Ezek szerint mindkét fél hadműveleti alapgondolata az offenzíván alapult, melyet Bonaparte mindvégig meg is tartott, míg ellenben Károly főherceg, főkép az erősbítéseknek idejekorán való be nem érkezése folytán, csakhamar véglegesen a defenzívába vettetik vissza; a támadó gondolatot tehát csakis az előbbi képes gyakorlatilag is érvényesíteni; csakis ennél válik az ige testté, a támadó gondolat egyszersmind támadó hadműveletté.[1]

Erőviszonyok.

Osztrákok.

Március elején az osztrák seregrészek a következő állásokat foglalták el: Tirolban: Kerpen tábornok főparancsnoksága alatt: Jobbszárny: Laudon tábornok alatt Dennonál; ereje 3 1/2 zászlóalj, 1 önálló gyalog- és ½ lovas század; összesen 2069 ember és 50 ló; továbbá 29 század tiroli fölkelő. Középhad: Vukassevich tábornok alatt Salurnnál 13 zászlóalj, 9 önálló gyalog-, 2 1/2 lovas század; összesen 9963 ember, 274 ló; ebből 2 zászlóalj, 9 század és 1 lov. század elővéd gyanánt Mezzo Tedescora volt előretolva. Balszárny: Ellin ezredes alatt Cembranál, 3 zászlóalj, 5 önálló gyalogszázad; összesen 2019 ember; továbbá 29 század tiroli fölkelő. Összekötő különítmény a Friaulban álló fősereggel: Scherz ezredes alatt Cavalese és S. Pelegrino-nál, 3 zászlóalj, 2543 fővel; továbbá 20 század tiroli fölkelő. – A tiroli had összege: 22 1/3 zászlóalj, 15 önálló gyalog- és 3 lovas század; összesen 16.594 fővel és 324 lóval. Ehhez mintegy 10.000 fölkelőt hozzászámítva, a létszámot majdnem 27.000 főre tehetjük. – Friaulban: A friauli hadtest, mely elővédre, továbbá első és második harcvonalra tagozódott. – Elővéd: Lusignan ezredes alatt Belluno és Feltre között Falze-nél, 9 zászlóalj 3242 fővel és Hohenzollern herceg tábornok alatt Osopponál, 5 2/3 zászlóalj, 7 önálló gyalog- és 7 lovas század; összesen 3749 ember és 923 ló. – Első harcvonal: Seckendorf alatt Opponál, 5 2/3 zászlóalj, 3008 fővel; Gontreuil, S. Danielnél, 3 zászlóalj, 2605 fővel; Bajalich, Dignanonál, 7 zászlóalj, 3294 fővel; Reuss herceg, Codroiponál, 5 zászlóalj, 2739 fővel és végül Köblös, Latisananál, 3 zászlóalj és 9 lovas század, 811 ember és 1276 ló. – Második harcvonal: Ocskay, Pontafelnál, 2 zászlóalj 1441 fővel, Spork Nespolettonál, Udine és Codroipo között, 5 zászlóalj 1943 fővel. – A friauli hadak összege: 44 2/3 zászlóalj 7 önálló gyalog- és 16 lovas század; összesen 22.832 fővel és 2199 lóval. – Mindkét had összege – a fölkelőket nem számítva – kereken 42.000 fő.

Franciák.

Bonaparte a rendelkezésére álló erőket 8 gyalog és 1 lovas hadosztályba osztotta be. Ezek közül a tiroli hadműveletekre Joubert parancsnoksága alatt utóbbinak 10.500 gyalogost és Baraguay d'Hilliers-nek 4000 gyalogost számláló hadosztályát jelölte ki, míg a 8897 gyalogost és 653 lovast számláló hadosztályát jelölte ki, míg a 8897 gyalogost és 653 lovast számláló Massena hadosztály, a 9165 gyalogost, 857 lovast számláló Serruier hadosztály és a 6800 gyalogosból álló Bernadotte gyalog-, nemkülönben az 1100 lovast számláló Dugua lovas hadosztály, Bonaparte saját vezénylete alatt a főtámadó csoportot volt hivatva képezni. E szerint a tiroli had 17.000 gyalogosból és 900 lovasból, a friauli had ellenben kereken 31.000 gyalogosból és 2800 lovasból állott. Ehhez számítható még a cispadanai és a lombard kongresszus által kiállítandó mintegy 6000 főnyi segélycsapat. Megszálló csapat gyanánt mintegy 9000 ember maradt vissza.

A tábori csapatok március elején a következőleg állottak: Joubert erejének zömével Rovereto és Trient között, a Baraguay hadosztály a Val-Suganában; a főtámadó csoportnál Massena hadosztálya Bassanonál, Guyeuxé Trevisonál, a fennmaradó rész Bonaparte alatt Veronánál. Ezen állásokból Massena-nak, mint baloszlopnak a Piave, Tagliamento, Fella és az Isonzo felső folyásain át kellett előnyomulnia, hogy összhangzásban Joubert-rel, az osztrák tiroli és friauli erők egyesülésének útját állja, mialatt a főtámadó csoport arcban megy neki a friauli osztrák állásoknak.

[1] Horsetzky id. m. 46.: „In Wien war mann weit entfernt, die elementare Gewalt der Persönlichkeit des neuen Feldherrn der französischen Republik anzuerkennen und hoffte, durch einige Verstärkungen von der Rhein-Armee und durch Zuschübe von (ganz unausgebildeten) Recruten aus dem Innern der Monarchie die in ihrem moralischen Gehalte schwer erschütterten Reste der Alvinczy'schen Armee in die Lage zu versetzen, in Italien wieder die Offensive ergreifen zu können. Dazu wäre vor Allem Zeit nothwendig gewesen, wenigstens 2-3 Monate. Unter der Voraussetzung dieses Vorsprunges wollte der Erzherzog Carl etwa 40–50.000 Mann im Friaul'schen sammeln, während Tirol mit etwa 20.000 Mann Linie und Landesschützen selbstständig bleiben sollte. Doch der unerbittliche Sieger war durchaus nicht gesonnen, seinem Gegner die zur Consolidirung nöthige Zeit zu gönnen. Kaum von der Expedition nach Rom – Anfangs März – zurückgekehrt, ging er wieder in die Offensive über. Als er am 10. März an der Piave erschien, war die österreichische Armee noch vollkommen unfertig, keine der Verstärkungen war eingetroffen. In diesen traurigen Verhältnissen konnte nur an schrittweisen Rückzug gedacht werden und sollte dieser je nach dem Drucke des Gegners hinter den Isonzo, ins Laibacher Becken; selbst bis an die Drau erfolgen.”