Az alábbi összeállítást teljtartalmúlag Rónai Horváth, Az újabbkori hadviselés történelme 152–155. oldaláról vesszük át. „A köztársasági háborúk időszakát áttekintve, – írja szerző – rögtön szemünkbe ötlik a nagy változás, mely a hadviselés módjában beállott. 1792-től 1795-ig Franciaország egész törekvése az volt, hogy a kormányzatban és az állami, valamint a társadalmi rendben végbement, s az egész emberiség fejlődésére nagy fontossággal bíró változásokat, a polgáriasodás, az emberi jogok és a népszabadság érdekében hozott törvényeket és létesített intézményeket, megóvja, megszilárdítsa. Ha a szövetségesek behatolnak Franciaországba, elfoglalják Párist, akkor a restauráció az idegen erő segítségével elfojt, megsemmisít mindent, amit a forradalom teremtett. A kiontott vér nem termi meg áldásos gyümölcseit és a francia nép nagyobb szolgaságba sülyed, mint aminőben a forradalom előtt volt. Meg kell tehát gátolni azt, hogy a szövetséges hadak Franciaországot, Párist elfoglalják. A forradalom által előidézett és később a lehető legmagasabbra fokozott nemzeti lelkesedés, mely milliókat állított a haza védelmére, megtalálta a módokat a hon megmentésére s beigazolta, azt, hogy egy jogait és szabadságát féltő, nemzeti öntudattal és önérzettel bíró nagy nemzetet leverni, leigázni nem lehet. De Franciaország ereje éppen csak arra volt elégséges, hogy az ellenséget határaitól távol tartsa és első lépése, melyet a Rajnán túl tett, fennakadt. Ha a franciák a harcot az eddigi intellektuális erőkkel, az eddigi hadsereggel, az eddigi hadművészettel tovább folytatják, a küzdelem hátrányukra fordul és a szövetségesek, a bár avult, de még mindíg feljebb álló hadművészetükkel, képzettebb, edzettebb seregeikkel végre is felülkerekednek. A közlelkesedés a legnagyobb védő erőt kölcsönözheti az állami haderejének, de azt támadásra csak akkor képesíti, ha a nemzeti lelkesedéshez a magasabb hadművészetet nem bírták, s így a hadsereg támadó ereje megtört. – 1796-tól fogva a dolog megváltozik. Bonaparte Napoleonban a francia kormány oly hadvezérre talált, kinek egyénisége, művészete nemcsak a két fél közti viszonyt kiegyenlíti, de művészete magasabb fokon állván, mint a szövetséges hadvezérek bármelyikéé, a túlsúlyt Franciaország szerzi meg. A hadviselés a franciák részéről ez időtől fogva folyton támadó, s az 1796-ik év a háborúnak egy fényes időszakát nyitja meg. Bonaparte merész, gyors és határozott hadműveletei, az erőnek a döntő irányban való egyesítése, nevezetesen az ellenség oldalai és háta, vagyis összeköttetései ellen, a legteljesebb sikert eredményezik. Rövid hetek alatt egész Felső-Olaszország a franciák birtokába jut; majd diadalmasan visszautasítja Bonaparte a Mantua fölmentésére irányzott kísérleteket, s e vár felesége után fegyvereit a ellenséges állam területére víve, Ausztriát békekötésre kényszeríti. Még teljesebb lehet vala e siker, ha Jourdan és Moreau a német hadiszínhelyen hasonlókép működnek, ha t. i. Carnot-nak az ellenséges felállítás két végpontja ellen való működési tervei helyett Bonaparte tervei szerint dolgoznak, erejöket egyesítvén, az ellenség egyik oldala, vagy összeköttetései ellen támadnak. – Carnot rendszere jó volt a régi kordon-rendszeres vezérek ellen, de nem az erélyes és határozott Károly főherceg ellen s így Jourdan és Moreau Károly főhercegben náluknál hatalmasabb ellenfélre akadván, eredményeket el nem értek. – A következő hadjáratban Bonaparte, hasonló módon mint Olaszországban rövid hetek alatt meghódítja majd egész Egyiptomot. E körülmény, kapcsolatban a direktórium veszélytelen eljárásával, mely szerint Franciaországot egy köztársaságokból alkotott gyűrű által vélte legsikeresebben megoltalmazhatni, új koaliciót támaszt Franciaország ellen. A küzdelem 1799-ben ismét megindult. De míg a szövetségesek Károly főhercegen kívül Szuvarovban még egy második jeles vezérrel rendelkeztek, Fanciaország legjelesebb vezére, a direktórium féltékenysége által száműzve, a távol Afrikában és Ázsiában időz. A következmények nem is maradnak el. Scherer már Kray által megveretik s midőn az egyesült és Szuvarov által vezetett osztrák-orosz hadsereg előnyomul, a francia seregek három nagy csatában legyőzve, a Bonaparte által meghódított Olaszországot ismét elvesztik. E mellett Franciaországnak még nagy szerencséje, hogy a bécsi haditanács a másik vezér kezeit, teljesen megköti, seregét tétlenségre kárhoztatja, majd pedig működése szinhelyéről elvonva, az egyik orosz sereget cserbenhagyja, és annak megveretését elősegíti. Így azután Szuvarov szép alpesi menete is kárba vész.

Franciaország mélyen érzi jeles vezérének hiányát; a szenvedett súlyos vereségekért Sveic megtartása csak kevés kárpótlást ad. De érzi azt a hadművészet is, mely mintha Bonaparte távozása óta visszafelé hanyatlott volna a következő háborúra sivár kilátásokat nyújt. Ekkor következik be Bonaparte visszatérése. Brumaire 18-ika elsöpri a gyönge s tehetetlen direktóriumot és a hatalmat Bonaparte első konzul kezébe teszi. A francia seregek, melyek rosszul fölszerelve, rosszul ellátva, a szenvedett vereségek utóhatása alatt fegyelmöket veszítették, ismét erős kezekbe jutnak. Az egész nemzet bizalommal viseltetik a babérokkal koszorúzott hadvezér iránt, ki a bizalmat rövid idő alatt teljesen igazolja is. – A következő hadjárat, mely merészségben, nagyszerűségben még az 1796-ik évit is fölülmúlja, egyetlen csapással visszaszerzi Franciaoszágnak a már-már veszendőbe ment hadi dicsőségét, visszahódítja az elveszett területet. Bonaparte hadművészete új diadalt arat: hadjárata beigazolja, hogy a szerencse istenasszonya csak a bátrakra, csak a merészekre mosolyog; beigazolja ismét, hogy nagy sikereket csak gyors és határozott hadműveletekkel, a döntő csatára való szakadatlan törekvéssel lehet elérni. – A második hadiszínhelyen működő hadvezér Bonaparte tervét ugyan fölfogni, végrehajtani nem képes, de végre ő is sikert arat. De Moreau hadjárata, a siker dacára, a hadműveleteinek nagyszerűségét csak annál inkább szembeötlővé teszi. – Merészség a tervezésben, határozottság, erély és gyorsaság a végrehajtásban, egyesített erővel intézett, döntő irányú hadműveletek, melyek zárkövét a döntő csata képezi, – ezek az új elvek, melyek Bonaparte hadműveleteiben nyilvánulnak, s melyek helyessége, igazsága a mester fényes diadalai által kétségbevonhatatlanul beigazoltatik.