1709. december közepe táján, a hadműveletek beszüntetésekor és a tél folyamán is a császáriak őrvonala Váctól Rozsnyóig báró Sickingen altábornagy parancsnoksága alatt a 699. oldalon említett csoportosításban állott, Losonc, Szécsény, Vadkert főállomáshelyekkel. A losonci csoporthoz csatlakozva, Rozsnyón, Szmolnokon keresztül a Hernád felső vidékén fekvő Kluknó felé Löffenholtz altábornagy őrvonala húzódott, akinek egy erősebb csoportja Lőcsét zárta körül, félkör alakban Szepesváralja–Márkusfalva–Igló–Csütörtökhely–Késmárk vonalában. Az ő parancsnoksága alá tartoztak a Túróc, Liptó és Árva megyében elhelyezett kisebb csoportok is. A Pozsony, Trencsén és Liptó megyében elhelyezett csapatok parancsnoka Hochberg tábornok volt, aki Liptóvárban ütötte fel főhadiszállását.

A teljesen a császáriak kezében levő Erdély biztosítására báró Kriechbaum táborszernagy a nyugati betörési irányok elzárása céljából a fontosabb helyekre egy-egy csoportot rendelt ki. Nevezett táborszernagynak az 1710. év első heteiben történt elhalálozása folytán az ottani parancsnokságot gróf Steinville lovassági tábornok vette át. A Dunántúl miatt gróf Eszterházy Antal eltávozása után a császáriaknak szintén nem nagyon kellett félniök. A Földvártól délre terjedő Dunaszakasznak biztosítása báró Nehem táborszernagynak volt a feladata, míg a stájer határ védelmére Körmend–Szent-Gotthárd–Radkersburg vonalában felállított seregcsoport gróf Breuner tábornok, később gróf Nádasdy Ferenc altábornagy parancsnoksága alatt állott.

Heister ebben az időben Bécsben tartózkodott, ahol a jövő évi hadjárati tervet megállapító értekezleteken szintén résztvett. Ez a haditanács elsőízben január 12.-én, majd február 14.-én s végül március 22.-én Savoyai Jenő herceg mint az udvari haditanács elnökének elnöklete alatt ült össze s a magyarországi hadműveletek tekintetében a következő határozatokat hozta: a) Mindenekelőtt intézkedni kell az örökös tartományok határainak és a Dunántúl védelméről s azonkívül Érsekújvár körülzárásával egyidejűleg a tulajdonképpeni hadműveletek a Vág és Ipoly között fekvő területről Mocsonok–Szécsény irányában indítandók meg s első sorban Eger megvételére kell törekedni. c) Eger megvétele után, dél felé előre törve, a kiválóan fontos szolnoki Tiszaátkelő elfoglalását vették tervbe. Ha pedig ez a pestis miatt lehetetlen volna, akkor a hadműveletek Eperjes és Kassa felé folytatandók, hogy a fölkelők amennyire csak lehet, északkelet felé elszoríttassanak és agyonnyomassanak.[1]

A magyarországi hadak főparancsnoka továbbra is Heister maradt, aki mellé újból Pálffyt osztották be.

A csapattestek állományát a lehetőséghez képest kiegészítették, aminek megtörténte után a felsőmagyarországi hadiszíntéren és a Dunántúlon a következő csapatok állottak rendelkezésre:

a) Gyalogság:

a Salm, Heister, Nehem, Thürheim, Löffelholtz, Sickingen, Tollet és a Deutschmeister ezred, vagyis 16 gyalog ezred, melyek mindegyike 16 rendes és 1 gránátos századból állott, egyenként 2180 főnyi állománnyal; továbbá a Hasslingen-ezred, 6 rendes és 1 gránátos század, 880 fő; a d'Arnant-ezred 8 rendes és 1 gránátos százada, 1140 fő; s végül a Bevern-ezred 12 rendes és 1 gránátos százada, 1660 fő. A 11 ezredben összesen volt 154 rendes és 11 gránátos század, 21.120 főnyi állománnyal.

b) Lovasság:

a Hannover-, Hohenzollern-, Uhlefeld-, La Tour- és Steinville-vértesek, továbbá a Savoyai-, Bayreuth-, Breuner-, Vehlen- és Althann-dragonyosok 6–6 százada, ezredenként 1000 lovassal és 1000 lóval, a Wolfskehl- és Schönborn-dragonyosok 5–5 százada, ezredenként 800 lovassal és ugyanannyi lóval; a Lubomirszki-lovasok, 5 század, 800 lovassal és 800 lóval; a Nádasdy- és Eszterházy-huszárok 5–5 százada, ezredenként 1000 lovassal és ugyanannyi lóval; s végül Jeney és Secula rác huszárjai, együttvéve 800 lovas és ugyanannyi ló. Ez kitesz összesen 85 lovas századot 15.200 lovassal és ugyanannyi lóval.

A magyarországi hadiszíntéren a gyalogság és lovasság összege 36.320 ember és 15.200 ló. Ehhez járultak még egyes szabadszázadok, újabb Lubomirski-féle segédcsapatok és határőrszázadok.

Erdélyben: a Pálffy-, Virmond- és Neipperg-gyalogezredek, egyenként 16 rendes és 1 gránátos századdal és 2180 főnyi állománnyal, továbbá a Gronsfeld-, Darmstadt-, Cusani- és Montecuccoli-vértesek, valamint a Rabutin-dragonyosok, ezredenként 12 századdal és 1000 lovassal s végül 6 század huszár, 600 lovassal, vagyis összesen 66 század 5600 lovassal s ugyanannyi lóval.

Az erdélyi gyalogság és lovasság összege 12.140 ember és 5600 ló.

A két hadiszíntéren együttvéve 48. 460 ember és 20.800 ló.

A tűzérség létszámáról hiányoznak az adatok.

A kuruc haderőkről maga Rákóczi állított össze december havában sajátkezűleg egy táblázatos kimutatást, amelyet itt teljtartalmúlag közlünk.[2]

St. Péteryvel.

Ennyi volt tehát az 1710-iki téli hadjáratkor táborba vihető kuruc lovasság létszáma, a gróf Eszterházy Antallal december havában a Dunán átkelt és január elején Gödöllő és Vác körül táborozó s a romhányi csatát megelőzően Érsekújvárba bevonult 3000 huszáron, valamint a fejedelem oldala mellett levő Zay lovas-gránátos ezredeken kívül. E szerint a lovasság létszáma 20.550 főre rúgott.

Az erdélyi határokra vigyázó és Nagyváradot körülzárva tartó katonaság Károlyi némely ezredeiből és itt felsorolt ezredeinek hátrahagyott részeiből telt ki.

Ezután jön a gyalogság jegyzéke. Rákóczi kimutatásában ekképpen:

      Etc. etc. etc.

Rákóczi lovas és gyalog hadainak létszáma 1710 telén eszerint a Nagyvárad körül volt csapatokat nem számítva, mintegy 24.000 főre rúgott. Ehhez járult még a hozzávetőleg szintén 3000 főt kitevő lengyel-svéd had s így végösszegben 27.000 embert kapunk, ami az akkori viszonyokhoz képest még mindig elég tekintélyes létszámnak felel meg. Ez a sereg persze nem volt se egyöntetűen kiképezve, felfegyverezve és felszerelve s azonkívül hadműveleti és harcászati alkalmazhatóság tekintetében elég messze mögötte maradt a császári csapatoknak, amelyeket ugyan, mint már gyakrabban hangsúlyoztuk, a portyázó hadviseléssel kapcsolatos kisháborúban messze fölülmúlt, de rendszeres csaták vívására amannál jóval kevésbbé volt alkalmas.

Terve és szándéka Rákóczinak az volt, hogy a rendelkezésre álló erők java részével a császáriak őrvonalát Vadkert–Érsekújvár irányában áttöri, s hogy ennek sikeres megtörténte után a császáriak által megszállt Szécsény és Rozsnyó ellen fordult, nyilván azok megvétele céljából.[3] Ehhez képest elhatározta, hogy seregének zömét és az Abauj megye határára beérkezett lengyel-svéd csapatokat Eger tájékán összpontosítja, ott a vezetést személyesen átveszi s aztán s vállalatban szintén részt veendő Károlyival megindul Vadkert felé, míg Bercsényit a Felvidéken visszamaradt csapatoknál hagyta.

[1] Feldzüge… XII, 74.

[2] Thaly Kálmán, Tényleges létszámok és hadifölszerelés Rákóczi hadseregének ezredeiben. Hadtörténelmi Közlemények, 1891. évf., 172.

[3] Rákóczi emlékiratai, 265: „Szándékom volt az ellenség vadkerti positióját megtámadni, ahol Sickingen tábornok vezénylett, s szerencsés siker esetében onnan Szécsény és Rozsnyó ellen fordulni.”