XX/28. sz. melléklet.

Az 1805. évi pozsonyi békekötés Tirolt Bajorországhoz csatolta,[1] azonban az Ausztriához hű tiroliak ebbe az új rendelkezésbe sehogy se tudtak beletörődni s csak az alkalomra vártak, hogy a bajor uralom ellen felkeljenek, s amikor az 1809. évi háború kitört, a tiroliak szívvel-lélekkel régi gazdájuk mellé állottak. Egyébként a fölkelés már régen elő volt készítve és április elején nyiltan is kitört s a hamarosan egybegyült fölkelők egy része Hofer András alatt Meran-nál, Theimer őrnagy alatt pedig az első Inn völgyében gyülekeztek.

Ebben az időben a bajor-francia csapatok, mintegy 9000 ember Bisson, Lemoine és Kinkel alatt az egész tartományban széjjelszórtan állottak.

János főherceg a fölkelők támogatására április elején Villachból mint tudjuk,[2] Chasteler altábornagy küldte mintegy 10.000 emberrel Tirolba, míg a Salzburg felé szintén mintegy 10.000 emberrel előnyomuló Jellachich-oszlopból[3] egy különítménynek a Salzach völgyében fölfelé menve kellett a fölkelőkhöz csatlakoznia.

A pustervölgyi népfölkelés április 11.-én a Mühlbacher Klause-t bevevén, Chasteler-rel együtt az ellenséget a Puster völgyből Franzensfeste-re, a Trientből Innsbruck felé előnyomuló Bisson-dandár végén beosztott csapatokat pedig Bozen felé szorította vissza, minek megtörténte után Chasteler a schabsi fensíkon helyezkedett el. – Az említett dandár új utóvédét a Jaufen-hágóról 4000–5000 emberrel előnyomuló Hofer támadta meg és azt április 12.-én részben szétverte, részben elfogta. Ugyane napon az Innsbruck felé előnyomuló Theimer e város bajor őrségét foglyul ejtvén, nyomban a Brenner hágó felé vesz irányt, miáltal Bisson, előlről Theimer, hátulról Hofer által két tűz közé szorítva, április 13.-án a Innsbrucktól délre fekvő Wiltaunál kapitulálni kénytelen. Ilyenformán a tiroliak az Inn völgyét hatalmukba kerítvén, Kufstein körülzárásához fogtak.

Április 15.-én Baraguay d'Hilliers szállotta meg Trientet 6000–7000 emberrel. Ennek hírére Hofer és Chasteler Brixennél egyesültek s aztán Trient felé előnyomulván, a franciákat Rovereto-ra kényszerítették visszahúzódni.

Ezzel Tirol első felmentése be volt fejezve.

A regensburgi események és az április 22.-én vívott és a franciák javára eldőlt eggmühli csata a mellékhadszínterek eseményeire is döntő befolyást gyakoroltak. Ezidőtájt Tirol északi határa mentén a hágókat népfölkelő osztagok tartották megszállva, Chasteler seregcsoportjával ekkor Trientben tartózkodott és a regensburgi eseményekről és Jellachich visszavonulásáról tudomást szerezve, Déltirolban csak a 4 zászlóaljnyi Buol-dandárt hagyta vissza, míg ő maga ereje többi részével Észak-Tirolba, Innsbruckba, majd onnan Wörglbe vonult, hogy ott a Napoleon által esetleg Tirol felé kikülönítendő erőkkel a küzdelmet felvegye. – És az eggmühli csata után a Duna völgyében Bécs felé előnyomuló francia császár tényleg intézkedett is erre nézve, amennyiben, mint tudjuk, jobboldalának fedezésére és Salzburgon át a Tirolba való bevonulásra Lefèbre-t rendelte ki, a bajor trónörökös, Deroi és Wrede parancsnoksága alatt 3 bajor hadosztályból álló VII. hadtestével.[4] Egyúttal Napoleon a Tirolban működő Chastelert földönfutóvá nyilvánította, kit elfogatás esetén nem mint katonát, hanem mint hazaárulót kell elitélni és felakasztani. A vett parancs szerint Lefèbvre Landshutból Salzburgnak vett irányt, ahova április 29.-én vonult be.

Közben Jellachich, aki a visszavonuló Károly főherceg seregétől elvált, Rosenheim–Traunsteinen át április 27.-én érkezett Salzburgba, honnan menetét tovább folytatván, a Lueg-szorosban és Abtenauban kisebb, csoportokat hagyván vissza, Radstadton és a felső Enns völgyén át az Olaszországból Graz felé visszavonuló János főherceg felé keresett csatlakozást.

Lefèbre Salzburgból a bajor trónörökös hadosztályát a Salzach völgyén fölfelé a Lueg hágónak a Wrede hadosztályt, amelynél maga is tartózkodott, a Strub hágónak, a Deroi-hadosztályt pedig Traunsteinon át Kufsteinra irányította. A középső oszlopnak a Strub hágón Oppacher korcsmáros vezetése alatt 300 tiroli állotta útját, akiket csak hosszantartó küzdelem után sikerült visszavonulásra bírni. Wörglnél Chasteler állotta útját Lefèbvre-nek, azonban május 13.-án arcban és jobboldalában Wrede, baloldalában pdig Deroi által megtámadva, Innsbruckra visszavonulni, sőt az Inn völgyét is feladni és Sterzingre visszahúzódni kénytelen. Lefèbvre erre május 19.-én bevonult Innsbruckba.

A János főherceg által visszahívott Chasteler Tirolban csak a gyenge Buol-dandárt hagyván vissza, május 25.-én ereje fennmaradó részével a Puster-völgyön át Tirolt odahagyván, június 15.-én Gonobitznál Gyulay bán csoportjához csatlakozott.. – A tiroliak azonban, még így magukra hagyatva is tovább folytatják a harcot a bajorok és franciák ellen.

Közben Lefèbvre hadteste zömével Napoleon által május 23.-án Linzbe rendeltetvén, Deroi maga maradt Tirolban, akit Hofer lés Theimer népfölkelő osztagaikkal május 29.-én Innsbruck mellett az Isel hegyen megtámadván, azt megverték és Tirol elhagyására kényszerítették, illetve Rosenheim–Wasserburgon át Bajorországba visszaűzték. Ugyane napon Speckbacher Scharnitzot és a Leutasch-szorost is hatalmába ejtvén, ezáltal Vorarlberget is megtisztította az ellenségtől s így most már Tirol másodszor is fel volt mentve.

Június havában Napoleon nem tett komolyabb kísérletet Tirol visszafoglalására, ellenben a a tiroliak Bajorországba, Karinthiába és Stajerországba eszközölt támadólagos előretörések által erősen veszélyeztették a franciák összeköttetéseit.

A wagrami csata után Napoleon 50.000 embert küldött Lefèbvre alatt Tirol visszafoglalására, mely erő 9 oszlopban a tartományba benyomulván, az Inn völgyét szállotta meg.

Buol tábornok a Tirol átadására vonatkozó felszólítást eleinte visszautasította, hanem aztán a znaimi fegyverszünet értelmében a tartományt el kellett hagynia. Ellenben Hofer, Speckbacher és Haspinger kapucnis újból fegyverbe szólították a népet. Haspinger és Hofer a Brenner hágóról délfelé előnyomuló Royer hadosztályt augusztus 3.-án a Sachsenklemme-ben megtámadván, azt részben körülzárták, majd megmaradt részét a Brenneren át visszaverték. Egy másik, Royer támogatására előrevezetett hadosztálynak Maulsnál kifejlődött erős küzdelmek után szintén vissza kellett vonulnia Innsbruckra.

Ezek után Lefèbvre az Isel-hegyen foglalt állást; Hofer és Haspinger augusztus 13.-én ezt az állást is átkarolólag támadták meg s így Lefèbvre innen is visszavettetvén, Kufsteinon át elhagyta Tirolt. A Lefèbvre által Landeck felé kikülönített zászlóaljaknak a pontlatzi hídnál kifejlődött rövid ütközet után minden oldalról körülfogatván augusztus 9.-én kapitulálniok kellett. Erre Hofer augusztus 14.-én mint Tirol főparancsnoka újból Innsbruckba vonult be. Így szabadította fel magát Tirol népe harmadízben is a gyűlölt ellenség uralma alól. Szeptember havában Haspinger Salzburg tartományba hajtott végre nagyobbszabású betörést, ahol a bajorok fölött többször előnyöket vívott ki, azonban végezetül az ellene fellépő túlerő elől a Pfandelscharte-n és Heiligenblut-on át Karinthiába kellett visszahúzódnia.

A schönbrunni békekötés értelmében Tirol továbbra is Bajorországhoz csatolva. Ámde Hofer a békekötés dacára új fölkelést szított. Új erőkkel észak és dél felől tirol ellen kezdeményezett francia támadás végre őt is az ellenállással való felhagyásra kényszerítette. Maga Hofer a hegyekbe menekül, de 1810 január 10.-én elfogatván, ugyanez év február 20.-én Napoleon Manutában agyonlövette. Ausztria a leghűbb emberét menteni nem tudta, hanem aztán később hálából az innsbrucki templomban remek emlékművet emeltetett neki.

[1] Lásd a 247. oldalon.

[2] Lásd a 290. oldalon.

[3] Lásd a 266. oldalon.

[4] Lásd a 275. oldalon.