Mielőtt a Tirolban az Etsch mentén lezajlott főbb események leírásához fognánk, előbb a Tagliamento mellől szintén Tirolba küldött Spork tábornok[1] tevékenységéről kell röviden beszámolnunk.

Nevezett tábornok március 17.-én Cortina d'Ampezzoba érve, azonnal megtette az intézkedéseket, hogy a franciák elől a Tirolba vezető főközlekedési vonalakat elzárja, ha ugyan a tényleg történteket elzárás számba vehetjük. A mondott célból Zettwitz különítményéből 1 zászlóaljat a Kreuzbergen, 2 századot teljesen izolálva Tolmezzoban helyezett el; Lusignan csapatmaradványaiból 1 zászlóaljat Agordora rendelt, a többit pedig Cortina d'Ampezzoban tartotta vissza; végül a szintén parancsnoksága alá lépett Scherz különítményt[2] Teseroból Moenaba rendelte vissza.

Megtudván, hogy Kerpen március 20.-án Lavis mellől visszaszoríttatott, Spork különítményeit Caprile-ba gyüjtötte össze, honnan arra a hírre, hogy Kerpen Brixent is feladni kényszerült, március 25.-én Lienzre vonult vissza azzal a szándékkal, hogy rendelkezésre álló 13 zászlóaljával és ½ lovas szándékkal, melyeknek létszáma, 70 lovast is belszámítva, 8474 embert tett ki, Karinthián át Károly főherceg főoszlopához csatlakozzék. E célból 27.-én reggel 36 lövegből és 74 lőszer kocsiból álló tüzérséget csekély fedezet mellett Kaisergruber százados alatt[3] Spitalon át Villach felé indította útnak, melyet ő többi csapatjaival másnap szintén követni akart. Időközben azonban 27.-én este megkapta Károly főhercegnek ugyanaznap reggel Klagenfurtban kelt parancsát, miszerint arra való tekintettel, hogy a franciák Villachot már is hatalmukba ejtették, Salzburgon át iparkodjék hozzája csatlakozni. Ily körülmények között Spork nyomban intézkedett, hogy Kaisergruber Spitalról a Lieser völgyébe térjen le és St.-Michaelon át iparkodjék a Mura völgyét elérni. Ez a különítmény április 2.-án, mint tudjuk, még éppen hogy nagynehezen átcsúszhatott, Massena üldöző osztagait és az osztrák sereg zömét megelőzve, Judenburgba.[4]

Dittrich dandárát Spork a Möll felső völgyén és Heiligenbluton át a Salzach völgyébe és onnan Radstattba irányította, ahova a szintén április 2.-án érkezett meg. 3 zászlóalj Scherz ezredes alatt a Lieser-völgyön át a tüzérség követve, március 28.-án Gmündbe ért s végül Spork csapatjainak fennmaradó részével utóbbemlített napon Ober-Villachot érte el, szándékában lévén onnan a Gasteini Tauernen át a Salzach völgyét elérni. Ámde Ober-Villachban az említett út járhatatlanságáról értesülvén, visszafordult és Scherz oszlopát követve, szintén Gmündbe menetelt, honnan azzal egyesülten St.-Michaelon át Radstattba vonult, hogy innen Károly főherceg parancsa értelmében Salzburgba meneteljen.

Most pedig lássuk a tulajdonképpeni tiroli hadműveleteket.

Joubert a Bonapartetól vett utasítások értelmében eleinte várakozó magatartást követett. Március 15.-én, minő Bonaparte már tisztába jött azzal, hogy az osztrák intéző körök Tirolt csak mellékhadiszínhelyének tekintik, s hogy az ellenséges főerő vele szemben, Friaulban áll, azonnal parancsot küldött Joubert-nak, hogy ő is támadólag lépjen fel, legközelebbi célul tűzvén ki neki a rajnai osztrák erősbítések számára főközlekedési vonal gyanánt szolgáló Puster völgy nyugati bejáratának birtokba ejtését. Ezt a parancsot Joubert március 17.-én kapta meg, minek folytán Baraguay d'Hillierst magához vonván, a támadás megindítását Lavis és St.-Michele ellen március 20-ikára határozta el, mely 5 oszlopban végrehajtatván, az osztrák csapatok igen gyenge ellenállás kifejtése után az egész vonalon visszahúzódtak. Ez alkalommal két teljes zászlóalj a franciák által meglepetvén, fogságba került. Salurnnál Vukassevich 15 századdal helyt állani iparkodott ugyan, de nem sokáig tarthatta magát, mire Kerpen a összes erőket Neumarktra rendelte vissza. Vesztesége e napon 83 tisztre, 3500 főnyi legénységre és 2 lövegre rúgott.

Március 21.-én Kerpen, bár eleinte Salurn visszafoglalásának gondolatával foglalkozott, a Brixenbe való visszavonulást határozta el, egyelőre azonban csak Auerig húzódott vissza, Laudonnak pedig parancsot küldött, hogy Kalternbe és onnan Bozenen át szintén Brixenbe vonuljon vissza. Ehhez képest Laudon 22.-én hajnali 3 órakor elindulva, egyelőre Traminig menetelt. Kerpen 22.-én Auerból mindenekelőtt Bozenbe húzódott vissza, miközben utóvéde Neumarktnál Joubert által megtámadtatván, visszaveretett. Neumarktnál a franciák egy része éppen akkor kelt át az Etsch folyó jobbpartjára, midőn Laudon Tramin tájékára ért. Ebből rövid idejű összeütközés támadt, mely Laudon csapatjainak Bozen felé való visszavonulásával végződött, miközben 650 főnyi utóvéde foglyul esett. Mire Laudon Bozenbe ért, Kerpen ezt a várost már elhagyta volt, hogy még aznap Klausent érje el és átvonulás közben azt a parancsot hagyta vissza Laudonnak, hogy Meranba vonulva, az ottani vidéket tartsa megszállva. Ehhez képest Laudon még 22-ike folyamán Terlanig, 23.-án pedig Meranba vonult: Joubert március 23.-án vonult be Bozenbe, ahol Delmas alatt Laundon szemmeltartása céljából egy erősebb különítményt visszahagyván, többi csapatjaival még aznap az Eisack völgyében fekvő Teutschenig nyomult előre. A következő napon reggel Joubert folytatta támadó előnyomulását a klauseni szoros ellen, ahol az utóvédül kirendelt Degelmann egyideig szívós ellenállást fejtett ki, azután pedig a franciák által folyton üldözve, szintén Brixenbe húzódott vissza.

Március 25-ikére hajló éjjel Kerpen Brixenből Schabs tájékára, s miután itt Degelmann alatt 3 zászlóaljat és ½ lovas századot, összesen 1500 embert visszahagyott, erejének zömével Sterzing felé vonult vissza. Kerpennek ezen elhatározása összhangzásban állott Károly főhercegnek 23-án kelt, de még útban levő utasításaival, melyek szerint a tiroli hadtestnek, – tekintettel arra, hogy a főerő Tarvisnál úgy sem tarthatja magát – Joubert által szorítva, a Puster völgy bejáratát is az ellenségnek átengedve, a Brenner-hágón át Insbruckba kellett visszavonulnia, hogy onnan a többi még hátralevő erősbítésekkel együtt mindenekelőtt Salzburgba meneteljen. Mindezekről Kerpennek a rajnai sereg főparancsnokát, Latour tábornokot is értesítenie kellett. Joubert március 25.-én Degelmann schabsi állását szemrevételeztetvén, azt 26.-án megtámadta. Ennek eredménye lőn, hogy az osztrákok az ellenség által élénken üldöztetve, 800 ember és 3 löveg visszahagyásával Maulsra húzódtak vissza.

E szerint március végén Tirolban nagyban véve, következőleg állottak a viszonyok: Az osztrákok részéről Laudon mintegy 2000 emberrel Merannál, gyönge utóvédje pedig Terlannál állott. Kerpen mintegy 5500 emberrel Sterzingél foglalt állást, Degelmann parancsnoksága alatt 2 zászlóaljból és ½ lovas századból álló utóvédje pedig Mauls felé volt előretolva. A két különálló csoport a Sarn és Passeier völgyek mentén összeköttetésben állott egymással. Ezenkívül Kerpen március 24.-én a fegyverképes lakosságot általános fölkelésre szólítván fel, április 1-ig mintegy 12.000 tiroli polgár sereglett a zászlók köré.

Ezzel szemben Joubert mindössze mintegy 14.000–15.000 ember fölött rendelkezett, miből közel 5000 ember Delmas alatt Bozen tájékán hagyobb vissza, a többit pedig Brixen és Mülhbach tájékán csoportosította. Ily gyenge erővel fellázadt országban a hadműveleteket nemcsak hogy sikerre való kilátással folytatni nem igen lehetett, hanem ellenkezőleg, most már Joubert helyzetét nagy mértékben veszélyesnek kell jeleznünk, ami ép azon időpontban következett be, amidőn, mint előbb láttuk, Bonaparte főserege körében is már az általános erőtlenség és pangás jelei mutatkoztak. A mostoha viszonyok által kényszerítve, Joubert tulajdonképpeni célját, a Puster-völgy nyugati bejáratának birtokbavételét már különben is elérvén, elfoglalt állásában egyelőre veszteg maradt.

Ezt a körülményt mindenekelőtt Laudon használta fel támadólagos visszavágásra, mi célból már március 28.-án mintegy 500 embert 2 löveggel tolt Bozen felé előre. A következő napon Laudon egész erejével a közelben összpontosult fölkelő csapatokkal a Bozennél állást foglalt Delmast megtámadván, azt vissza is szorította. Ezzel azonban célját elértnek tekintvén, estefelé ő maga is minden ok és kényszerítő szükség nélkül újból Meranba húzódott vissza. Az elért, de annál kevésbbé kihasznált sikeren felbuzdúlva, április 2-ikára ugy Laudon mint Kerpen általános támadó előnyomulást határozott. Ehhez mindegyikök három-három oszlopot alakított. Laudon jobb szárnyoszlopa 600 gyalogos, 24 törzsdragonyos, 4 század tiroli vadász és 6 löveg, gróf Neipperg és Malmberg századosok parancsnoksága alatt, az Etsch jobb-partján, Unt. Lana tájékán gyülekezett s feladata volt a terlani hídat megszállva, Bozen és Kaltern felé, sőt még tobább egészen Neumarktig tüntetni. A középső oszlopnak – 200 gyalogos, 50 törzsdragonyos és 2 tiroli vadász-század – Gargazonnál az Etsch balpartján kellett gyülekeznie, azután a terlani hidat megtámadnia és Glanigon át Jenesien felé tovább előnyomulnia, hogy itt Bozen irányában a harmadik oszloppal lépjen érintkezésbe. Ez utóbbi, vagyis a balszárnyoszlop számára, mely Laudon személyes vezetése alatt 700 gyalogosból, 11 törzsdragonyosból, 2 tiroli vadász-századból és 10 hegyi lövegből alakult, Jenesien jelöltetett ki gyülekező hely gyanánt, ahol a vintschgaui és passeyeri fölkelőket magához vonva, addig kellett várakozó állásban maradnia, míg Kerpen harmadik oszlopa Kollmant, Kloster-Sebent és Atzwangot hatalmába ejtette, hogy aztán ő maga is támadólag lépjen fel Bozen felé.

Kerper balszárnyoszlopa a pfitscher és walservölgyi fölkelőkből, 100 rendes katonából és 400 horvátból, összesen mintegy 5000 főből alakult s feladata volt április 2.-án Mühlbachot, azután Aichát hatalmába ejtve, Brixen felé előnyomulni. A középső 5000 fölkelőből és 150 horvát lövészből álló oszlopnak több, egyenként 400 főből álló oszlopra tagozva, a Flagger-völgyön, Schalders és Vahrnon át Tilsre, továbbá Pinzagen és Tschötschön át az Eisack völgyébe kellett hatolnia s végül a jobb szárnyoszlopnak, 7000 fölkelőből és 100 rendes katonából alakulva, Dürnholznál kellett gyülekeznie, hogy aztán Kloster-Seben, Klausen és Kollmann felé támadjon. Azonkívül a Puster, Afferer, Vilnoser és Gredner völgyek fölkelőinek saját völgyeiket kellett elzárniok. A Sterzingnél visszatartott 5000 emberrel Kerpen tartalék gyanánt Mittelwaldon át Brixen felé szándékozott előnyomulni.

Mindezek olvasásánál az ember szinte önkéntelenül fölkiált: minő mesterkéltség, minő koplikáció egy oly különféle elemekből alakult seregtestnél! És talán felesleges is hangsúlyoznunk, mert szinte magától értetődik, hogy ily intézkedések mellett annyi hű-hóval kezdeményezett operációnak, melyben 15.000 francia ellen legalább kétszer annyi osztrák állott talpra, eredménye majdnem nullával egyenlő. Kerpen balszárnyoszlopa megtámadta ugyan a Mühlbachnál álló franciákat, de e közben maga is oly rendetlenségbe jutott, hogy csakhamar a szélrózsa minden irányában futásnak eredt. Ugyanez történt Kerpen közép hadosztályával is, egy véletlenül szétterjedt vaklárma folytán. Kerpen harmadik oszlopa végre ama szárnyaló hír következtében, hogy hátába észrevétlenül egy erős francia oszlop került, még csak arra sem volt birható, hogy gyülekező helyéről támadó mozdulatát egyáltalában megkezdje. Laudon középső- és jobb oszlopának sikerült ugyan a terlani hidat hatalmába ejteni, de Kerpen jobb szárnyoszlopára hiába várván, végre Laudon is hátrálót fuvatott.

Az ekként teljesen dugába dőlt támadást Laudon április 3.-án megismételte, de Kerpen nem hogy támogatta volna, hanem egész erejét Sterzingre vonta vissza. Hozzájárult még ehhez, hogy e napon Joubert is, aki 2.-án kézhez vette Bonaparte parancsát, hogy a Puster-völgyön át a fősereghez leendő csatlakozás céljából Karinthiába meneteljen elvonulását leplezendő, Laudon ellen támadólag lépett fel, ami az utóbbit még jobban gondolkozóba ejtette.

Joubert az április 3-ról 4-ére hajló éjjel meg is kezdte elvonulását Mühlbachon át Lienz felé; ez alkalommal Baraguay hadosztálya az élen., Vialé a középen, Delmasé pedig leghátul nyerte beosztását; a poggyász a foglyokkal a hadosztályok között menetelt, ami annál célszerűbb intézkedésnek bizonyult, mivel most már az eddig nyugodtan viselkedett pustervölgyi nép is fölkelt, mely ellen 6.-án Joubertnek tényleg harcolnia kellett. Április 8.-án az oszlop éle Lienzet érte el, 10.-én pedig Spitalba érve, hivatalosan megtudta Joubert, hogy Bonaparte Károly főherceggel 6 napi, vagyis április 13.-án lejáró fegyverszünetet kötött, ami a további hadműveleteknek természetesen ennél a seregoszlopnál is véget vetett.

A fegyverszüneti szerződés a franciák számára a következő vonal mögötti területet biztosította: Az Adriai tenger mentén Triest és Fiume között, továbbá Littai, a Száva mentén Windisch – Feistritz – Marburg – Ehrenhausen – Graz – Bruck – Leoben – Trofayach – Mauthern – Rottenmann – Radstatt – St.-Michael – Spital – Lienz.

A fegyverszüneti szerződést április 18.-án a leobeni előleges békekötés követte, mely szerint Ausztria kötelezte magát, hogy a Rajna balpartját, Mainzot is beleértve, a franciáknak engedi át, és hogy egyúttal a köztársasággá alakuló Lombardiáról és Manutának az Ogliotól nyugatra fekvő részéről is lemond; az Ogliotól keletre fekvő részt ellenben a Venetia által hozzáadandó Terra-Fermaval együtt visszanyeri. Kárpótlásul Venetia, mely e szerint csak a fővárost és a Görög szigeteket tartotta meg, Ferrarát, Bolognát és a Romagnát kapta. Megjegyzendő még, hogy e szerződés megkötésénél Franciaország részéről egyedül és teljhatalmúlag Bonaparte szerepelt, miután a direktórium megbizottja a jelzett napig nem érkezett meg Leobenbe. E miatt aztán a direktórium tagjai duzzogtak is és azzal bosszulták meg magukat, hogy Bonapartenak a hadjárat befejezte után a kért szabadság engedélyezését megtagadták.

Ezzel a hadjárat, mely már azért is különös a maga nemében, mert az erőknek egyetlen nagyobb mérkőzését sem mutatja fel, véget ért.

Csak most, éppen a leobeni békekötés napján, április 18.-án kezdték meg végre Hoche és Moreau a rajnai seregekkel hadműveleteiket, amelyek azonban ilyenformán most már teljesen tárgytalanokká váltak.

A végleges béke 1797. évi október 18.-án Campoformio-ban köttetett meg. Ennek értelmében Auszria Belgiumot Franciaországnak, Lombardiát pedig a cis- és transpadanai köztársaságból újonnan alakult cisalpini köztársaságnak engedte át. Kárpótlásul Ausztria Veneziát az Etschig, továbbá Istriát, Dalmáciát és a Bocche di Cattarot nyerte.

[1] Lásd a 110. oldalon.

[2] Lásd a 105. oldalon.

[3] Lásd a 115. oldalon.

[4] Lásd a 121. oldalon