XVIII/8. számú melléklet.

Miután az 1708. év végén Károlyi Sándor csapatjai elhagytak Erdélyt,[1] ennek területén már csak elszórtan maradtak egyes kisebb kuruc csoportok[2] s így tulajdonképpen Kriechbaum altábornagy most már jogosan tekinthette magát Erdély urának.

Károlyi serege java részével a Tiszához vonult, egy erősebb csoport pedig Belényes tájékán helyezkedett el a tél tartalmára. Ily körülmények között Kriechbaumnak magában a tartományban egyelőre inkább szervezési és közigazgatási, mint hadműveleti dolgai akadtak.[3] Amikor pedig Rákóczi 1709. január 17-iki parancsával Károlyit 5–6000 emberrel a Tisza mellékéről Érsekújvár tájékára rendelte,[4] hamarjában az erdélyi császári fővezérnek külső ellenségtől sem kellett tartania. De hogy még nagyobb biztonságban ringathassa magát, február közepe táján a Kolozsvártt parancsnokló Montecuccoli tábornokot megfelelő erejű német és rác hadakkal a belényesi kuruc csoport megtámadására és elűzésére rendelte ki. Ebből kifolyólag az említett helyen február 19.-én összeütközésre került a dolog, mely tényleg a kurucok vereségével és szétszóródásával végződött.

Április végén Kriechbaum táborszernagy azt a parancsot kapta Bécsből, hogy a Fehér-Kőrös völgyének elzárása céljából Belényest megerődítse s másrészt a Nagyváraddal való közlekedés biztosítása végett az Élesdtől északra fekvő Sólyomkő várát hatalmába kerítse; utóbb említett feladat végrehajtása azonban nem sikerült.

Nagyvárad sorsa egyébként nagy gondot okozott Kriechbaum táborszernagynak, miután a vár parancsnoka, gróf Löwenburg altábornagy, ismételten jelentette, hogy élelmiszerei fogytán vannak. Ezért a táborszernagy március elején újból parancsot küldött Montecuccoli tábornoknak, intézzen előretörést Nagyvárad környékére és lássa el bőségesen a várat a szükségletekkel, de a tábornok mindkét ízben azt felelte, hogy ezt a vállalatot nem hajthatja végre, miután Szilágy-Somlyó tájékán igen erős ellenséges csoport áll.[5]

Ugyancsak élelmiszerek szerzése céljából kapott Beszterce parancsnoka, Wobeser ezredes is parancsot Kriechbaum táborszernagytól, aki ennek folytán március 1.-én fölkerekedvén, másnap Naszód tájékán a Nagy-Szamos völgyébe ért, ahol egy 400–500 főnyi kuruc csoportra bukkant, amelyet visszaszorított ugyan s aztán hozzálátott élelmiszerek rekvirálásához. Azonban március 4.-én déltájban, ép amikor Wobeser visszafelé indulni akart, egy az előzőnél még nagyobb kuruc csoport által támadtatott meg, miből harmadfélórányi küzdelem keletkezett, mely ugyan a kurucok visszaverésével végződött, de Wobeser sem tudta élelemmel megrakott szekereit biztonságba hozni s így eredmény nélkül tért vissza Besztercére.[6]

Bár ezek szerint ez évben Erdélyben nagyobbszabású hadműveletekre nem igen volt kilátás, Kriechbaum táborszernagy mégis ellene szegült ama bécsi rendelkezésnek, hogy két lovas ezredét Heister erősbítésére a magyarországi hadiszíntérre küldje.

Ezek után Erdélyben és annak nyugati határai mentén a nyár derekáig nagyban véve nyugalom uralkodott. Károlyi május első napjaiban visszavonult ugyan az erdélyi határ felé[7] és csapatjait Margitánál vonta össze, de komolyabb hadműveletekhez nem fogott hozzá, csupán Nagyvárad szorosabb körülzárása iránt intézkedett. Ez fokozatosan még válságosabbá tette a nagyváradi helyőrség helyzetét és gróf Löwenburg altábornagy ebből kifolyólag még türelmetlenebbül kért segítséget Erdély főparancsnokától s július elején kereken kijelentette, hogy főleg élelemhiány miatt legfeljebb augusztus közepéig tarthatja a várat.

Kriechbaum táborszernagy arra a hírre, hogy Károlyi ismét Erdély határára érkezett, július elején összes erejét Segesvár és Marosvásárhely között összpontosította, ahonnan azokat azután az egerbegyi táborba vezette előre. Innen a csapatok nagyobb részét a nyugati határmenti őrállomások megerősítésére küldte, míg az egerbegyi táborban csak 1800 német lovas, 800 gyalogos és néhány száz rác maradt vissza.[8]

Löwenburg sürgető kérése folytán a táborszernagy Egerbegynél levő csapatjaival és 130, liszttel megrakott kincstári szekérrel meg kezdte előnyomulását Szászfenesen, Bánffy-Hunyadon és a Királyhágón át Nagyvárad felé és augusztus 1.-én Beznye községet érte el. Másnap, amikor a menet folytatásánál a császáriak az Élesd közelében fekvő Pesthez közeledtek, ott erősebb ellenséges osztagokra bukkantak, mely alkalommal Kriechbaum foglyok bemondása alapján megtudta, hogy Bagosy László kuruc vezér 500 gyalogossal és ugyanannyi lovassal egy közeli erdőben lesben áll és hogy Károlyi Sándor 4–5000 embert Szilágy-Somlyónál összpontosított. Ennek ellenére a táborszernagy a menet folytatását határozta el, szándékában lévén, hogy az élelmiszert mindenáron beviszi Nagyváradba. Azonban alig hogy a menetoszlop kissé előbbre jutott, Bagosyék rejtekhelyeikről előretörve, rávetették magukat a császáriakra. Ámde Kriechbaum gyorsan harchoz fejlődtette csapatjait és a szenvedett veszteségek után itélve, nem nagy erőfeszítés árán, csakhamar sikerült is neki Bagosyt visszavetnie és üldözés által végkép visszavonulásra bírni. Az ellenség veszteségeit rendszerint nagyító osztrák forrás szerint a kurucok ugyanis ez alkalommal 20 halottat, a császáriak pedig mindössze néhány sebesültet vesztettek.[9] Augusztus 3.-án Kriechbaum erőltetett menettel Vásárhelyig folytatta menetét, honnan a magával hozott élelmi készleteket megfelelő fedezet alatt bevitette a várba. Másnap a táborszernagy, bár hírt kapott, hogy Margita felől ellenséges lovasság közeledik, fáradt csapatjainak pihenőt engedett és csak 5.-én vonult a vár mellett közel elhaladva, Püspökiig előre. Augusztus 6.-án a császári had eléje ment az előnyomulásban jelentett ellenséges lovasságnak s miután Szalárdnál a Berettyón átkelt, össze is ütközött az ellenséges lovas dandárral és azt vissza is vetette. Ezek után Kriechbaum Diószegnél ütötte fel táborát és még további élelmiszerkészletek beszerzéséről gondoskodott, melyeket nyomban szintén beküldött a várba. Augusztus 8.-án a táborszernagy visszatért csapatjaival Püspökibe, honnan e napon és 9.-én még további készleteket sikerült a váradi várba beszállítani, úgy, hogy az most már majd egy teljes évig el volt látva élelemmel.[10]

Kriechbaum augusztus 10.-én kezdte meg visszavonulását csoportjaival s másnap Pestesig ért, ahol tudomására jutott, hogy úgy előtte, mint háta mögött erős ellenséges csoportok vannak feléje előnyomulóban. Ezért Sólyomkő szándékolt megtámadásával elhagyva, augusztus 12.-én hajnalhasadtakor továbbindulva, nem Beznyén át, hanem a legrövidebb irányban igyekezett a Királyhágót elérni, hogy e hegyszoroson lehetőleg még ellenséges behatás nélkül átkelhessen. Ámde a hágóhoz közelérve, a menetoszlopot váratlan támadás érte. Károlyi ugyanis a császáriak hosszadalmas időzését Nagyvárad körül felhasználva, 4–5000 főnyi hadával a Királyhágó megszállására indult és így Kriechbaum hátába került. A kurucok egyrésze természetesen lesállást foglalt el, melyből váratlanul rácsaphatott az ellenségre, a másik rész nyomban az állás futólagos, de amellett igen ügyes megerődítéséhez fogott, egy jókora lovas csoport pedig az ellenség hátába igyekezett jutni.[11]

Kriechbaum nyomban harchoz fejlődtette csapatjait. A Wellenstein tábornok vezette gyalogság a jobb-, Graeven tábornok pedig a lovassággal a balszárnyon állott fel. Most aztán Kriechbaum gyalogsága élére állva, támadásra indult, míg a lovasságot tartalékviszonyban hagyta vissza. A kuruc gyalogság élénk puskatűzzel fogadta a támadókat, de a negyedik sortűz leadása után elhagyta állását, mely eszerint hamarosan a császáriak kezébe került. Csak jóval ezután, meglehetősen elkésve, csapott rá a megkerülő kuruc lovas csoport a császáriak utóvédére, amelyet a menetoszlop végezredére vetett vissza. Ekkor Acton ezredes saját elhatározásából megfordította ezrede néhány századát, a dragonyosok egy részét pedig lóról leszállítva, azt gyalog-tűzharc vivására utasította, ami a kuruc lovasság támadását megállította. Most aztán Graeven tábornok, lovasságának többi részét is támadásra előrevezetve, az ellenséget este fél 9 óra tájban végleg visszaverte.[12] Az esthomály beállta folytán a visszavonuló ellenség üldözése lehetetlenné vált.[13]

A teljes négy óra hosszat tartott harc ellenére a császáriak állítólag mindössze 5 halottat és 21 sebesültet vesztettek. A kurucok veszteségét Kriechbaum nem említi, ellenben azt állítja, hogy ellene Károlyi 6 gyalog és 11 lovas ezreddel harcolt, mely csapatoknak létszáma foglyok bemondása szerint legalább 8000 embert tett volna ki,[14] de ez persze szándékos nagyítás színében tűnik fel.

A harc elnémulása után a császáriak nyomban továbbindultak és augusztus 13.-án hajnalhasadtakor már az egész oszlop túl volt a hágón s 6 órai pihenés után továbbmenetelt s aztán az ellenség által többé nem háborgatva, 15.-én Gyalut érte el. Itt Kriechbaum beszüntette hátrálását, sőt Montecuccoli altábornagyot 1000 lovassal és egy csoport labanccal Szamosújvár–Désen át Kővár felé rendelte előre, minden tudomására jutott, hogy Bagosy egy 700 főnyi kuruc csoporttal arra felé van előnyomulóban. Ebből kifolyólag augusztus utolsó napjain Nagy-Somkútnál heves összeütközésre került a dolog, mely ismét Bagosy vereségével végződött. Montecuccoli mindenesetre erősen túlzott adatai szerint a kurucok ez alkalommal több mint 700 halottat és 35 foglyot vesztettek.[15] A császári tábornok szeptember 1.-én Nagy-Somkútról megkezdte visszavonulását.

Szeptember közepe táján Kriechbaum táborszernagy Tige tábornokot 700 német lovassal és néhány száz labanc huszárral Zilah felé rendelte előre, ahol csak jelentéktelen csetepatéra került a dolog.

Arra a hírre, hogy Károlyi szatmári nagy táborából Szentiványi dandárnokot egy erős csoporttal Nagy-Halmágyra rendelte ki, hogy onnan Erdélybe betörjön, a táborszernagy szeptember 23.-án báró Wellenstein tábornokot rendelte ki az ellenség e szándékának meghiúsítására. Azonban a beállott rossz időjárás folytán Wellenstein csakhamar minden eredmény nélkül tért vissza.[16]

Nemsokára ezután, október elején a táborszernagy kijelentette, hogy csapatjai további hadműveletekre nem képesek.[17]

Végre december elején Kriechbaum táborszernagy majdnem 10.000 főt számláló csapatjait téli szállásokba helyezte el.[18]

[1] Lásd az 557. oldalon.

[2] Feldzüge… XI, 246.: „Die Trupps der Conföderirten, „welche sich in Wäldern und unzugänglichen Gebirgen” aufhielten, kennzeichnet FZM (időközben t. i. táborszernaggyá nevezték ki) Kriechbaum, dass sie „mehr Räubern, als einem andern regelrechten Feind zu vergleichen seinen.” (Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. VII. 14.).

[3] Feldzüge… XI, 245.: „In Siebenbürgen stand im Jahre 1709 Raum mehr eine nennenswerthe Bewegung zu gewärtigen.”

[4] Lásd az 577. oldalon.

[5] Regist. des RKM. Jänner 1709, Nr. 353. és März 1709, Nr. 178.

[6] Feldzüge… XI, 247: „In der Nacht zum 3. März rückte der Obrist in das Dorf Zagra, wo er bis Mittag den 4. blieb, um die zu Tode ermüdeten Keiter ausruhen zu lassen. Eben sollte sich das Detachement wieder in Marsch setzen, als „7 Fahnen zu Pferd nebst etwa 100 Tolpatschen” (talpas, hajdú) anrückten und schon „bei der ersten Ankunft gleich mit grosser Furie” die Kaiserlichen attaquirten. Sie wurden durch das Feuer aus dem Dorfe abgewehrt und „mit Verlust repussiert.” Aber kurze Zeit danach erneuerte der Gegner seinen Angriff, „welches Chargiren dritthalb Stunden in Allem gewähret”, wonach der Gegner „mit Hinterlassung von 20 Todten” sich zurückzog. Die Kaiserlichen habben 1 Toden, tödtlich Blessirte, darunter Hauptmann Merlenburg und 1 Cornet, und 10 Leichtverwundete; ein Reiter wurde durch eigene Schuld von den Kuruczen gefangen.” (Regist. des RKM., Ápril 1709, Nr. 342.).

[7] Lásd az 588. oldalon.

[8] Bécsi Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. VIII, 3.

[9] Feldzüge… XI, 277: „Der Feldzeugmeister liess die Colonne sogleich zum Kampfe formiren und mit seinem rechten Flügel die Conföderirten angrefien. Schon nach dem ersten Anprale wendete sich Bagosy zur Flucht und wurde durch die Infanterie unter GWM. Baron Wellenstein über den nächsten Berg und auch im Thale noch verfolgt. Der Feind büsste bei dieser Gelegenheit 20 Todte ein, während die Kaiserlichen nur einige Verwundete zählten.”

[10] Archiv von Hermannstadt und der sächsischen Nation, 1709. Nr. 37.

[11] Feldzüge… XI, 279: „Unvermuthet traf die Colonne bald auf die Conföderirten. Dieselben hatten sich in dem Defilé hinter bereits begonnenen Verhauten und Brustwehren „in so guter Positur, als man immer von einem Feindehatte sehen können” aufgestellt. Unvermeidlich wurde nun der Kampf, denn es „war keine Möglichkeit, ehe” der Feind „aus seinen von Natur begünstigen Vortheil getrieben, weder vor noch hinter sich zu kommen”, denn die Reiterei der Cönfoderirten hatte eine Umgehung der Kaiserlichen im Rücken mit Erfolg unternommen.” (Hermannstädter Archiv. 1709, Nr. 37.).

[12] Feldzüge… XI, 279: „Dieses rechtzeitige Eingreifen Acton's ermöglichte es dem Feldzeugmeister, „vermittelst eines mit dem linken Flügel der Cavallerie von der Tieffen hinauf gemachten Contramarsch der feindlichen Furie rechtschaften begegenen zu können.” Unter Commando des GWM. Graeven wurden die Conföderirten gegen 1/2 9 Uhr Abends „in offene Fluchts poussirt.”

[13] Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. VIII, 9.

[14] Kriegs-Arch., Ungarn, 1709; Fasc. VIII, 9.

[15] Feldzüge… XI, 282., a Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. IX., 2. nyomán: „In dem zweistündigen heissen Kamf verloren die Hayducken über 300 Todte, die Uebrigen naben sich allenthalben in's Gebirg retirirt und zerstreut, die dabei gewesenen Grenadiers, welche sich brav gewehrt, seind meistentheils geblieben.”

[16] Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. IX, 10.

[17] Feldzüge… XI, 283: „Schon im October hatte FZM. Kriechbaum erklärt, dass er „ohne totalen Ruin der Truppen keine weiteren Operationes mehr vornehmen” könne. (Registr. des RKM., October 1709., Nr. 169.).

[18] Feldzüge… XI, 283: „Mit Schluss des Jahres waren die kaiserlichen Truppen in Siebenbürgen „frisch und gesund; die Infanterie 5056, die Reiterei 4618 Mann sammt 3807 Pferden stark.” (Registr. des RKM., Dec. 1709, Nr. 270.).