Amikor Franciaországban 1795 október 26.-án a nemzeti konvent uralma véget ért és a végrehajtandó hatalmat a direktórium vette át,[1] a belügyek elég rossz lábon állottak. A kormány helyzetét főleg a pénzhiány tette súlyossá; a korábban kibocsátott assignáták ugyanis teljesen értéktelenekké váltak s így nem maradt egyéb hátra, mint egy 600 milliónyi kényszerkölcsön kiírása, hogy legalább a hadsereg égető szükségleteit födözni lehessen. A befolyt összegből történtek a lóbevásárlások és a csapatok ruha, fölszerelési és egyéb szükségleteinek beszerzése. Egyúttal új állítást is rendeltek el, mely a hadsereg létszámában beállott fogyatékokat pótolta s így a direktórium 1796 tavaszán ismét elég számos és jól fölszerelt seregeket állíthatott sorompóba.

A külpolitikai helyzetben a tavalyihoz képest nem sok változás történt. Poroszország és Spanyolország a baseli szerződés folytán semleges maradt ugyan, de Ausztria nem tudott Németalföld elvesztésébe belenyugodni s Anglia által is folyton szítva, erősen készült a megújítandó háborúra, amelyhez Oroszország szövetségét is megnyerte; azonban Anglia csak pénzbeli segítséget nyújtott, Oroszország pedig egyelőre nem vett tevékeny részt a háborúban. Olaszországban Nápoly és Szardinia Ausztria pártján állottak és segélyhadakat is bocsátottak rendelkezésre, annál is inkább, mivel Savoya és Nizza még mindíg a franciák kezén volt. Ausztria eddig nemcsak hogy vissza nem tudta szerezni e tartományokat Olaszországnak, hanem 1795 végével még az alpesi átjárók is a franciák kezébe kerültek.

[1] Lásd a 7. oldalon.