| « b) Hadműveleti tervek. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
a) Jourdan átkelése a Rajnán; Károly főherceg ellenoffenzívája.
Az 1796. január 1.-én kötött fegyverszünet ugyan csak május végén járt le,[1] de az osztrák kormány azt már május 21.-én felmondta és egyben a hónap 31-ikére az ellenségeskedések megkezdését is kilátásba helyezte. Miután azonban Bonaparte ép ez időben kezdte meg a Bresciából támadó előnyomulását a Mincio felé, miből kifolyólag a bécsi kormány parancsot adot Wurmsernek az olaszországi hadiszínhelyre való elvonulásra,[2] a németországi hadiszíntéren egyelőre csak a franciák léptek fel támadólag.
Kleber május 31.-én és június 1.-én erejét Düsseldorfnál összpontosítván, ott 20.000 emberével átkelt a Rajnán s Württemberget előbb a Sieg, majd a június 4.-én Altenkirchennél vívott ütközet után a Lahn folyó mögé nyomta vissza. Erre június 5.-én Jourdan is megkezdte Neuwiednél az átkelést és azt 10-ikéig végrehajtván, miután 9.-én Ehrenbreitsteint 3000 emberrel körülzáratta, ő maga június 12-ikéig 50.000 főnyi seregével a Lahn vonalon Ehrenbreitsteintól Wetzlarig kordonszerű felállítást foglalt el.
Ez események folytán Károly főherceg ereje zömével, 32 zászlóaljjal és 81 lovas századdal, szintén a Rajna jobbpartjára vonult s Frankfurt–Hanau–Friedbergen át Wetzlarnak vett irányt, hogy az ott álló Wartenslebennel egyesülve, Jourdant megtámadja. Ez a június 15.-én végrehajtott támadás Wetzlarnál Jourdan balszárnyát, a Lefèvre-hadosztályt éri, mely a túlerő által csakhamar visszavettetik, mire Jourdan, a Lahn vonalat föladva, Neuwiednél újból a Rajna balpartjára tér vissza, a tulsó oldalon csak Kleber üldözésével csupán Kray-t bízta meg, előbbi azonban a június 19.-én Uckerath-nál vívott ütközet után szintén a Rajna balpartján húzódott vissza.
Most aztán a főherceg a Lahn és Sieg között levő mintegy 36.000 főnyi csapatok, továbbá a Rajna balpartján, nemkülönben a Mainzban levő, összesen mintegy 30.000 emberre rúgó hadak parancsnokságával Wartensleben táborszernagyot bízván meg, serege fennmaradó részével június 21.-én a Neckar felé vonult, sejtvén, hogy a felső Rajnánál parancsnokló gróf Latour táborszernagynak mihamarabb támogatásra lesz szükséges. Utóbbinak tehát parancsot küldött, hogy Kehl tájékának kézbentartása mellett és Mannheimban csak a legszükségesebb erőket hagyván, serege többi részével Offenburgnál tartalék gyanánt álljon fel. De még mielőtt Latour ezt az utasítást megkapta volna, Moreau máris átkelt Strassburgnál a Rajnán.
b) Moreau Rajna-átkelése; Károly főherceg ellenoffenzívába megy át ellene.
Moreau a június 20-ikára hajló éjjel seregét Strassburgnál összpontosította és míg Desaix Mannheim, Ferino pedig Hüningen felé tüntetett, a fősereg június 24.-én Strassburgnál átkelt a Rajnán. Az átkelés után Desaix-t magához vonván, ennek hadosztályát Rastatt, St. Cyrt a hegyekben Freudenstadt – Wildbadon át Pforzheim, Ferino-t pedig Villingen irányában előretolván, a sereg zömével maga is Rastattnak vette irányát, ahova Latour a túlerő elől lassan visszavonult.
Károly főherceg június 26.-án Frankfurtban Moreau átkeléséről hírt véve, meggyorsítja menetét s így július 6.-án 20.000 főnyi hadával az e napon Rastatt mellől Karlsruhe felé visszanyomott Latour-ral Mühlburgnál egyesült.
Károly főherceg most ellentámadásba szándékozott átmenni s a franciák által megszállt Murg-vonal ellen július 10-ikére általános előnyomulást rendelt, de Moreau megelőzte, minek folytán már 9.-én csatára került a dolog.
A malschi-i csata 1796 július 9.-én.
XX/14. számú melléklet.
A kifejlődő csatában a felek mindegyike majdnem egyenlő erő felett rendelkezett.
Károly főhercegnek 43 zászlóalja és 85 lovas százada, Moreau-nak 45 zászlóalja és 55 lovas százada volt.
Károly főherceg csataterve abból állott, hogy ereje zömével Rastatt felé előnyomulva, ott a franciákat újból a Murg mögé szorítja vissza. Baloldalának biztosítására egy erősebb csoportot az Alb folyó mentén fölfelé Gernsbach irányában szándékozott előretolni. E terve értelmében már június 9.-én a következő csoportosítást vette fel, amelyből aztán 10.-én támadólag szándékozott előnyomulni: Mühlburgnál az Alb folyó mögött Latour alatt 9 zászlóalj és 28 lovas század; Ettlingennél Sztáray alatt 13 zászlóalj és 29 lovas század; e két csoport között középen a Rippur kastélynál Mosel ezredes parancsnoksága alatt 3 zászlóalj és 4 lovas század; Rothensohlnál Kaim tábornok alatt 10 zászlóalj és 5 lovas század s végül a szászok 8 zászlóalja és 19 lovas százada Lindt tábornok vezetése alatt Pforzheimnál.
Moreau terve azt volt, hogy Herrenalb és Frauenalbon át az ellenség balszárnyát megkerülve, mielőbb a Pforzheimon át Stuttgart felé vezető útat igyekszik elérni, hogy ezáltal Károly főherceg összeköttetéseit a Duna-völggyel megszakítsa. Egyidejűleg két oszloppal Rastatt felé szándékozott előnyomulni, hogy az ellenséget onnan is visszaszorítsa. Ehhez erejét következőleg csoportosította: Gernsbach és Baden között a 18 zászlóaljból álló St. Cyr-hadosztályt állította fel; a 12 zászlóaljból álló St. Suzanne-hadosztályt Rastatt-tól délre; Rastatt és Ottersdorf között a 9 zászlóaljból álló Delmas-hadosztályt s végül a 6 zászlóaljból álló tartalékot Desaix alatt Sandweiernél. A lovasság zöme még tovább délre Sinsheimnél állott fel; annak többi része az egyes csoportokra volt felosztva.
E csoportosítás felvétele után Moreau még július 9.-én támadás megkezdésére adott parancsot. Ehhez St. Cyr a maga csoportjából Taponnier tábornokot 6 zászlóaljjal és 2 lovas századdal Wildbadon át rendelte előre, míg ő maga déltájban Kaim tábornoknak Rothensohlnál álló csoportját támadta meg. Miután ennek állását nagyon erősnek találta, arcban csak 3 zászlóaljat indított csatárláncban ismételt támadásra előre. Kain háromszor visszautasította a franciák támadását, sőt még a negyediket is, melynek visszautasítása után az osztrákok szétszórt alakzatban egészen a magaslatok lábáig üldözték a visszavetett ellenséget. Ezt a kedvező alkalmat St. Cyr ügyesen használta ki és most már egész erejével nemcsak Rothensohlt támadta meg ötödízben is, hanem erejének legnagyobb részét Frauenalbon át átkaroló támadásra rendelte előre, ami végre meghozta a döntést. Kaim számos ember és 2 lövegnyi veszteség mellett megkezdte a visszavonulást Elmendingen felé.
Lindt tábornok, akinek a szász csoporttal az volt a feladata, hogy az ellenség jobboldalának és hátának nyugatalanítása végett már 9.-én induljon el Pforzheimból Wildbadon át Freudenstad felé, útközben Kalmbachnál a Taponnier-csoportra bukkant. De miután közben a rothensohli harc kedvezőtlen kimeneteléről értesült, anélkül, hogy előnyomulását folytatta, illetve Taponnier-rel harcba bocsátkozott volna, sietve Pforzheimra húzódott vissza.
A Rajna völgyében a franciák részéről Desaix kezdte meg a támadást 6 zászlóaljával és 1 lovas ezreddel Malsch irányában. A mindinkább fokozódó harci zajra Károly főherceg a Latour-, Mosel- és Sztáray-csoportoknak parancsot adott, hogy a július 10-ikére elrendelt támadólagos előnyomulást már most kezdjék meg s a lovasság zömét egyesítve, a két műút között a síkságon való előnyomulásra utasította.
Közben Desaix-nek sikerült Malsch helységet birtokába ejtenie s az előrevont francia lovasság tőle balra, Malsch és Rastatt között fejlődött fel s egyidejüleg a St. Suzanne és Delmas-hadosztályok is tért nyertek Oetigheimtől kétoldalt Durmersheim felé.
Most azonban elsőnek a Sztáray-oszlop érkezett be Malsch elé s támadásba átmenve, ezt a helységet kétszer is megvette rohammal, de mindannyiszor ismét elvesztette. Végre egy harmadik rohammal végkép sikerült a franciákat Weyerig visszaszorítani és Malsch helységet végleg birtokába ejteni.
Közben a Latour-oszlop is harchoz fejlődött s ennek is sikerült a szemben álló ellenséget a Rastattba való visszavonulásra kényszeríteni, mire a Latour- és Sztáray-csoportok egészen a Federbachig, sőt részben még azon túlig is nyomultak előre. A csatatér e részén Károly főherceg tehát határozottan előnyben volt ellenfelével szemben, de miután tartaléka már nem volt és mivel ép ezidőtájt hírt vett a Kaim-csoport kudarcáról, nehogy a Pforzheimon át Stuttgartra vezető úttól elvágassék, csapatjainak általános visszavonulásra adott parancsot.[3] S miután a franciák nem üldözték, bántódás nélkül érhette el Pforzheimot, ahol másnap védelmi állásban helyezkedett el.
c) Károly főherceg visszavonulása a Duna völgyébe.
Károly főherceg három napig maradt Pforzheimban anélkül, hogy Moreau őt újból megtámadta volna. Most aztán, tekintettel arra, hogy a sok ide-oda menetelés és harc következtében ereje alaposan leolvadt, amennyiben serege Wartensleben csoportjával és Mainz védőrségével együtt alig tett ki többet 100.000 embernél, arra az elhatározásra jutott, hogy Moreau előtt lassan hátrálva, Wartenslebent magához vonja, s ha az egyesülés megtörtént, alkalmas pillanatban újból vagy Moreau, vagy Jourdan seregére veti magát, mely utóbbi, mint legott látni fogjuk, közben ismét támadólag lépett fel Wartensleben ellen.
Lassú visszavonulás közben Károly főherceg augusztus 3.-án Nördlingent érte el, ahol egyelőre megállapodott. Moreau csak igen lassan követte, úgy, hogy augusztus 10-ikéig mindössze Neresheimig jutott. A főherceg, hogy Moreaut lerázza a nyakáról, ellentétben fentemlített eredeti szándékával, annak megtámadását határozza el, ami augusztus 11.-én a neresheimi csatához vezetett, mely azonban döntés nélkül végződött. Másnap a franciák akartak támadólag fellépni, de akkorára Károly főherceg már odahagyta a csatateret és augusztus 13.-án Dillingennél és Donauwörthnél a Duna jobbpartjára kelt át azzal a célzattal, hogy Moreaut is odavonja maga után, amiben nem is tévedett, mert ez augusztus 19.-én tényleg átkelt Dillingennél a Dunán.
d) Károly főherceg ellenoffenzívája Jourdan ellen.
Károly főherceg terve most már az volt, hogy a Duna jobbpartjára maga után vont Moreau-t a vele szemben 37.000 emberrel a Lech mentén visszahagyott Latour által lekötve tartván, ő maga serege fennmaradó részével, azaz mintegy 30.000 emberrel, előre gyors mozdulattal kitérjen s a Jourdan által már erősen szorongatott Wartensleben segítségére siessen.
Jourdan ugyanis, alig hogy Károly főherceg a felső Rajnához Latour segítségére elvonult,[4] már másnap, június 27.-én ismét átkelt a Rajnán és a július 10.-én vívott friedbergi ütközet után Wartensleben táborszernagyot a Majnáig szorította vissza. Itt nevezett táborszernagy azt a parancsot kapta Károly főhercegtől, hogy vele a Duna völgyében minél előbb egyesülni igyekezzék. Ebből kifolyólag a táborszernagy Frankfurtból Würzburgba húzódott vissza, ahova július 19.-én érkezett meg. Innen azonban, ahelyett hogy sietve a Dunához közeledett volna, a főherceg intenciói ellenére, nagy ívben Csehország irányában észak-kelet felé kitérve, Bambergen át augusztus 10-ikéig Ambergig húzódott vissza, ahova Jourdan széles arcvonalban követte őt, még pedig a főerővel Erlangen-en át Amberg, a Bernadotte-hadosztállyal pedig Nürnbergen át Neumarkt felé. Utóbbinak egyúttal az is volt a feladata, hogy Moreau seregével az összeköttetést helyreállítsa. Ambergben Wartensleben azt a parancsot kapta a főhercegtől, hogy ott további rendeletig megmaradjon, avagy ha ez nem volna lehetséges, akkor Regensburgon át csatlakozzék hozzá.
Fentemlített elhatározása értelmében Károly főherceg 30.000 emberével augusztus 17.-én Ingolstadtnál és Neuburgnál a Duna északi partjára kelt át, hogy aztán tovább folytassa útját Amberg felé.
Ebben az időben, augusztus közepén a kölcsönös helyzet és erőviszonyok a következő képet mutatták: A franciák részén Moreau serege még mindig közel 70.000 embert számlált, ellenben Jourdan a második Rajna-átkelés után Mainz, Ehrenbreitstein és Königstein körülzárására 28.000 embert visszahagyván, a támadó hadműveletekre mindössze mintegy 45.000 fővel rendelkezett. Az osztrákok részén, Mainznál, mint tudjuk, mintegy 30.000 embert hagyott vissza.[5] Ámde utóbbinak serege a visszavonulás alatt oly jelentékeny veszteségeket szenvedett, hogy Ambergben augusztus 10.-én már csak mintegy 25.000 fővel rendelkezett. Károly főherceg serege a neresheimi csata után még mindíg közel 67.000 főt számlált, de ebből Moreau ellenében Latour alatt 37.000 embert visszahagyván, Jourdan ellen csak 30.000 emberrel kelhetett útra.
Mindkét fél természetes törekvésének az eddig még különállóan működő hadseregek egyesülésére kellett irányulnia. Ez most az osztrákok részén egészen világosan meg is nyilvánult, amennyiben Károly főherceg minden igyekezetével azon volt, hogy Wartenslebennel egyesülvén, a két ellenséges sereg közül a gyengébbet, a Jourdan-ét túlerővel támadja meg és annak megverése után Latour-ral együtt ismét Moreau ellen forduljon. Miután osztrák részen a fővezérlet egy kézben volt, itt az összműködés még elég tűrhetőnek mondható. Nem így a franciáknál, ahol az egységes vezérlet hiánya miatt a két sereg a hadműveletek folyamán nem hogy közeledett volna egymáshoz, hanem inkább eltávolodott egymástól. Jourdan ugyanis mindíg Wartensleben külső, vagyis jobbszárnya és oldala ellen igyekezett hatni, míg Moreau előbb Károly főherceg, majd Latour által Augsburg–München irányában engedte magát letéríteni.
Wartensleben augusztus 10-ikétől 17-ikéig nyugton maradhatott Ambergben, de e napon a 14.-én a város közelébe ért Jourdan által megtámadtatván, a Naab folyó mögé volt kénytelen visszahúzódni. Jourdan csak augusztus 22.-én követte őt Schwarzenfeld irányában, míg Bernadotte egyelőre megmaradt Nemarkt tájékán, akivel szemben augusztus 18-ika óta a Nauendorf-különítmény Tasswang környékét tartotta megszállva.
Károly főherceg augusztus 17.-én a Duna balpartjára átkelvén, mindenekelőtt Bernadotte-ot akarta elintézni s így az Ambergből visszaszorított Wartenslebent egyelőre sorsára hagyva, két oszlopban Neumarkt felé indult meg, még pedig a Hotze-csoporttal Beilengries-en át, a személyes vezetése alatt álló főoszloppal – Nauendorfot fölveendő – Hemau–Tasswangon át Neumarkt felé. Itt Bernadotte augusztus 22.-én megtámadtatván és visszanyomtatván, a Jourdan vezette fősereghez vonult be.
A következő napon Neumarktot megszálló Károly főherceg tudomására hozza Wartensleben táborszernagynak, hogy ő 24.-én Jourdant oldalban és hátban fogja megtámadni és hogy ugyan e napon Wartensleben is minden aggály és késedelmeskedés nélkül nyomuljon Amberg felé támadólag előre. Ehhez képest a két csoport 24.-én a harctéren tényleg egyesült is, ámde Jourdan, Bernadotte-tól a történtekről tudomást szerezve, már előző napon visszairányította poggyászát Bambergre és Ambergnél csak rövid ideig állván a harcot, hamarosan szintén megkezdte visszavonulását s kissé észak felé kitérve, előbb, szeptember 1.-én Schweinfurtra, majd onnan Würzburgba vonult.
Károly főherceg nem követte a kerülő úton Jourdant, hanem Bambergből egyenesen Kitzingennek és Würzburgnak vevén útját, megelőzte ellenfelét oly célból, hogy azt vagy döntő csatára kényszerítse, vagy visszavonulási vonalától elvágva, a hegyek közé vesse vissza. Ennek folytán Jourdan-nak, amikor Schweinfurtból ismét Frankfurtra vezető természetes és legrövidebb visszavonulási vonalára akar helyezkedni, az őt Würzburgban megelőző ellenséget meg kellett támadnia.
Károly főherceg ugyanis augusztus 31.-én Bamberget elérve, szeptember 1.-én Elsnitz tábornok parancsnoksága alatt 5 zászlóaljat és 17 lovas századot Hassfurton át Jourdan után küldött, ő maga pedig a főerővel, Hotze altábornagyot az elővéddel előretolván, egyenesen Würzburgnak vette útját. Hotze már szeptember 1.-én megszállotta Würtzburgot, követve a Sztáray altábornagy által vezetett 13 zászlóalj és 17 lovas század által, aki aznap a Kitzigentől északra fekvő Reppendorfot érte el, míg Liechtenstein tábornok 3 zászlóaljjal és 16 lovas századdal ugyanaznap Euerfeld–Erfeldorfon át előnyomulva, a Sperber- és Estenfelder erdőkig jutott előre. A sereg zöme két oszlopban követte az előretolt csoportokat. Ezek közül az egyik, 12 zászlóaljból és 26 lovas századból álló, Károly főherceg alatt szeptember 1.-én Ober-Schwarzbachot, a másik – 13 zászlóalj és 41 lovas század – Kray altábornagy alatt Geroldshofent érte el.[6]
Amikor Jourdan Schweinfurtnál szeptember 1.-én este az osztrákoknak Würzburgba való előnyomulását megtudta, seregét ő is oda irányította és szeptember 2.-án reggel mindenekelőtt a 16 lovas századból álló, Bonneau vezette tartalék-lovasság indult el odafelé, melyet a Simon-, Championnet- és Grenier-hadosztályok követtek. A 11.000 emberrel Lauringennél álló Lefèbre parancsot kapott, hogy Schweinfurt biztosítására az Elsnitz-csoporttal szemben, melyet Károly főherceg utóbb még 5 zászlóaljjal és 9 lovas századdal erősített meg, az utóbb említett városnál visszamaradjon.
A würzburgi csata 1796 szeptember 2.-án és 3.-án.
XX/15. számú melléklet.
Az ekként mindkét részről eszközölt kikülönítések folytán a már szeptember 2.-án megkezdett, de valójában csak 3.-án kifejlődött würzburgi csatában Károly főherceg 47 zászlóaljban és 120 lovas században mindössze mintegy 40.000, Jourdan pedig 33 zászlóaljban és 61 lovas században körülbelül 32.000 ember felett rendelkezett.
Jourdan szeptember 2.-án déltájban ért Würzburg alá és Bonneau lovasságát, valamint a Simon-hadosztály néhány zászlóalját azonnal felvonultatta a Stein Bergen, míg az említett hadosztály zöme a lengfeldi magaslatokon át előnyomulva, az osztrák előcsapatokat Lengfeld–Esterfeldből kiűzte. Hotze hiába kísérelte meg ismételten az említett helységek visszafoglalását; azok szilárdan a franciák kezében maradtak. A Simon-hadosztálytól balra a Championnet-hadosztály fejlődött fel és Liechtenstein csapatjait visszaűzvén, Körnachot, továbbá az esterfeldi és körnachi (Sperber-) erdőt szállotta meg. A Gernier-hadosztály részben Championnet balszárnyán, részben e hadosztály mögött második harcvonalként Unter-Bleichfeldnél állott fel.
A franciák felvonulása és a fenti bevezető harcok estig tartottak, miközben Sztáray csapatjaival Liechtenstein és Hotze támogatása céljából Rottendorf és Lengfeld között vonult fel, anélkül azonban, hogy egyelőre harcba vegyült volna.
Jourdan abban a hiszemben volt, hogy már szeptember 2.-án az egész osztrák sereggel állott harcban s így másnapra a csata megújítását határozta el. Viszont Sztáray altábornagy még a délután folyamán azt a határozott biztatást kapta a főhercegtől, hogy 3.-án reggel az osztrák sereg zömével meg fog jelenni a harcmezőn s így Sztáray az ellenség túlereje dacára az elfoglalt állásban való szívós kitartást határozta el.
Jourdan tartalék-lovasságát az éj folyamán Mayenbrunnba tolta el, egyébként pedig a Stein Berg–Lengfeld–Estenfeld–Sperber Holz–Körnacher Holz–Ober–Bleichfeld által jelölt vonalban maradt meg.
Az osztrákok következőleg töltötték az éjjelt: Kienmayer tábornok (2 zászlóalj, 4 lovas század) a Majna balpartján a würzburgi erőd előtt; Hotze altábornagy (2 zlj) Würzburgban és (4 zlj, 9 lov. szd) a Galgen Bergen; Sztáray altábornagy (7 zlj, 9 lov. szd) a Rottendorf előtt fekvő magaslatokon és (6 zlj, 4 lov. szd) az Esterfeldi erdő szegélyén; Liechtenstein tábornok (3 zlj, 10 lov. szd) a Kalten Grund-Holzban, továbbá Euerfeld és Prosselsheim között. Sztáraynak 4 lovas százada támogatásául Liechtenstein közepe mögé vonult. A főherceg még szeptember 3-ikára hajló éjjel Schwarzachnál hidat veretett, amelyen át előbb Kray altábornagy oszlopa (12 zlj, 27 lov. szd) Geroldshofenból, azután Wartensleben altábornagy oszlopa (12 zlj, 24 lov. szd) Ober-Schwarzachból Würzburg felé volt vonulandó. A főherceg szeptember 3.-án reggel előresietett a harcmezőre, ahol időközben a harc megújult.
Sztáray altábornagy szeptember 3.-án reggel sűrű ködben támadta meg az ellenséges állást. Ő Esterfeldet és Lengfeldet, Hotze a Lengfeldtől délnyugatra fekvő Aumühle-t vette be rohammal; mindketten a Simon-hadosztályt az északra fekvő magaslatokra dobták vissza és a hadosztály ismételt kísérleteit, hogy az elveszett helyiségeket visszaszerezze, sikerrel hiúsították meg. Ugyanabban az időben, élénk tüzérségi tűz után, Championnet is előnyomult a Kalten Grund-Holzban levő osztrákok ellen és azokat heves harc után a Rottendorfi patak balpartjára és Euerfeldre nyomta vissza. Ámde Championnet, arcban Liechtenstein csapatjai által foglalkoztatva, jobbról pedig Sztáraynak Esterfeldre intézett sikerült támadása által oldalában veszélyeztetve, támadását tovább nem folytathatta, mire Jourdan Geniernek parancsot adott, hogy Championnet támogatására szintén belevegyüljön a harcba, Grenier azonban erős osztrák erőnek Schwarzachon át folyamatban levő előnyomulását észrevevén, csak 3 zászlóalj és 2 lovas századot küldött Seligenstadtba Championnet támogatására, hadosztálya többi részét pedig Ober-Bleichfeld és Heiligenthal között fejlődtette fel.
Kray átkelése Schwarzachnál nagyon késett. Mögötte Wartensleben gránátosai keltek át a Majnán, míg ő maga 24 vértes századdal a folyón Scharzachon alul már 9 óra tájban híd nélkül kelt át és Dittelbachon át Biebergau felé nyomult előre. Kray Schwarzachról Prosselheim felé vett irányt. A főhercegtől vett parancs szerint Wartensleben altábornagynak a vértesekkel és 8 gránátos zászlóaljjal Sztáray jobbszárnya mellett, Kraynak pedig az összes többi erővel (12 zlj, 27 lov. szd) Prosselsheimon át a franciák baloldalába kellett előnyomulnia.
Wartensleben 24 vértes századdal már délelőtt 10 óra felé támogatta Liechtensteint, mire az egész vonalon álló tűzharc keletkezett. Kevéssel 10 óra után Kray lovassága és könnyű csapatjai is harcba léptek Ober-Bleichfeldnél Greiner előcsapataival. Jourdan erre mintegy 32 századnyi lovasságát, Klein tábornok parancsnoksága alatt Championnet balszárnyán egyesítette, hogy az Erfeldorfnál álló 56 századnyi osztrák lovassággal vegye fel a harcot, azonban egyelőre nem került komolyabb összeütközésre a dolog. Csak miután az osztrák gránátosok d. u. 3 óra felé Erfeldorfnál beérkeztek, vált a harc mindkét fél lovasságának Euerfeld és a Kalter Grund-Holz között való harcbaszállása folytán élénkebbé. Ezt a lovas ütközetet Liechtenstein 12 lovasszázadának Euerfeld és Seligenstadt között a Sperber-Holztól keletre álló francia lovasság ellen végrehajtott támadása vezette be, mely utóbbit sikerült is elűzni. Üldözés közben a Sperber-Holz és Kalter Grund között kibontakozó francia nehéz lovasság vetette rá magát Liechtensteinre és azt vissza is nyomta. A főherceg által a francia lovas tömeg jobboldalába irányított dragonyos ezred viszont előbbit nyomta vissza. Ezt a dragonyos ezredet és a hozzá csatlakozó Liechtensten-féle lovasság részeit üldözés közben a franciák a Sperber-Holzból tűzzel fogadták s utána a Kalter Grundnál gyülekezett francia lovasság is támadásba átmenvén, az említett lovas csoportot újból visszanyomta. Erre osztrák részről 12 friss vértes század tört előre Erfeldorfból a francia lovasság jobboldalába és azt végleg visszavonulásra kényszerítette, annak üldözését az Esterfelder Holz és a Kalter Grund mentén levő francia gyalogsági vonalakig folytatván.
Az osztrák vértesek utolsó rohamával egyidejűleg az Erfeldorfnál felvonult osztrák gránátosok is rohamra indultak az Esterfelder Holz és Kalter Grundban levő francia gyalogság ellen és azt Körnachon túl szorították vissza.
Ezalatt Kray altábornagy csoportjával, lovassága és könnyű gyalogsága mögött és annak fedezete alatt, két oszlopban Ober-Bleichfeld és Heiligenthal felé nyomult előre és mindkét helységet rohammal bevevén, Greniert Opferbaum felé visszavonulni kényszerítette. A továbbiakban Kray és Liechtenstein lovassága az utóbbemlített helységnél Grenier utóvédét megtámadván, azt széjjelugrasztotta.
Lovasságának visszaverése és kudarca után Jourdan azonnal parancsot adott seregének az Arnsteinra való visszavonulásra. Erre a főherceg egész csatavonalának általános előnyomulást parancsolt, s ez a szépen megnyilvánuló együttes erőkifejtés csakhamar a Championnet és Simon-hadosztályok még ellenállást kifejtő részeit is visszanyomta.
Erős utóvédek védelme alatt, melyek Rimper–Mayenbrunn–Rupprechtshausen–Sultzwiesen vonalában foglaltak állást, a franciáknak sikerült, bár meglehetős rendetlenségben a Gramschatzer erdőn át Arnstein felé visszavonulni. Az osztrák könnyű lovasság és gyalogság nyomon követte őket és az ellenséges utóvédeket is hamarosan állásaik odahagyására kényszerítette, a további üldözést azonban állítólag az erdős telep lehetetlenné tette.
Ezalatt Károly főherceg egész sorgyalogságát Werschbach és Grumbach között két harcvonalba, a nehéz lovasságot pedig a harmadik harcvonalba állította fel, készen arra, hogy az ellenség esetleg megújuló támadásával szembeszállhasson, de ez túlságos és felesleges óvatosságnak bizonyult.
A csata d. u. 5 órakor ért véget. A franciák 2800 embert, köztük 1000 fogoly, és 7 löveget, az osztrákok 1470 ember vesztettek.
A csatát követő éjjelt az osztrákok Rimparnál, a franciák Arnsteinnál töltötték.
Jourdan visszavonulása a Rajna mögé.
Szeptember 4.-én Jourdan nagy ívben északnyugat felé kanyarodva, folytatta visszavonulását Wetzlar-on át a Rajna felé. Károly főherceg állandóan előretolt balszárnnyal, hogy Jourdan-nak Moreau-val való összeköttetését lehetetlenné tegye, párhuzamosan követte őt Zell–Aschaffenburgon át Frankfurtig és már szeptember 8.-án felmentette Mainzot és Mannheimot. Szeptember 15.-én a főherceg Wetzlar irányában a francia balszárny ellen tüntetést, a következő napon pedig Limburg felé erőteljes támadó lökemet hajtott végre, mely a francia jobbszárnyat szétrobbantván, Jourdant a Düsseldorf felé való visszavonulásra késztette, aki a szeptember 19.-én Altenkirchennél vívott utóvédharc után, szeptember 30.-án ismét a Rajna balpartjára tért vissza s nyomban lemondott a hadsereg-parancsokságáról.
Miután Károly főherceg ezek szerint Jourdant megint a Rajna mögé dobta vissza, nyomban ismét Moreau ellen fordul, az alsó Rajnánál a Lahn és Sieg között Werneck altábornagy alatt csak mintegy 30.000 embert hagyván vissza.
e) Moreau és Latour hadműveletei a Dunától délre.
A neresheimi csata után Moreau eredetileg Donauwörthnél akart a Duna jobbpartjára átkelni, de itt a hidat elrombolva találván, visszafordult és augusztus 19.-én Dillingennél a folyón átkelvén, lassan tovább folytatta előnyomulását Augsburg felé. Augusztus 24.-én, mely napon Károly főherceg Ambergnél Jourdant támadta meg,[7] Moreau hadseregével Augsburgnál a Lech folyón kelt át, hogy a még mindíg vele szemben állónak hitt Károly főherceget megtámadja. A főoszloppal egyidejűleg egy kisebb csoport a Duna mentén Ingolstadt, egy másik Vorarlberg irányában Kempten felé nyomul előre. Latour a mondott napon Friedbergnél megtámadtatván és visszavettetvén, nem a főherceg által kijelölt irányban Ingolstadt felé, hanem a határok közvetlen megvédése céljából München felé vonult vissza, Neustadt–Abensberg tájékára csak egy kisebb csoportot rendelvén ki, amelyhez augusztus 30-ikáig Nauendorf is csatlakozott 10.000 emberével, hogy a Jourdan ellen előnyomuló Károly főherceg hátát biztosítsa.
Szeptember 1.-én Moreau az újból feléje előnyomuló Latourt a Geisenfeldnél vívott ütközetben Pfeffenhausen felé nyomta vissza. Nauendorf azonban továbbra is Neustadtnál maradt.
Moreau most végre, ha nem is teljesen megbízható, de mégis hírt vett Károly főherceg eltávozásáról és Jourdan szorongattatásáról s így belátta, hogy tovább nem igen folytathatja az eddigi irányban előnyomulását; ennek folytán elhatározta, hogy a Károly főherceg hátába eszközlendő diverzió által Jourdannak segítségére lesz. Ehhez képest szeptember 11.-én visszavonulását megkezdve, 12-ike és 13-ika folyamán Neuburgnál a Duna balpartjára kelt át, hogy aztán Nürnberg felé előretörjön. Azonban Nauendorf az Altmühl mentén Eichstädt mellett útját állotta, mire Moreau Augsburg felé tért ki. Latour által nyomon követve, a francia sereg szeptember 26.-án Ulm alá ért, de itt a Duna mentén fölfelé haladó Nauendorf újból megelőzte és elállta a Rauhe Alpon át Stuttgart felé szándékolt útját. Erre Moreau a Dunától délre Biberachra vonult, ahol Latour-ral, aki őt a Schwarzwald-szorosok felé akarta nyomni, október 2.-án rövid ideig tartó harcot vívott. Miután Latourt sikerült visszavetnie, a francia sereg – oldalában Nauendorf és Petrás által folyton kísérve – ezentúl háboríttatlanul eljutott Freiburgig, honnan vonatát Hüningen felé a Rajnán át visszaküldvén, ő maga csapatjaival Kehlnél szándékozott az említett folyó balpartjára átkelni.
f) Károly főherceg ellenoffenzívája Moreau ellen.
Ámde Károly főhercegnek sikerült Moreau fenti szándékát meghiusítani, amiben egyébként Nauendorf és Petrás is segítségére voltak. Ugyanis amikor Moreau október 4.-én Biberach környékét elhagyta, Nauendorf már Hechingen, Petrás pedig Villingen mellett állott, hogy a franciáknak a Schwarzwald-szorosokon való átjutását tőlük telhetőleg megnehezítsék, azonban utóbbinak kicsiny csoportját Moreaunak sikerült szétugrasztania. Maga Károly főherceg, miután Jourdantól már mit sem kellett tartania, szeptember vége felé Frankfurtból 15.000 emberrel délfelé elindulván, október 4.-én a Murg folyóhoz ért s nyomban intézkedett, hogy Latour és Nauendorf csoportja, nemkülönben Petrás hadának maradványai is hozzá csatlakozzanak, ami október 17.-én Mahlbergnél meg is történt. Ezáltal a seregének létszámát mintegy 35.000 főre emelvén, az Elz folyó felé nyomult előre, el lévén határozva, hogy Moreaunak Kehlen át Strassburgba való elvonulását minden áron megakadályozza.
Moreau Freiburgból tényleg észak felé vett irányt s így a két sereg között október 19.-én Emmendingennél komoly összeütközésre került a dolog, amelyben Moreau vereséget szenvedvén, balszárny-csoportját Desaix alatt Breisachnál a Rajna balpartján küldte, hogy az minél előbb Strassburg–Kehl-en át a főherceg hátába kerüljön, míg ő maga serege zömével a schiliengini erős állásba vonult. Itt október 24.-én újból legyőzetvén, Moreau kénytelen volt seregével Hüningen-nél a Rajna balpartjára átkelni, amit október 25. és 26-ika folyamán, nagyobb nehézségek nélkül végre is hajtott.
Az udvari haditanács határozott parancsa, hogy Kehl és Hüningen, a két utolsó támpont, mely a Rajna jobbpartján még a franciák kezében maradt, minden áron birtokba veendő, meggátolta Károly főherceget abban, hogy offenzíváját tovább folytassa.
A németországi hadjárat ezzel tulajdonképpen véget ért s Károly főherceg szívesen elfogadta volna a Moreau által november elején felajánlott fegyverszünetet; annál is inkább, mivel ez lehetővé tette volna, hogy a sereg nagyobb részével Olaszországba Mantua fölmentésére siessen, de a bécsi haditanács minden áron ragaszkodott a két rajnamenti erősség elfoglalásához. Károly főherceg serege tehát a két – most már jelentéktelen – hídfő ostromára a Rajnánál maradt, míg ugyanekkor a franciák Bernadotte és Delmas alatt 14 féldandárt küldtek Olaszországba Bonaparte megerősítésére, ami őt, miután Mantua a következő év február havának elején megadta magát, az 1797. évi nagyjelentőségű hadjárat sikeres vezetésére és győzedelmes befejezésére képesítette. Ezzel szemben csak vajmi kevés vigaszt nyújtott az osztrákoknak, hogy 1797 január 10.-én Kehl, február 5.-én pedig Hüningen is megadta magát.[8]
[1] Lásd az 51. oldalon.
[2] Lásd a 62. oldalon.
[3] Woerl id. m. 39: „Der Erzherzog war hiemit zwar Sieger im Rheinthale; er sah jedoch das Gefährliche seiner Stellung ein; sein Heer war mehr blosgestellt, als das französische; er hatte keine Reserve, und musste nicht ohne Grund befürchten, dergestalt zwischen den Rhein und den Neckar eingeengt zu werden, dass ihm der Rückzug nach Stuttgart gefährdet werden dürfte. Er entschloss sich also, das Schlachfeld zu räumen und nahm sofort Stellung bei Pforzheim an der Enz.”
[4] Lásd a 83. oldalon.
[5] Lásd a 83. oldalon.
[6] Lásd a XX/13. számú mellékletet.
[7] Lásd a 87. oldalon.
[8] Horsetzky id. m. 44: „Moreau hatte noch Anfangs November dem Erzherzog den Antrag zu einem Waffenstillstand gemacht, welcher dem Erzherzog sehr günstig schien, indem er ihm erlaubt hätte, statt seine Armee zur Belagerung von Kehl und Hüningen zu verwenden, selbe nach Italien zu führen und zur Rettung des hart bedrängten Mantuas zu verwenden. Allein es erfolgte der bestimmte Befehl, es koste was es wolle, Kehl zu erobern. Kehl wurde auch wirklich erobert, aber Mantua fiel, und während die Belagerung von Kehl die Armee des Erzherzogs festhielt, marschirten 14 französische Halbbrigaden unter den Generalen Delmas und Bernadotte nach Italien, um den General Bonaparte zu verstärken. Durch diese verstärkt, drang dann Bonaparte nach der Eroberung Mantuas nach Inner-Oesterreich vor. Er stand bei Leoben und erzwang den Frieden, als die zu spät vom Rhein herbeigerufenen österreichischen Truppen sich erst der Enns näherten.”
| « b) Hadműveleti tervek. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |