Poroszország hadügye II., vagyis Nagy Frigyes, e legkíválóbb porosz uralkodó és hadvezér alatt, kíváló fejlődést és a tökéletességnek oly magas fokát érte el, hogy az minden ezen időszakbeli európai hadseregnek mintaképül szolgált. II. Frigyes nemcsak hogy a hadsereget szaporította, hanem annak szervezését is tökéletesítette, miáltal az kíváló hadszerűséget és a tökélynek igen magas fokát érte el.

A sereg kiállítása és kiegészítése általában a korábbi módhoz hasonlóan, a kantonok embereinek besorozása, főkép azonban toborzás, gyakran kényszertoborzás útján, végül háborúban szökevényeknek és hadifoglyoknak kényszerű állítás útján történt. A külföldiek száma a porosz seregben mindig igen nagy (1/3), a szökések száma pedig felette nagy volt.

Frigyes a sorgyalogság számát emelte, egy vadászhadtestben, több könnyű gyalogezredben és szabadcsapatban pedig könnyű gyalogságot szervezett. A gyalogezrednek 1–4, nagyobbára azonban 2 zászlóaljuk volt; mindegyik zászlóalj 5 muskétás vagy fusilier és 1 gránátos századból állott. Utóbbiakat háborúban nagyobbára gránátos zászlóaljakká egyesítették. Ezenkívül az összes ezredek legénységéből kiválasztva, elite-csapat gyanánt 3 zászlóaljnyi testőrséget is állított fel Frigyes. A zászlóaljak 600–800 emberből állottak. Az időszak vége felé a gyalogezredek egyformán 3 zászlóaljra tagozódtak, melyeknek összesen 12, még pedig 8 muskétás és 4 gránátos századuk volt. Minden század körülbelül 200 főből állott; ezek közül 10 ember mint mesterlövész és előőrsi szolgálatra volt kiképezve.

A fegyverzet a 60 tölténnyel ellátott szuronyos puskából és kardból állott. Az altiszteknek partizanjaik, az alantas tiszteknek pedig espontjaik voltak.

A harcászati kiképzésben kíválóan kiképzett és begyakorolt porosz gyalogságnak köszönhette II. Frigyes első háborújában kivívott sikereit.

A porosz lovasság eleinte csak vértesekből és dragonyosokból állott, melyek mellé II. Frigyes még huszárokat, dsidásokat, többféle lovasított szabad csapatot (így pl. bosnyákokat) állított fel. A vérteseknek és dragonyosoknak 5, a huszároknak 10 svadronjuk volt, melyeknek létszáma körülbelül 120 lovasból állott. Védőfegyvereik csakis eleinte és akkor is csupán a vérteseknek volt; még pedig a mellpáncél, melyet azonban 1763-ban szintén kiküszöböltek. A felfegyverzés hasonló volt, mint az osztrák seregben, csakhogy a dragonyosoknak eleinte még szuronyos flintájuk is volt, amelyeket később karabélyok váltottak fel.

A lovasság II. Frigyes uralkodásának kezdetén harcászati kiképzés és alkalmazás tekintetében nagyon hátra volt maradva, de úgy Frigyes, mint kíváló lovas vezérei (Ziethen, Seydlitz) ezt a fegyvernemet csakhamar a tökéletességnek igen magas fokára emelték, úgy hogy Poroszországnak a hétéves háborúban kivívott sikereiben a lovasságnak igen jelentékeny része volt. „Mi magyarok – írja Rónai Horváth, Az egyetemes hadtörténelem vázlata 154. oldalán – büszkék lehetünk, hogy az akkori lovas harcokban a magyar lovasság vitte a vezérszerepet s a lovasvezérek között Ziethen nagy ellenfele Nádasdy Ferenc gróf, Hadik s több más első helyen állottak; kár hogy Nádasdy Ferenc Seydlitz szereplése idejében már nem alkalmaztatott, mert meglehet, hogy Seydlitz babéraiból akkor talán több levél hiányzanék.”

A porosz tüzérség ezen időszak kezdetén a legelhanyagoltabb fegyvernemek egyike volt. II. Frigyes eleinte csak kevés figyelemre méltatta, később azonban, amikor a folytonos háborúk folytán gyalogsága mindig rosszabbá vált, kényszerszükségnek látta, hogy tüzérségi erejének megerősítése révén gyalogságának biztosabb támaszt nyújtson. Mindazonáltal az osztrák tüzérségnek kíváló használhatóságát a porosz tüzérség ebben az időszakban egyáltalában nem érte el. – A tábori tüzérség három-, később ezenkívül még hatfontos lövegekből és zászlóaljanként egy hétfontos tarackból, mint zászlóalj-lövegekből, továbbá tizenkét- és hatfontos ágyúkból és hétfontos tarackokból, mint üteglövegekből állott. Utóbbiak 10–10 löveget számláló dandárokba tagozódtak. – A hétéves háború kezdetén, 1758-ban, az anyagot általában osztrák minta szerint öntötték. A lövegek könnyebbé és mozgathatóbbá tétele érdekében azonban csak vajmi kevés történt. Különös haladásnak tekinthető 1759-ben egy lovasított tüzérdandárnak lovasított kezelőlegénységgel való felállítása, mely a háború esetén felállítani szándékolt több hasonló dandárnak törzse gyanánt volt hivatva szerepelni.

Aknászok, árkászok, hidászok és utászok több osztagba alakulva, a tüzérséghez voltak csatolva.

A porosz hadsereg főleg szigorú vasfegyelme és jeles harcászati kiképzése révén, mely a gyakorló táborokban és a nagyobb testekben végrehajtott nagyszabású hadgyakorlatok révén még nagyobb tökélyt ért el, tűnt ki.