Tudomást szerezvén, hogy Rákóczi megbízásából Bercsényi az oroszokkal tárgyalásokat folytat, hogy Péter cár segítségét a Habsburg-ház ellen megnyerje, az udvari haditanács parancsot küldött Pálffynak, hogy a még 1710 őszén megkezdett hadműveleteit[1] mielőbbi döntés előidézése céljából a tél folyamán is folytassa. Ebből kifolyólag Pálffynak az volt a terve, hogy Kassának még szűkebb körülzárása és mielőbbi megvétele mellett az északkeleti vármegyékben még fegyver alatt álló kurucokat megtámadja és azokat a lengyel határ felé esetleg azon is túl, visszaszorítja.

Hogy eddig Kassa körülzárása érdekében minő intézkedéseket tett, azt már a 820. oldalon említettük.

Kassa kuruc parancsnoka ekkor már Eszterházy Dániel volt, akinek azt a Rákóczitól vett utasítások szerint szívósan kellett védekeznie.[2] A város már régibb idő óta erős fallal volt körülvéve, mely előtt mély vizes árok folyt. A kurucok ez árok elé oly magas mellvédet építettek, hogy azáltal a falazat teljesen védve volt és e mellvéd előtt még egy mély vizes árkot ástak ki.

Pálffy számítása szerint Kassa megostromlása céljából legalább 6000 főnyi gyalogságot és 32 jelenleg felhasználni nem tudott, egyelőre meg kellett elégednie a hely szoros körülzárásával. E célból a déli csoport csapatjai 1711 január 2.-án Bárca mellől a Kassától délkeletre fekvő magaslatokra vonultak, a budaméri csoport pedig északon a tehanyi magaslatokat szállta meg s egyidejűleg Löffelholtz altábornagy a város parancsnokát megadásra szólította fel, ami azonban eredménytelen maradt. Sőt a fenti rendelkezések ellenére a körülzárás annyira tökéletlennek mutatkozott, hogy a január 14.-én Munkács felől jövő 300 kuruc lovas bántatlanul jutott be a városba, amelynek ellenállóereje ilyenformán nem hogy gyengült volna, hanem ellenkezőleg, inkább erősbödött.

Az északkeleti vármegyékben tartózkodó kuruc mezei hadak ellen Pálffy két seregcsoportot indított útnak, még pedig az egyiket Eperjes mellől Sztropkó–Varannón át Munkács felé, a másikat Szolnok mellől Debrecenen át, ahol az Erdélyből kijövő gróf Montecuccoli altábornagy csoportjának is kellett hozzá csatlakoznia Szatmár felé. Az északi csoport gróf Virmond altábornagy parancsnoksága alatt az 1711. január 1.-ére hajló éjjel indult el Eperjesről, de mire az a Toplya völgyébe ért, az e folyó, valamint az Ondava és Laborc mentén volt kurucok, vagyis Ebeczky és Charrière hadai,[3] sietve vonultak vissza Ungvár felé. A császáriak ugyan követték őket, de útközben csak néhány maradozót tudtak elfogni.

Ezalatt Wolfskehl ezredes egy másik csoporttal Sztropkó előtt megjelenve, ennek parancsnokát megadásra szólította fel, aki azonban eleinte vonakodott a felhívásnak eleget tenni, hanem utóbb a 150 főnyi védőrség mégis letette a fegyvert, minek megtörténte s a hűségeskű letétele után hazabocsáttatott. Közben Virmond is erre felé tért vissza s január 6-ikán Bártfára érve, a következő napon ismét visszatért Eperjesre.[4]

Január közepe után gróf Virmond altábornagy és báró Hartleben tábornok újabb portyázásra indultak Eperjesről egyrészt Kassa, másrészt Ungváron át Munkács felé s ez alkalommal ismételten sikerült nekik egyes kuruc osztagokat meglepően megtámadni s azok nagyobb részét szétugrasztani; ezek között voltak Rákóczi és Bercsényi karabélyosai is. A kurucok által eközben szenvedett veszteségeket a hivatalos osztrák forrás, bizonyára túlozva, 2000 emberre és 1000 lóra teszi, míg szerinte 500 magyar nemes és különféle rendfokozatú tiszt a császár hűségére tért át.[5]

Január közepe táján a Leinbrecht (Limprecht) által védett Murány vára is, élelmi készletei fogyófélben lévén, tárgyalásokba bocsátkozott az azt körülzáró Böhmer alezredessel, minek folytán az erős sziklavár néhány nap mulva a császáriak kezébe került.

A Szolnokról Szatmár felé induló másik csoport élére maga Pálffy tábornagy állt, alparancsnoki minőségben maga mellé vevén báró Ebergényi altábornagyot és gróf Saint-Croix tábornokot. Január 5.-én Pálffy Fegyverneket, 6.-án Kún-Madarast, 7.-én pedig Szoboszlót érte el oszlopával. Úgy ezt, mint Nádudvart a kurucok a császáriak közeledésének hírére sietve elhagyták, azonban 8.-án hajnali 3 órakor egy csapatjuk visszatért és a Kortics-féle szabadszázadot meglepően megtámadván, az egész császári tábort felverte s aztán rövid harc után gyorsan elillant.[6]

Január 8.-án egyébként a hajdúvárosok egyrésze önkéntes meghódolásuk jeléül némi vágómarhát küldtek a császári táborba, a következő napon pedig gróf Montecuccoli altábornagy jelentette, hogy Erdélyből hozott két ezredével a Nagyvárad és Debrecen között fekvő Diószegre ért. Szoboszlói táborából Pálffy újból felhívta Károlyit, jönne el hozzá, hogy személyesen megtárgyalják az ügyet, micélból 8 napi fegyvernyugvást helyezett kilátásba. Január 10.-én Pálffy tovább folytatta útját Debrecen felé, amelynek közelében elővédjét mintegy 700 kuruc lovas Halász Péter és Nyúzó alatt elszántan megtámadta, hanem rövid harc után sietve visszahúzódott, úgy, hogy a császáriak a különben ellenségtől üresen talált Debrecent minden nehézség nélkül megszállhatták. Január 10.-én d. e. 10 órakor Montecuccoli hada, 2 órával később pedig Pálffy főcsapatja is elérte a várost.

Pálffy és Montecuccoli előnyomulásának hírére Károlyi Sándor az e környékén álló kuruc hadakat Nagykárolynál összpontosította, de komolyabb hadműveletekbe az ellenséggel bocsátkozni nem mert.

Január 21.-én Pálffy egész erejével tovább folytatta útját Hadházra, ahol Károlyinak egy megbízottja jelentkezett nála, bejelentvén, hogy nemsokára maga Károlyi is oda fog érkezni. Egyben Károlyi megbízottja kilátásba helyezte, hogy január 25-ikéig Rákóczi is meg fog jelenni előtte, hogy a megkezdett békealkudozásokat személyesen tovább folytassa s addig fegyverszünet életbeléptetését javasolta. Pálffy ebbe belement, de január 22.-én Nagy-Kállóig folytatta előnyomulását, ahol aztán a továbbiak kifejlődését akarta bevárni. Január 24.-én vette Pálffy Károly üzenetét Munkácsból, hogy miután Rákóczi váratlanul a lengyel határra utazott, a 25-ikére tervezett megbeszélés nem tartható meg, ellenben kéri Pálffyt, legyen néhány napig türelemmel, hosszabbítsa meg erre az időre a fegyverszünetet és ő kezeskedik, hogy Rákóczi rövid időn belül megjelenik a kijelölendő helyen. Pálffy ebbe is belement és rövid tárgyalás után az összejövetel helyéül Vaját, idejéül pedig január 31-ikét jelölték meg.[7]

Pálffy előnyomulásával egyidejűleg, január első napjaiban, Nagyvárad parancsnoka, gróf Lőwenburg altábornagy egyik őrnagyát 200 muskétással és 2 löveggel, továbbá Moyses ezredest a nagyváradi milic-csapatokkal Szent-Jobb megvételére rendelte ki. Ez a különítmény ép akkor ért a helység alá, amikor a fölkelők szekerekre rakott holmijukkal a meggyujtott Szent-Jobbot odahagyni készültek. A császáriak egyrésze nyomban oltáshoz fogott, a másik rész pedig a menekülők üldözésére indult, akiket Székelyhídnál utolérve, néhányat közülük levágtak, 8-at foglyul, 12 kocsit pedig zsákmányul ejtettek.

Január 10.-én Sarkad kuruc parancsnoka három megbízottját küldte el Lőwenburg altábornagyhoz az átadási feltételek megállapítása végett. A megegyezés 11.-én d. u. 4 órakor létrejövén, a várban levő 1 hadnagy, 3 altiszt, 1 dobos és 40 ember, a városban pedig 46 huszár és 270 hajdú lépett a császáriak szolgálatába. Sarkad birtokbavételének azért volt nagy jelentősége, mert ezáltal a császáriak biztos összeköttetést létesíthettek Jenővel, Araddal, Szegeddel, Szolnokkal és Erdéllyel.

Sarkad megszállása után Lőwenberg az Élesdtől északra fekvő Sólyomkő várát záratta körül. Élelmiszere fogytán lévén, Horváth, a vár parancsnoka, február 12.-én önként elhagyta az erősséget, melyet a császáriak nyomban megszálltak.

Ugyanebben az időben Ecsed és Kis-Várda is császári kézre került.[8]

[1] Lásd a 818–819. oldalon.

[2] Lásd a 820. oldalon.

[3] Lásd a 821. oldalon.

[4] A báró Mühlwerth-Gärtner Frigyes alezredes által megírt Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen 13. kötetének (II. Serie, IV. Band) 421–423. oldalán az 1711. évi Wienerisches Diarium nyomán.

[5] Ezekről a dolgokról Rákóczi Munkácsról január 29.-én kelt következő levelével értesítette Bercsényit (Archiv. Rákócz. III, 568–570.): „Reménlem, utolsó levelembül, amelyet Szkólyárúl (Skole) megindulásom alkalmatosságával írtam vala Kegyelmednek, sietésemnek okát érhette Kegelmed; való is, hogy lármára nagyra jöttem: mert az ellenség balszárnyának postirungjaiban lévő lovasság Sztropkó felé kerülvén, Pongrácz, Ocskai, Semsei, Rátkai és a több Dunántúl-valók hadait szerteszéljel vigyázatlanul találván a falukon, Zaricsó tájékán, – széltibe nyakazta űket, és azon alkalmatossággal az Kegelmed gulyáját és lovait is elnyerték; de a ménes még nem bizonyos, hogy elveszett volna: mert némelyek azt mondják, hogy látták volna Bereg-Szász felé hajtani. Pongrácznak csak egy helyütt másfélszáz emberét vágták le, s magát is három sebekbe fogták el; s így az ellenség Szerednyének jött és Rádnak fordult… Rád körül útjában az Kegyelmed karabélyos-regimentjét is megbalygatta… Nagy János egynéhányad-magával Ungvárra ment vala: de ott is megijjedvén egyhuzomba lármával Bereg-Szászon is tulszaladott. – Hartleben Szerednyérűl ment vala a várat (Ungvárat) kérni, mintegy hatszázad magával, – de most még egyszer nem adták, ezután nem felelek felőle: mert Ebeczky Ádám az városbúl egész ezerestűl ment labanczságra, az egész tisztekkel, egy szegény komáromi vice-hadnagyon kívül, aki tegnap huszad-magával vergődék által ide. Az széjjelvert hadaknak egy része széltibe pusztítja az krajnyákat, a másika nyakamra jött ide, s már a vár háta megett van a linea, s ki-ki közülök csak elhűlt belé, hogy még az okossa reménségén kívül is itt toppanék. Elítélheti Kegyelmed gyönyörűségemet, és praevisiómnak valóságát; mivel ha Károlyi Pálfit nem tartóztatta volna csak legkissebb hírével is motusának: vége lett volna dolgainknak ezen sokféle rémülés között, mivel exiit vox inter populum, hogy Pálfi széltibe beszélli, hogy meglehetne a békesség, mihent velem szólhatna és egy levelet írnék a császárnak… Ezalatt Murány vára is feladá magát, a víz elfogyása miatt, Ebeczki Imre vólt capitulálni Pálfinál… Kassa magát megújította, és az első impetust sustineálván: már vidámúlni kezdenek.”

[6] Pálffy január 9.-én Szoboszlón keltjelentése Savoyai Jenő herceghez. Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. I, 4.

[7] Feldzüge … XIII, 426–431.

[8] Feldzüge …XIII, 424–425.