XIX/24. a), b), és c) számú melléklet.

Közben Frigyes nem Crossenen át követte ellenfelét, hanem továbbra is az Odera balpartján előnyomulva, augusztus 6.-án Wedellel, majd a Finck-hadtesttel is egyesülvén, augusztus 11.-én hajnalban Küstrintől délre Göritznél az Odera jobb partjára kelt át s ott seregével Bischofseenél a XIX/24. a) számú mellékleten látható módon állott fel. Az ekként felállított porosz sereg 63 zászlóaljból, 110 lovas századból, 160 nehéz és 126 könnyű zászlóaljlövegből állott s állománya 35.900 gyalogost, 13.000 lovast és 1000 tüzért, összesen tehát 49.900 embert tett ki. Az orosz–osztrák sereg ellenben 84 zászlóalból és 60 gránátos századból, 98 lovas és 50 kozák századból, 5180 horvátból, 211 tábori és 212 ezredlövegből állott s állománya 52.250 gyalogosra, 12.000 lovasra, 4600 kozákra, 5180 könnyű császári csapatra és 4950 tüzérre és hadmérnökre, összesen tehát mintegy 79.000 emberre rúgott.[1]

Soltikov eleinte abban a hiszemben volt, hogy a porosz sereg még Frankfurt előtt az Odera jobb partjára átkelve, dél felől észak felé fogja a szövetségeseket megtámadni s ellenirányú jelentések hiányában e felfogása mellett egészen a csata napjának reggeléig meg is maradt. Ehhez képest a sereg a Frankfurt és Kunersdorf között elterülő magaslatokon, jól megerődített állásban arccal délnek akként foglalt állást, hogy a Villebois altábornagy vezette elővéd és a Fermor altábornagy parancsnoksága alatt álló 1. hadosztály mint jobbszárny a Grundschäferei és a Falkenstein-Berge között, a Romanzov altábornagy vezette 2. hadosztály mint középhad a Grosser Spitzbergen, az újonnan alakított Galitzin-hadtest pedig mint balszárnyhad a Mühl-Bergen állott fel, valamennyien a gyalogsággal 2–2 harcvonalban. A tüzérség több ütege egyesítve, az arcvonal előtt állott fel. A lovasság zöme a jobbszárnyon, egy része a jobbszárny- és a középhad érintkezési pontja előtt, 5 ezred pedig a Kuh-Grund mögött állott fel; a könnyű lovasság s a kozákok Totleben tábornok parancsnoksága alatt az arcvonal előtt és a baloldalban a földerítő és biztosító szolgálatot végezték. Az oroszok állásaikat az említett mellékleten látható módon bőségesen látták el erődítésekkel, jobb- és balszárnyukat pedig helyenként kettős fatorlasszal. A Grosser Spitzbergen emelt ütegeket bőven ellátták farkasvermekkel. Az említett hegyen álló orosz középhadat a Mühlbergen álló balszárny csapataitól egy igen meredekfalú szakadás, az úgynevezett Kuh-Grund választotta el. Loudon csapatjainak zömével az orosz jobbszárny mögött, a később róla Loudon-hegynek elnevezett Juden-Bergen állott fel és a Nádasdy-, Kálnoky- és a szerb huszárezredet a trettini lapály megfigyelése céljából a Damm-Vorstadt északi végéhez rendelte.

Bischofsee mellé történt megérkezése után Frigyes d. u. 2. és 3 óra között szemrevételezés céljából nyomban a Trettiner Spitzbergre lovagolt előre. Itt a király azt a benyomást nyerte, hogy előtte az arccal északnyugat felé néző ellenséges állás jobb szárnya áll s így arra az elhatározásra jutott, hogy míg a Finck-hadtesttel a Mühlbergen álló, tévesen jobbszárnynak hitt ellenséges csoportot tüntetésszerű támadással leköti, addig ereje zömével a főtámadást Kunersdorftól két oldalt az ellenség háta ellen, mely azonban a valóságban az oroszok arcvonala volt, hajtja végre. Este felé Bischofseebe visszatérve, tábornokainak a következő intézkedést adta ki:[2] Finck altábornagy augusztus 12.-én közvetlenül hajnalhasadta előtt, tehát 3 és 4 óra között, táborában ébresztőt veret s emellett meglehetősen erős zajt csapat. Mihelyt világosodni kezd, nevezett altábornagynak alárendelt tábornokaival és törzseikkel a Bischofseetól és Trettintől délre fekvő magaslatokon körülbelül egy óra hosszat nagyon feltűnő módon megbeszéléseket kellett tartania s egyúttal földerítő osztagokat is előretolnia, hogy ezáltal az ellenség figyelme ide vonatván és leköttetvén, megakadályoztassék abban, hogy északnyugat felé vélt arcvonalát délkelet felé fordítsa, (holott mint tudjuk, az oroszok már eredetileg arccal délkeletnek állottak volt fel). Reggel 5 óra felé már csapatokat és tüzérséget kellett az említett magaslatokra előretolni, hogy az ellenség azt a benyomást nyerje, miszerint ebből az irányból erős támadás fenyegeti. Reggel 6 órától kezdve Fincknek fokozatosan mindig több és több csapatot kellett előreküldenie. A sereg zömének hajnali 2 és 3 óra között a legnagyobb csendben két oszlopban kellett a Hühner-Fliess mélyedésén át a Frankfurter Stadt-Forstba elvonulnia s ott a támadáshoz a lovassággal a balszárny mögött felvonulnia.

Mialatt ez a XIX/24. a) számú mellékleten látható módon a terepnehézségek folytán d. e. 9 óra 30 percig végre megtörténhetett, Frigyes az erdőszélről beható szemlevizsgálat tárgyává tette az ellenséges állást és a terepet, miközben csakhamar arra a felette kellemetlen felfedezésre jutott, hogy előtte nem az ellenség háta, hanem arcvonala áll és hogy Kunersdorftól délkeletre egy hosszú tó- és posványsor húzódik, amelyen keresztül csak két helyen lehet nagyobb csapatokkal átkelni.[3]

Ennek folytán a király teljesen megváltoztatta eddigi támadó tervét. Ahelyett, hogy serege zömével Kunersdorftól kétoldalt indult volna támadólag előre, most már a támadást csak a kunersdorfi tóvonaltól keletre szándékozott végrehajtani, még pedig olyanformán, hogy a balszárnynak visszatartása mellett a Hühner-Fliess mentén előnyomuló elővéddel és a jobbszárnyhaddal, valamint a Finck-hadtesttel a Mühl-Bergen álló ellenséges balszárnyat átkarolólag megtámadni, benyomni s azután az egész ellenséges állást felgöngyölni szándékozott.

A nehézkes terepen az ennek megfelelő átcsoportosítás meglehetősen hosszú időt vett igénybe, úgy hogy d. e. 9. óra 30 perc lett, mire a mellékleten látható új csoportosítás fel volt véve. Most aztán a hadsereg némileg visszatartott balszárnnyal az erdő széléig nyomult előre s d. e. 10 óra tájban oda érve, egyelőre megállapodott, csak az elővéd folytatta tovább útját, hogy a Finck-hadtesttel az érintkezést felvegye és a tüzérség a mellékleten látható három csoportban való felvonulását biztosítsa, honnan az, a Finck-hadtest tüzérségével együtt d. e. 11 óra tájban 700–1400 méternyi távolságról megkezdhette a félköralakban körülvett ellenséges balszárny koncentrikus lövetését.

Soltikov tábornagy reggel 8 óra óta, amikor a vidéket borító köd oszladozni kezdett, már egészen jól megfigyelhette a Finck-hadtest hadmozdulatait s egyúttal Totleben lovas különítményei révén a poroszoknak dél felé irányuló hadmozdulatairól is tudomást szerzett, miből azt következtette, hogy a Frigyes a Finck-hadtesttel a Mühlbergen álló balszárnyat egyelőre csupán lekötni, a főtámadást ellenben a Frankfurter Stadt-Forst irányából szándékozik végrehajtani.

D. e. 11 óra tájban a porosz sereg második felvonulása, a főerővel az erdőszegélyen is befejezést nyert s ekkor már Soltikov tábornagy is tisztában volt vele, hogy az ellenség erejének zömével a Mühl-Bergen álló balszárny átkaroló támadását célozza.

A porosz ütegek d. e. 11 óra 30 perckor kezdték meg a király által adott jelre az orosz balszárny ellen a tüzelést, amelyet csakhamar sűrűn árasztottak el lövedékeikkel.[4] Az orosz ütegek nyomban viszonozták a tüzet, annak egy részét, a kissé túlnagy távolság dacára (2500 m. és azon felül) a Frankfurter Stadt-Forst szélén látható ellenséges gyalogság ellen irányítván.

Egy óráig tartó tüzérségi tűz után, mely alatt a Galitzin-hadtest meglehetősen érzékeny veszteségeket szenvedett, Frigyes déli 12 óra 30 perckor parancsot adott elővéd-csoportjának a Mühl-Bergen álló ellenség megrohamozására. De ez nem lepte meg és nem találta Soltikovot készületlenül, aki időközben 7 orosz és Loudon-hadtestbeli zászlóaljat állított a középhadnál az ellenséges tüzérségi tűz ellen födve készenlétbe, az előreláthatólag kemény támadás előtt álló balszárny kellő támogatására.

Mindazonáltal az ellenséges állástól 100 méternyi távolságig majdnem teljesen fedve s így elszántan és rendben előnyomuló poroszok nem törődve az oroszok pusztító kartács- és gyalogsági tüzével, csakhamar szuronyrohammal visszavetik a Mühl-Bergen álló oroszokat és ott sikerül is nekik lábukat megvetni, sőt a kötelékek és a rend helyreállítása után támadásukat folytatva, egészen a Kuh-Grund széléig jutnak előre, miután a Galitzin-hadtest végkép odahagyta állását, a Kuh-Grund mögött álló 5 lovas ezred pedig a Kleine Mühleig húzódott vissza.[5] Sőt a vérszemet kapott poroszok nemsokára a Kuh-Grundba is leszállnak, hanem annak túlsó szegélyén már új hatalmas orosz-osztrák vonal fogadja őket, amelynek szívós ellenállásán támadásuk ereje csakhamar megtörik. Itt ugyanis az orosz jobbszárnyról előrendelt friss csapatok léptek a porondra, melyek elől a porosz elővéd erősen megtizedelt és végkép kifáradt csapatmaradványai ismét a Kuh-Grund túlsó szegélyére kénytelenek visszahúzódni, ahol hamarosan támogatást nyertek, mert már közel voltak hozzájuk a király által közvetlen támogatásukra rendelt jobbszárnyhad csapatjai és a tretteni lapályon át az ellenség átkarolására előre rendelt Finck-hadtest; a balszárnyhad csapatjai és a lovasság egyelőre a Kleiner Spitzberg mögött födve állottak fel. Az e rendelkezésekből kifolyólag d. u. 2 óra tájban beállt kölcsönös helyzetet a XIX/24. b) számú melléklet mutatja.

Csakhogy a fentemlített segítő csapatok csak igen lassan tudtak előrefelé tért nyerni. A Walk-Berge-n át a Mühl-Berge-re átkanyarodó jobbszárnyhad csapatjai itt fejlődésre elég széles teret nem találván, több egymás mögött álló vonalra zsúfolódtak össze, ami az orosz tüzérségnek kitűnő alkalmat adott, hogy tömegesen szedje áldozatait az ellenség összezsúfolt csapatjaiból. A jobbszárnyon előnyomuló Thile-dandár a további előnyomulás folyamán le is szorult a magaslatról s aztán a Der Grosse Els-Busch ingoványaiban irányt tévesztve, céltalanul bolyongott ide-oda, míg végre a mocsarakból hátrafelé kievickélve, a szintén csak igen lassan előnyomulni tudó Finck-hadtesthez csatlakozhatott.[6]

Ekkor, délután 2 óra után, a porosz király maga állott a Mühl-Bergen álló jobbszárnyhadának élére, hogy gyors előnyomulással minél előbb segítséget hozzon a Küh-Grund mentén magát már alig tartani tudó, az eddigi kemény harcok által megtizedelt és végkép kimerült elővéd-csoportnak. Ebből az említett szakadék mentén hosszantartó, ide-oda hullámzó elkeseredett, végeredményben azonban eldöntetlenül maradt harc keletkezik. Közben a király parancsára Seydlitz is átvezette lovasságának egy részét a jobbszárnyra s ott támadásba átmenvén, némi sikert aratott is, hanem az erős ellenséges tüzérségi és gyalogsági tűz őt is csakhamar visszavonulásra késztette.

Közben Soltikov mindig több és több erőt rendelt egyáltalában meg sem támadt jobbszárnyáról a Kuh-Grund mentére, ahol felette erős csatavonalat létesített. Ennek megtörésére Frigyes a csak lassan, de végre mégis tért nyerő Finck-hadtestet az ellenséges jobbszárnynak északi, a szintén a küzdelem színhelyére rendelt balszárnyhadat pedig annak déli irányból leendő átkarolására s egyszersmind ezen akció előkészítésére és tüzérségét is előbbre rendelte s az új, friss csapatok közbelépése révén sikerült is, kivált a jobb szárnyon némi előnyöket elérni, de a Soltikov és Loudon által tett ellenintézkedések csakhamar határt szabtak a poroszok további előnyomulásának. Az ebből kifolyólag d. u. 4 óra tájban beállt kölcsönös helyzetet a XIX/24. c) számú melléklet mutatja. Ebből kitűnik, hogy a balszárnyhad csapatjai a harcban való közbelépéshez Kunersdorfon át szintén egészen jobbrahúzódtak s itt beérkezésükhöz mérten ezredenként, zászlóaljanként a harc forgatagába bedobatván, ott még nagyobb túlzsúfoltságot idéztek elő és csakhamar szintén fölemésztődtek anélkül, hogy állandó kedvező fordulatot előidézhettek volna.[7]

Ekkor, d. u. félöt óra tájban, a csata elérte krízispontját s a poroszok helyzete, miután ezidőtájt a Finck-hadtestnek, főleg az ellenséges tüzérség pusztító hatása miatt, visszavonulását megkezdenie kellett, valóban válságos kezdett lenni. Frigyesnek intakt gyalogsága már nem lévén, a mellette levő Seydlitz altábornagynak adott parancsot, hogy a rendelkezésre álló lovassággal a jobb szárnyon át törjön előre. De Seydlitz ebben a pillanatban balkezén golyó által találva, harcképtelenné vált. Ezért Frigyes a még mindig a balszárny mögött álló Württembergi hercegnek küldött parancsot, hogy a nála levő lovassággal együtt a jobb szárnyra siessen s ott a nagy ellenséges tűzhatásra való tekintettel ezred- s esetleg még ennél is kisebb csoportokban lépjen közbe a már magát alig tartani tudó s a Finck-hadtest visszavonulása folytán védtelenné vált jobbszárny-had támogatására. A Württembergi herceg az élezreddel hamarosan meg is jelent az erősen szorongatott jobbszárny mögött s törzsével kissé előbbre lovagolván, parancsot adott a háta mögött vélt ezrednek a rohamra, amikor hátrafordulva, nagy ámulattal vette észre, hogy ezrede közben kereket oldott s a Mühlberg felé vágtat, hogy ott magát biztonságba helyezze.[8]

Míg ilyenformán a poroszok már újabb friss csapatok fölött többé nem rendelkeztek, a szövetségesek új tömegek bedobásával, melyeknek egy részét Loudon vezette előre csapatjai közül, friss lendületet adnak az egy ideig csupán álló tűzharcot folytató elsővonalbeli csapatjaiknak és hamarosan sikerült is a poroszokat a Küh-Grund túlsó széléig visszanyomni, ahol Frigyes erejének végső megfeszítésével[9] még egyszer ellenállni próbálkozik, de mindhiába. A csatavonalba berendelt újabb orosz-osztrák gyalogsági tömegek és a Kunersdorf irányában megindult lovas roham, melyben a maga lovas csapatjait Loudon személyesen vezette előre, d. u. 6 óra tájban végkép tarthatatlanná teszi a poroszok helyzetét, akik most már az egész vonalon megkezdték a visszavonulást, mely csakhamar vad futássá fajult el.

Az eleinte Loudon dragonyosai által is, később azonban csak Totleben kozákjai által üldözött poroszok, akiknek tömegei főleg a Bäcker- és a Grosse-Mühle-nél tömörültek össze tehetetlen gomolyaggá, a csata napján este teljes felbomlásban érkeztek a Görlitz melletti Odera hidakhoz, honnan a következő napon a folyón átkelve, Reitwein mellett vonultak táborba.

Soltikov, nem hallgatva Loudonnak a gyors utánvonulást sürgető unszolásaira, csak másnap adott parancsot a szövetséges seregnek az Oderán való átkelésre, ahol az Frankfurttól délre ismét megállapodott.

A poroszok veszteségét a német nagyvezérkar[10] munkája halottakban 100 tisztre és 6072 emberre, sebesültekben 424 tisztre és 10.675 emberre, foglyokban és eltüntekben 40 tisztre és 1316 emberre, vagyis összesen 564 tisztre és 18.063 emberre, azaz 18.627 főre és 2661 lóra teszi. Azonkívül a győzők kezébe esett: 28 zászló, 2 kisebb lobogó, 178 löveg, 120 lőszerkocsi, 10.255 lőfegyver és 1260 pallos. A szövetségesek veszteségei:[11] a) Oroszok: halottakban és eltüntekben 2614 fő, köztük 79 tiszt; sebesültekben 10.863 fő, köztük 6 tábornok és 464 egyéb tiszt; b) Loudon hadtesténél: halottakban és eltüntekben 873 fő, köztük 27 tiszt; sebesültekben 1343 fő, köztük 91 tiszt. A szövetségesek összes vesztesége tehát 15.693 főre rúgott s így csak mintegy 3000 fővel volt kevesebb, mint a csatavesztes poroszoké. Ámde százalékokban kifejezve a szövetségesek állományuknak csak majdnem 20%-át, a poroszok ellenben annak majdnem 39%-át, vagyis majdnem kétszeresét vesztették el.

[1] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. VIII, 237. – Az Oestreichische Militärische Zeitschrift 1826. évf. 8. füz. 156. old. a kölcsönös erőviszonyokról ezeket mondja: „In den Reihen der Verbündeten standen 62.000 Mann zu Fuss und 15.000 Reiter (Russen: 48.000 Mann zu Fuss und 10.000 Reiter, worunter bei 4000 donische Kosaken. Östreicher: 14.000 Mann zu Fuss – 5000 Reiter). Der König gebot an diesem Tage nur über 48.592 Mann, worunter 13.026 beritten.”

[2] Kivonatilag a Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, 242–243. nyomán.

[3] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, 246: „Der König war inzwischen mit dem Husarenregimente Kleit vorausgeeilt und erkundete nun von den Höhen am Waldsaume südöstlich Kunersdorf die feindliche Stellung und das Gelände. Ihn begleitete ein beritten gemachter Infanterist, der aus dieser Gegend stammte und dem König das Gelände erklärte. Dieser erkannte jetzt, in welchem verhängnisvollen Irrtum er sich bisher über die Front des Gegners befunden hatte. Statt in den Rücken der Russen zu marschieren, war er vor der stark befestigten Front geraten. Und dazu bemerkte er noch die Teich- und Sumpfreihe, die von Kunersdorf nach Süden hin tief in den Frankfurter Stadt-Forst hineinragte und die, wie er jetzt erfuhr, nur an zwei Stellen, zwischen den Dorf- und dem Blanken-See und innerhalb des deckenden Waldes auf einer Brücke, zu überschreiten war.”

[4] Frigyes király, Oeuvres, V, 18, Historie de la guerre de sept ans: „Dieser Teil ihrer Verschanzung wurde durch die preussischen Batterien umfasst, wie etwa ein Polygon bei einer Belagerung.”

[5] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, 254: „Viel war erreicht. Mit nur einem Verluste von etwa 200 Mann hatten die 9 Battaillons des Königs in kurzer Zeit den ganzen linken, von 14 Bataillonen mit zusammen etwa 12.500 Mann, 56 Feld- und 30 Regimentsgeschützen besetzten Flügelabschnitt der russischen Stellung genommen.”

[6] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, 258: „Die rechte Flügelbrigade Thiele wurde bald ganz von dem Höhenrücken hinabgedrückt… Sie gerieth in den Elsbusch, irrte dort vollkommen ab und watete schliesslich, da sie jede Richtung verloren hatte, zurück, um aus dem sumpfigen Boden herauszukommen. Hierbei stiess sie dann zu dem inzwischen gleichfalls nur schwer und langsam vorzurücken imstande gewesenen Korps Finck, dem sie sich anschloss… Die übrigen Regimenter dieses Flügels waren unterdessen beim weiteren Vorrücken innerhalb der russischen Verschanzungen in ein immer grösseres Gedränge geraten. Die Bataillone schoben sich in- und hintereinander und bildeten bald mehrere ungeordnete Treffen. In diese dichten Menschenmassen begannen nun unaufhörlich die Geschosse der russischen Artiellerie vom Grossen Spitzberge her einzuschlagen, deren Feuer die preussischen Batterien aus ihren weitabliegenden Stellungen nicht zu dämpfen vermochten. In dem nicht zu verfehlenden Ziele steigerten sich die Verluste bald in erschreckendem Masse.”

[7] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, 269: „Der linke Infanterienflügel des Gros war vom Kleinen Spitzberge aus gegen Kunersdorf und die Seenkette eingeschwenkt, wobei er sich weit nach rechts gezogen hatte… Bei Kunersdorf angekommen, drängten die linken Bataillone nach rechts, um den Dorf-See zu umgehen, dadurch stauten sich die Truppen bereits im Orte, gerieten durcheinander und erreichten in Unordnung den Westrand des bis auf die Grundmauern niedergebrannten Ortes. Kaum aber werden sie dort sichtbar, als ein Hagel von Geschossen unaufhörlich auf die dicht zusammengeballten Massen niederprasselt. Die hinteren Bataillone drängen jedoch nach, und so brechen mehrere regellose Gruppen aus dem Dorfsaum zum Angriff auf die feindliche Stellung vor. Sie kommen nicht weit. Unter dem furchtbaren Feuer von dem vorliegenden Höhen und vom Grossen Spitzberge löst sich bald alles auf; die Trümmer eilen ins Dorf zurück. Aber neue Bataillone treten an ihre Stelle, mit Todesverachtung dringen sie gegen die hinter einer dichten feuersprühenden Rauchwand verborgene Stellung des Feindes vor. Ein gleiches Geschick trifft auch sie. So wird ein Regiment, ein Bataillon nach dem andern eingesetzt, immer mit demselben Misserfolge.”

[8] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, 275: „Es gelang dem Prinzen von Württemberg mit seiner Begleitung… unbemerkt vorzudringen und den Höhenrücken zu erklimmen. Dort sah er sich plötzlich im Rücken feindlicher Infanterie- und einer langen Artillerielinie. Eine so günstige Gelegenheit zu einem frischen, schneidigen Reiterstreiche bot sich sobald nicht wieder. Freudig wandte sich der Prinz nach rückwärts, um das Zeichen zum Angriff zu geben, da erschallte dicht seitwärts von ihm ein heftiger Kartätschfeuer und zu seinem Erstaunen erkannte er, dass sein Regiment ihm nicht gefolgt war, sich vielmehr in eiliger Flucht hinter die schützenden Hänge der Mühl-Berge zurückzog… Nur mit Mühe rettete sich der Prinz von Württemberg vor der ihm drohenden Gefangenschaft, er erhielt dabei einen Schuss in den Fuss, der ihn so schwer verletzte, dass er gleich Seydlitz das Schlachtfeld verlassen musste.”

[9] A Grosser Generaltab, Der siebenjährige Krieg. X, 278. old. Frigyes heroikus magatartásáról a következőket írja: „Mit Aufbietung der äussersten Tatkraft versuchte König Friedrich hier noch einmal das Schlachtenglück an seine Fahnen zu fesseln und den Sieg an sich zu reissen… Überall, wo es not tat, war der König zur rechten Zeit zur Stelle, um mit Befehlen und Weisungen an die Führer einzugreifen und mit ermunternden Zurufen die Mannschaften anzufeuern. Des dichten Kugelregens achtete er nicht. Zwei Pferde wurden unter ihm von dem möderischen Geschossen des Gegners getroffen und an seiner Seite zwei Flügeladjutanten schwer verwundet. Dem Könige selbst zerriss eine Klugel den Rock, eine andere prallte an seinem goldenen Etui ab. Das alles konnte den Unerschrockenen nicht beirren. Vergeblich bemühte sich seine Umgebung, ihn zum Verlassen wenigstens des Gewehrschussbereichs zu bewegen… Aber alle Mahnungen wies er kurz zurück.” – Hasonló elismeréssel nyilatkozik róla az Öst. Milit. Zeitschrift 1826. évf. 168. oldalán is.

[10] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. X, Anlage 10.

[11] Öst. Milit. Zeitschrift, 1826. évf. 171.