Szorosan véve Bonapartenak a Tagliamento ellen intézett művelete is áttörés számba megy, de mintha előre tudta, érezte volna, hogy az ellenség már az első erőteljesebb nyomásnak engedni fog, feleslegesnek tartotta, hogy a döntő áttörés helyén kívül tévútra vezetés és lekötés céljából alárendeltebb erőkkel egyidejűleg a folyó egyéb pontjai felé is tüntessen. Hogy ez az érzés mennyire helyes és okadatolt volt, mutatja az a körülmény, hogy az osztrákok még csak meg sem kísérelték a komolyabb ellenállást s így az általuk a Tagliamento hosszában foglalt állás teljesen értéktelennek bizonyult, amennyiben az még ideig-óráig sem tartóztatta fel az ellenséget előnyomulásában.

A Taglamento mögötti szakasz elvesztése után az osztrák sereg már csak az Isonzo mögött gondolhatott esetleges újabb ellentállásra. Miután azonban Bonaparte a Tagliamento kierőszakolása után a további üldözéstől eltekintett, sőt a rákövetkező napon, március 17.-én csapatjainak Codroipo tájékán pihenőt engedett és csupán gyenge elővédet tolt a Cormor folyóig előre, Károly főherceg igen helyesen cselekedett, hogy legkevésbé sem rohant hanyatthomlok, hanem csak az ellenség nyomásához képest, fokozatosan tovább vissza, miután az ő főcélja amúgy is csak az időnyerés volt.