Nagybritannia volt az egyedüli állam, mely az 1802-től 1805-ig terjedő rövid időszakot kivéve, Franciaországgal állandó háborúskodásban állott és utóbbinak a tengeren mihamar bekövetkezett háttérbeszorítása következtében Angliának csakhamar alkalma nyilt, hogy Franciaországot majdnem minden gyarmatától megfossza.

Napoleont részint a tengeren, részint a szárazon is legyőzvén, másrészt pedig Napoleon ellenfeleit pénzzel segélyezvén, Nagybritannia Pitt miniszter vezetése alatt Napoleonnak ellene irányított majdnem minden rendszabályát hatástalanná tudta tenni, úgy hogy Anglia végül a Franciaországgal viselt háborúkból győztes gyanánt került ki. Az ország belsejében azonban az állapotok nem voltak kielégítők és sürgős rendezést kivántak.

Svédország a kérdéses időszakban nem nagyon elegyedett az európai szárazföldi harcokba, de azért Oroszországgal és Nagybritanniával mégis háborút kellett viselnie, amelynek eredményenként az előbbi Finnországot vette el tőle, utóbbi pedig tengeri kereskedelmét bénította meg. Elő-Pomerániát és Rügen szigetét a svédeknek Franciaországnak kellett átengedniök. A Napoleon elleni szabadságharcokban Svédország egy a trónörökös parancsnoksága alá helyezett sereggel vett részt, ez pedig nem volt más, mint Bernadotte, az egykori francia tábornagy, akit a gyermektelen XIII. Károly örökbe fogadott.

A pyrenäi félszigeten Spanyolország és Portugália uralkodói annál kevésbbé vonhatták ki magukat Napoleon fönnhatósága alól, miután az ottani belső zilált viszonyok minden erőteljes ellenállást kizártak. Portugália Napoleon elleni fellépésében az angolokra támaszkodott, akik a francia uralom terjedésével szemben a népek ellenállásának igen erős támaszpontot nyujtottak. Spanyolországban Napoleon a királyi ház leköszönését erőszakolta ki és ehelyett József fivére számára hűbér-királyságot alapított. A spanyol nép általános fölkelése, támogatva angol csapatok és angol pénz által, eredményezte, hogy a francia uralom a pyrenäi félszigeten tulajdonképpen sohasem juthatott teljesen érvényre. Változó szerencsével folytatott harcok és Napoleonnak 1814. évi legyőzetése után végre Spanyolországban ismét a Bourbon-család, Portugáliában pedig a Braganza-család került a trónra.

Törökországban ezen időszak alatt sem javultak sem a belső viszonyok, sem a kifelé való hatalomkifejtés. A szerbek ismételt fölkeléseik által autonóm állást vívtak ki maguknak. Egyiptomban Mehemed Ali pasa iparkodott a portával szemben önálló állásra szert tenni, az oroszokkal szemben pedig Törökország úgy Európában, mint Ázsiában jelentékeny területeket vesztett el.