II. Ferenc császár és I. Sándor cár november 18.-án Olmützben ütötték fel főhadiszállásukat. A császár a hadműveletek megkezdését a Károly főherceg vezette marburgi sereg beérkeztéig elodázni szerette volna, de Sándor cár, akinek környezete felette harcias hangulatban volt, abban a föltevésben, hogy Napoleonnak Brünnél legfeljebb 50.000 embere lehet, a hadműveletek azonnali megkezdése mellett kardoskodott s így a november 24-iki tanácskozáson, bár Kutusov és Schwarzenberg a várakozás mellett döntött s egyben azt is elhatározták, hogy mindenekelőtt Napoleonnak Wischaunál álló elővédjét támadják meg, majd a sereg zömével az olmütz – brünni országúttól délre előnyomulva és a francia sereg jobboldalát megtámadva, azt Bécstől el, északi irányban vetik vissza.

A szövetségesek ennél nagyobb szívességet alig tehettek Napoleonnak, aki a maga részéről szintén kereste a döntést, de ereje gyengeségére való tekintettel támadó hadműveletekre nem igen vállalkozhatott. Midőn tehát november 28.-án a szövetségesek elindulását Olmützből megtudta, elhatározta, hogy a csatát a nyomban magához rendelt Bernadotte- és Davoust-hadtestek beérkezése után elfogadja; még pedig, ha a beérkezés idejekorán történik, az elfoglalt állásban, ha nem, akkor valamivel hátrább, Brünnél.