésről a 2. és 34. gyalogezred történetében a következők foglaltatnak: „Kihalt térségeken vonult át az ezred, amelyeken a bűzös mocsarakból és posványokból megriadt madarak vijjogása és útálatos békafajok brekegése hallattszott. Ezerszámra rajzották körül a menetelőket a dögre és hullákra leső varjak. A legénység nagy üggyel-bajjal ment a 36 órai esőzés által feneketlenné vált töltésúton. Elhullott lovak, eldobott felszerelési cikkek, elszórt élelem és összetört szekerek jelezték, hogy az ellenség is ezer bajjal küzdött visszavonulásában. Az útmenti faházakat lerombolták, hogy ezek anyagával tegyék járhatóvá az utat. A katonák térdig gázoltak a sárban, a lovak pedig hasig besüppedtek. A posványba, mocsárba kitért gyalogság csípőig elmerült s csak vergődve és lépésről-lépésre bukdácsolva juthatott előre. Ur falu előtt félórányira az elővéd az ellenségnek 300 össze-visszakeveredett kocsijára bukkant épp akkor, mikor a kísérő katonák a szekerek rendezésén és a kátyúkból való kiemelésén fáradoztak. Bár a kocsik védelmére rendelt orosz vadászszászlóalj egyideig sikeresen visszatartotta a mieinket, veszni hagyta a szekereket akkor, mikor a 34. gyalogezred 2 százada mezítláb és térden felül felgyűrt nadrágban átgázolt az oldalakban elterülő posványos részeken, melyekre még az orosz katonák sem mertek rálépni. Az ellenség az üldözés feltartóztatása végett felgyújtotta az útmenti malmot és a posvány vízerén átvezető hidat. A kéznél lévő 2. gyalogezred 2 százada legott előrerontott, megszalasztotta az ellenséget és mire beesteledett, eloltotta a tüzet. – A szívósság, amellyel az oroszok harcoltak, arra engedett következtetni, hogy még mindíg nagy bajjal küzdenek javaik továbbításában. Ezért másnap sem pihenhettek a csapatok. Az élen a 2. gyalogezred 1. zászlóalja haladt, amely nemsokára szembekerült a vonaluk megmentése végett harchoz fejlődött oroszokkal. A zászlóaljat Hartopp százados 4 századdal arcban, 2 századdal oldalról háromszor egymásután oly hevesen rohanta meg az ellenséget, hogy ez többszáz szekerét felgyújtotta és Divin felé elmenekült. Az eltűnt emberek legtöbbje olyan sebesült volt, aki besüppedt a posványba és segítség hiányában nyomorultul elpusztult.” – Zechmeister tábornok egyik jelentésében ezt írta: „Különösen ki kell emelnem a 2. és 34. gyalogezred törzs- és főtisztjeinek dicséretes magatartását, akik jó példát mutattak legénységüknek; a tisztek csapataik élén elsőknek vetették be magukat a mocsarakba és derekasan és belátással cselekedtek a harc alatt.”

A továbbiak folyamán a háború végéig a magyar csapatoknak és egyes kiváló egyéneinek még igen sokszor volt alkalmuk kisebb-nagyobb ütközetekben és csetepatékban harcratermettségüknek, kiváló hasznavehetőségüknek, leleményességüknek, vitézségüknek és kitartásukban szebbnél szebb jelét adni, de a fenti sok szép teljesítmény közlése után ezek elősorolásától bátran eltekinthetünk.

[1] Lásd a 363. oldalon.

[2] Suden ezredes júl. 15-iki jelentése: Bécsi Kriegs-Archiv, Feldacten, 1812, 7-ad 117. és 117-a.

[3] U. o. F. A., 1812, 7–146.

[4] Kriegs-Archiv, Feldacten 1812, 7–85, 88, 103, 104.

[5] Kriegs-Arch., F. A. 1812, 13–9.

[6] Kr. A., F. A. 1812, 7–208.

[7] Kr. A., F. A., 1812, 7–92.

[8] Kr. A., F. A. 1812, 7–161, 168, 169. és 13–9.

[9] Lásd a 364. oldalon.

[10] Dr Hirtenfeld I., Der Militär-Maria-Theresien-Orden.

[11] Kr., A., F. A., 1812, 8–76. és 60.

[12] Kr. A., F. A. 1812, 8–122.

[13] Lásd a XX/35. számú mellékletet.

[14] Welden Ludwig Freiherr von, Der Feldzug der Oesterreicher gegen Russland im Jahre 1812 című műve 29. old. szerint Schwarzenberg eleinte ezt az oldal-, illetve háttámadást mindkét hadtest zömével akarta végrehajtani, de erről Reynier lebeszélte. „Reynier – írja Welden – wandte Alles an, Schwarzenberg von diesem Vorhaben abzubringen, ihm vorstellend, dass er dadurch seine Communication mit Wilna und Slonim und der Hauptcolonne blosstelle, dass er (Reynier) mit seinem Corps ur Umgehung der feindlichen Stellung hinreiche, wobei er sich selbst nur ausbat, dass ihn der Fürst mit ein paar Cavallerie-Regimentern unterstützen möchte. Nach einigen lebhaften Discussionen gab endlich der Fürst dem Begehren des Generals nach und beordnete die Chevaux-legers-Brigade des Generals Zechmeister den Bewegungen des VII. Corps zu folgen. Die beiden Divisionen Bianchi und Siegenthal machten Halt und marschirten gegenüber von Poddubnie in zwei Treffen auf.” – Reynier álláspontjának és kérelmének indokolásául Welden a következőket hozza fel: „Der General Reynier, einer der erfahrendsten und unterrichtetsten französischen Generale, stand, wie bekannt, bei Napoleon nicht sehr in Gunst. Der bei Kobrin erlittene Echec gab Stoff zur Unzufriedenheit. Der Eifer, den er besonders damals sich zu signalisiren zeigte, verrieth, wie viel ihm daran gelegen war, die Scharte auszuwetzen, und der Fürst Schwarzenberg verschaffte ihm gern diese Gelegenheit.”

[15] Lásd a XX/35. számú mellékletet.

[16] Kr. A., F. A. 1812, 8–159.

[17] Schwarzenberg augusztus 14.-én kiadott főhadparancsában (General-Befehl) többek között ezeket mondja: Gyönyörűséggel szemléltem, hogy a csapatok a legnagyobb rendben hajtották végre a megerőltető meneteket, hogy állhatatosan tűrték a legnagyobb fáradalmakat és vígan vonultak az ellenség elé. Egyelőre kiváltképpen meg vagyok elégedve és igen meleg köszönetet mondok a Colloredo-ezrednek (33.). . . A Porubszky őrnagy úr által vezetett Colloredo-ezred 1. zászlóalja hősies elszántsággal, heves puska- és kartácstűzben előbb átgázolta a csípőig érő mocsarat, megostromolta az ellenség által védelmezett magaslatot, majd az utána nyomuló 2. zászlóaljjal megakadályozta az ellenséget abban, hogy áttörje csatavonalunk közepét. (Kr. A., F. A., 1812, 13–10.)

[18] Bogdanovics id. m. I, 312.