XIX/12. b) számú melléklet.

Már fentebb említettük,[1] hogy a porosz király helyzete augusztus vége felé fokozatosan mindig nehezebbé vált, majd miután csakhamar a minden oldalról való körülfogatás veszélye környékezte, állapota mindjobban kétségbeejtő színezetet kezdett magára ölteni. Még súlyosabbá vált a helyzet, amidőn a Beverni herceg szeptember elején a moysi vesztett ütközet hatása alatt egész seregével Szilézia belsejébe húzódott vissza. Az ebben az időben kialakult kölcsönös helyzetet a XIX/12. b) számú melléklet mutatja. Eszerint a Szilézia biztosítására visszahagyott, de Lotharingiai Károly elől az Odera mellé visszahúzódott Beverni herceg, eltekintve attól, hogy a Thüringiában hadakozó király seregcsoportjától még lényegesebben eltávolodott, nehéz és a szemben álló ellenség nagy túlerejére való tekintettel felette kétséges kimenetelű küzdelmek előtt állott. Északkeleten Lehwaldt a hatalmas túlerővel fellépő oroszokkal szemben ép az imént csatavesztessé lett, de a poroszok nagy szerencséjére Apraxin, nem hogy Gross-Jägerndorfnál kivívott győzelmét a megvert ellenség hathatós üldözésére és lehetőleg teljes tönkretételére használta volna fel, hanem a kivívott féleredménnyel megelégedve, ő maga majdnem 200 kilométernyi távolságra újból a Njemen mögé húzódott vissza, ezáltal a megvert ellenségnek engedvén át a teljes cselekvési szabadságot, aki azt ügyesen ki is használta, mert nyomban ő vette át az üldözés szerepét, majd midőn megtudta, hogy hazáját északról a svédek betörése révén újabb veszedelem fenyegeti, gyorsan odasietett és mint alább látni fogjuk, hamarosan itt is rendbehozta a dolgot. Még nagyobb baj és veszedelem fenyegette a poroszokat a nyugati fronton, ahol három nagy csoportban óriási túlerő állott Frigyes, Dessaui Móric és Ferdinánd herceg aránylag gyenge csoportjaival szemben. Ily körülmények között a minden oldalról körülfogott Poroszország sorsa, feltéve, hogy az őt vasgyűrű módjára szorongató ellenséges csoportok legalább némi eréllyel léptek volna fel, hamarosan meg lett volna pecsételve. Azonban Frigyes ellenfeleinek egyike sem állott a helyzet magaslatán és lagymatag magatartásukkal lehetővé tették, hogy az erély és vállalkozási szellem tekintetében magasan fölöttük álló porosz király végre mégis szerencsésen kikerüljön a neki szánt kelepcéből, mely már-már teljes agyonnyomással fenyegette őt, lényeges kisebbségben levő hadseregét és végeredményben egész országát.

Hogy a poroszokat kínzó baj még magasabb fokra hágjon, Lotharingiai Károlynak legalább egy felette hatásos és életrevaló eszméje támadt; szeptember közepe táján kérdést intézett egyik legkíválóbb tábornokához, Futaki Hadik András altábornagyhoz, nem-e gondolja lehetőnek az ellenséges ország szívének, Berlinnek rajtaütésszerű megtámadását? És a vállalkozó szellemű, tettszomjas Hadik nemcsak helyeselte az eszmét, hanem készségesen vállalkozott annak végrehajtására is. Eredetileg Lotharingiai Károly herceg Berlin megrohanását az észak felől előnyomuló svédekkel karöltve tervezte, hanem utóbb elállott ettől az eszmétől. E hosszabb ideig húzódó határozatlanság és Hadik megbetegedése folytán utóbb a vállalat előkészítését és megszervezését csak október első napjaiban kezdhette meg, micélból a rendelkezésre bocsátott erőket október 10-ike táján Elsterswerda-nál gyülekeztette. Ezek között volt 900 gyalogos, 2100 határőr, köztük 2 gránátos század, 1000 német lovas, 1100 huszár, összesen 5100 főnyi létszámmal és 2100 lóval, továbbá 2 három- és 4 hatfontos ágyú. Az alparancsnokok soraiban Babocsay, gróf Mittrovszky és Kleefeld tábornokokat találjuk. Utóbb említett tábornokot Hadik 1000 határőrrel, 240 német lovassal és 300 huszárral, vagyis összesen 1540 emberrel, 540 lóval és 2 hatfontos ágyúval Elsterswerda-nál hagyta vissza azzal a meghagyással, hogy Herzberg és Grossenhayn között a Schwarze Elster és a Röder folyók átjáróit megfigyelje s azonkívül a senftenberg–hoyerswerdai útat, amelyen Hadik visszatérni szándékozott, megszállja. 100 jól lovasított huszár, kisebb csoportokra osztva, az egyes menetállomásokon való visszamaradásra jelöltetett ki a jelentő szolgálat ellátására, illetve az összeköttetés fentartására az előnyomuló Hadik és a visszamaradó Kleefeld és Marschall tábornokok között. Mindezek levonása után Hadiknak 3460 embere, köztük 1460 lovasa, maradt s azokkal október 11.-én Elsterswerdából vakmerő útjára elindulván, aznap Dobrilugkot, másnap pedig Luckaut érte el, honnan Újházy ezredest 300 huszárral a főoszlop baloldalának biztosítására különítette ki. Újházynak ecélból Golssenen, Baruthon és Gross-Beerenen át a főoszloppal párhuzamosan haladva, útközben annyi hadisarcot kellett behajtania, amennyit csak tud. Újházy ezredesnek a Baranyay (a későbbi 8. számú Eszterházy huszárezred) 111 emberéből álló elővédét gróf Gvadányi József kapitány, a későbbi híres magyar író vezette.[2] Luckauból Hadik október 13.-án a főoszloppal, mintha annak elérendő célja Frankfurt volna, Lübbenbe menetelt, ahol az ellenség s a lakosság megtévesztése végett oly rendelkezéseket tett, mintha a Spree jobb partján Frankfurt felé elzáró őrvonalat, kordont akarna felállítani. Október 14.-én Hadik Buchholzot érte el s útközben egy különítményt Neu-Schadowba rendelt, mely az ott levő összes vasöntő kohókat és a lőszer előállítására szolgáló egyéb gépeket elrombolta, 230 bombát, 800 tarack-gránátot, 1900 ágyúgolyót és 25 rézgolyóformát Löbbenbe szállított, az ott talált készletek többi részét pedig, köztük több mint 2000 bombát és sok hasznavehetetlen tarack-gránátot, a Spreebe dobatta. Egy másik különítményt Hadik Beeskowra irányított az ottani Spree-átjáró biztosítása és megszállása céljából. Október 15.-én a főoszlop Königs-Wusterhausenig jutott s innen Újházy ezredes azt a parancsot kapta, hogy a potsdami úton törjön Berlin felé előre és a potsdami kapun át riassza fel a várost.

Berlint[3] abban az időben külvárosaival együtt 14 láb magas kőfal vette körül. A város parancsnoka, illetve kormányzója Rochow altábornagy volt; a helyőrség 1 gyalogezredből, két helyőrségi vagyis nemzetőr ezredből és 1 újonckiképző csapatból, összesen 5521 emberből állott; ágyú volt elég, de a védelemnél mégis csak 2 ágyú szerepelt 8 tüzérrel. A helyőrségi ezredek katonai értékére némi világosságot vet, hogy azok egyikében a rangban legfiatalabb hadnagy 77, az életkor szerint legifjabb pedig 43 éves volt. A dragonyos újoncok számára nem volt ló; utolsó pillanatban sörhordó kocsilovakra[4] akarták ültetni őket, a kísérlet azonban nem sikerült.

Berlinben 14.-én kezdtek olyan hírek szállingózni, hogy Teltow körül osztrák csapatok mutatkoztak; a hírek azonban nem igen találtak hitelre. 15.-én a hírek mindinkább határozottabb alakot öltöttek, mire Finckenstein gróf miniszter intézkedéseket tett a királyi udvarnak, meg a kormánynak esetleges elutazására, bár sem ő, sem Rochow nem tartotta ezt szükségesnek, mert szerintük a Berlin felé közeledő Móric herceg a várost teljesen biztosítja; a király két kis fiát azonban mégis már e napon Spandauba vitték s előkészületeket tettek a királyi kincstárnak és irattárnak odaszállítására is.

Közben Hadik, hogy jelenlétét el ne árulja, október 16.-án már jóval hajnalhasadta előtt indult el Königs-Wusterhausenból, de nem az országúton, hanem a Spree balpartján elterülő erdőkön át s a délelőtt folyamán a sziléziai kapu közelébe érve, ott egyelőre az erdőben elrejtőzve pihentette csapatjait. Ugyanekkor Újházy a potsdami kapu elé ért, mely ellen tüntető támadást kellett intéznie, de egyelőre ő is fedve az erdőben maradt, később azonban oly sikeresen oldotta meg feladatát és oly ügyesen tüntetett, hogy Rochow ebből az irányból várta a főtámadást, miért is a használható állapotban levő két ágyúját, melyeket 4–4 tüzér szolgált ki, szintén e kapuhoz küldte.[5]

Hadik jól átgondolt és célszerű intézkedései, valamint csapatjainak ügyes viselkedése folytán a poroszok majdnem az utolsó pillanatig biztonságban ringatták magukat és Rochow csak október 16.-án reggel küldte ki Zitzewitz alezredest 500 emberrel a vidék átkutatására és hírek szerzésére. Az alezredes nem messzire a város falaitól ellenséges huszárokat pillantott meg, akik azonban csakhamar eltűntek az erdőben. Zitzewitz erre visszatért a városba és megerősítette a kapuőrségeket. Közben a városban az a rémhír terjedt el, hogy az egész Marschall-hadtest közeledik Berlin felé és elővéde Hadik alatt már a város falai alá érkezett. Erre a városi tanács gyorsan összegyülekezett s amikor hallották, hogy a királyi udvar és a kormány már menekülni készül Berlinből, a főpolgármester a négy polgármesterrel és két tanácsossal a királyi palotába ment, ahol azonban már senkit sem találtak, mert az egész udvar Poroszország hercegének palotájába sietett, hol Finckenstein miniszterrel a teendők felől tanácskoztak.[6]

Közben Hadik elővédje átkelt a Flossgraben hidján, a többi csapatok pedig a Flossgraben mentén előnyös állást foglaltak. Ezek után Hadik Geiszt huszárszázadost egy trombitással hadikövet gyanánt a városba küldte, amelytől 300.000 rajnai tallér hadisarc lefizetését követelte, kijelentvén, hogy ha e követelését egy órán belül nem teljesítik, úgy a város lövetése mellett mindazokat a kényszerítő eszközöket fogja alkalmazni, amelyekre őt a hadiszokások feljogosítják. Egyúttal arra is felszólította a várost, hogy képviseletére a városi tanács négy tagját azonnal hozzá küldjék.

Az ezt tartalmazó levelet[7] Krummenau ezredes rendőrfőnök nyomban a porosz herceg palotájába vitte, ahol azt Kircheisen főpolgármester a királyné, az egész udvar, a miniszterek és a többi egybegyültek előtt felolvasván, a miniszterektől utasítást kért további teendőire nézve. Ezek a főpolgármestert a város parancsnokához, Rochow altábornagyhoz utasították, aki némi habozás után azt ajánlotta, hogy időnyerés céljából írják meg Hadiknak, miszerint levelét a városparancsnokhoz továbbították, aki arra megadja majd a választ. Ezzel a tanácskozással és a válasz megírásával másfél órai idő telt el. Ekkor Geiszt százados a város tanácsának következő válaszával tért vissza: „Miután a város hatósága a vett parancs helyességéről és hitelességéről meggyőződve nincsen, ennélfogva a tanács annál kevésbbé adhat érdemleges választ, miután a főváros hatósága a helybeli katonai kormányzó rendelkezése alatt áll; őt illeti tehát az állítólagos parancs, aki azt a kijelentést tette, hogy ha egy ellenséges tábornok oly közel volna a városhoz, arról neki okvetlenül tudomásának kellene lennie. Egyébként a székváros kormányzója elegendő számú csapatok felett rendelkezik s a fővárost érdeklő minden ügyet őhozzá kell juttatni.”[8]

Erre a kitérő válaszra Hadik nyomban megkezdte a támadást, mihez csapatjait következőleg csoportosította: Elővéd báró Ried ezredes parancsnoksága alatt: 150 önkéntes, utánuk 1 gradiskai és 1 szluini gránátos század, majd a többi határőrök a 2 háromfontos ágyúval. Az elővédet Sulkowsky herceg követte a két német gyalogzászlóaljjal és a 2 hatfontos ágyúval. A gyalogság mögött a huszárok következtek Babocsay tábornok parancsnoksága alatt s az oszlop végére a Mittrovsky tábornok vezette német lovasság volt beosztva. E csapatok közül a két német zászlóaljat, két osztag huszárt és három osztag német lovast Hadik tartalékul jelölte ki.

Ried ezredes a sziléziai kapu felé előnyomulván, az önkénteseket az említett kapu közelében fekvő házak megszállására utasította s egyúttal az egyik gránátos századot a két háromfontos ágyúval a város falán kívül a Spree felé rendelte, hogy a körfalnak a folyó áttörése által okozott ottani résén át a Spree-hidat és a stralaui külvárost megszállva tartó mintegy 300 főnyi ellenséget élénk tűzzel árasszák el. A fentemlített ágyúk oly kíválóan dolgoztak, hogy már harmadik lövésükre a felvonóhíd lánca szétszakadt, mire a híd leesett. Ezalatt az elővéd két hatfontos ütege a sziléziai kaput betörte, melyet aztán az ácsok gyorsan teljesen eltávolítottak helyéről. Erre az elővéd az itteni kapuőrséget leküzdve, a Spree hídja felé kanyarodott s a leesett hídra rárohanván, az ottani poroszok egy részét levágta, a többieket pedig a straulaui külvárosra vetette vissza. De a megrémült ellenség itt sem tartotta magát sokáig, hanem Berlinnek a vázlaton feltüntetett részén és a kölni városrész felé vezető hídon át a Spree balpartjára húzódott vissza.

Ezalatt Hadik főcsapatának zömét a sziléziai kapun át a városfal és a Lujza-főváros között elterülő szabad térségre vezette előre, míg a tartalékul kijelölve volt osztagok, vagyis a gyalogság és a lovasság egy része egyelőre az említett kapu közelében a város falán kívül maradtak. Közben a főváros helyőrségéből 2 zászlóalj a kölni külvárosban gyülekezvén, a kottbusi kapu irányában, támadólagos szándékkal kitört s a fentebb említett szabad térségre kiérve, Hadik osztagaival szemben harchoz fejlődött, majd a városfal mentén szakaszonkénti jobbrakanyarodással a körfal mentén jobbra elhúzódott, látszólag azzal a szándékkal, hogy Hadik harcvonalának baloldalába kerülve, azt a sziléziai kaputól elvágja.[9] Hadik eleinte semmit sem tett ez ellen, hanem amikor a porosz oszlop eleje az ő balszárnyának közelébe ért, osztagait villámgyorsan balra felkanyarodtatta és rohamra vezette az oldalmenetet végrehajtó poroszok ellen. Azonban ezt látva, a poroszok is gyorsan balra, vagyis északkelet felé arcot váltottak és Hadiknak rohamra induló lovasságát élénk tűzzel fogadták, de ez ezzel nem sokat törődött, hanem bőszült iramodással nekirontott az ellenségnek, melynek jobbszárnyát és oldalát egyidejűleg Ried ezredes volt elővédcsoportja szuronyt szegezve szintén erélyesen megtámadta.[10] A küzdelem nem sokáig tartott; a falnak szorított két porosz zászlóalj csakhamar teljesen megsemmisült; legnagyobb részük elesett, a többieket pedig elfogták. Erre a kottbusi kapunál időközben egybegyült további 3–400 főnyi porosz osztag a tőle jobbra folyó mészárlás hatása alatt futásnak eredt, de a gyorslovú magyar huszárok, majd a dragonyosok is utolérték s részint elfogták őket. A városban még jelenlevő porosz csapatok még csak kísérletet sem tettek további ellenállás kifejtésére s így Hadik kivívott döntő győzelme után csapatjaival a várfalakon belül,[11] az ütközet színhelyén tábort üttetett s egyúttal báró Walterskirchen lovas századost hadi követi minőségben újból a városi tanács elnökéhez küldte, értésére adván, hogy a fővárosnak ura lett s ezért felhívja a tanácsot, hogy az a császárnő és királynő kegyelmével, melyet a tanácsnak újból felajánl, vissza ne éljen, hanem a város feje fölött lebegő veszedelmet igyekezzék követeléseinek teljesítése által elhárítani olymódon, hogy a korábbi engedetlenség miatt 500.000 tallérra fölemelt hadisarcot és 100.000 tallért a csapatok részére annál is inkább rögtön fizessen le, mert különben a várost szabad prédára engedi át csapatjainak.

Mialatt ez történt, a porosz királyné, Rochow altábornagy és a még Berlinben levő porosz csapatok által kísérve, déltájban sírva odahagyta a köni városrészben levő királyi palotát és Spandauba menekült. Berlinben csak a kapu- és hídőrségek maradtak vissza, de este 6 óráig lassanként ezek is elvonultak Spandauba. Rochow a térparancsnokság őrnagyával tudomására hozta Hadiknak a csapatok eltávozását és a védtelen város számára kíméletet kért.[12]

A városi tanácsot a helyőrség kivonulásának váratlan híre nagyon megdöbbentette s ezért a városi ügyészt a tanács két tagjával azzal az üzenettel küldte Hadik elé, hogy „a főváros tanácsa és egész lakossága lábai elé veti magát, kegyelemért esdekel és hogy a hadisarcot, amennyire a jelenlegi kényes helyzet megengedi, készségesen megfizetni kész.”[13] Hosszas tárgyalás után végre megállapodtak, hogy 8 órán belül 160.000 tallért készpénzben, 50.000 tallért váltóban s végre 25.000 tallért a csapatok részére szintén készpénzben fizetnek s azonkívül Hadiknak és tisztjeinek különféle ajándékokat adnak. És a fizetés a kikötött időn belül, éjjeli 2 és hajnali 5 óra között meg is történt. A kikötött összeget 28 ló által húzott 9 kocsin szállították ki Hadik táborába, aki erre az addig kezeskként visszatartott városi tanácsosokat szabadon bocsátotta.

Amikor Hadik portyázó hadával Berlin felé elindult, Frigyes porosz király, amint azt már fentebb említettük,[14] Soubise és a Szász-Hildburghauseni herceg seregcsoportja elől Eckardsberga-ra vonult vissza. Itt vette a kellemetlen hírt, hogy a Beverni herceg Görlitz tájékáról Boroszlóra vonult vissza. Ez a királyt arra késztette, hogy visszavonulását Lipcséig folytassa. Október 12.-én ideérkezve, tudta meg, hogy Hadik altábornagy egy erős seregcsoport élén Berlin felé tart. Nyomban intézkedett tehát a veszély elhárítására s mindenekelőtt Dessaui Móric herceget indította útnak 4 gyalog, 2 dragonyos és 1 huszár ezreddel, majd attól tartva, hogy Hadik a Pomerániában folyton tért nyerő svédekkel összhangzásban igyekszik Berlint hatalmába ejteni, Keith tábornagyot 7 zászlóaljjal és 6 lovas századdal Naumburgnál visszahagyva, serege többi részével ő maga is elindult Berlin felé, s október 18.-án Torgaut érte el.

Közben Dessaui Móric herceg már október 15.-én kelt át Torgaunál az Elbe folyón és még aznap Jessenig menetelt. Majd Seydlitz tábornokot a huszárokkal a 16-ikára hajló éjjel előreküldvén, ő maga az említett napon Jüterbogkra, 17.-én pedig Gross-Beerenre menetelt, ahova éjjel 11 órakor érkezett meg. Itt jutott tudomására, hogy az ellenség már elfoglalta Berlint, de még mindig nem tudta, hogy ez az ellenség csak Hadiknak aránylag gyenge csoportjából állott. A továbbított jelentésre Frigyes porosz király október 18.-án azt a parancsot küldte Dessaui Móricnak, hogy Berlint 1 mérföldnyire közelítse meg és a várostól keletre foglaljon állást; tájékozásul közölte még, hogy a Magdeburg felől útban levő Ferdinánd herceg nyugat, ő maga pedig dél felől fogja a császáriak visszavonulásának útját elzárni, „hogy közülök egyetlen macska se menekülhessen el.” Egyidejűleg a király az őt követő Henrik hercegnek a helyzetről és a tett intézkedésekről szóló levelében a legnagyobb elkeseredés és kétségbeesés hangján többek között a következőket írta: „Mily idők, mily esztendő! Bizony öcsém, boldogok a halottak!… Kell, hogy ezek az emberek élve vagy holtan kezünkbe kerüljenek.” De biz azok nem kerültek a bosszút szomjazó poroszok kezébe. Másnap ugyanis Dessaui Móric csoportja tovább folytatta útját, de már későn érkezett Berlin alá, mert Hadik a 18-ikára hajló éjjel elhagyta a porosz fővárost és aznap erőltetett menettel Storkowig jutott, Dessaui Móric ugyan Seydlitz tábornokot egy huszárezreddel, mely néhány órával Hadik távozása után érkezett Berlinbe, nyomban utána irányította, de ez Hadikékat már nem tudta utolérni, mert a porosz huszárok lovai végkép kimerültek, úgy hogy Seydlitz lovasainak egy részét parasztlovakra volt kénytelen ültetni, azonban Cöpenicknél az üldözők még így is kénytelenek voltak előnyomulásukat beszüntetni. Seydlitz egyik üldöző különítménye Mittenwalde-nál Újházynak valószínűleg ama különítményére akadt, mely két nappal előbb a potsdamiakat megsarcolta és sikerült is neki attól egy kocsi pénzt elvennie. Egyébként október 20.-án Seydlitz lovasaival együtt ismét visszatért Berlinbe. Közben a királyi család október 18.-án újból Berlinbe tért vissza, de nagyobb biztonság kedvéért 23.-án a miniszteriummal és az állami és udvari kincstárral Magdeburg várába költözött.[15]

A veszélyes helyzet ellenére Hadik Storkowból egy különítményt Fürstenwalde-n át az Odera menti Frankfurtba küldött, mely a várost 30.000 tallér erejéig megsarcolta s azután augusztus 20.-án Lieberosenál ismét a főoszlophoz csatlakozott, mely október 19.-én Beeskowban, ahol a Spree-hidat, mint tudjuk, már 14-ike óta egy megfelelő erejű különítmény tartotta megszállva, csak néhány órai pihenőt tartott s aztán tovább folytatta útját Lieberoseig. Október 20.-án Hadik az országútat elhagyva, délnek fordult, majd a Spree balpartjára átmenve, aznap Cottbusig jutott. Innen küldte el Hadik Bosfort őrnagyot a sikeres vállalatáról szóló jelentéssel és a berlini harcok közben kézrekerített 6 zászlóval Lotharingiai Károly herceghez. Hadik eredetileg október 21.-én Cottbuson csapatjait pihentetni akarta, amire azoknak a tíz napi erőltetett menetek és megfeszített munka után ugyancsak nagy szükségük lett volna, ámde 21.-én reggel megtudván, hogy Frigyes 19.-én Sonnenwalde-ra, Dobrilugkra és Liebenwerda-ra erős különítményeket tolt előre, melyek könnyen oldalába támadhattak, sőt további visszavonulása vonalát is elvághatták volna, annál inkább a menetnek haladéktalan folytatását határozta el, miután azt is megtudta, hogy Frigyes Torgauban nyilvánosan kijelentette, hogy addig nem nyugszik, amíg Hadikot, aki elég merész volt székvárosát megrohanni, el nem fogja.[16] A porosz király ugyanis október 16.-án Lipcséből elindulva, 19.-én Torgaun át Annaburgra ért s itt Hadik visszavonulásáról értesülvén, beszüntette további előnyomulását Berlin felé s ehelyett mindent elkövetett, hogy a székvárost csúffá tett császári altábornagyot kézrekeríthesse.

A fentiekből kifolyólag Hadik még október 21.-én délután elhagyta Cottbust és Sprembergig folytatta visszavonulását, ahol október 22.-én végre megtarthatta az annyira kívánatos pihenőnapot.

Frigyes előreküldött portyázó csapatai október 21.-én este elérték a cottbusi kerületet, de megtudván, hogy az ellenség onnan már tovább vonult, az üldözést tovább nem folytatták. Ez különben már nem is lett volna tanácsos, mert Hadik október 23.-án Hoyerswerdát elérvén, egyrészt az ismét Beutzenig előrevonult Marschall-hadtesttel állította helyre az összeköttetést, és másrészt Kleefeld tábornok csoportja részéről is védelemben részesült, mely csoport Frigyes előretolt különítményei elől fokozatosan Senftenbergig húzódott vissza.

Ezzel a jól átgondolt, példásan előkészített és bámulatra méltó ügyességgel végrehajtott remek fegyvertény, mely csakhamar világhírűvé vált, véget ért s pótlólag még csak Újházy ezredes működéséről kell még röviden megemlékeznünk. Az előnyomulás alkalmával Újházy a baloldalba jó messzire egészen Wittenberg–Treuenbritzen környékéig küldött ki hírszerző különítményeket és járőröket, melyek igen jó híreket küldtek be különösen Dessaui Móric herceg csoportjának mozdulatairól. Valószínűleg az Újházy-csoporthoz tartozott ez a huszárosztály is, mely a berlini nagy esemény után következő napon, október 17.-én d. e. 9 órakor Potsdam előtt megjelenve, az ottani, 400 gyalogosból álló helyőrséget a város átadására szólította fel. A parancsnok, aki a huszárok megtámadására még csak gondolni sem mert, 24 órai gondolkozási időt kért, mire a huszárok a külvárosban egy csomó pénzt összeharácsolván, sietve odébb állottak.

A további visszavonulás alkalmával az Újházy-csoport ép oly ügyesen viselkedett, mint az előnyomulás alkalmával. Ez a csoport volt az, mely mintegy 70 embernyi veszteség árán Seydlitz tábornok üldöző lovasságát a Hadik vezette főoszloptól távol tartotta. Egyik különítménye azonban pórul járt. Ezt Seydlitz huszárjai Thyrownál meglepőleg megtámadták és részben szétugrasztották, részben elfogták.[17] Október 21.-én Újházy Senftenbergbe érve, a már ott álló Kleefeld-csoporthoz csatlakozott.

Hadik altábornagy berlini portyázásából 426 porosz foglyot hozott magával, akik között 1 alezredes, 1 őrnagy és 11 főtiszt volt. Azonkívül vesztettek a poroszok: halottakban 5 tisztet és 93 embert, sebesültekben mintegy 140 ember. Hadik vesztesége Újházy veszteségeitől eltekintve, halottakban 10 emberre és 4 lóra, sebesültekben 28 emberre és 3 lóra, vagyis összesen 38 emberre és 7 lóra rúgott. Újházy veszteségeit is hozzászámítva, a portyázó különítmény összes vesztesége mintegy 100 embert és 57 lovat tett ki.[18] Az elesettek közt volt Babocsay tábornok is, akit, mint már fentebb említettük, Berlinben a körfalon belül a porosz gyalogságra intézett rohamnál meglőttek és aki ennek folytán még aznap Berlinben meg is halt.

Hadik altábornagy fényesen sikerült vállalatának elismeréseül a Mária Terézia rend nagy keresztjét és a beszolgáltatott hadisarc 3000 aranyát kapta, míg a tisztikar ama tagjai, akik kíválóan viselkedtek, előléptetésben részesültek.

[1] Lásd a 166. oldalon.

[2] Gróf Gvadányi József, A mostan folyó török háborúra tzelozó gondolatok. 1790. 158. old. – Széchy Károly, Gróf Gvadányi József. Magyar Tört. Életrajzok, 1894, 82. old.

[3] A városnak és környékének egykorú képét, valamint a körülötte és benne 1757 október 16.-án folyt harcok vázlatát lásd a XIX/16. számú mellékleten.

[4] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg, 1756–1763. V. 175: „Ein Versuch, die vorhandenen Dragonerrekruten auf Bierbrauerpferden beritten zu machen, misslang.”

[5] A német nagyvezérkar id. munkája, V, 263: „Die 2 Geschütze waren vom G. L. v. Rochow mit den 8 Kanonieren nach dem Potsdamer Thor geschickt worden, wo er infolge der Demonstration Ujházys den Angriff erwartete.”

[6] Sárói Szabó Lajos, Hadik altábornagy Berlinben. Hadtört. Közl. 1910. évf., 336. old. a fentemlített német vezérkari munka nyomán. – Újabban a Hadik-levéltár adatainak felhasználásával Markó Árpád ezredes írta meg Hadik berlini portyázását „Hadik András altábornagy berlini hadművelete” címen igen érdekesen és tanulságosan.

[7] Az eredeti levél még most is megvan Berlin város levéltárában.

[8] Thielen, Des K. K. Feldmarschall-Lieutnans Andreas von Hadik Zug nach Berlin 1757. Öst. Milit. Zeitschrift, 1835. évf. 133. Nagyban véve ez és a fentemlített német vezérkari munka szolgált alapul a további események megírásánál is.

[9] A német nagyvezérkar id. munkája, V, 177: „Sie (t. i. a két zászlóalj) schwenkten mit Zügen rechtsab, um mit Front nach Nordosten wieder einzuschwenken und so dem eindringenden Feinde in die linke Flanke zu feuern. Die Aufforderung des G. M. v. Babocsay zur Uebergabe erwiderte das Bataillon Tesmar mit einer Salve, wobei dieser General tödlich verwundet wurde.”

[10] A német nagyvezérkari munka u. o. folytatólag: „Hadik ritt aber schnell entschlossen mit seinen Husaren und der Kavallerie gegen die linke Flanke der Preussischen Infarterie an, während ein Theil der Kroaten unter Ried sie in der rechten Flanke mit dem Bajonnet angriff.”

[11] A Pilch-féle, A magyar katona, II, 64. old. szerint a várfalakon belül, Sárói Szabó, Hadik altábornagy Berlinben. Hadtört. Közl. 1910. évf., cikke 340. old. szerint ellenben a várfalakon kívül történt a táborbaszállás. A kellő elővigyázat és nagyobb biztonság mindenesetre a falakon kívül való táborbaszállás mellett szólt, s hogy tényleg így is történt a dolog, ezt a német nagy vezérkar id. munkájának (V, 177.) következő szavai is bizonyítják: „Hadik bezog mit dem grössten Theil der Truppen ein Lager ausserhalb der Stadtmauer.”

[12] Fülek Henrik, Hadik altábornagy portyázó menete Berlinbe 1757-ben című értekezésében (Hadtört. Közlemények, 1896. évf. 19. old.) és az ő nyomán a Pilch Jenő szerkesztette „A Magyar Katona” című munka II, 64. oldalán az áll, hogy a porosz királyné megbízottja útján azt üzente volna Hadiknak, hogy bízva az ő, mint magyar nemesnek lovagiasságában, reméli, hogy a lakosság irányában kíméletes lesz. A német és osztrák forrásokban azonban én ennek nyomára nem akadtam.

[13] Thielen fentebb említett értekezésében (Öst. Milit. Zeitschrift, 1835. évf. 139. old.) idézőjel alatt közli a háromtagú küldöttség következő kijelentését: „dass sich der Magistrat nebst der ganzen Stadt zu Füssen lege, Barmherzigkeit anflehe, und sich zur Brandsteuer, so viel ihre gegenwärtigen misslichen Umstände zuliessen, ganz willig einverstehen wolle.”

[14] Lásd a 167. oldalon.

[15] A német nagyvezérkar id. m. V, 180. – Sárói Szabó, Hadik altábornagy Berlinben. Hadtört. Közl. 1910. évf., 342.

[16] Thielen (Öst. Milit. Zeitschrift, 1835. évf. 142. old.): „Der König hatte sich in Torgau öffentlich verlauten lassen: „dass er dem hardieusen Generalen, der sich unterstanden, seine Residenzstadt zu berennen, so lange nachsetzen, bis er ihn sehen werde.

[17] A német nagyvezérkar id. m. V, 180: „Ujházy, mit der Deckung von Hadiks Rückzug beuftragt, enstande am 17-ten einem Rittmeister mit 50 Husaren gegen Treuenbritzen, um den Anmarsch des Fürsten Moritz zu beobachten. Mit dieser Abtheilung stiess Seydlitz bei Thyrow zusammen, nahm den Offizier und 27 Mann gefangen und zersprengte den Rest.”

[18] A német nagyvezérkar id. munkája (V, 177.) a veszteségekről ezeket írja: „Von den Preussen blieben 50 Offiziere, 93 Mann todt, verwundet waren etwa 140 Mann, gefangen 12 Offiziere, 427 Mann, zum Feinde übergegangen ungefähr 200 Mann; 6 Fahnen blieben in Feindeshand. Die Oesterreicher geben ihren Verlust mit 2 Offizieren, 36 Mann sehr niedrig an.”