XX/8. számú melléklet.

A franciák Mainz körüli ostromvonalát és erőelosztását a XX/8. számú melléklet mutatja. A vár ostromát Schaal tábornok vezette, akinek e célból mintegy 33.000 ember és közel 200 ágyú állott rendelkezésére. Az ostromvonal gyengéje, amivel Clerfait személyes szemrevételezése alkalmával hamarosan tisztába jött, abból állott, hogy a franciák jobbszárnyán Laubenheim és a Rajna közt mintegy 1500 lépésnyi megszállatlan és csak gyenge megfigyelés alatt álló terület volt.

Clerfait, miután ereje egy részét a Rajna jobbpartján kellett visszahagynia, a támadáshoz mintegy 35.000 emberrel rendelkezett s ezt az erőt 6 támadó csoportba osztotta be. Támadási terve abból állott, hogy október 28.-án éjjel az V. és VI. számú, Klein és Montbach vezette csoportokat Monbach felé előretolván, hogy azok a franciák figyelmét magukra vonják, ő maga ennek megtörténte után az I., II. és IV. csoporttal az ellenség jobbszárnyát, oldalát és hátát támadja meg; a III. csoportnak a franciák közepét lekötnie kellett.

A minden tekintetben jól előkészített és célszerűen elrendelt támadás teljesen a kiadott programm szerint és a legjobb sikerrel folyt le. A franciák jobbszárny-hadosztálya – Courtot – arcban, oldalában és hátában túlnyomó erők által megtámadva, állásait hamarosan odahagyni kényszerül, ellenben a St. Cyr-hadosztály egészen délig makacsul tartja magát, míg végül ez is visszavonulni kénytelen. A visszavonulás fedezésére Schall tábornok egész lovasságát Findheimnél egyesítette, de Clerfait lovassága főlényes támadással hamarosan végez azzal is.[1] A siker teljes volt. A franciák 4000 főnyi veszteséggel és 138 löveg visszahagyásával hagyták oda állásaikat.

Most aztán Clerfait Pichegru ellen fordul, aki az ostromló seregből 20.000 embert magához vonván, csapatjait Wormstól nyugatra Pfeddersheimnál vonja össze. Clerfait követi őt, miközben jobboldalának födözésére Hohenlohe-t egy megfelelő csoporttal Stromberg felé különíti ki. Clerfait-nek november 10.-én sikerül ugyan Pichegrut visszavetnie, ellenben Hohenlohe Strombergnél a Coblenz mellől odavonult Marceau által megveretvén, a Nahe mögé kénytelen visszahúzódni, mire a Speyerbachig előrejutott Clerfait összes erejét Mainz alatt egyesíti.

Mialatt Pichegru csapatjait a Queich mögött Landaunál újból összeszedte, Wurmser Mannheimot ostromolta, melynek 10.000 főnyi védőrsége november 22.-én végre megadta magát. Csak most kel át az öreg Wurmser a Rajnán, hogy Pichegru ellen forduljon.

December közepén Clerfait a Jourdan által megerősített Marceaut a Mosel felé szorítja vissza, anélkül, hogy azon döntő győzelmet arathatna.

Ezek után a felek elfoglalt állásaikban megmaradnak, míg végre az 1796 január 1.-én létrejött öthavi fegyverszünet a rajnamenti hadműveleteknek véget vetett. Pozitív eredményeket ez a háború egyik félnek sem biztosított; mindketten megmaradtak a Rajna mentén, de Mainz, a fontos átkelőpont, immár fölszabadult a franciák ostroma alól, ami Ausztriára határozott előnyt jelentett. Ellenben Olaszországban a franciák vergődtek túlsúlyra, amennyiben nemcsak előbbi hódításaikat, Savoyát és Nizzát biztosították, hanem a Loano melletti csata után az alpesi átjárókat is megszállották.

Az olaszországi francia haderők főparancsnokságát 1795 végén ugyanis Scherer tábornok vette át. A Devius táborszernagy parancsnoksága alatt e hadiszíntéren álló osztrákok már a téli szállások elfoglalására készültek, amikor Scherer Párisból vett parancsra megkezdte az offenzívát s az osztrákokat Loanonál megvervén, ezek Savona–Montenotte-n át a Lombardiába húzódtak vissza. Most Scherernek a piemontiak ellen kellett volna fordulnia, de ő erre magát a szállító eszközök és ostromszerek hiánya miatt képesnek nem tartván, a hadseregparancsnokság alóli felmentését kérte. Ekkor a francia kormány az olaszországi haderőket két hadseregbe osztotta be. Az egyiknek parancsnokságát Kellermann tábornok, a másikét az 1975 október 20.-án hadosztálytábornokká kinevezett 27 éves Bonaparte vette át.

[1] Dr. Woerl, Geschichte der Kriege von 1792 bis 1815, 27. oldal: „Die vom französischen Obergeneral gesammelte Reiterei, welche zur Deckung des Rückzugs hinter Findheim Stellung nahm, ward von der österreichischen (közte természetesen a magyar huszárok is) angefallen und theils niedergehauen, theils gefangen und auseinander gesprengt.”