Napoleon szándéka az volt, hogy az osztrákokat a Lobau északi oldalán rendezendő tüntetéssel félrevezesse és lekösse s ezalatt a Dunán való átkelést gyorsan és meglepően a Lobau keleti oldalán végrehajtván, az ellenség valamelyik része ellen viszonylagos túlerővel hajtsa végre a döntő támadást.[1]

A tüntetések végrehajtását a császár már június 30.-án kezdte meg. E célból az ottani Duna-ágon megkezdett hidverésekkel egyidejűleg különítmények keltek át a folyam balpartjára, melyek ott nyomban hídfő építéséhez fogtak hozzá. Emellett Klenau előcsapatai a szigetekről intézett erős ágyúzással kapcsolatban megtámadtatván, utasitásuknak megfelelően csakhamar megkezdték a visszavonulást. Az Aspernnél talált gyenge ellenállás és az a körülmény, hogy Esslingennél és Gross-Enzersdorf tájékán is csak gyengébb osztrák erőket észleltek, kapcsolatban János főhercegnek Pozsonyba történt beérkezésének hírével, azt az aggodalmat keltették a franciák császárjában, hogy Károly főherceg talán már szintén útban van seregével Pozsony felé, hogy ott a Duna jobbpartjára keljen át. Ezért nyomban intézkedett, hogy az olasz haderegnek, a III. hadtestnek, továbbá a Lasalle-, Montbrun- és Morulaz hadosztályoknak még Győrrel és Pozsonnyal szemben álló részei utolsó pillanatig elfoglalt állásaikban megmaradjanak. Ugyanekkor a bajor Wrede-hadosztály, Bernadotte, Davoust és Marmont hadtestei parancsot kaptak, hogy erőltetett menetekkel Bécset minél előbb elérni igyekezzenek. Azonban Napoleon már július 1.-én meggyőződvén arról, hogy Károly főherceg serege még mindíg vele szemben áll, azonnal utasította Jenő alkirályt, hogy most már a fentebb említett seregtesteket is a lehető leggyorsabban Bécs alá vezesse.[2] Ebből kifolyólag július 4.-én a francia csapatok legnagyobb része a Lobau szigeten és a Duna jobbpartján a hidak közelében egyesítve volt s így a csata előkészületei francia részről be voltak fejezve.

Károly főherceg, mint már említettük, ezúttal is körülbelül ugyanúgy akart cselekedni, mint az asperni csata alkalmával, vagyis átkelés közben szándékozott Napoleont megtámadni. Amikor tehát a császár tüntetéseit a Lobau északi oldalán megkezdte, július 1.-én egész seregét Aspern és Essling tájékára vezette előre, hogy minél előbb rácsaphasson az ott átkelni szándékozó francia tömegekre. Ámde 2-ika folyamán a főherceg tudatára ébredt, hogy a Lobau északi oldalán csak tüntetések folynak és hogy az ellenség tulajdonképpeni átkelését a sziget keleti oldalán hajtja végre. Ezt megakadályozni a főherceg, legalább ő úgy látta a dolgokat, már nem volt képes s így arra az elhatározásra jutott, hogy seregét újból visszavezeti előbbeni előkészített állásába, ahonnan alkalomadtán ellentámadásba szándékozott átmenni.[3]

Károly főherceg eme elhatározásának időpontjában János főherceg serege Pozsonynál, a magyar nemesi fölkelő csapatok legnagyobb része pedig József nádor parancsnoksága alatt Komáromnál állott. Előbbinek még július 2.-én Károly főherceg azt a parancsot küldte, hogy Napoleont minden áron foglalkoztassa, hogy ezáltal eleje vétessék annak, hogy a francia császár a Pozsony körül álló csapatjait szintén magához vonja.

Július 4.-én este 7 órakor Károly főherceg ezt a parancsot oda módosította, hogy János főherceg a pozsonyi hídfőben csak csekély erőket visszahagyva, serege többi részével haladék nélkül induljon el Marchegg felé, hogy onnan, ha esetleg Napoleon a russbachmenti állásban levő fősereg baloldala ellen működnék, úgy a franciákat ő fogja oldalba.

[1] Napoleon részletes intézkedéseit a tüntetésre és az átkelésre nézve lásd Gallina–Horsetzky, Beiträge zum Studium des Feldzuges 1809. Lernbefehl der k. k. Kriegsschule.

[2] Mayerhoffer id. m. 143–144.

[3] Mayerhoffer a bécsi Kriegs-Archiv adatai nyomán (Feldacten, 1809, VII, 98 1/3 stb.) Károly főherceg erre vonatkozó gondolatmenetét és elhatározását a következőkben foglalja össze: „Im Laufe des 2. Juli kam Erzherzog Karl, welcher seine Avantgarde verstärkt und die weitere Augestaltung der Befestigungen verfügt hatte, zu der Überzeugung, dass Napoleon kaum versuchen werde, von der Nordfront der Lobau aus gegen die starke Stellung Aspern–Essling zu debouchieren, ihn vielmehr die vielen Vorteile der örtlichen Lage bestimmen würden, eventuell unter gleichzeitigem Übergang an anderen Stellen, zuerst den Raum südlich Gross-Enzersdorf zu gewinnen . . . Diese Erkenntnis der mutmasslichen Absichten Napoleons führten den Erzhrezog zu der Erwägung, dass es nur schwer möglich sein würde, den über die Ostfront der Lobau vorbrechenden Feind während des Überganges mit Aussicht auf Erfolg anzufallen. Die österreichische Armee hätte hiezu, da das zahlreiche schwere und wirkungsfähige Geschütz des Feindes auf der Insel ein Manöver unmittelbar am Stadtlauer Arm verbot, zeitgerecht in den Raum um Hausen gelangen und von hier aus zum Angriffe ansetzen müssen. Hiebei musste die Festhaltung der Front Aspern–Essling jedenfalls starke Kräfte erfordern, die an anderer Stelle gefehlt hätten. Ebenso schwer wogen die Bedenken bezüglich des Rückzuges, falls bei Hausen die Entscheidung zu gunsten Napoleons fiel. Der Rückzug führte dann nach dem nördlichen Ungarn, gegen das damals schon die russische Armee durch Galizien im Vormarsche war, in ein wegarmes, für die Operationen eines grossen Heeres nicht sonderlich geeignetes und dafür auch keineswegs vorbereitetes Gebiet. Eine Niederlage konnte demnach das Ende des Wiederstandes überhaupt zur Folge haben . . . So entschloss sich der Generalissimus, auf die Störung des feindlichen Überganges verzichtend, sein Heer in eine der Verteidigung günstige Position zurückzunehmen, aus der bei glücklichem Gefechtsverlauf die Offensive ergriffen werden konnte, aus welcher es abder auch möglich war, dem Feinde entgegenzutreten, falls er nun doch noch an einem anderen als dem vermuteten Punkte übergehen sollte . . . Brach sich der feindliche Angriff an dieser örtlich starken Stellung und wurde der Feind schliesslich geworfen, so konnte er durch längere Zeit verfolgt werden, was allein die Schlacht zu einer entscheidenden zu machen im stande war. Bei ungünstigem Kampfverlauf konnte sich dageen das österreichische Herr mit dem Betreten des bedeckten und durchschnittenen Terrain nördlich der Stellung dem Wirkungsbereiche der sehr zahlreichen feindlichen Reiterei entziehen, auch führte der Rückzug dasselbe nach den reichen Provinzen Böhmen und Mähren, die mit ihren Hilfsmitteln und Festungen selbst dann noch die Fortführung des Wiederstandes ermöglichen konnten, wenn die Niederlage im Marchfelde eine vollständige gewesen. So führte denn der Generalissimus das Gros seines Heeres noch am 3. Juli in die obgenannte Stellung zurück, was der Feind in keiner Weise hinderte.”