| « c) Az 1794. évi háború. | KEZDŐLAP | 2. Hadi tervek. » |
A hadviselő felek általános politikai helyzete nem igen változott ellenben Franciaország belső viszonyai a lehető legrosszabb állapotba jutottak. A jóléti bizottság és a forradalmi törvényszék hallatlan kegyetlenkedései, amelyeknek a szegény Mária Antoinette királyné is áldozatul esett, nemcsak Párisban, hanem egész Franciaországban döbbenetes helyzetet teremtettek s a rémuralom csakhamar tetőpontjára hágott, míg végre az saját magát is fölemésztette. A jakobinusok ugyanis a többi mérsékelt elemek és pártok elnémítása és kipusztítása után egymás ellen emelték fel vérengző karjaikat és Robespierre-nek 1794 július 26.-án bekövetkezett kivégeztetése után[1] lassan nyugodtabb és emberiesebb felfogás kerekedett fölül, de azért még igen sok időbe került, amíg a felkorbácsolt kedélyek legalább némileg megnyugodtak.
A katonai helyzet a szövetséges hadak eddigi tehetetlensége és példátlanul rossz vezetése folytán a franciák szempontjából nemcsak tűrhetőnek, hanem határozottan jónak mondható, mely most, 1794 elején annál biztatóbbá vált, miután a Carnot hadügyminiszter javaslatára életbe léptetett tömeges fölkelés (levée en masse) a fegyveresek szinte megszámlálhatatlan tömegeit bocsátotta a hadügyi kormány rendelkezésére. Ezekből Carnot nem kevesebb mint 14 hadsereget állított fel, azokban több mint 500.000 harcost – az akkori felfogás szerint valóban hallatlanul magas szám – állíthatott a szövetséges hadak ellenébe. A hadseregek közül három, a volt Északi hadsereg helyén, mintegy 160.000 embert számlálva, az ország északi részén állott, egy, a mintegy 30.000 főt számláló Ardennesi, a Meuse, egy – 50.000 főnyi erőben – a Mosel, kettő – összesen 90.000 emberrel, mint Rajnai hadsereg – a Rajna mellett, kettő, szintén 90.000 fővel az olasz, kettő mintegy 80.000 emberrel a spanyol határon, végre három 25–30.000 főnyi számerőben, a tengerpart mentén. A tetemes számbeli növekedés mellett a csapatok és seregtestek szelleme javult, úgy hogy azok, most már tapasztaltabb és jobb vezetők kezében, diadalmasan mérkőztek meg a határt újból átlépni akaró ellenséges seregekkel.
[1] Robespierre és segítő társai tömegesen küldték vérpadra mindazokat, akiktől önkényuralmuk veszélyeztetését féltették, de végül ők sem kerülték el a sorsukat, mert 1794 július 26.-án vád alá helyeztetvén, szintén a vérpadon fejezték be dicstelen életüket.
| « c) Az 1794. évi háború. | KEZDŐLAP | 2. Hadi tervek. » |