| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Amikor a császáriak az 1709. év elején a Felvidéken offenzívájukat megkezdték, Rákóczi meghagyta a Dunántúlon parancsnokló Eszterházy Antalnak, hogy Ausztriába betörve, nyargaltassa fel Bécs táját, remélve, hogy ezáltal a Felvidéken operáló császáriakat visszavonulásra bírja. Ennek folytán Eszterházy „mindjárt az új esztendő beálltával összevoná hadait, s míg maga a Fertő melletti Nyulason a németek ballai sánczát ostromolta meg és vette be a gyalogsággal, Béri Balogh Ádámot január 3.-án 3000 lovassal Ausztriába küldé. E vitéz dandárnok egész Bécsig felhatola, még pedig oly hirtelen, hogy a császár testőrségének is (Hatschierer-Garde) egy részét, künn szorítván, szerencsésen elfogta. Egyéb foglyokat is ejte, s azon egész környék népe roppant zavarban, nagy futamodásnak erede előtte. Igen szép nyereséggel tére vissza. Eszterházy pedig a ballai sáncz bevétele alkalmával többet 100 német gyalognál levágatott, a többi éj idején a belső sánczot üresen hagyta s elszökék. De a szintén menekülni akaró 80 Savoyai Eugen herceg ezredbéli dragonyost észrevevék a kuruczok, utánok eredének, 18-at elfogtak, s a többit úgy levagdosták, hogy 10–12-nél több el nem szaladhata.[1]
Ezek után június végéig változó szerencsével tovább folyt a küzdelem anélkül, hogy az erők elégtelensége miatt nagyobb összeütközésekre került volna a dolog. Május 27.-én Rákóczi Sárospatakon Bercsényi és Károlyi részvételével haditanácsot tartott, amelyen továbbra is várakozó magatartást határoztak el, mivel a császáriak, akik Árva várának április 10.-én történt elfoglalásán kívül újabb sikerre alig hivatkozhattak s egyébként maguk is tartózkodtak minden támadástól.[2] Igaz ugyan, hogy Eszterházynak a Borbély Gáspár és Ghylányi Gergely lovas, és a Gál Márton, Kerekes és mások által vezetett gyalog szabad-csapatokon kívül 9 lovas és 4 gyalog, azonban elég gyenge létszámú ezrede volt, az azonkivül rendelkezésre álló fölkelt nemességet és népet pedig Benkő Ferenc, László, Luka Denedek, Bakacs Lukács ezredesek, Bessenyey zalai alispán és többen mások vezényelték. A várak közül csak Simontornyában, Veszprém és Sümegben volt őrség; Simontornyán Hellepronth (Hildebrand), Veszprémben Eckstein, Sümegben pedig Greiner volt a parancsnok. Pápa, Kőszeg, Szombathely, Kapuvár, Körmend, Csobánc és Csesznek várát részben még Bottyán, részben Eszterházy Antal leromboltatta.
Június elején Béri Balogh Ádám 2000-ed magával Wimpassingnál ismét beütött Ausztriába s a határ mentén őrt álló császáriakat visszavervén, nagy zsákmánnyal és sok marhával érkezett vissza Magyarországba.[3]
A császáriak részén a Dunántúlon szintén kevés csapat állott, még pedig gróf Nádasdy Ferenc altábornagy és gróf Croix József tábornok parancsnoksága alatt Sopron körül az alsó-ausztriai határok védelmére; s stájer határt Breuner tábornok védte, míg lent a Dráva mentén Nehem táborszernagy parancsnokolt. A dunamenti és dunántúli várak megfelelő őrséggel voltak ellátva. Budán báró Pfeffershofen János Ferdinánd táborszernagy, Pesten gróf Lavernay István alezredes, Esztergomban Kuckländer Ferenc Ferdinánd tábornok, Komáromban Leithmann Mátyás ezredes, Pozsonyban Güllich alezredes, Székesfehérvárott Gückhl György ezredes volt a parancsnok.
A Heister által tervezett és a bécsi haditanács által jóváhagyott dunántúli hadműveletek,[4] főleg Heister huzavonája miatt csak igen lassan indultak meg.[5] A több oldalról vett ama hír ugyanis, hogy Eszterházy Antal nagyobbmennyiségű csapatok összevonásán fáradozik, hogy azokkal Alsó-Ausztriába és Stájerországba becsapjon, óvatosságra intették a tábornagyot, miért is meghagyta Nehem táborszernagynak, hogy hadával a Breuner tábornokéval egyesülendő, mielőbb a körmendi táborba vonuljon.[6]
Június 16.-án Veterani tábornok is megjelent a Lubomirszky herceg által kiállított lengyel hadakkal a Győrtől nem messze fekvő táborban s így Heister most már június 18.-án megkezdte előnyomulását az egyesült sereggel Árpás felé, honnan a következő napon könnyűszerrel visszanyomta Eszterházy előcsapatait az ottani hídtól.[7] Egyidejűleg Somogyi Ádámnak a Tóközben, vagyis a Rába, Rábca és a mosoni Dunaág összefolyása közt elterülő mocsaras területen levő csoportja is, mely egyúttal Győr körülzárásával is meg volt bízva, visszahúzódott, a Rába jobbpartjára. Eszterházy június 24.-én a Csákány melletti Rába-Doroszlóról erélyes parancsot küldött Somogyinak, hogy minden áron menjen vissza a Tóközbe és a Heister által ott visszahagyott és magát elsáncolt németet onnan vágja ki.[8] Maga Eszterházy, aki eredetileg Szent-Gotthárd tájékán akart Nehem táborszernaggyal megütközni, nehogy Heister előnyomulására való tekintettel két tűz közé kerüljön, megváltoztatta előbbeni tervét s a Rábán átkelve, 4 lovas- és 1 gyalogezreddel Horvátországba készült benyomulni, hogy ezáltal Nehem táborszernagyot a hazájába való visszatérésre bírva, legalább ettől az ellenségtől megszabaduljon. Egyidejűleg meghagyta Balogh Ádámnak, hogy a nála maradt 3 könnyű lovas ezreddel magát Nehem és Breuner közé ékelve, ezek egyesülését meghiúsítsa.
Közben Heister június 20.-án Beledig, 23.-án pedig Sárvárig nyomult előre, ahova aznap a Sopronból 500 szekérnyi eleséget hozó Croix tábornok is beérkezett hadával.[9]
Még Belenden megtudta Heister, hogy Eszterházy Antal egész erejével a Rába balpartján van,[10] a menetnek Körmend felé való folytatása alkalmával ellenben elfogott kurucoktól teljesen megbízható képet nyert Eszterházy újabb elhatározásáról és rendelkezéseiről.[11] Ennek folytán Heister egy 300 főnyi lovas csapatot nyomban előreküldött Szent-Gotthárdra az ott lévő Breuner tábornok erősbítésére, Croix tábornokot pedig 1000 lovassal a Balogh-csoport fölkeresésére Német-Újvárra rendelte előre. Ebből kifolyólag június 26.-án Mindszentnél heves összeütközésre került a dolog, melynek lefolyásáról egymástól elég eltérő tudósításaink vannak, amint az a lábjegyzetben közölt eredeti jelentésekből, illetve az osztrák hivatalos forrás előadásából kitűnik.[12]
A mindszenti ütközet befejezése után Heister minden nehézség nélkül egyesülhetett Nehem táborszernagy 5000 rácával, úgy, hogy most serege több mint 10.000 embert számlált. Továbbindulása előtt a tábornagy hátának fedezése céljából szükségesnek látta a Rába-vonalnak rendszeres őrállás-vonal által való elzárását, micélból még a Csallóközben álló Nádasdynak is parancsot küldött, hogy hadaival az őrállásvonal feállításával megbízott Nehem táborszernagyhoz csatlakozzék.[13]
Heister a fentemlített őrállás által hátát biztosítottnak látta, hogy pedig további előnyomulása és hadműveletei közben baloldalában se érje meglepetés és veszély, meghagyta Pálffynak, hogy Garam-menti állásait okvetlenül tartsa, Érsekújvárt pedig erősen zárja körül.[14]
Körmendről Heister pátenseket bocsátott ki, amelyekkel a lakosságot behódolásra szóllította fel[15] s azután elvonult seregével Sárvárra.
Eszterházy Antal hadának zömével ezalatt Sümegnél tartózkodott és Heisternek a Nehem-csoporttal történt egyesülése után sem mondott le egyelőre a Horvátországba való betörés tervéről, vagyis jobban mondva, újból előszedte azt, mire nézve július 1.-én azt írja Bercsényinek, hogy ő maga 4 könnyű lovas és 1 gyalog ezreddel indul oda, a többi hadat pedig itt hagyja, hogy az ellenségre vigyázzon. Horvátország szélén – úgymond – „a gyalogságot a passusokra rendelvén, a lovassággal excursiót tétetek; szintén most jó módon esik az irruptióra: mivel Generál Nehem is Regedénél lévén az hadakkal, conjugálta magát Heisterrel Sárvárnál, az horvátság is fölötte disgustatus, mivel mintegy erővel adigáltatott a fölkelésre, s úgy mondják, algyúkot is reájok forgatta Generál Nehem, nem akarván parancsolatinak engedelmeskedni.” Mindazáltal Eszterházy talán még aznap mást gondolt és csapatjait Heister elé a Kis-Cell mellett fekvő Nemes-Dömölkhoz vezette és sűrűnbocsátá a Rábán által portyázó különítményeit, Balogh Ádámot pedig „éppen néhány ezreddel küldé újra által, és e vakmerő ember az ellenség hadvonalain keresztül Sopronyig s meg vissza nyargalódzék.[16] Egyúttal nemes-dömölki táborából Heister pátensének ellensúlyozására és a nép bátorítására nyilt levelet bocsátott Vas- és Sopronvármegyék lakosságához, azt biztató szép szóval, de fenyegetéssel is, további kitartásra buzdítván.[17]
A Rába mentén lefolyt, fentebb említett események után Heister egyelőre az említett folyó mentén megállapodott, s július közepén a haditanács által megkérdeztetvén, hogy miért marad oly soká egy helyben és hogy mi a további szándéka, azt felelte a tábornagy, hogy Nehem biztosítása és a szükségletek beszerzése céljából kellett mindezideig a Rába mentén maradnia, de most nemsokára megindul, még pedig egy oszloppal Pápa, némi lovassággal pedig Sümeg és Zala-Egerszeg felé.[18] Ehhez képest az erők nagyobb részét Croix tábornok parancsnoksága alatt Pápára, ő maga pedig a lovasság egy részével július 18.-án Vasvár felé indult el s egyben intézkedett, hogy Győrből megfelelő tűzérség és élelmiszer szintén Pápára irányíttassék, ahol az egyesülés július 26.-án az ottani csapatokkal tényleg megtörtént. Már a következő napon Croix tábornok parancsot kapott Heistertől, hogy 800 nehéz, ugyanannyi könnyü lovassal, továbbá Petrasch alezredes 500 hajdújával Sümeg alá vonuljon és azt az ő nevében felkérje.
Eszterházy Antal a császáriak készülődéseiről hírt véve, kitért előlük és július 12.-én Sümegre, 17.-én pedig Pölöskére érve, sürgősen segélyhadak küldését kérte Bercsényitől, „különben ő Isten és ember előtt menti magát, hogy nem áll jól a bekövetkezhetőkről.”[19] Bercsényi válaszában azzal mentegetődzött, hogy már előbb nem küldött erősbítést, mivel június végén és július folyamán Kecskeméten, Nagykőrösön és környékén oly nagy mértékben pusztított a pestis, hogy a Tisza–Duna közét teljesen el kellett zárni. Eszterházynak kérelme annyiban indokolt volt, mivel neki a várőrségeken kívül július közepén alig volt több 7-8000 nem valami nagyon megbízható emberénél, míg Heister seregének reguláris része a 10.000 főt is meghaladta.[20]
Azonban nemcsak Bercsényitől, hanem magától Rákóczitól is kérve-kért segítséget Eszterházy Antal még június hava folyamán, még pedig lehetőleg Eszterházy Dánielt, vagy Babócsayt 6 ezreddel. De Rákóczi tudván azt, hogy a dunántúli nép mennyire ragaszkodik Bottyánhoz, a Dunántúlon már annyi vitézi hőstett véghezvivőjéhez, elhatározta, hogy ez utóbbit küldi át a Dunán.[21] De a készülődések meglehetősen sokáig tartottak, úgyhogy Bottyán csak augusztus elején indulhatott el a saját, Deák Ferenc, Sőtér Tamás, Cseplész János és Kókay jász lovas ezredével és 2 tarackkal, mely csapatok létszáma mintegy 5000 emberre rúgott és azokkal augusztus 10.-ike körül Duna-Vecséhez érkezett.
Ezzel kapcsolatban július végén Bercsényi is közelebb vonult Ungvárról a front mögé, hogy személyesen átvegye Szepesben, Liptóban, Gömörben a fővezényletet. Alatta Lőcsén Andrássy István, Liptóban Csáky Mihály, Barsban, Hontban, Nógrádban és Zólyomban a béna Eszterházy Dániel parancsnokolt, aki az elvonuló Bottyántól vette át a parancsnokságot. Miután Rákóczi július végén a maga mellett maradt utolsó csapatát, a 100–120 főből álló „testőrző nemes compániát” is hadakozni Bercsényi táborába küldé, maga a fejedelem szűkebb környezetével Munkács várába vonult.[22]
Miután Eszterházy Antal egyelőre hiába várta a kért segítséget, „folyton ellenkezve hátrála Heister elől a Balaton felé. Heister a balatonmenti Győrökig hatolt s onnét július 20-ikáról újra fenyegető nyilt-leveleket bocsáta szét; a merre jára: Zalát széltében égeti vala. Győröktől gyorsan visszafordula még aznap, Eszterházy Antal is utána.[23] Heister Sümeg tájékán Rendeknél ütötte fel táborát, Eszterházy pedig a magáét Nyirád mellett s július 26-ikára Szent-Grótra rendelte összes hadait.
A kicsiny, de jól megerősített sümegi várat Greiner Antal védte 300 hajdúval és 9 ágyúval, aki a megadás iránti első felszólítást visszautasította. „A vár megvívása – írja Thaly id. m. 438. oldalán – a hegy meredekségénél fogva sok vérbe került volna: azért Heister régi mesterségéhez folyamodék, titokban megvesztegette Grajnert[24] , aki aztán néhány napi bombáztatás után, július 30-ikán feladá a várat, szerződésre. Ő maga labancczá lőn, hajdúit is jobbára labanczságra kényszeríté, a többiek szabad elvonulást nyertek. A városban levő 800 ló – társzekér- és málhavontatók – Heister zsákmányává leve.[25]
Sümeg bevételével a tábornagy egész Zala megye urává lőn s aztán Veszprémet is felkérette, de itt szintén tagadó választ kapott.
Eszterházy Antal a császáriak elől továbbvonult a Balaton felé, de Balogh Ádám által egyidejűleg beütést tétetett a Rábaközbe. Ez mindenekelőtt a szombathelyi császári őrségre csapott rá s az a felgyujtott városból a várba szorította vissza s aztán a Kőszeget kezdte szorongatni.[26]
Egy másik csapat Rácz Miksa hadnagy vezetése alatt a császáriak őrvonalán keresztülvergődvén, a Lajta melléki falukon bosszulta meg Heister zalamegyei égetéseit.[27]
Ismét más kuruc csapat Nehem hadát ütötte meg s társzekereinek és élelmiszerszállítmányainak egy részét kézrekeríti, de másrészt a Győrből kitörő császáriak a közelben levő Szekeres századait rohanják meg s azok közül sokat levágnak.[28]
Talán a kurucok eme újabb vakmerő mozgolódásának volt tulajdonítható, hogy Heister Sümeg megvétele után hadaival Pápára tért vissza, ahol csapatjait kenyérrel is szándékozott bőven ellátni. Pápáról Heister, hogy a gyors előnyomulásban ne akadályoztassék, még mintegy 1000 főt számláló gyalogságát a tűzérséggel és az egész vonattal Győrbe küldte vissza, s aztán megmaradt hadát két részre osztotta. Veterani tábornokot 400 nehéz német és 700 könnyű lovassal, továbbá 200 német vezényelttel és a határőrökkel Szent-Gróton át azzal a paranccsal indította útnak, hogy az ottani kurucokat dél felé hajszolva, a Balatontól délre Fonyódig űzze őket, míg ő maga 1200 német lovassal, 400 huszárral és ugyanannyi hajdúval Veszprémen át a Balatont észak-kelet felől megkerülve, Siófokra szándékozott előnyomulni, hogy aztán újból egyesüljön a Veterani-haddal. Ezeket a mozdulatokat a két csoport augusztus 6.-án kezdte meg s mintegy 10 napra terjedő eme tervét a tábornagy Savoyai Jenő hercegnek s egyúttal a császáriaknak is bejelentette.[29]
Augusztus 9.-én Heister Veszprém alá érve, újból felkérte a várat. „A hív Eckstein, – írja Thaly, Bottyán János című műve 439. oldalán – aki saját hajdú ezredével, s összesen vagy másfélezer főnyi haddal vala benne: golyókkal felelt. Heister – kivel nagyobb ágyúk nem valának – ostromot tétete, de ismételve visszaveretett. Már írt Győrré nagyobb ágyúkért: midőn több oldalról értesüle, hogy Bottyán a Duna mellé érkezett s készül Eszterházy megsegítésére. Azért Veszprém körül két napi hasztalan vívás után ostromzárlatot hagyva, rögtön siete a Dunához, hogy Bottyán átkelését megakadályozza, mivel méltán tarthat vala attól, hogyha a népnek eme rendkívül szeretett embere, az igen híres és vitéz tábornok átjő: vége az eddig kivívott sikernek. – Eszterházy Palotánál eleibe álla Heisternek: de szerencsétlenül; serege nagyobb részben szétszóratott, több zászlaját, rézdobjait, néhány száz előfogatos paraszt-szekerét – melyek tábora élelmét szállíták – elvesztette.[30] E vereség Dunántúl nagy bódulást okozott. A Somogyságba menekülő Eszterházy, Balogh Ádámot személye szerént átküldé a Dunán, beszéljen mihamarább Bottyánnal, adjon tudtára mindeneket, s térjen vissza a válasszal gyorsan… Bottyán, mint mondók, augusztus 10-ike táján érkezék Duna-Vecséhez,[31] s ezen hely és Solt között veretett tábort, Földvárral szemben. A várat – melyet Eszterházy Antal úgy látszik régebb idő óta pusztán hagyott, kevés fontosságot tulajdonítván neki, holott mint a következmény szomorúan megmutatta, a közlekedés biztosítása tekintetéből megtartása igenis fontos lett volna – Pfeffershofen budai parancsnok Bottyán közeledésének hírére jókor ellátta őrséggel, ágyúkkal.[32] Ugyancsak Pfeffershofen, Bottyán átköltözhetésének lehetetlenítésére a Dunán minden található hajót előre lefoglaltatott, részint elégettetett, továbbá alá küldé Budáról hajóhadát: az aldunai ráczokat, kik taraczkos, fölszerelt sajkáikon szüntelenül Bottyán előtt forogtak a Dunán. Utóbbinak az átkelésre nem vala több két kis hajójánál, melyeket magával hoza; ezeken különben is csak apránként, sőt most, az ellenséges hajóhad miatt sehogysem lehetett volna átszállítani a hadat: azért a tábornok a vecsei prófontháznál hirtelenében egy nagyobb seregszállító kompon kezdett dolgoztatni. Jövetelét már jóval elébb tudtul adá a túl a dunaiaknak, hogy addig is bátorságot, kitartást öntsön beléjek; most pedig, mihelyt megérkezett, augusztus 13.-án titkon valami megbízott emberét expediálta talán Simontornyára, fegyverre szólító, s biztató nyilt-levelekkel a dunántúliakhoz, hogy imé segélyökre jöve hadaival, azért mihely átkelhet: a szétszórt seregek és minden fegyverfoghatók gyüljenek melléje, hogy az ellenséget közös erővel kiverhessék, s a régi, szép szabadságot helyreállíthassák… Eszterházy, mint említők, Palotánál azért állott Heister elébe, hogy ez Bottyán átköltözését meg ne akadályozhassa, de tudjuk, hogy a harcz szerencsétlenül végződék, s (Eszterházy) Antal úr Somogyba czafolt. Heister augusztus 13-ikára Mező-Komáromig hatola, s ott maga egy rész hadakkal tábort vervén, Schilling tábornokot a Baruth-féle gyalog ezreddel (2400 fő), válogatott könnyű lovassággal, s Monticelli ezredest 800 vasassal, összesen 4–5000-nyi haddal rögtön Földvárhoz küldé előre, hogy Bottyán jövetelét meggátolja, addig is, míg ő maga a többi fegyveres eleibe szállhat. – A szegény Fodor László – aki ezredével Palotától rendes sortüzelés közt vonulván vissza, szintén Simontornyába zárkózott – elszáná magát Schillingék feltartóztatására; azért a várból hajdúságra néhány századával s némi fölkelt nemességgel kirohant, s csatarendben, tűzzel fogadá őket. Azonban a császáriak, különösen Monticelli vasasai zavarba hozák a nemességet, aztán megdönték a hajdúk sorait is, akik vissza kezdének vonulni a vár ágyúi alá. Maga a vitéz brigadéros, ki övéitől elvágatott, a legvégsőkig védé magát, mígnem fején két vágás esvén, eszméletét vesztve bukott alá. Több nemessel együtt elfogatott, s Heister táborába hurczoltaték. A harcz egyébként nem került nagy áldozatva, mivel a visszavonulók oltalmára a vár ágyúi közel valának: a császáriak kútforrásai szerént vagy 100 kurucz esett el.[33] Saját veszteségökről szokás szerént hallgatnak. De e 100 harczos elesténél sokkal nagyobb csapás volt a bátor és tevékeny Fodor rabságba esése, és azon körülmény, hogy most már Schilling és Monticelli háborítlanul Földvár alá, Simontornya és Bottyán tábora közé szállhatának. – Másnap, augusztus 14.-én, Eszterházytól a Somogyságból lovas hadak jöttek Földvárhoz. Bottyánnal egyesülendők: de már akkor elfoglalta volt a Duna jobb partját Schilling népe; s az érkezett kurucz lovassággal összeütközvén, elpuskázták őket, meggátolák az egyesülést. Tábornokunk helyzete a dolgok oly állásában elképzelhető; átellenben a kiontott vértől gőzölgő, romoktól füstölgő, megrémült országrész: melyet megsegíteni vágyna, mert nélküle menthetetlenül oda vész; vele azonban csekély sereg, csak 5000 ember, s csak 2 tábori taraczk, és közben a Duna, melyen ellenséges ágyúsnaszádok czirkálnak; a tulsó parton majdnem akkora, s tán már holnap két akkora német tábor, mint a övé; ezenkívül jóravaló hajója sincs, melyen átkelhetne, s hogyha volna is: a földvári erőd, Schilling, s a hajóhad ágyúi ellen csupán 2 taraczkjával védhetné gyarló kompjait. Ha átkelhet is: hadát csak apránként költöztetheti, s így az egyes szállítmányokat – ha ugyan szerencséből még a Dunán össze nem lövik, el nem merítik hajóit – míg a többi utána érkezhetnék, Schilling túlnyomó erővel könnyen egybevágathatja. S így nemcsakhogy a túlvalókon nem segít, hanem csekély hadát is hiába elveszti. Cselről, avvagy másutt átkelésről továbbá, szó sem lehetett, mert a rácz naszádok föl és alá szorgalmasan őrködtek, czirkáltak, és Schilling is követheté őt a túlparton seregével akárhová, s mindenütt csak úgy eleibe szállhat vala…”
E gondterhes helyzetben Bottyán augusztus 15.-én Rákóczinak a következő levelet írta: „Felséges Vezérlő-Fejedelmem! Érdemem felett nagy Kegyelmes Uram! Jóllehet sok ízben tettem repraesentátiót mind az Dunántúlvalókrúl, mind mellettem lévő kevés-számú hadakrúl Felségednek, és hogy nékem semmi általköltözéshez való eszközöm, több két hajóknál nincsen; most csináltatok valamelly kompot öszveszedett diribdarab deszkákbúl; de Felséges Uram, hacsak több hadak éjjel-nappal nem jőnek: azon Dunán-túlsó földet elvesztjük. Már is Földvárhoz szállott egy része előmben az ellenségnek, s hozzám jőni akaró némely lovas hadakat is praecludálta, tegnap derekassan puskázott is vélek. – Azt csak elhitetheti Felséged magával: Dunántúl sohol zászlós kurucz nincsen. Hollétérül az ellenségnek, úgy az mieink constitutiójárúl kivántam ezen órában érkezett simontornyai inspector Palkovics Ferenc uram levelét transmittálnom. Eszterházy Antal uram felől semmitsem hallani, hogy bujdosik? – Eléggé biztatom szegényeket bányavárosok körül való operátióink szerencsés menetivel, – de hacsak notabilis erővel nem segítjük: most csakhamar végek lészen. Szintén bár ezen kevés haddal általköltözködöm is, tartok attúl, hogy mind ott vesztem; másik az: mind által sem vihetném őket. – Ezen levelem-vivő kurírom szóval is tudhatja alázatossan informálni Felségedet. – Az Isten vére hullásáért alázatossan kérem Felségedet magam is: úgy siessen szegényeket Felséged segíteni, hogy desperátióban esvén, mind labanczczá ne légyenek! Hallom, hogy Balogh Ádám is általjött oda alább a Dunán; még eddig hozzám nem érkezett; hol késik? nem tudom. – Ezzel midőn hovahamarébb kivánva várok jót, maradok Duna-Vecsénél lévő táborban, 15. Aug. 1709. Felségednek alázatos igaz híve s méltatlan szolgája Bottyán János.” „P. S. Nem lévén több két taraczknál velem, feles sajkások szüntelenül itt előttem forognak a Dunán; szintén ha valamellyeket általszállítok is, ha költözködéshez fogok: mind hajót elnyeretem, s mind a népet levágatom; másik az: az Sárréten is mindgyárt praecludálja az passust (az ellenség). – Méltóságos Fő-Generális úrnak (Bercsényi) is teljes repraesentátióval megírtam a dolgokat, de ő Excellentiáját messze hallom lenni, – Isten tudja meddig sem jő válaszom.”
Balogh Ádám még ugyanaznap, augusztus 15.-én érkezett Bottyán táborába s ott mindent megjelentvén, tovább utazott Rákóczihoz, hogy nála személyesen is szorgalmazzon újabb segítséget a dunántúliak részére. Közben Heister Simontornya alá szállott, de ez is csak hosszab ellenállás után adta meg magát.[34]
Ezalatt Veterani Szent-Grótról délfelé előnyomulva, augusztus 15-ike körül Kis-Komáromnál a palotai vereség után oda felé hátrált Eszterházy Antalra bukkant, akit nyomban megtámadott és Eszterházy dragonyosai közül vagy 300-at levágott, s azonkívül 2 rézdobját, 3 zászlaját és tábori málhájának egy részét is elnyerte.[35] Ezután Veterani végignyargala Somogy vármegye északi részén, s aztán Simontornyán Heisterhez csatlakozott.
Most aztán a tábornagy újból Veszprém alá szállott és szeptember 4.-én ismét hozzáfogott annak komoly ostromához, amely eredménnyel is járt, mert már 6.-án a vár őrsége kegyelemre megadta magát.[36]
Veszprém elfoglalásával Heister nemcsak a dunántúli, hanem az egész hadjáratot befejezettnek jelentette ki s ehhez képest lovassága egy részével Győrbe visszatérve, onnan kimerítő irásbeli és szóbeli jelentést küldött a császárnak, amelyben elhatározását és az ez évben elért csekély eredményt főleg azzal indokolta, hogy Pálffy és Löffelholtz tábornokok nem tettek eleget az ő utasításainak, miért is Pálffy ellen az udvari haditanácsnál feljelentést is tett.[37] Persze valami komolyabb következménye sem Heister vádaskodásának, sem Pálffy feljelentésének ezúttal sem lett.
Mialatt Eszterházy Antalt a Dunántúl déli felében kudarc után kudarc érte, a Rába és Lajta mentén hébe-hóba még felcsillámlott a kurucok hadiszerencséje. Sopront a körülötte táborozó Borbély Gáspár csapata, mely innen néha Ausztriába is becsapdozott, állandóan szorosan körülzárva tartotta. Majd „augusztus 5.-én a falak alá rontván, egyik gulyákokat s azonkívül több mint 70 darab jármas-ökrüket elnyeré a városbeli németeknek. Több előkelő polgárt is elfogának, akik aztán nagy sarczon válták ki magokat. A császári lovasság kimene ugyan a kuruczok után, de vagy nem merte megtámadni őket, vagy nem birta utolérni gyors paripáikat. Bátran elvonulának a szép zsákmánnyal. Augusztus közepén pedig 2000 kurucz csapott át a Rábán, s a Soprony alatti erdőkben lest vete, miután a városban lakó nagyszámú. titokban kurucz érzelmű párthívek által mindenekről jó eleve értesíttetett. 18.-án reggel lesből egy kisebb kurucz csapat vála ki, s egyszerre a város alá nyargalván, elkapá az egyik gulyát, kifogdosá a járomból a szántó emberek tulkait és sebesen kezdé tova hajtani. A városban a gyalogságon, fegyveres polgárságon s az ezek által állított szabad lovasokon kívűl 400 labancz huszár, s nehány század Hannover-ezredbeli vasas-német volt őrségül.[38] E huszárokból egy csapat, a vasasokból 40, továbbá egy csoport városi fegyveres német-gyalog azonnal utána sietett a kisszámú kurucz portának, hogy a zsákmányt visszavegye. A kuruczok Kopházáig engedék magokat űzetni – míg üldözőiket a lesre nem vivék. Ekkor amazok előrohanván, úgy összevágták őket, hogy a huszárokból és vasasnémetekből a sopronyi német krónika szerént, alig menekülhetett meg nehány, a gyalogokból pedig éppen csak kettő. A többi mind leöletett vagy elfogatott… A sopronyi krónika az elesett fegyveres polgárok számát – neveiket is közli – 18-ra teszi, azonban közülök csak 11-et lehetett megismerni, a többi oly igen össze volt vágva. A pozsonyi Labancz Napló szintén 18, Kolinovics 19 polgárt említ. A sopronyi krónika az elveszett katonák számáról hallgat, a pozsonyi Napló augusztus 21-ikéről kelt jegyzetében 72-nek mondja, Kolinovics 40-nek: Nádasdy huszáraiból 20, a Hannoverekből ugyanennyi… Elesett tehát összesen körülbelül 100 német, a többi elfogatott, 2–300 paripával együtt. – A sopronyiak e véres kudarcz után többe egész szeptember végéig senkit ki nem bocsátának zárt kapuikon. Borbély Gáspár népe mind octóber utoljáig rettegteté e várost. Az említett 2000 kurucz pedig Soprony alól a sikerült harcz után azonnal tovább szágulda előre, s átkelvén a Lajtán, beütött Ausztriába, s Ebenfurth és Pottendorf vidékén boszulá meg Heister dúlásait. Rabot is sokat hozott el onnant.[39] E győzelmes kurucz had úgy látszik Török István és Kiss Gergely ezeréből álla. – Ugyan ez idő tájt szép győzelmet arattak Győr alatt Szekeres hadai. Ezek is körülbelül szintén a föntebbi módon lesre vivének 200 németet, Pannonhalma alá kicsalván; ott aztán úgy levágták s elfogdosták, hogy a 300-ból 7 vagy 8 vakaródhatott vissza, hírmondónak.”[40]
Heisternek Győr alá történt visszavonulásával a dunántúli hadműveletek véget értek. Eszterházy Antal hadai most már annyira széjjelszóródtak, hogy ő komolyabb hadműveletre többé nem igen gondolhatott, Bottyán pedig a fentebb vázolt nehézségek folytán már nemsokára, augusztus közepe után végkép felhagyott a Dunántúlra való átkelés tervével s ehelyett seregcsoportjával a bányavárosok felé való elvonulást határozta el,[41] amit Bercsényinek bejelentvé, ez annál szívesebben járult hozzá Bottyán előterjesztéséhez, mivel az őt e tájon helyettesítő Eszterházy Dániel sehogy se tudta kiválóan tevékeny és fáradhatlan elődjének helyét betölteni. Ebből kifolyólag Bottyán augusztus 19.-én vagy 20.-án Duna-Vecse mellől indulva, 21.-én már Üllőn,[42] 22.-én pedig a Váctól északkeletre fekvő Kosdnál ütött tábort s még további két nap mulva már Selmecen csatázik az annak védelmére mindenünnen odasereglő császári csapatokkal.
[1] Eszterházy levele Bercsényihez, előbbi Tábori Könyve nyomán: Thaly, Bottyán János, 323.
[2] Dr. Márki Sándor, II. Rákóczi Ferencz, III, 29.
[3] Eszterházy Antal tábori könyve.
[4] Lásd az 587. oldalon.
[5] Erre nézve Savoyai Jenő herceg 1709 június 10.-én Brüsselből a bécsi haditanács alelnökének a következőket írja: "Was ich allzeit besorget, das ersche aus des Herrn Hofkriegsrathes vom 22. passato, da nämlich der Herr Feldmarschall Graf von Heister seine Dispositiones solchergestalten veranstaltet, dass man dato nicht weiss, wann und wie derselbe die Operationes anzugehen gedenkt. Aus diese Ursach nun wiederhole ich abermalen, denselben präcise dahin anzuhalten, dass er die Operationen nach der in meiner Anwesenheit genommenen Resolution und auf keine andere Weise angehen solle, worauf dann auch, wie ich zwar ohnedem nicht zweifle, das löbl. Mittel absolute zu halten haben wird. – Wegen der Dänen ist gar gut, dass man mit ihrer Abrechnung und Abzug beschäftigt sei, noch besser und lieber wäre mir zu vernehmen, wann ein und anderes schon beschehen und man dieser Leute sich einsmal losgemacht hätte. – So ist auch gar gut, dass die kaiserliche Resolution auf die Landtags-Gravamina in Hungarn herausgegeben werde.” (Kriegs-Archiv, Ungarn 1709; Fasc. VI. 5.)
Amikor végre a herceg Heisternek június 7.-én a magyarországi hadiszíntérre történt elutazásáról értesült, Tiellnek bizakodólag a következőket írta: „… ich hoffe, wenn man den Krieg in Ungarn nach Kriegsmanier führen und nicht mit Herumlaufen die Regimenter ruiniren werde, dass das rebellische Unwesen in gegenwärtigem Feldzüge endlich ein Ende nehmen werde.” (Kr. A., Ungarn 1709; Fasc. VI, 12.). Csakhogy Heister a hadiszíntérre való érkezése után nyomban azt jelentette a bécsi haditanácsnak, hogy ő: „wegen noch so wenig beisammen seiender Cavallerie dato seine Operationes nicht antretten könne, um so weniger, als auch die gesammten Regimenter und Truppen sich wegen Geldmangel beklagen thäten.” (Registr. des R K M., Juni 1709, 186. szám).[6] Bécsi Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. VI, 7.
[7] Feldzüge… XI, 250: „Einige Kanonenschüsse reichten hin, den Gegner aus seiner Position zu vertreiben. Die Conföderirten hatten nämlich jenseits des Flusses auf einer Anhöbe Verschanzungen aufgeworfen, von denen aus sie mit Kleingewehrfeuer das Uferterrain beherrschten.”
[8] Eszterházy Antal tábori könyve.
[9] Bécsi Kriegs-Arch. Ungarn 1709; Fasc. VII, 1.
[10] Feldzüge… XI, 250: „… dass sich Anton Eszterházy mit seiner völligen Macht diesseits der Raab Befinde.”
[11] Feldzüge… XI, 250: „Während dieser Bewegung gegen Körmend waren am 25-ten den Kaiserlichen 9 Malcontenten in die Hände gefallen, welche aussagten, „dass Anton Eszterházy auf die erhaltene Nachricht” von dem einrücken Heisters „mit 3 Regimentern und einiger Artillerie in grösster Praecipitanz sich über die Raab gezogen” und zur Beunruhigung der Kaiserlichen „den Balogh Adam mit seinem, dann dem Kis Gergely- und dem Wohlfartischen Regiment zurrückgelassen habe.”
[12] Feldzüge… XI, 251, folytatólag: „Um in Folge dessen jedem Unfalle vorzubeugen, wurden vom Lager aus 300 Pferde unter Obristlieutenant Trento Raab-aufwärts nach St. Gotthard zur Verstärkung des General Breuner beodert, Bei der Unsicherheit des Weges musste G. W. M. Croix mit 1000 Pferden gegen Güssing (Német-Újvár) rücken, mit dem Befehle, der in Folge des Regenwetters unzweifelhaft zu findenden Spur der drei feindlichen Regimenter zu folgen, dieselben anzugreifen, und nebstbei aus Güssing einige Comitats-Officiere „abholen zu lassen.” Thatsächlich traf Croix am 26. bei dem Dorfe Mindszent auf die Conföderirten, deren Stärke die Richtigkeit der Nachrichten erwies. Die sofort eingeleitete Attaque war von bestem Erfolge gekrönt, denn der Gegner wurde „in die Flucht und auseinandergesprengt, 200 Todte, 6 Fahnen und einige Gefangene” zurücklassend. – Da der Kampf nur eine Stunde entfernt vom Lager des Gros stattfand, war dort das Feuer Hörbar; Heister liess schleunig durch Parteien von je 100 Pferden die verschiedenen Raabübergänge besetzen und blieb „mit 150 Volontärs” zurück. (Kriegs-Arch. Ungarn 1709; Fasc. VII, 17.). „Die Jagd begann von Neuem”, bis endlich nach grossem Verbauch von Kräften die Sicherheit verbürgt war.”
A magyar források s azok nyomán Thaly tévesen azt írják, hogy Balogh Körmenden Praynerrel (Breuner), majd az annak segítségére jövő Heisterrel és Nádasdyval, aki azonban ekkor, mint alább látjuk majd, a Csallóközben volt, ütközött össze, Thaly, Bottyán János című műve 429. oldalán ezeket írja: „(Az Eszterházytól vett parancs folytán) meg is indula e bátor brigadéros (Balogh), és Praynerrel Körmenden, hogy összeakada: derék harczczal úgy megnyomá, hogy sokakat lecsapdosván, megszorítván, Prayner (tévesen Croix helyett) dolga már igen végén járta. Azonban a fegyverropogás hallatára Sárvárról (azaz hogy Körmendről) Heister egész táborával odaérkezék Prayner segítségére, s váratlanul megcsapá Baloghot. Balogh még Heisterrel is sokáig harczola, de végre nem állhatott ellent a túlnyomó erőnek, a három könnyü-lovas ezred., s futásnak vevé a dolgot. A harczon elesettekben, sebesekben nem vesztett többet 100, legfölebb 200-nál (Eszterházy tábori könyve szerint Eszterházy főhadsegédje, Thorma István is megsebesült): de sokkal nagyobb volt azon baj, hogy Kiss Gergely ezrede vasmegyei – nagyrészben Rábán túli lévén – hazájába oszlott, a többi pedig átmene a Rábán, s kevés híjján szintén elszéledve, mint a kurucz seregek a vesztett csaták után legtöbbnyire szoktak.” – Eszterházy Antal ez eseményről július 1-éről Sümegről így ír: „A Rábán túl csoportozván öszve az német ereje az elmúlt napokban, kinek excursiójátúl féltvén az helységek lakosait: ordereztem melléje brigadéros Balogh Ádám uramot három regementtel; észre vévén ott létit ő kegyelmének az ellenség: véletlen néki csapott, és sok puskázások után, több segítsége érkezvén az ellenségnek, dissipáltatott megírt Balogh Ádám úr corpussa; feles (sok) katonái is ő kegyelmének: circiter hetvenig vagy százig, való ki ott veszett, s ki sebben esett: de az ellenségnek ő kegyelme sem maradott adóssa. Egyébben sem vallott ő kegyelme nagyobb kárt, hanem abban, hogy szokás szerént eloszlának katonái, kik újonnan óránként kezdenek gyülekezni.” (Eszterházy Antal tábori könyve).A pozsonyi Labancz Napló június 30-ikáról ezt írja e harcról: „Ma ollyan hír gyütt, hogy az Dunántúl azokat az kuruczokat verte föl Heister, az kik az ráczokra leselkedtek volna. – Hogy az kuruczok elszaladtak, az bizonyos: de azt mondják, hogy Győrré több sebes németet vittek háromszáznál. Ők Körmendnél verekedtek meg Praynerrel azonban Heister és Nádasdi (?) uram másfelől kerültek rajtok, s úgy szalasztották meg a kuruczokat; Borbély Gáspár kurucz tisztet is elfogták (ez nem volt igaz), valami zászlót is nyertek tőlök; az zászlókat Sopronyban mondják hogy vitték, de hogy rabokat vittek volna: annak nincs híre. Mondják, hogy az míg Heister és Nádasdi uram oda nem érkeztek: Prayner igen szorossan volt, csak alig menekedett meg, hogy magát is el nem csípték.” – Július 4-iki bejegyzés: „Balogh írja, hogy az minapi actiója alkalmatosságával Heisternek 200 kuruczot öltek meg, 80 rabot fogtak, egynihányot az víznek ugrattak az kik belé is holtak; az rabok között 2 hadnagyot, s 2 zászlótartót fogtak; az többi elszéledett.”
[13] Feldzüge… XI, 251. old., az előző lábjegyzetben közölt idézet folytatásaként: „Nun sollte nach Ankunft des F. Z. M. Nehem eine Postierung entland des linken Ufers der Raab eingeleitet werden… F. Z. M. Nehem erhielt Befehl, mit 6 Compagnien Hannover und Abtheilungen von Breuner, Nádasdy und Lubomirski die erwähnte Postierung zu Beziehen. (Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. VII, 9.) „…Zur Vervollständigung der Postierung war Nádasdy aus den Verschanzungen auf der Schütt-Insel gegen Güns (Kőszeg) beordert worden. Derselbe marschierte nach Körmend und liess dieses durch Gräben und Palissaden befestigen und von einem Hauptmanne mit 120 Infanteristen, 100 deutschen Reitern und 100 Huszaren besetzen. Den Rest der Truppen führte Nádasdy nach Steinamanger und Güns, wo die erforderlichen Posten aufgestellt wurden.”
[14] Bécsi Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. VII, 15.
[15] Thaly, Bottyán János, 431: „Heister mindjárt Körmendről rettenetesen fenhéjázó és tűzzel, vassal, kardrahányatással fenyegető pátenseket bocsáta ki a lakosokra, hogy hódoljanak be, máskülönben életök elvesz, vagyonuk prédára kél.” - Eszterházy Antal tábori könyve; továbbá Labancz Napló, Kolinovics. - Az 1709 júnus 26.-án Körmenden kelt pátensnek egy eredeti példánya Szopori Nagy Imre gyüjteményében.
A Feldzüge… XI, 251. erről persze csak ennyit ír: „Bis zur Effectuirung der Postirung befasste sich der Feldmarschall mit der Ordnung und Festigung der politischen Zustände auf dem von seinen Truppen beherrschten Gebiete. Aus demselben wurden Comitats-Officiere zusammenberufen, welche vom 29. Juni an in einer Congregation tagten, um im Einvernehmen mit den Militär-Behörden das Nöthige einzuleiten und zu vollziehen.”[16] Thaly, Bottyán János, 431., Eszterházy Antal tábori könyve nyomán.
[17] E nyilt levélben tudatja, hogy ő nem távozott el a Dunántúlról, miként azt Heister pátense mondja, sőt – úgymond – adhatom vigasztalásképpen kinek-kinek értésére, hogy olly corpussal, számossan és jó készülettel vagyok itt a Rába mellékin, hogy Isten velünk lévő kegyelmessége által az ellenség motussának nemcsak resistálhassak, hanem túl az Rábán is ellene hasznos operátiókat egész erővel folytathassák.” Parancsolja tehát a vármegyék mindenrendű lakosainak, hogy „eleitűl fogva tapasztalván keservessen a német nemzetnek ezen a Nemes Haza fiain elkövetett istentelen nyomorgatását, s akárminő grátiát igérő hivogatásában megbizonyított csalárd álnokságát: senki azon ellenség édesgetésére, sem rettenttésére a Nemes Ország Confoederatiójára letett hitét meg ne szegje, sem az ellenséghez ne hódoljon, annyival is inkább édes Hazánk mellett fegyverivel szolgáló hadi tisztek és közszemélyek otthonn-maradott feleségeit, gyermekeit háborgatni, jószágaikból kiűzni ne merészelje, külömben mint édes Hazájok, Nemzetek nyilvánságos ellenségei” (Eszterházy tábori könyve). Ezzel egyidejűleg egy másik nyilt levelet bocsátott ki, melyben főleg Balogh Ádám vereségét indokolja és kicsinyíti. (Lásd ennek kivonatát: Thaly, Bottyán János, 433. oldalán). Azonban mind a szép intések, biztatások, fenyegetések nem sokat használtak, mert a nép, sőt már a katonaság is rettenetesen el volt kedvetlenedve és elcsüggedve. „Boldogtalan csüggedés lepte meg a hadak nagy részét is, – írja Thaly u. o. folytatólag – úgy hogy nemcsakhogy a Rába-közben elszélesztett 3 ezred nem gyülé többé teljesen össze: de még a többiekből is egyre szökdösének, oszladozának. Aratás, takarodás ideje is vala: amikor a nemesség és népfölkelés természetesen huzamosabb ideig nem volt összatartható, sőt még a mezei hadak szokták pár hétre oszolni, később készséggel zászlaik alá térendők.”
[18] Feldzüge…XI, 253: „Auf eine Anfrage con Seite des Hofkriegsrathes, was nun weiter geschehen werde, hatte der Feldmarschall berichtet: „Um dem Barom Nehem Luft zu halten”, habe er „bishero an der Raab verbleiben müssen, in Hoffnung, dass er mittelst der formirten Defensionslinien an ersagter Raab die Erbländer in Sicherheit von da erhalten könne, mit dem Annexo”, dass darum Nehem „das Commando hierüber” aufgetragen worden sei. „Zur Aussäuberung aber des ganzen diesseitigen Bodens fehle Volk, Geld und Requisiten.” Der Feldmarschall werde „es jedoch an seinem Fleiss nicht erwinden lassen.” Aus Raab müsse er „erst neue Lebensmittel nebst der schweren Artillerie an sich ziehen” und „gedenke dann sein Corpetto unter Croix gerade gegen Pápa zu dirigiren”, seinerseits aber werde „er mit einiger Cavallerie gegen Salla (Zala) und Sümegh einen Ritt vornehmen.” (Registr. des R. K. M., Juli 1709, Nr. 247.).
[19] Eszterházy Antal tábori könyve.
[20] Lásd az 598. oldalon.
[21] Erről Károlyit Sáros-Patakról július 16.-án a következő levélben értesíti: „Noha Isten kegyelmébűl még az Dunán túl-valóknak dolgok jól foly – az mint az (Eszterházy) Antal úr 2. Julii írt levelébűl látom – mivel mindazonáltal az biztatásra szükségek vagyon: Bottyánt az jász-, Sőtér és Deák Ferenc ezerével s kompokkal az Duna-mellyékire rendeltem, és mivel ezen regimentekkel az Bercsényi úr corpussa deficiál: jobbnak gondoltam Babocsai mellette hagyását, és ahelyett az udvari lovas hadam Ordódival kegyelmed mellé való rendelését.” (Gróf Károlyi-levéltár).
[22] Beniczky Gábor naplója.
[23] Thaly, Bottyán János, 435.
[24] A pozsonyi „Labancz Napló” aug. 7.-ikéről.
[25] Kolinovics. – Ritter soproni krónikája. – Feldzüge… XI, 254: „Wider Vermuthen lautete die Antwort auf die Aufforderung ablehnend und der Feldmarschall sah sich genöthigt, am 29. vor Sümegh zu rücken, wo er gegen Abend eintraf. Erst jetzl besann sich der Befehlshaber der Conföderirten eines Besseren. In der Nacht um 11 Uhr liess er Chamade schlagen und bat um Waffenstillstand bis 9 Uhr des folgenden Tages, was auch gewährt wurde. Zur festgesetzten Zeit räumte der Gegner auf des Feldmarscgalls Drängen ein Thor ein und im Verlaufe des Nachmittags war der Platz vollständig in dem Handen der Kaiserlichen, woselbst sich 8 Stücke, Munition und Proviant für mehrere Monate fanden. Die aus 300 bann Mestehende Besatzung musste ohne Waffen abziehen.”
[26] A pozsonyi Labancz Napló feljegyzése: „Balogh Antal felessed magával ment Szombathelyre, és az várost az németekre gyujtotta, de az várban salválták magokot. Kőszegen az belső városbúl az külsőben sem mehetnek az kuruczok miatt.”
[27] A pozsonyi Labancz Napló feljegyzése: „Balogh Antal felessed magával ment Szombathelyre, és az várost az németekre gyujtotta, de az várban salválták magokot. Kőszegen az belső városbúl az külsőben sem mehetnek az kuruczok miatt.”
[28] Kolinovics.
[29] Bécsi Kriegs-Arch., Ungarn, 1709; Fasc. VIII, 1. és Registr. R. K. M., August 1709, Nr. 71. Utóbbiban a tábornagy a császárnak többek között a következőket jelenti: „…Uebrigens lasset sich von Zukünftigen, sonderlich Kriegs-Lachen hart etwas Gewisses, sagen, doch mache mir grosse Hoffnung, den Boder diesseits der Donau mit Gottes Hülf innerhalb drei Wochen, wo nicht ehender, zu Euer Kaiserl. Majestät Devotion zu bringen.
[30] A pozsonyi Labancz Napló.
[31] Lásd a 601. oldalon.
[32] Wagner, Historia Josephi I. Caesaris: „Ut ne Botthyanus inferiorem regionem pro more suo turbaret: Pfeffershovius, Budensis Gubernator, extructae ad Földvarini trajectum munitiunculae, centum et quinquaginta praesidiarios imposuit.”
[33] Kolinovics, Wagner id. m.
[34] Feldzüge… XI, 255: „Um den Ort Simontornya zu bezwingen, musste Heister 4 halbe Karthaunen dahin bringen lassen. Erst nach regelrechtem Angriffe entschloss sich der Commandant Hildebrand, gewesener Cameral- und Proviant. Officier von Baja, zur Capitulation. Die aus 1500 Mann bestehende Besatzung ergab sich auf Discretion als Kriegsgefangen. Ein Theil wurde nach Stuhlweissenburg gesendet, ein Theil in die kaiserlichen Regimenter eingetheilt.” (Kriegs-Arch. Ungarn 1709; Fasc. IX, 3. – Heister jelentése augusztus 29-ikéről.)
[35] A pozsonyi Labancz Napló augusztus 20-iki bejegyzése: „Veterani… persequálván Antal urat, Kis-Komáromnál érte el, az reguláris németjeiben (azaz Eszterházy dragonyos ezredében) ott is 300-at öltek meg, 2 rézdobját, 3 zászlóját és az bagázsiáját elnyerték, maga, jószágának az javával elébb-állott.”
[36] Feldzüge… XI, 255: „Die vom Feldmarschall getroffenen Verfügungen hatten die beste Wirkung, denn schon am 7. September musste die Besatzung von Veszprém sich „auf Gnad und Ungnad ergeben” und es wurde den „Rädelsführern der Prozess” gemacht, um ein Beispiel zu statuiren.” S ebből kifolyólag Eckstein János, a vár parancsnoka, Fekete István ennek helyettese és még 5 tiszt előbb kötél általi halálra, majd lefejezésre itéltetett, de ez csak Ecksteinon hajtatott végre, a többieket lemészárolták. „Eckstein wurde mit dem Schwerte hingerichtet, die übrigen sechs wurden durch die Miliz arquebusirt.” (Kriegsrechts-Urtheil dto 9. September 1709. Veszprim. Kriegs-Arch. Fasc. IX, ad 5. – Heister szept. 13-iki jelentése Győrből a császárhoz).
[37] Bécsben nem értettek egyet Heister felfogásával és előterjesztésével. Erre nézve a Feldzüge… XI, 256. oldalán a következőket olvassuk: „Nun musste aber ernstlich daran gedacht werden, links der Donau eine Operation vorzuehmen, „zumal der Feind sich am mehren Orten sehr verstärket und dasige Postirung un mehren Orten in grosse Gefahr gesetzt” hatte. (Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. IX., 6.), Das Verweilen Heister's is Raab rief beim Hofkriegsrathe um so grössere Besorgnisse hervor, als derselbe erklärt hatte, „e glaube, es könne der Feldzug mit dieser seiner Operation (am rechten Ufer der Donau) beschlossen und nur jenseits das occupirte Land wie verwichenen Winter behauptet werden: es seie selbirger Enden nichts mehr zu richten, achdem die Generale Pálffy und Löffelholtz seine (Heister's) wegen Einsperrung von Neuhäsel und Postirungslinea an der Gran gegebene Ordre nit befolgt und das Malum fast irremediabel gemacht hätten, so dass man ab ovo gleichsam wieder anfangen müsse… Noch im September führte Heister beim Hofkriegsrath Beschwerde „wider den Generalen Pálffy, dass er sich in dem Gebirg und Bergstädten mit in Schanzschlagung des Granstromes, Neuhäusel und der Waag, auch des zurückgelegten Landes aufhalte.” (Registr. des RKM., Sept. 1709; Nr. 289. – Kriegs-Arch., Niederlande 1709; Fasc. X. ad 61. c.). – „Die Bewegungen Pálffy's – fűzi hozzá a Feldzüge írója – den es vermuthlich zu einer That drängte, konnten in Rücksicht auf die Postion seiner Truppen und auf die Stärke des Gegners von keinem Erfolge sein.”
[38] Ritter krónikája: „Es kam ein unglücklicher Tag, denn wie nun die Kruzen alle Kundsachft von ins bekommen, Ursach dessen: weilen sie viel solche Freunde bey uns herinnen hatten, die ihnen geflehet sind, und sien hier aufhielten, daneben gleichwohl heimlich mit ihnen hielten, und ihnen alles was in der Stadt geschicht, heimlich zuschichkten: herinnen haben sie also dieses (t. i. unsern Wachdienst) auch erfahren, und gingen den 18, dito bis 2000 Mann plötzlich über die Rabau, und als man sich hier nichts bőses eingebildet oder besorget hat: überfielen die Kruzen diesen Tage früh gleich ensere Leute.”
[39] Kolinovics.
[40] Thaly, Bottyán János, 450–453. – A pozsonyi Labancz Napló aug. 27.-iki bejegyzése: „Ma ollyan hír volt, hogy a győrieket is rávették az kuruczok, és 300-búl csak alig szaladhatott vissza Győrré valami.” Aug. 28-iki bejegyzés: „Az győriek felől való hírt ma is condirmálják; az Commendans is csak harmadmagával szaladhatott el; azt mondják, hogy Szent-Mártonon túlmentek az kuruczok után, s föl is verték volt őköt, öltek, fogtak bennek, lovat is sokat nyertek: de usualiter más felekezetbéli kuruczokra akadtak Nyúl nevő faluban, azok megfordították az győrieket, és a nyereséget visszanyerték tőlök, s meg is verték őköt; az ráczokban, úgy mondják, hogy többet vágtak le száznál, azokon kívül másokban is felesset (sokat).”
[41] Bottyán terve, Thaly, Bottyán János című műve 456. old. szerint az volt: „hogy táborával egyszerre észak felé fordulván, magához vonja a körüllevő brigádákat, s teljes erővel veti magát a bányavárosok, névszerint Selymecz erődítéseire, míg Zólyomban, Liptóban Pálffyt, Viardot Bercsényi foglalatoskodtatja. Megjelenése ott mindenesetre váratlan lesz, s bár első támadása nem találna is sikerülni: legfőbb erejüket a bányák körül összepontosítván, ha ezeket ostromszerek hiányában nem foglalhatják el, mindazáltal annyira fenyegethetik s szorongathatják, hogy Pálffy kénytelen lesz Heistert nyakra-főre sürgetni az általjövetelre, – és így Túl a Duna az ellenség zömétől megszabadul.”
[42] Innen küldte el következő rendeletét: „Tekintetes Nemzetes Vitézlő Sőtér Tamás Lovas Fő-Colonellus Úrnak ő Kegyelmének. – Praesentibis intimáltatik Tekéntetes Nemzetes Vitézlő Sőtér Tamás Colonellus úrnak ő Kegyelmének. Hogy ezen alföld vigyázó nélkül ne légyen: maga mellé vevén itt lévő compániáit, ezen orderem vételével menjen alá, az hol legszükségesebbnek látja lenni az vigyázást, öszveszedvén mindenekelőtte az egész, regimentihez tartozó katonaságot, és minden kedvezés nélkül seregre compellálván, Bácskaságra, vagy Tisza–Duna mellékire, vagy az merre értendi az ellenségnek motusit, portáztasson, szokott hazafui dexteritása szerint. Engemet penig minden occurrentiákrúl és hírekrűl egymást érő leveleivel informáljon. Datum in Castris ad Üllő positis, die 21, Augusti, 1709. Tisza–Duna közt Commandérozó Generális Bottyán János.”
| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |