Mack augusztus 29.-én Welsbe utazott, hogy az ott gyülekező csapatok körében megjelenve, Bajorország meglepő megtámadására az intézkedéseket megtegye. A csapatok előnyomulásával egyidejűleg Schwarzenberg herceg altábornagy azzal az utasítással küldetett Münchenbe előre, hogy Miksa József bajor választófejedelemmel az ügyet lehetőleg békésen intézze el. Ez, bár már augusztus 24.-én megkötötte volt a szerződést Napoleonnal, Schwarzenberget nemcsak semlegességéről, hanem arról is biztosította, hogy csapatjaival a koalíció oldalán vesz részt a háborúban s azzal elutazott Würzburgba, miután csapatjait már előzően Bambergbe rendelte vissza. A választófejedelem turpissága csakhamar kiderült, mire Mack, mint már említettük, ahelyett, hogy a visszavonuló bajorokat nyomon követte volna, velük szemben a Duna mentén Ingolstadt és Neuburg között Kienmayer altábornagy alatt csak 5 zászlóaljat és 16 századot hagyván vissza, a többi csapatokkal a Dunától délre az Iller felé vett irányt s egyúttal intézkedett, hogy Csehországból Pilsenen át 4 zászlóalj és 2 lovasszázad indítassék útba Kienmayer megerősítésére s mindezekről szeptember 8.-án Braunauból a császárnak jelentést tett.[1]

Már szeptember 13.-án megtudta Mack, hogy a francia sereg a Rajnán átkelni készül. Már ezt megelőzően arra kérte Ferenc császárt, hogy Auffenberg tiroli csoportját, miután azzal szemben számottevő ellenség nincs, a németországi hadsereghez való csatlakozásra utasítsa. Szeptember 18.-án kelt előterjesztésében pedig azt kéri, hogy az olaszországi hadseregből is 25–30 zászlóalj jelöltessék ki a dunamenti hadsereg támogatására.[2]

Az Iller felé útbaindított sereggel Mack a következő tagozást vétette fel: 30 zászlóaljból és 30 lovasszázadból egy elővédhadtestet alakított Schwarzenberg herceg altábornagy parancsnoksága alatt. Ezt követte a hadseregnek 33 zászlóaljból és 48 lovasszázadból álló és egy I. és II. harcvonalba és az ezeket követő tartalékba tagozott többi része Riesch altábornagy parancsnoksága alatt. Az elővédhez délről a Jellachich altábornagy vezette tiroli csoportnak kellett csatlakoznia. Mind e seregrészeknek Mack utasítása szerint legkésőbb szeptember 25-ikéig a XX/25. számú mellékleten feltüntetett helyzetbe kellett jutniok. Közben azonban Ferdinánd főherceg szeptember 19.-én Münchenbe érve, nem értet egyet az e napon az Iller mentén tartózkodó Mack által elrendeltekkel; ő az ellenségről vett hírekre való tekintettel a hadseregnek ily nagymértékű előretolását igen veszélyesnek tartotta s így Riesch csoportját azonnal megállította, szándékában lévén, fokozatosan az egész hadsereget a Lech és München közé visszavonni.

Amikor erről Mack szeptember 20.-án tudomást szerzett, ahelyett, hogy személyesen a főherceghez sietett volna, fenyegető módon és hangon azt követelte, hogy a főherceg nyomban vonja vissza kiadott parancsát,[3] amit ez nem volt hajlandó megtenni, hanem a dolgot döntés végett a császárnak terjesztette elő, aki szeptember 21.-én Münchenbe érkezett. És a császár, sajnos, Mack pártját fogta és nyomban parancsot küldött Rieschnek az előnyomulás folytatására.

Szeptember 23-ikáig szavahihető hírek érkeztek arról, hogy Napoleon rendelkezésére álló erejének legnagyobb részét a Rajna felé indította útba s ezért a császár nyomban parancsot küldött Károly főhercegnek, hogy 5 gyalogezredet azonnal indítson el gyors menetekben Innsbruckon át a dunai hadsereg erősbítésére.

Nemsokára ezután a császár visszatért Bécsbe. Mack nem is várta be felséges urának elutazását, hanem ügybuzgalmáról tanuságot teendő, szeptember 25.-én ismét előresietett a Bodenti tóhoz szemrevételezés céljából.[4] A csapatmozdulatok tovább folytak a most már magát mindenhatónak tartott Mack intenciói szerint s így szeptember vége feléig a XX/25. számú mellékleten feltüntetett kölcsönös helyzet alakult ki. Ebben az időben Schwarzenberg herceg elővéd-hadteste 27 zászlóaljból és 40 lovasszázadból, Riesch altábornagy Iller-menti csoportja 42 zászlóaljból és 32 lovas századból, a Lech-menti tartalék 26 zászlóaljból és 40 lovas századból s végül Jellachich csoportja 21 zászlóaljból és 16 lovasszázadból álló csoportja még mindíg a Duna ingolstadt-neuburgi szakaszát tartotta megszállva. További erősbítések gyanánt útban voltak: Csehországból 4 zászlóalj és 2 lovasszázad, Braunau-n át 26 zászlóalj és 56 lovasszázad s végül Olaszországból Innsbruckon át 25 zászlóalj és 8 lovas század. A csapatok a sok hajsza és erőltetett menetek folytán meglehetősen kimerült állapotban és igen rossz kondícióban voltak. A vezérkari főnökétől megfosztott búslakodó Ferdinánd főherceg ugyan tőle telhetőleg igyekezett a helyzeten segíteni, de fáradozása nem sok eredménnyel járt, Mack ellenben a csapatok hogylétével nem sokat törődve, legfőbb feladatául az általa megerődítésre kiszemelt helyek személye szemrevételezését tekintette.[5]

Most pedig lássuk a franciák részén történteket. Napoleon szövetségesének, a bajor választófejedelemnek megtámadását okul véve, szeptember 23.-án megüzente a háborút és két nap mulva, szeptember 25.-én átkelt a Rajnán. Az átkelés a XX/24. számú mellékleten látható módon Strassburg és Mainz között öt oszlopban történt. Ugyanez a melléklet mutatja az oszlopok további előnyomulását is az ingolstadt–donauwörthi Duna-szakaszig. Ehhez Napoleon jobbszárny-oszlopait a Rajnán való átkelés után kissé balra tolta el. Azonkívül a legtöbb történetíró állítása szerint egyidejűleg Mack lekötve tartása céljából Murat által a Schwarzwaldon át tüntető támadásokat intéztetett.[6]

A Rajnán való átkelés után a francia hadtestek előnyomulásukat következőleg folytatták: Az V. hadtest s utána a gárda, majd Murat lovas tartaléka Strassburgból Rastadt–Pforzheim–Ludwigsburg–Stuttgarton át Donauwörth felé; tőle balra az I–IV., jobbra Pforzheimtól kezdve a VI. hadtest. Az előnyomulás központiasan történt oly módon, hogy a hadtestek az előnyomulás alatt folyton közeledtek egymáshoz s így szükség estén egymást támogatni képesek voltak.[7] Ehhez képest a legszélső oszlopok élei, melyek szeptember 25.-én Strassburg és Frankfurt között még 200 km-re voltak egymástól, október 2.-án Stuttgart és Würzburg elérésével már csak 150 km-re voltak egymástól, s miután e napon a többi oszlopok élei is ebbe a vonalba jutottak, a hadsereg harcászati arcvonala időközben 50 km-rel keskenyebb lett.[8] Ugyanily módon folyt az előnyomulás a Neckartól továbbá a Duna felé s a hadsereg október 6.-án a Heidenheim–Neresheim–Nördlingen–Weissenburg vonalat elérvén, hadászati arcvonala már csak 70 km hosszú volt. Kétségtelen, hogy Napoleon az ellenség részéről is a legcélszerűbb cselekvési módot feltételezve, a Duna felé való előnyomulásnál már az ellenséggel való összeütközés lehetőségével is számított s azért vonta oszlopait fokozatosan oly közel egymáshoz. Ha az osztrákok a franciákat középen, Nördlingennél támadták volna meg, a hadtestek egy nap alatt, ha pedig a támadás egyik szárny ellen irányult volna, akkor azok két nap alatt a csatatéren egyesíthetők voltak.[9] Mivel azonban az osztrákok részéről számottevő csapatok sehol sem mutatkoztak, Napoleon hadtesteinek parancsot ad a Duna déli partjára való átkelésre. Ezt október 7.-én Murat lovas hadteste, a gárda és a IV. hadtest Donauwörthnél, október 8.-án az V. hadtest Münsternél, a II. és III. hadtest pedig Neuburgnál s végül október 9.-én az I. hadtest és a bajorok Ingolstadtnál hajtották végre. A hadsereg hadászati arcvonala az átkelés alatt már csak 50 km. széles volt. Ezt a tömeges átkelést a VI. hadtesttel mint álló sarkponttal Neynek kellett födöznie, ki e célból a Brenz folyó mentén Gundelfingen és Herbrechtingen közt, arccal Ulm felé foglalt állást.

Mack és Ferdinánd főherceg a franciák folyamatban levő megkerülő mozdulatairól csak október 5.-én kaptak biztosabb híreket s ekkor a főherceg ismét felvetette a hadseregnek a Lech mögé való visszavonulásának gondolatát, azonban Mack hallani sem akart erről, hanem az erőknek Ulm tájékán való összpontosítása mellett döntött, hogy azokkal észak felé arcot fordítva, az ellenséget haladéktalanul megtámadja. (Ezt tekinthetjük a döntő hadműveletek küszöbén Mack első komoly elhatározásának.) Közben megérkezik a franciáknak a Dunán folyamatban levő átkelésének híre is, mire Mack erejét október 8.-án Ulm és Günzburg között egyesíti és Auffenberg tábornokot 8 zászlóaljjal és 13 századdal Augsburgból Wertingenbe tolta előre, akit a hadsereg zömével követni akar, hogy Napoleont még a Dunán való átkelés közben megtámadja. Azonban csakhamar belátja, hogy ezzel már elkésett s így még 8.-án este odamódosítja tervét, hogy hadseregével Augsburgon át visszavonul, minél Auffenbergnek az utóvéd szerepét szánta. (Ez volt Mack második elhatározása). Ámde az Auffenberg-különítményt a francia V. hadtest és Murat még október 8.-án Wertingennél túlerővel megtámadván, azt teljesen szétveri.[10] Ugyane napon Bernadotte parancsot kapott a császártól, hogy másnap az I. hadtesttel és a bajorokkal Ingolstadtnál a Dunán átkelve, Münchenbe meneteljen s az oroszokat, akiknek előcsapatai már az Inn felé Braunauhoz közeledtek,[11] az Isar mentén mindaddig tartóztassa fel, amíg Napoleon Ulmnál Mack seregével végez.

Mack október 9.-én Burgauba érve, itt megtudta Auffenberg különítményének szétveretését, valamint azt is, hogy a franciák már nagy tömegekkel átkeltek a Dunán Ingolstadt és Donauwörth között. Kételye támad tehát, hogy a sereg Augsburgon át még elvonulhatna, ezért arra az újabb elhatározásra jut, hogy Günzburgnál a Dunán átkelve, a sereget a folyó balpartján Neuburg–Ingolstadton át Regensburgba vezeti, hogy annak környékén ismét a jobbpartra visszatérve, Kienmayerrel és az oroszokkal egyesüljön. (Harmadik elhatározás.) A híd Günzburgnál el is készült, de mielőtt az osztrákok azon az átkelést megkezdték volna, Ney a Duna balpartjáról a hídat Malher-hadosztálya által megtámadtatta és azt heves, egészen az éj beálltáig tartó szívós és merész küzdelem után birtokába ejtette. Mack, Ney erejét sokszorosan túlbecsülve, lemond a günzburgi Duna-átkelésről[12] s ehelyett arra az elhatározásra jut, hogy október 10-ike folyamán a serget Ulmba vissza vezetve, ott kel át a Dunán, hogy aztán Nördlingenen át Csehországba vezesse azt. (Negyedik elhatározás.) De mivel a csapatok a sok ide-oda menetelésben már nagyon kifáradtak. Mack az ulmi átkelést október 11-ikére halasztotta.

Napoleon az október 10-iki szünetet arra magyarázza, hogy Mack Tirol felé akar elvonulni és Ulmnál már csak gyengébb ellenséges erőket tételezvén fel, parancsot ad Ney-nek Ulm elfoglalására, miben a Dunától délre ugyancsak Ulm felé előnyomuló Murat- és Lannes- hadtesteknek is segítségére kellett lenniök. Egységes vezetés szempontjából Napoleon mindezeket a seregrészeket Murat parancsnoksága alá helyezte. Ez képezte a francia sereg jobb-szárnycsoportját. Maga Napoleon pedig arra a téves hírre, hogy az oroszok máris az Inn folyóhoz értek, az I., II. és III. hadtesttel és a bajorokkal München felé vett irányt, hogy ott az oroszokkal és a feléjük visszavonult Keinmayerrel szálljon szembe s végül a IV. hadtestnek Landsbergnél, a gárda hadtestnek pedig Augsburgnál a Lech-átjárókat kellett erősen kézben tartaniok arra az esetre, ha Mack mégis arra felé venné utját a Tirol felé visszavonuló sereggel. Ez a két hadtest egyúttal általános tartalékul is szolgált, ha vagy a Murat vezette jobb-, vagy a császár vezette balszárny-csoport támogatására szorulna. E seregcsoportok közül Napoleon az előbbit 60.000, az utóbbit 90.000 ember erejűvé tette.

A fenti rendelkezésekből kifolyólag október 11.-én Mack és a Duna balpartján maradt VI. francia hadtestbeli Dupont-hadosztály között, melynek ereje 5150 gyalogosból, 1050 lovasból és 14 lövegből állott, Haslachnál kemény küzdelemre került a dolog. Dupont a birtokában levő magaslatokról hamarosan észrevette, hogy vele szemben óriási osztrák tömegek állanak; mindazonáltal gyors elhatározással erélyesen nekiment az osztrák elővédnek és az ebből kifejlődő harcot estig húzva, az osztrákok elvonulásának szerencsésen gátat vetett. Érdekes, hogy a harc elnémulása után mindkét fél maga-magát tartotta győztesnek. Mack október 12.-én nagy győzelemről számolt be a császárnak. Viszont Dupont, bár az ütközet befejezése után önként visszavonult, nem minden ok nélkül magának vindikálta a győzelmet.[13]

Mack a vele harcoló franciák erejét ezúttal is sokszorosan túlbecsülve, most már arra az elhatározásra jut, hogy a sereggel Ulmnál marad s itt várja be az események további kialakulását (Ötödik elhatározás.)

Napoleon az Ulm körül lefolyt harcokból, amelyek jelentékeny osztrák erőknek ott tartózkodásáról tettek tanuságot és a hadtestével Augsburgon át Landsberg–Meiningen felé előnyomuló Soult jelentéseiből, melyek osztrák osztagoknak és vonatoknak kelet-nyugati irányban az Iller mögé folyamatban volt menetéről szólottak, azt a következtetést vonta le, hogy az osztrák sereg már a Tirol felé való elvonulást is lehetetlennek tartván, most már az Iller mögött, Meiningen és Ulm között, arccal keletnek döntő csatára készül. A császár tehát ennek folytán ebben az értelemben tette meg a XX/24. számú mellékleten grafikailag feltüntetett intézkedéseit az október 14-ikére várt döntő csatára. Ámde tudjuk, hogy Mack másként határozott, csakhogy az október 12.-én megtartott haditanácsban a tábornokok egyhangúan az Ulmban való maradás ellen nyilatkoztak, miután ennek kifejtett nézetük szerint csak kapituláció lehet a vége; Mack tehát újból a Csehország felé való elvonulás álláspontjára helyezkedik. (Hatodik elhatározás.) Ehhez képest október 13.-án három lépcsőben akart útnak indulni; az első lépcsőt Werneck, a másodikat Riesch parancsnoksága alá helyezte; utóbbinak Ober-Elchingennél állást foglalva, az elvonuló sereg jobboldalát kellett fedeznie a Günzburgnál álló ellenség (Ney) ellen. Végül a sereg zöméből alakítandó harmadik lépcsőt Mack személyesen szándékozott elvezetni. Jellachich hadtestét Mack ismeretlen okból Lindau-n át Vorarlberg küldte vissza.[14] A kiadott intézkedések szerint október 13.-án Werneck el is érte Herbrechtingent, Riesch pedig Ober-Elchingent, a zöm azonban még Ulmban maradt, mivel közben Mack, valószinüleg a Napoleon által szándékosan terjesztett azt a hamis hírt kapta, hogy Stuttgartban suttogva azt beszélik, miszerint az angolok Boulogne-ban partra szálltak s hogy ennek folytán Párisban vagy másutt forradalom ütött ki. Mack ezt készpénznek vette és abból azt a következtetést vonta le, hogy Napoleon máris egész seregével eszeveszetten vonul vissza a Rajna felé. Ily körülmények között Mack október 14.-én terjedelmes intézkedéseket állított össze és adott ki a visszavonulásban vélt franciáknak az egész osztrák hadsereg által leendő üldözésére.[15]

De a nagy öröm és mámor nem soká tartott. Október 14.-én ugyanis a franciák folytatták támadó műveleteiket és mindenekelőtt Soult elfoglalta Meiningent, ahol 4600 ember és 8 ágyú jutott a franciák kezébe, akik halottakban mindössze 4 embert és azonkívül néhány sebesültet vesztettek. Ney pedig ugyane napon a Duna mindkét partján tovább folytatta előnyomulását illetve támadását Ulm felé, miből a Dunától északra Elchingennél a francia VI. hadtestbeli Loison-hadosztály és a Riesch-hadtest között komoly összeütközésre került a dolog, mely csakhamar az osztrákok visszavonulásával végződött. Riesch ebben az ütközetben nem sok halottat és sebesültet, ellenben 4500 foglyot és 4 ágyút vesztett. Este felé Ulmba visszatérve, csodálkozással látta, hogy Mack a sereg zömével még mindíg Ulmnál van, holott ő azt hitte, hogy az az Elchingennél vívott harc alatt tervszerűen elvonult észak felé.

A Riesch által szenvedett kudarc most már arra birta Mackot, hogy az elvonulás eszméjét feladva, a sereggel Ulmnál maradjon meg. (Hetedik elhatározás). Ámde a tábornokok nagyobb része most is ellenezte ezt. – Ferdinánd főherceg, a névszerinti főparancsnok, szintén igyekezett Mackot téves nézetétől és intézkedéseitől eltéríteni s így ő október 14.-én éjjel 11 órakor 11 lovasszázad élén, köztük a 12. Palatinus-huszárezred néhány százada, Kolowrat táborszernagy és Schwarzenberg herceg altábornagy kiséretében Geislingen irányában elhagyta Ulmot és szerencsétlen seregét és október 23.-án, bár Murat őt is üldözőbe vette, nagyobb baj nélkül a csehországi Egert érte el.

Október 15.-én Napoleon Neyt (VI. hadtest) és a Duna balpartjára átrendelt Lannest (V. hadtest) Ulmnak észak felől való megtámadására utasította, míg kelet felől a gárda és Murat, dél felől pedig Marmont (II.) hadtestei támadtak. Ney és Lannes együttes támadása hamarosan kezükbe juttatta a várostól északkeletre fekvő és azt teljesen uraló Michelsberg erődöt s így az osztrák sereg csakhamar a gyengén és rosszul erődített városban összezsúfolva s a francia ágyúk torka alatt állott. Soult (IV. hadtest) e napon Biberachig jutott s így Mack elől még a sveici utat is elzárta, ahova ezek szerint csak Jellachich tudott elmenekülni.

Végre a helyzet tarthatatlan voltát Mack is belátta és október 17.-én 23.000 emberével és 59 ágyújával megadta magát.[16] Ugyane napon Werneck altábornagy csoportját is elérte végzete. Ez az október 15-iki ágyúzás hallatára visszafordult Mack segítségére, de ezáltal térelőnyét elveszítvén, amikor folytatni akarta útját Eger felé, 17.-én Murat Trochtelfingennél utólérte és őt is megadásra kényszerítette. Ezúttal az október 18.-án reggel létrejött megadási szerződés folytán 12.000 ember, köztük 9 tábornok, 120 ágyú, 500 lőszer- és málhakocsi, továbbá 11 zászló került a franciák kezére.

[1] Bécsi Kriegsarchiv, 1805. Deutschland, Feldacten, IX, 7.

[2] U. o. IX, 66 1/3. Érdekes és jellemző, hogy Mack ezt a kérelmét hogyan indokolja: „Es ist nicht möglich – írja előterjesztésében – dass Italien dadurch gefährdet werden könnte, denn erwiesenermassen hat Bonaparte im südlichen Frankreich fast gar keine Truppen. Wann aber können jene von Boulogne dahin gelangen, um unsere italienische Armee zu erreichen? Eine Offensive unserer Armee in Italien kann die deutsche keineswegs retten, da jene nur einen Festungskrieg, mithin nur einen langwierigen führen kann und Bonaparte deswegen keinen Mann nach Italien schicken wird, bis er nicht seine Absichten auf unsere deutsche Armee ausgeführt hätte. Zwar geben die ersten Nachrichten an, dass 70.000 Franzosen nach Italien marschiere, sondern alles an den Rhein. Ich werfe mich Euer Majestät zu Füssen, um Allerhöchstdieselben beidem Heil Ihrer Völker zu bitten, keine Gegenvorstellung über diese unwidersprechliche Wahrheit zu hören. Die Anhäufung unserer Hauptmacht nach Italien weiss Bonaparte nur zu gut und wird gewiss daraus Nutzen zu ziehen suchen. Wie ewig beklagenswürdig würde es sein, in Deutschland unglücklich zu werden, bloss weil in Italien mehr war, als nötig ist. Nur ein alsobaldiger Machtbefehl Eurer Majestät wegen schleunigster Aufstellung jenes Intermediär-Korps kann diesem unermesslichen Unglück vorbeugen, denn wenn Allerhöchstdieselbe (vergeben Eurer Majestät meine Kühnheit wegen dem Heil der grossen Sache) erst Rat einholen, so geschieht nichts oder es geschieht zu spät Nicht einen Mann hat Bonaparte gegen uns im ganzen mehr als wir. Aber wenn er 200.000 Mann in Deutschland und nur 100.000 Mann in Italien hat, wir nur 130.000 in Deutschland und 180.000 in Italien, so stehen wir in der augenscheinlichsten Gefahr, in Deutschland zu grunde zu gehen und unsere italienische Übermacht kann uns auf keine Weise retten.” És Ferenc császár ezúttal is eleget tett körmönfont és telhetetlen alárendeltje kivánságának.

[3] „Ich werfe mich – írja Mack levelében – Eurer Königlichen Hoheit zu Füssen, um Sie bei dem Heil der grossen Sache zu beschwören, dass Höchstderselbe den Befehl wegen ohngesäumter Fortsetzung des Marsches alsobald zu erneuern geruhen möchten. Geschieht dies nicht, so habe ich hier bei der Armee nichts mehr zu tun und eile nach Wien, um meinen Kopf dem Richterstuhl meines Monarchen darzubieten, welchen ich, um mein Gewissen zu retten, schon lange in die Schanze zu schlagen gelernt habe.”

[4] Kraus id. m. 211: „Nachdem Mack so den Kaiser wieder ganz in seine Hand bekommen und als Beweis seiner Macht die Absetzung des G. M. von Mayer vom Posten des Generalquartiermeisters erzwungen hatte, liess ihm die notwendige „Tätigkeit” keine Ruhe und er reiste, trotzdem der Kaiser noch in Landsberg blieb, am 25. September wieder ab, um – zu rekognoszieren.”

[5] Kraus id. m. 215: „Ulm, Memmingen, Kempten und Lindau sollten befestigt werden; Ingolstadt, Donauwörth und Neuburg wurden vom FMZ. Mack auf ihre Eignung zur Befestigung rekognosciert. Der Armeekommandant sass ohne Quartiermeister voll Sorge um die Zukunft im Hauptquartier Mindelheim, empfing täglich Meldungen, die ihm die herannahende Gefahr immer deutlicher erkennen liessen, und gab sich, da ihm jede Tätigkeit verschlossen blieb, wenigstens die grösste Mühe, die in voller Unordnung befindliche Armee halbwegs in Ordnung zu bringen; vergebene Mühe, weil Mack ununterbrochen neue Anordnungen traf, die den Truppen die zu ihrer Organisierung so nötige Ruhe raubte. Die Regimenter waren alle tief unter dem vorgeschriebenen Kriegsstande, hatten ihr Liniengeschütz unbespannt und musten es daher mit Vorspannsferden forschaffen, hatten keinen regelmässig bespannten Train und erhielten, weil kein genügendes und zweckmässig organisiertes Armeefuhrwesen bestand, auch keinen regelmässigen Verpflegszuschub. Sie sollten requirieren, aber weder die wenigen bei der Armee anwesenden Kriegskommissäre und Verpflegsbeamten, noch die Truppen wussten wie, wo und was sie requirieren sollten. Di Truppen hungerten in dem reichen Lande, in dem später die dreimal so starke französische Armee verhältnismässig gut verpflegt war. Der Hunger und die starken Märsche, die in fühlbarer Nervosität vom Lenker der Armee noch immer gesteigert wurden, nahmen die Truppen ausserordentlich in Anspruch und verwinderten ihren Stand in erschreckender Weise. Besonders die Kavallerie litt ausserordentlich. Schon am Lech haten die Regimenter zahlreiche gedrückte Pferde, deren Zahl bald so zunahm, dass die Eskadronen nur mehr 50 und weniger Reiter zählten. Infolge der beschleunigten Märsche konnten die Ergänzungen und Transporte aller Art die Truppen nicht einholen; selbst Generale und Generalstabsoffiziere waren nicht im stande, mit ihren eigenen Pferden die Truppen einzuholen. Die zahlreichen Requisitions-detachements blieben zurück, und konnten ihre Regimenter nicht mehr finden . . . Die Truppen trafen wegen der unrationellen Trainverminderung mit grossem Tross und kleinem Stande an der Iller ein. Überall fand man Leute, die ihr Regiment suchten, es aber weder erfragen noch finden konnten. (Kriegsarchiv, Mem. XXVIII, 327. – GM. von Mayer, Geschichte des Feldzuges 1805 bis zum 15. Oktober). Das richtige Gefühl der Truppe für die Notwendigkeit der von ihr geforderten Leistungen liess sie das rhapsodische in der Marschanordnung erkennen, da neben normalen Tagesmärschen plötzlich ohne jede Nötigung bis zu 50 km starke Gewaltmärsche angesetzt wurden; die Unordnung, die in allen Zweigen der Truppenversorgung herrschte, zwang die Truppen, sich selbst zu helfen, und weil sie zur geordneten und geregelten Selbsthilfe nicht erzogen waren, artete diese Selbsthilfe nur zu oft in Gewalttaten aus, die die ohnedies nur äusserlich mit Stock und harten Strafen aufgezwungene Disciplin tief schädigten. All das zusammen untergrub das Vertrauen in die Armeeführung, zerstörte den guten Geist der Truppen und trug dem Urheber dieser Zersetzung den verdienten Namen eines Armeeverderbers ein. Diese ungeregelte forcierte Marschbewegung hat die Armee im Laufe von zwei Monaten ruiniert, bevor sie mit dem Feind in Kontakt getreten ist. Das muss beachtet werden, um die Ursachen der Haltung der Truppen in den wenigen Gefechten richtig zu erfassen. Diese Erscheinung ist umso intressanter und lehrreicher, als zur selben Zeit die feindliche Armee eine weit grössere Gewaltleistung vollführt hat, ohne dass diese zerstörenden Folgen aufgetreten sind.”

[6] Rüstow id. m. 92. oldalán ezt írja: „Sobald Murat den Rhein überschritten hatte, marschierte er rechts . . . um die Schwarzwaldpässe aufzuhellen und Nachrichten vom Feinde einzuziehen, der mit seinen Vortruppen bis an den östlichen Fuss des Schwarzwaldes patrouillirte . . . Die Entwicklung der starken Reitermassen Murat's, die ihre Spitzen jenseits des Schwarzwaldes zeigten, zwischen dem südlichen Schwarzwald und dem rechten Rheinufer, sollte den Feind glauben machen, dass ein Angriff au die Front seiner Iller-Position beabsichtigt werde.” – A Précis de la campagna de 1805, 49. old. pedig: „Lannes et Murat restés en position à l'entrée de la Forèt-Noire, multipliaient les reconnaissances et les démonstrations. Néanmoins, s'il importait de donner le change à Mack et de l'entretenir dans la crainte d'une attaque sur son front, il n'était pas moins nécessaire de se prémunir contre un mouvement offensiv des Autrichiens du Danube du Neckar, à travers les Alpes de Souabe (Rauhe Alp). En conséquence, Lannes, que Gazan venait de rejoindr, reçut l'ordre de se porter sur Ludwigsburg . . . Murat, également rappelé, laissait en observation devant la Fort-Noire la division de dragons Bourcier, récemment arrivée, et gagnait avec ses autres divisions Stuttgart et Ludwigsburg.” – Majd az 55. oldalon: „Le grand mouvement de l'armée française n'avait pas échappé aux généraux autrichiens; mais Mack, frappé de cécité, s'obstinait n'en pas comprendre l'objait et la portée. A cet égard, les démonstations répétées de Murat dans les vallées de la Mourg, de la Rench et de la Kinzig avait plainement atteint leur bout, car elles avaient confirmé le commandant de l'armée du Danube dans la pensée qu'il devait être attaqué de front et ne pouvait l'être autrement.” – Horsetzky id. m. 77: „Gleichzeitig trifft Napoleon alle Anstalgen, um Mack an der Iller festzuhalten, ihn, wenn möglich, in der rechten Flanke zu umgehen und sich zwischen ihn und die Russen zu werfen. Daher Murat's Demonstration mit der Reiter-Reserve gegen die Schwarzwald-Pässe, welche bezwecken, die Aufmerksamkeit Mack's von der rechten Flanke abzuzieben.” – És ezek nyomán Rónai Horváth id. m. 170: „Hogy az osztrák sereg az Iller vonalon leköttessék, Murat a lovassággal és a lovasítatlan (8 zlj. erejű) dragonyosokkal a Schwarzwaldon át nyomult elő, az osztrák előőrsöket visszanyomta, s az osztrák védőállás ellen folyton tartó tüntető támadásokat intézett.“ – Ezzel szemben Kraus id. m. 260. oldalán erre nézve a következőket írja: „Die nach den Originalbefehlen gegebene Darstellung lässt erkennen, dass die bisherige Auffassung, Napoleon habe bei Beginn des Rhein-Überganges durch die Korps Lannes und Murat im Schwarzwalde demonstrieren lassen, um gedeckt und gesichert durch diese Demonstration, mit der Hauptkraft den Schwarzwald zu umgehen, vollkommen unrichtig ist. Diese Verwendung des Kavallerieverwendung zur „Verschleierung hingestellt. (Vergleiche auch „Moltke, Benedek und Napoleon, S. 27.) Dieses Beispiel ist nicht mehr aufrecht zu erhalten . . . Napoleon lag es vollkommen fern, im Schwarzwalde demonstrieren zu lassen. Dieser Begriff kommt in seilnen Befehlen gar nicht vor.” Ezzel ellentétben lásd a következő lábjegyzetben foglaltakat.

[7] Hogy Napoleon mily bizakodóan ítélte meg a helyzetet, arról a következő levélkivonatok tesznek tanuságot: Szeptember 27.-én írja Talleyrandnak: „ . . . Itt minden teljes erővel menetel. Az osztrákok a Schwarwald-kijáratoknál állanak; adja Isten, hogy ott maradjanak. Egyetlen gondom, hogy bennünk túlságosan nagy aggodalmat kelthetnénk.” Ez alighanem célzás Murat tevékenységére, melyet ezek szerint Napoleon bizonyára mérsékelni szükségesnek látott. E mellett tanuskodik különben már szeptember 21.-én Murat-hoz intézett levelének következő passzusa is: „Ebben az irányban (t. i. a Schwarwaldon át) semmi szín alatt sem kívánok komolyabb akciót.” Ez is arra mutat, hogy Murat tüntető tevékenysége semmi szín alatt sem öltött nagyobb arányokat. „Alig múlik el 14 nap – folytatá a császár levelét – és sok mindenfélében lesz részünk.” – Ugyane napon Bernadotte-nak többek között ezeket írja: „Én az egész hadsereggel közelebb vonulok Marmont-hoz és ha meglesz az a szerencsém, hogy az osztrák hadsereg még 3-4 napig az Iller mentén és a Schwarzwaldban aluszékonyan tölti el idejét, akkor máris megkerültem őket és akkor csak foszlányok fognak belőle megmenekülhetni. . . Legfőbb ideje a döntő csapás végrehajtásának, Október 12-ike előtt Ausztriát elveszettnek vélem.” – Ámde néhány nap mulva, amikor Ferenc császárnak Bécsbe történt visszautazásáról értesült, már némi aggályai támadnak. Szeptember 30.-án ugyanis ezt írja Augereau-nak: „Én magam az éjjel a Lannes hadtest élére állok, hogy Stoult-ra támaszkodva, Ulmot megkerüljem. Jaj az osztrákoknak, ha megengedik, hogy néhány napi menetet nyerjek! Akkor reméle, hogy megkerülöm őket és az egész sereggel a Lech és az Isar között fogok állni; azonban úgy látszik és feltételezem, hogy a császár elutazása már is jel arra nézve, hogy serege Bajorországot odahagyja.” Ámde egy pillantás a XX/24. és 25. számú mellékleteken feltüntetett helyzetekre, elég annak megállapításához, hogy az osztrák sereg most már, illetve október 1-étől-2-ikától kezdve már csak Tirol felé vonulhatott volna el Bajorországból.

[8] Október 2.-án a császár József fivérének a következőket írja: „Vous pouver faire metre dans le Moniteur que l'armée a déjà remporté deux grandes victoires: la première parce qu'elle n'a ni malades ni déserteurs, qu'au contraire beaucoup de conscrits l'ont rejointe; la seconde victoire, c'est que les armées bavaroise et wurtembergeoise se sont réunis à nous.”

[9] Kraus id. m. 278.: „Die Absicht Napoleon war, die Donau zwischen Donauwörth und Ingolstadt zu überschreiten, um so in den Rücken der Österreicher zu kommen, wenn diese an der Iller stehen blieben. Trotz dieser Absicht zeigen aber seine seine Befehle, dass er dem Feind auch das Vernünftigste zumutete, nämlich hinter den Lech zurückzugehen; er wappnete sich aber auch gegen einen Angriff aus Ulm, über Donauwörth oder über Ingolstadt. Er gibt allen Korpskommandanten Direktiven für diese drei Möglichkeiten, also für den Fall, als sein rechter Flügel oder Soult (seine Mitte) oder sein linker Flügel mit Macht angegriffen würde.”

[10] Kraus id. m. 340: „Immer mehr und mehr löste sich die Ordnung bei der zurückgehenden Infanterie Auffenbergs. Bis zum Eintrit der Dunkelheit ununterbrochen verfolgt und attackiert, verloren die Truppen schliesslich jeden Zusammenthalt; nur Trümmer entkamen der feindlichen Verfolgung . . . Die Franzosen gaben an, das sie 2200 Gefangene, 10 Kanonen und 6 Fahnen erbeuteten. Die Verluste der Franzosen waren unbedeutend; das Korps Murat verlor nur etwa 100 Mann und 90 Pferde, Oudinot etwa 30 Man.”

[11] Számottevő orosz csapatok azonban alig érkezhettek be október 25–28-ikánál előbb Ulm tájékára.

[12] Kraus id. m. 368: „Bei Günzburg war im Laufe der Nacht die ganze Division Malher eingetroffen . . . Hier fielen 300 Verwundete und etwa 150 Nachzügler in die Hände der Franzosen. 1000 Gefangene, darunter ein General, und 6 Geschütze waren die Trophäen des Tages. Der Verlust der Österreicher betrug gegen 2000 Mann. Viel grösser noch, als es dieser Verlust der Österreicher ahnen liess, war der Erfolg des Gefechtes von Günzburg. Die ganze österreichische Armee hatte vor einem keck geführten Regiment das Feld geräumt und hatte in einem nächtlichen, zur förmlichen Flucht ausartenden Rückzuge grosse Einbusse an moralischem Gehalt erlitten.” Hát nem hallatlan az ilyesmi? „Bei Günzburg zählte die österreichische Armee – írja tovább Kraus – wenigstens 43 Bataillone und 76 Eskadronen mit etwa 36.000 Mann Infanterie und 7600 Reitern, wogegen die ganze Division Malher höchstens 7000–8000 Mann und 8 Geschütze zählte. Hier kann also nur die planlose Gefechtsführung, als Folge der planlosen Armeeführung, die Ursache der Niederlage gewesen sein, umsomehr, als sich die österreichischen Bataillone nach Angabe der Franzosen gut und mit Bravour geschlagen haben.”

[13] Kraus id. m. 404: „Während noch bei Haslach gekämpft wurde, war österreichische Kavallerie in der Verfolgung der Husaren und Dragoner Duponts bis Albeck vorgedrungen, wo sie auf den Train der Division stossend, grosse Verwirrung anrichtete. . . Bis zum Einbruche der Dunkelheit hielt sich Dupont bei Haslach, dann aber zog er seine erschöpften Truppen, die schwer gelitten hatten, nach Albeck zurück. Auf dem Rückzuge verlor die Division alle Zwölf- und Achtpfünder, die beim Übersetzen von Gräben umstürzten und nicht mehr aufgerichtet werdenkonnte. – Beide Teile schrieben sich den Sieg zu. Dupont sprach in seinem Bericht und in sonstigen Briefen nur von dem Siege, den seine Division, die das Gefechtsfeld behauptete, über mehr als 25.000 Österreicher davontrug. Er behaptete, 7000 Mann gefangen, 3 Kanonen und 2 Fahren erbeutet zu haben; von den Gefangenen sollen ihm 3000 durch die österreichische Kavallerie wieder abgejagt worden sein. Er verschwieg dagegen den Verlust des grössten Teiles seiner Artillerie; allerdings verlor er nur 2 Geschütze im Kampfe; aber der Rückzug swar die Folge des Kampfes und liegengelassene Geschütze sind ebenso verloren wie die vom Feind eroberten. – Mack wieder berichtete am 12. Oktober an den Kaiser, dass die Armee am 11. mittag vor Ulm von der französischen Observationsarmee unter Ney auf ihrem rechten Flügel mit grosser Heftigkeit angegriffen wurde. „Unser rechter Flügel – írja Mack sajátkezüleg – schlug alle Angriffe mit grosser Standhaftigkeit ab, während der Generalquartiermeister FML. Mack einen beträchtlichen Teil unseres linken Flügels vorrücken liess und der feindlichen Rechten in den Rücken führte, von dem zwei feindliche Kavallerie- und zwei Infanterieregimenter fast gänzlich aufgerieben wurden. Der Feind zog sich in grösster Unordnung längs der Donau zurück und liess nahe an 1500 Tote auf dem Walplatz. Wir haben 800–900 Gefangene gemacht, 11 Kanonen und 20 Munitionswagen erobert. Gleich morgen werden wir längs der Donau abwärts gegen diese feindliche Observationsarmee vorrücken und unseren Sieg tätig verfolgen, zu gleicher Zeit aber ein starkes Korps gegen Stuttgart, mithin auf die Hauptkommunikationslinie des Feindes und fliegende Korps gegen Stuttgart, mithin auf die Hauptkommunikationslinie des Feindes und fliegende Korps vielleicht bis gegen Strassburg vordrängen und allenthalben Lärm und Entsetzen verbreiten lassen.” (Mack által személyesen megírt jelentés. Bécsi Kriegsarchiv, 1805, Deutschland FA, X. 110. és 109.). – Ehhez Ferdinánd főherceg a következő megjegyzéseket fűzte: „Wir hatten das Glück den Feind gänzlich zurückzuschlagen, die es Eure Majestät aus der vom FML. Mack selbstverfassten Relation erschen werden; nur muss ich hier bemerken, dass die Anzahl der Toten, Gefangenen und eroberten Kanonen übertrieben ist und dass die Tournierung des rechten Flügels eigentlich durch den Fürsten Schwarzenberg angeordnet und durch ihn und FML. Klenau ausgeführt wurde. Jedoch war FML. Mack gegenwärtig.” „Tatsächlich fielen – fűzi hozzá Kraus – nur 5 Kanonen und 23 Artilleriewagen in die Hände der Österreicher . . . In Wirklichkeit hat Dupont, wie nicht anders möglich, eine empfindliche taktische Niederlage erlitten, wofür der Verlust von 9 Geschützen, 31 Munitionsfuhrwerken und 2 Adler deutlich Zeugnis ablegt . . . Aber auch die österreichische Armee hatte schwer gelitten und ihren Erfolg sehr teuer erkauft. Am 12. Oktober waren schon 1100 Verwundete nach Ulm eingeliefert worden. Die Armee hatte gegen den inferioren Gegner unbedingt zahlreiche Gefangene eingebüsst. An dem Gefechte bei Haslach mochte österreichischerseits wenigsens 18.000–20.000 Mann Infanterie und 2000–3000 Reiter teilgenommen haben. Es war also auf Seite der Österreicher eine nahezu vierfache Übermacht im Kampfe und trotzdem konnte Dupont mit einem Schein von Anrecht auf den Sieg Anspruch erheben. Er hatte reiche Trophäen erbeutet und hatte Haslach erst nach Einbruch der Dunkelheit und nach dem Erlöschen des Kampfes freiwillig geräumt.” Mack pedig fenti nagyhangú kérkedései ellenére szintén jobbnak látta hátrálót fuvatni.

[14] Macknak ez a sok ide-oda kapkodása a csapatokat és parancsnokokat, és legfelsőbb fokon a tehetetlenné vált Ferdinánd főherceget a legrettenetesebb helyzetbe sodorta. Utóbbi kétségbeesésében október 13.-án a következőket írta Károly főhercegnek: „In einem ganzen Buche könnte man unsere Lage und die Tollheit von Mack nicht beschreiben. Mack wenigstens ein kompletter Narr, hat es durch sein ewiges Hin- und Hermarschieren, Planändern u. s. w. dahin geracht, dass wir ohne geschlagen zu sein au point sind, di ganze Armee in nichts auflösen zu sehen. Seine Majastät der Kaiser haben ihm plein pouvoir gegeben und ich bin in der unangenehmsten, ich kann wohl sagen, verzweifeltsten Lage der Welt, ich muss unter meinen Augen und sozusagen durch meine Unterschrift, die ganze Armee zu grunde gehen sehen.” (Wertheimer, Geschichte Österreichs und Ungarns, I. 300.)

[15] Bécsi Kriegsarchiv, 1805. Deutschland F. A. XIII, 91, 13. A. A. és B. B. számú melléklet és X, 233.

[16] Kraus id. m. 498: „Über die Stärke der Truppen differieren die Angaben. Die österreichischen, allerdings nicht zuverlässigen Angaben sprechen von 23.000 Mann und 59 Kanonen, dei Franzosen dagegen gaben in ihrem Bulletin vom 21. Oktober die Stärke der im Ulm gefangenen Armee mit 33.000 Mann, 3000 Verwundeten und mit 65 Geschützen an. Nach einer regimenterweisen Aufstellung (Alombert et Colin, III. 864.) werden in Ulm 18 Generale, 912 Offiziere und 24.435 Mann gefangengenommen, 60 Kanonen und 40 Fahnen erbeutet.” A foglyulesettek száma szerint 25.365 embert tett ki.