XVIII/19. számú melléklet.

Augusztus 2.-án a kuruc sereg élén gróf Pekry Lőrinc tábornagy parancsnoksága alatt a hiányosan felszerelt és nem eléggé fegyelmezett úgynevezett „mezei hadak” meneteltek s beérkezésük alkalmával ezek számára Rákóczi a Hamri és Szoblahó között fekvő nyilt, lankás területen jelölte ki a táborhelyet.[1] A gyalogságból, tűzérségből és a reguláris lovasság nagyobb részéből, valamint az udvari hadakból álló derékhad a Hamritól délre és attól két oldalt fekvő magaslatokon, a főerővel a barát-lehotai országút mentén, s végül a gyalogságból és lovasságból alakított utóvéd mint balszárnyhad a Turnától délre fekvő magaslatokon helyezkedett el. Utóbbiból Bercsényi néhány száz főnyi gyalogost Czelder Orbán szepesi gyalog-ezredes parancsnoksága alatt a vöröshegyi szoros megszállására hagyott hátra.[2]

A trencséni csatában részt vett kuruc hadak erejét és tagozását Markó A trencséni csata című műve 37–40. oldalán következőleg állította össze. „A fejedelemnek július végén e hadiszíntéren összesen 22.000 embere volt.[3] Ebből a brezovai lármás haditanács határozata szerint Bottyán parancsa alatt kb. 4000 ember maradt a Csallóközben, hogy Heisternek ott levő csapatait megfigyelje és azoknak észak felé való esetleges előnyomulását megakadályozza. Ocskay Lászlót 2 ezredével (Szalay és Blaskovits) meghagyta a Fehérhegyen túl, egyrészt azért, hogy Heister mozdulatait figyelemmel kísérje, másrészt pedig, hogy az összeköttetést Rákóczi serege és Bottyán hadteste között fenn tartsa.[4] Ez a különítmény kb. 1500 emberből állott. A Bán felé irányított seregvonat szintén erős fegyveres kisérettel (kb. 6–700 fővel)[5] indult útnak. Mindezek után, ha még a strazsnicai kudarcnak s Winkler ezredének vágújhelyi veszteségeit is leszámítjuk, helyes Thalynak, valamint a többi egykorú és későbbi kutatónak az a megállapítása, hogy a trencséni csatában 14–15.000 kuruc harcos vett részt. A gyalogság és lovasság számaránya kb. egyforma volt.[6] A csatában szerepelt 14 ágyú és 4 mozsár. Ezeket, – két mozsár kivételével, amelyek Érsekújvárból származtak – Kassán állította össze La Mothe a sziléziai betörés céljaira és ugyancsak ő küldte a fejedelem seregéhez még az év májusában,[7] Ifj. Tsétsi János szavahihető havi krónikája szerint Rákóczi hadereje július végén 27 kuruc ezredből állott…[8] Ezek voltak:

a) Udvari hadak: A Fejedelem palotás ezrede (Szentiványi János ezredes), amelybe besorolták az Esze Tamás 1708 pünkösd havában történt elhalálozása folytán gazdátlanul maradt ézredének részeit.[9] – Hans Jakab Dittrich ezredes német gyalog ezrede. – Rákóczi udvari lovas karabélyos ezrede (Ordódy György ezredes). – A fejedelem udvari gránátos ezrede (Zay András ezredes) s végül Bercsényi karabélyos dragonyos ezrede (Győri Nagy János ezredes).

A fejedelem udvari hadaihoz tartoztak még az ezredkötelékbe be nem osztott önálló századok, melyek Rákóczi legszűkebb környezetét, testőrségét képezték. Ezek voltak: a nemesi compánia, a zöld vadászok, az arnót (albán) testőrök, a daliások (kapcsosok) századai, végül az idegen lovasság (lengyelek és svédek) Carrières francia ezredes parancsnoksága alatt. Mindezek létszáma 60–200 ember között váltakozott.[10]

b) Gyalogság: Báró Perényi Miklós, Csajághy János, Czelder Orbán, báró Andrássy Pál és Nyáray László hajdú ezrede, továbbá Fierville d'Herissy és Bonnefous francia gránátos ezrede.

c) Lovasság: 1. Reguláris lovasok: Deák Ferenc, Gyürky Pál, Luzsénszky Sándor és Géczy Gábor karabélyos ezrede, továbbá Babócsay Ferenc ezrede (gróf Forgách Simon dragonyosai). 2. Mezei lovasság: Ebeczky István, Barkóczy Ferenc, Réthey György, gróf Csáky Mihály, Nikházy György, Orosz Pál, Réthey János, Szemere László, Gundelfingen János és Bessenyey Zsigmond huszárezrede.

d) A tűzérség abban a korban még nem volt külön fegyvernem, az ágyúkat a fővezér osztotta be a szükséghez képest az arcvonal egyes részein, az ezredek közé.

A császáriak részén a csatában csak lovasság vett részt.[11] Gyalogságát és tűzérségét Heister, mint tudjuk, augusztus 2.-án Vágújhelynél hagyta. Az e lovasság számerejéről szóló adatok eltérnek egymástól. Egykorú krónikások (Kolinovics, stb.) 8, sőt 9000 főről is beszélnek. Leghitelesebbnek vehetjük e tekintetben Heister és Pálffy feljegyzéseit.[12] A Wienerisches Diarium a császári lovasok számát 7000–7400 főben állapítja meg. Heister első jelentésében szintén 7400 lovasról beszél (6000 német lovasról, vagyis vértes és dragonyosról és 1400 könnyű lovasról tesz említést, ez összesen 5200 fő. A különbség onnan ered, hogy július 30.-án Viard egy különítménnyel – majdnem 3 ezreddel – kivált Heister hadrendjéből úgy, hogy utóbbi valóban csak 5200 lovassal indult el augusztus 1.-én Ungarisch-Brod felé.[13] A közvetlenül a csata után küldött első jelentésben erről megfeledkezhetett s csak a július 30-ika előtti teljes létszám volt az eszében.[14] Az 5200 létszám mellett szól Pálffy gróf jelentése is,[15] így hát ezt az adatot vehetjük hitelesnek…” Végül Markó arra az eredményre jut, hogy „a császári zászlók alatt a trencséni csatában 3 vértesezred, azaz a Hohenzollern, La Tour és Steinville ezredek, – 2 dragonyos ezred, azaz az Althann és a würtzburgi Wolfskehl ezred és 3 huszár ezred, azaz Eszterházy József huszár ezrede (labancok), Demetri ezredes rác huszárezrede és Secula horvát-szlavon huszár ezrede, vettek részt… Látjuk ebből, hogy a kuruc haderő majdnem háromszorosa volt a császáriaknak. S míg az utóbbi tisztán lovasságból állott, annak kellőszámú gyalogsága, sőt 14 ágyúja is volt.[16]

A csata lefolyását, nagyban véve ugyancsak Markó, A trencséni csata című műve nyomán, azonban a rendelkezésemre álló egyéb adatokkal kiegészítve és hellyel-közzel a magam megjegyzéseit hozzáfűzve, a következőkben foglalom össze: „Augusztus 3.-án – szombaton – a végzetes napon – írja Markó – Heister hajnalhasadtakor, tehát kb. 3 óra tájban elérte a vöröshegyi szorost.[17] Ott kissé pihent, etetett s azután megtámadta a Czelder Orbán hajdúiból álló őrséget. Azt szívós védekezése után a szorosból elűzte s a Vág mentén tovább menetelt Szedlicsna felé. A puskaropogást Rákóczi táborában is meghallották.” Csakhamar megérkezett Czelder jelentése is, hogy az ellenség egész erejével megtámadta s utasítást kér, mit tegyen, mire válaszul azt kapta, tartsa a szorost, amíg bírja, hogy a tábor időt nyerjen a sorakozásra, azután pedig húzódjék fönt a halmokon oldalvást Szedlicsna felé, hol a balszárny széléhez csatlakozhatik. Egyidejűleg a fejedelem a fennálló, 150 lovasból álló tábori őrcsapatot nyargalvást Rozvadz felé indította előre. „A vitéz Czelder, maroknyi hajdúságával folyvást tüzeltetve, 2–3 óra hosszat visszatartá gróf Heister seregét, míg végre tovább ellent nem állhatván, lassan visszahúzódott oldalt az ez alatt csatarendbe sorakozott magyar táborhoz.”[18]

A puskaropogás hallatára Rákóczi riadót veretett. „Határozott csataterve – írja Markó id. m. 36. old. – ebben a percben sem neki, sem Bercsényinek nem lehetett;[19] minden fáradozásuk abban merült ki, hogy a rendetlen és szétszórt helyzetben pihenő (jobban mondva nyugvó) tábort valamilyen csatarendbe állítsák. Rákóczi maga a Vághoz közelebb eső szakasz talpraállításával fáradozott, Bercsényi pedig a tábor jobb szárnyára küldte a lovas tábor felriasztására,[20] mely Szoblahó és Hamri között a gyalogság vonalán kivül[21] s attól távolabb feküdt. A csatarend felállítása mindkettőjük részéről tisztán védekezési szempontból történt. Számítottak azzal, hogy Heister megtámadja őket,[22] de a támadás iránya felől sejtelmük sem lehetett,[23] hiszen Heister hátulról közeledett feléjük. Úgy látszik, a fejedelem táborának balszárnyát, tehát éppen azt a pontot, ahonnan a császáriak közeledhettek, a terep által eléggé védettnek tekinthette, mert a kuruc csapatok túlnyomó része a nyugatról keletre vezető vonal mentén arccal északnak, Trencsén felé, helyezkedett el.[24] Lehetséges, hogy Rákóczi azzal is számolt, hogy Heister előnyomulásával egyidejűleg Viard Trencsénből kitör, mely esetben a küzdelem súlypontja ideterelődött volna. Érthetetlen azonban, hogy miért ragaszkodtak a kurucok ehhez az arcvonalhoz,[25] holott közvetlenül csupán arról kellett volna gondoskodniok, hogy a hátuk mögött előnyomuló Heistert feltartóztassák s megakadályozzák abban, hogy a Vág és a hegyek között fekvő szorosból kibontakozva a lovas harcra alkalmas trencséni lapályt elérje. Ezt pedig könnyen megtehették volna, ha a felriasztott gyalogtáborral Szedlicsna, Rozvadz községeket és a folyó és a hegység között fekvő keskeny terepszakaszt szállják meg arccal délnyugat, azaz dél felé. A kuruc lovasság ezalatt Turna község északi szegélye mögött elhelyezkedve, a harcba beavatkozhatott volna oldalról, abban az esetben, ha a császáriaknak mégis sikerül ezt az erős völgyzárat áttörni. E helyett az egyszerű eljárás helyett azonban sokkal bonyolódottabb harcrenddel bajlódtak, amelynek legfőbb hibája az volt, hogy voltaképpen senki sem ismerte annak sem harcászati, sem hadászati célját.”

Pálffy és Heister hada, Czelder Orbán csapatjait lassan visszanyomván, reggel 6 óra tájban szerencsésen kibontakozott a vöröshegyi szorosból s aztán a Pálffy vezette elővéd a kurucok üldözése közben Turnáig jutott előre, míg Heister Szedlicsnához érve, ott hadának, arccal kelet feé, harchoz való felvonulását rendelte el. Eközben úgy Pálffy, mint ő, nagy megdöbbenéssel látta a Turnától és Hamritól délre fekvő lejtőkön nyüzsgő és csatakészen álló kurucok nagy számát s csakhamar megállapították, hogy velük szemben, nem mint eddigi híreik nyomán gondolták, csupán Rákóczi lovassága, hanem annak egész serege csatakészen áll. Pálffy a meglepetés első pillanatában visszavonulásra gondolt,[26] ámde ezt Heister a háta mögött levő szoroson át veszélyesnek tartotta s így inkább a Trencsénbe való elvonulást határozta el.[27] Ezt a tábornagy a következőképpen hajtotta végre: Hogy a Trencsénbe vezető útat elérje, csatarendbe fejlődött seregét mindenekelőtt Turnáig vezette előre. Hogy ezt bántódás nélkül végrehajthassa, Sztankócon és Szedlicsnán át, alighanem egy-egy dragonyos csoporttal, színlelt támadást hajtatott végre, aminek annyiban tényleg megvolt a kellő eredménye, hogy Rákóczi ezt látván, három gyalog zászlóaljat indított el a Turnától délnyugatra fekvő magaslatra.[28] Mihelyt Heister észrevette, hogy az elrendelt színlelt támadás céját elérte, csatarendbe fejlődött seregét Turnáig vezette előre. Ez az előnyomulás az ellenség fegyvereinek lőtávolán kívül[29] hajtatván végre, ez a – mint Markó helyesen mondja – mindenesetre különös és szokatlan menetelés veszteség nélkül folyt le.” Turnához érve Heister „balra át”-ot, illetve részben balra kanyarodást elrendelvén, seregével Trencsén felé vett irányt. Azonban ez az arc- és irányváltoztatás nem ment egészen símán, mert a császár ezredek sorai részben felbomlottak.[30]

Közben, körülbelül reggel 7 óráig a kuruc sereg elfoglalta a fejedelem által kijelölt állását. „A kuruc csatarend balszárnyán – írja Markó id. m. 45. old. – volt a gyalogság egy kis része, nyugat felé lekanyarított szárnnyal. Ez a balszárny a Turnától délre fekvő lejtőn állott s nyugat felől mély árok védte. E szárny mögött egy kis réten, Rákóczi idegen lovasságát (Charrières[31] lovas csapatát) helyezte el.[32] Az állás közepén a Barát-Lehoráról Hamrin át Trencsén felé haladó országút haladt keresztül. Itt állott a gyalogság zöme, a reguláris lovas ezredek és La Mothe 14 ágyúja. A jobbszárnyat, Hamri és Szoblahó között, tehát jó részben már sík, a lovasság számára alkalmasabb terepen, a kuruc lovasság többi része képezte. Mivel az egész terep nagyon szakadozott volt Rákóczi udvari karabélyos ezredének 6 századát az állás közepe mögé mint tartalékot állította fel[33] azzal a rendeltetéssel, hogy onnan az arcvonal bármely részén bevethesse őket… Mindez ideig, azaz reggel 7 óráig, Rákóczi joggal hihette, hogy Heister fogja őt megtámadni. Seregének keleti irányba csatarendben való előnyomulásából ezt méltán következtethette. Meglepetésére vette most észre, hogy az egész császári lovasság most balra kanyarodik és Trencsén felé akar elvonulni. A császáriaknak ez a mozdulata váratlanul érte Rákóczit, aki eddig azzal számolt, hogy neki kell majd védekeznie Heister támadása ellen s most ezzel ellentétben azt látta, hogy a császáriak a harcmezőt kardcsapás nélkül el akarják hagyni, minekelőtte bár csatarendben, de harc nélkül végig sétáltak az egész kuruc arcvonal előtt. Első pillanatban a fejedelem nem tudta kellően megítélni a helyzetet s feleszmélni arra, hogy itt van az az alkalmas pillanat, amikor seregével védekezésből támadásba mehetne át, már csak azért is, mivel a császáriak sorai a contramarche végrehajtása közben, némileg összezavarodtak.[34] Pedig ha a fejedelmi vezér ekkor Heister jobbszárnyát, mely ebben az időben Turna és Hamri között, a kurucok első vonalától alig 1000 lépésnyire lehetett, e falvak irányából erősen megtámadja, feltétlenül sikert arat. A balra kanyarodás után ugyanis ez a szárny[35] háttal fordult a kurucok felé. Ha most a Turna és Hamriból előtörő reguláris kuruc lovasság a gyalogságtól követve itt közibük vág s ez alatt a kuruc balszárny a dombokról leereszkedik és jobb felől, Pekry mezei hadai pedig bal felől bekanyarodnak és az így zavarba ejtett császári lovasságot átkarolják, Heister serege bizonyosan megsemmisül. Ez a kedvező pillanat – reggel 7 óra tájban – kihasználhatatlanul múlt el. Azt megérezte ugyan a Fejedelem, hogy az ellenségnek ez a mozdulata neki kedvezett s valamit tenni is akart a helyzet kiaknázására, de amit tett, az csak félrendszabály volt. Utasítást küldött ugyanis a jobbszárnyra Pekryhez, hogy támadja oldalba a császáriakat, mert azt hitte, hogy Pekry jobbszárnya azok vonalát túlszárnyalja. Egyidejűleg megparancsolta a lehotai völgyben lévő harccsoport 3 zászlóaljának, hogy a cserjés terepen előrenyomulva, a falu (valószínűleg Hamri[36] ) északi szegélyének házai és sövényei közé rejtőzzék és onnan támogassa Pekry mozdulatát,[37] A tábor, illetve hadállás, többi része eredeti helyzetben maradt. Ebből is azt következtethetjük, hogy a Fejedelem ezzel az utasításával csak a – szerinte visszavonuló – császáriak sorait akarta megzavarni, de nem szándékozott az általános támadást elrendelni. – Rákóczi, mikor ezt az utasítást kiadta, nem gondolt arra, hogy az a terep, amelyen Pekrynek rohamát végre kellett volna hajtania, a gyors mozgást kívánó lovas csatára nem alkalmas, mivel előtte folyt a Szoblahó és Bella községeket érintő patak, mely egyúttal az egész csatatérnek a legmélyebb vonala volt… A távolság Heister serege és a kurucok e csoportja között alig volt 2000–2500 méter s azok körülbelül egy magasságban is voltak. Pekry tehát még akkor se tudta volna átkarolni és oldalba támadni a császáriakat, ha az utasítás vétele után azonnal bekanyarodhatik rohamhoz fejlődött vonalban Heister menetelő éle felé. – Sem Heister, sem Pálffy nem akarta a kuruc hadállást megtámadni[38] s a Trencsén felé való elkanyarodással valóban a csatát akarták elkerülni…

„Rákóczi új útasítása folytán a csatarend némileg megváltozott. Pekry röviddel 7 óra után megindult mezei lovasságával, a Fejedelem pedig fellovagolt arra a magaslatra, ahol karabélyosai álltak. Ott találkozott Bercsényivel, akit, mint tudjuk, a tábor jobbszárnyának, a lovasságnak felriasztására küldött volt, s aki e feladat teljesítése után most a balszárny felé tartott, talán azért, hogy annak parancsnokságát átvegye. Rákóczi e találkozásról szarkasztikusan jegyzi meg, hogy a főgenerális, „mint általában ilyen alkalmakkor, személyét illetőleg nagy zavarban volt,”[39] amiből azt következtethetjük, hogy Bercsényi a vezetésében a következő órákban sem lehetett nagy segítségére.

„Pekry ezredei előtt, amikor azok Szoblahótól nyugatra az utolsó, már enyhe hajlású dombon lelovagoltak, nagyon kellemetlen akadály tűnt fel: mocsaras patak, mely két helyen tóvá szélesedett. A két tó között pedig csak egy majdnem használhatatlan, megszakadt gát volt az egyedüli átjáró… Hogy Pekry az észak felé vonuló császári lovasságot megtámadhassa, nem kerülhette ki ezt, a lovasság részére rendkívül kényes akadályt. Át is ment rajta, azonban a szűk töltésen lovasai csak egyenként, legfeljebb párosával haladhattak át. Mialatt lovasságának csekély része is átkelhetett ezen az akadályon, visszavonhatatlanul elveszett az az idő, mely szükséges lett volna ahhoz, hogy Heistert, illetve az élen lovagló Pálffyt, a támadás meglepetésszerűen érje. A mezei lovasság első ezrede már átkelt a tavakon és csatarendbe akart fejlődni,[40] amikor Ebeczky István brigadéros Pekryhez ment és figyelmeztette, hogy az ilyen akadály a lovasság háta mögött végzetes lehet, ha a támadás nem sikerül, és hogy a fejedelem valószínűleg nem ismerte ezeket a terepben rejlő nehézségeket, amikor Pekrynek szóló utasítását kiadta. Ebben Ebeczkynek igaza volt, de figyelmeztetése rosszkor jött. A keskeny töltés különben is csak akkor jelenthetett volna veszélyt, ha az azon előnyomuló csapatot valóban visszaverik; de erre akkor még gondolni sem lehetett. Sőt az sem feltétlenül biztos, hogy a mezei lovasság, még ha vereséget szenved is, ugyanezen az úton legyen kénytelen visszavonulni. A tavak környéke viszont minden bizonnyal járható volt, hiszen Pálffy lovasai rövid negyedóra múlva keresztül-kasul száguldtak rajta. – Pekry azonban hallgatott Ebeczky szavára. Azok közé a tábornokok közé tartozott, akiknek kevés az elhatározó képességük és szívesen hajlanak harcokban jártasabb alantasaik tanácsára. Újból elkövette azt a hibát, ami teljesen azonos harchelyzetben különítményének strazsnicai vereségét okozta. Parancsot adott a mocsaras tavak északi szegélyéről való visszavonulásra és erről futártiszttel jelentést is küldött Rákóczihoz.[41] A kuruc lovasság tehát úgy ahogy jött, egyesével, kettesével, ismét visszalovagolt a tavak közti töltésen eredeti álláshelye felé. Úgylátszik, Pekry belenyugodott abba, hogy ez a terep nem alkalmas lovas támadásra s ezért a fejedelem parancsát nem tudja teljesíteni, mert nem találjuk nyomát sem annak, hogy másutt, mondjuk a falun keresztül keresett volna átjárót, hogy Rákóczi parancsát más úton-módon, de mégis teljesítse. De erre amúgy sem lett volna már ideje. A császári lovasság élén haladó, harcokban tapasztalt Pálffy Jánosnak éles szemét nem kerülte el Pekrynek ez a kudarccal kezdődő mozdulata és tapasztalt lovas vezér létére azonnal felismerte, hogy itt van az a pont, ahol talán mégis meg lehetne támadni legalább a kuruc lovasságot s ezzel ha egyebet nem is, legalább veszteséget okozni a kurucoknak, mielőtt az egész császári lovasság tétlenül vonul be Trencsénbe. Heister tábornagy a maga kezdeményezéséből úgylátszik nem szánta volna el magát a kurucok megtámadására, de amikor Pálffy engedélyt kért arra, hogy a tavak között rendetlenségbe került mezei lovasokat megrohanja, erre megadta az engedélyt. A kezdeményezést tehát ebben a percben ismét a császáriak (Pálffy) ragadták magukhoz és ezzel végérvényesen el is döntötték nemcsak a most kezdődött lovas harcnak, hanem az egész csatának a sorsát is. Pálffy maga sem számított arra, hogy támadásának ilyen nagy hatása lesz. Majdnem azt mondhatjuk, hogy ő csupán lovas virtusból támadta meg a kurucokat, abban a hitben, hogy nem sokat kockáztat, ha néhány századdal közibük vág. Ez tűnik ki Rákóczi emlékirataiból is, aki Pálffyval később személyesen is beszélt a csatáról.[42] A Savoyai Jenőhöz intézett jelentésében azt írja, hogy be sem várta azt az időt, amíg a parancsa alatt álló egész lovasság zöme átkel a mocsaras árkon, – vagyis a Bella–Szoblahó közti patakon – hanem a már túlsó oldalon lévő két század Althann-dragonyossal s néhány ráclovas századdal jobbra kanyarodva, megtámadta Pekry ingadozó lovasszázadait.”[43]

Ezt a támadást Pálffy következőleg hajtotta végre: Míg a rácok, két vértes század által követve, Pekrynek Ebeczky által vezetett bal szárnyára vetették magukat, maga Pálffy a császári lovasság élével s a szoblahó–bellai patakon már átkelt 2 dragonyos századdal Szoblahó és a tavak között villámgyorsan előretörve, oly hevesen csapott rá Pekry jobb szárnyára, illetve részben annak jobb oldalára, hogy ez a felkínált rohamot el nem fogadva, jobb szárnyával rögtön megfordult és hátrálni kezdett.[44] Közben azonban a rácok Ebeczkyvel szemben erősebb ellenállásra találtak. Bercsényi ugyanis a Rákóczival való beszélgetése közben észrevette a rácok támadó mozdulatát s a fejedelmet erre figyelmessé téve, utóbbi a középhad jobb szárnycsoportja fölött parancsnokló La Mohe-hoz sietett és parancsot adott neki, hogy a tűzérséggel megkezdje a tüzelést, ami közben azonban már meg is történt, az országút mentén álló lovasságot pedig a rácok ellen ellentámadásra rendelje. Erre az erőteljes beavatkozásra a rácok rövid közdelem után kénytelenek voltak visszavonulni. Ellenben a másik szárnyon Pálffy csakhamar nem várt sikereket ért el.[45] A Pekry-csoport jobbszárnyának fentemlített visszavonulása folytán Ebeczky jobb oldala födözetlenül maradván, Pálffy most már oda vágott be s az alig negyed óráig tartó küzdelemnek az lett a vége, hogy Rákóczi csatavonalának háttere csakhamar megtelt menekülőkkel, akik részben déli, részben délkeleti irányban kezdtek elmenekülni. E nem várt jelenség a császáriakat igen nagy csodálkozással töltötte el, azonban nem késtek soká, hogy egyrészt a kuruc lovasságot hátba fogva, a barát–lehotai magaslatok és erdők felé szorítsák s aztán Rákóczi középhadának gyalogságával és tűzérségével vegyék fel a harcot.[46] Egyidejűleg Pálffy most már arra is rábírta Heistert, hogy komoly támadásba menjenek át a kurucok ellen, akiket „a magyar hadviselés módja szerint kell megtámadni,”[47] azaz őket arcban rövid ideig enyhén támadva lekötni s közben a lovasság zömével oldalba fogni.

„Heister – írja Markó id. m. 54. old. – az Althann-dragonyosok sikeres rohamát látván, Pálffynak minden javaslatát jóváhagyta, mire, kb. fél és háromnegyed 8 óra között, az egész császári haderő beszüntette a Trencsén felé megkezdett békés menetelést s visszakanyarodva, támadást intézett az egész kuruc hadállás ellen. A támadáshoz való csoportosításról, – mely az ide-oda menetelés, elkanyarodás, majd visszafordulás miatt bizonyára nem ment símán, sajnos semmi egykorú intézkedés vagy parancs sem maradt ránk…[48] Az általános támadás előtt Pálffy a lovasság egy részét négyes-ötös csoportokban nem nagy kerülővel, vágtatva elvezette, valószínűleg azért, hogy a mocsaras talajt kikerülje. A kuruc vezérek ebből, La Mothe-ot kivéve, arra következtethettek, hogy még sem kerül támadásra a sor.[49] Annál kiábrándítóbb volt a csalódásuk, amikor Pálffy most már erősebb lovas csapatok élén Szoblahótól délnyugatra és délre Pekry visszavonuló lovasságának háta mögött felbukkant. A harc most már – reggel 8–9 óra között – kiterjedt a kurucok egész vonalára. A küzdelem eleinte változó szerencsével folyt.[50] A csatázó felek helyenként támadtak, majd védekeztek. Igy hullámzott a küzdelem, melynek súlypontja ekkor még a kurucok jobbszárnyán, a mezei lovas hadak küzdőterén (azaz annak közelében) volt… Pekry lovasainak hátrálása folytán, mint fentebb láttuk, megnyílt az út a kuruc csatavonal középhadának jobbszárnya felé… és mint említettük, a császári lovasság egy része tovább kergette a kuruc hadakat a barát-lehotai völgy és a szoblahói erdő felé, másik része pedig átlépte a Turna, Hamri községek közötti vonalat és a gyalogság és tűzérség lekűzdéséhez fogott hozzá. A fejedelem a jobbszárny lovasságának megfutamodását látva, tartalékban álló udvari lovas karabélyos ezredét küldte ennek segítségére, de hasztalan, mert a lovasság felbomlását követő pánik már ezekre is átragadt.[51] A küzdelem ekkor már az egész vonalon elkeseredett hevességgel folyt. A hajdúezredek és a két francia gránátos ezred sokkal derekasabban védekezett, mint lovas bajtársaik. A két falu házai között és a cserjés domboldalakon elkeseredett közelharc és kézitusa fejlődött közöttük és Heister lóról leszállt dragonyosai között. – Az arcvonal közepén s balszárnyán a küzdelem, bár változó szerencsével, de a kurucok részéről még – 10 és 11 óra között – a felbomlás jelei nélkül folyt. A középső szakasz derék parancsnoka, La Mothe ezredes, emberfeletti küzdelemmel igyekezett állásait megtartani.[52] A nehéz vízmosásos terepen szívós bátorsággal küzdöttek Czelder, Perényi, Luzsénszky, Andrássy, Csajághy és Nyáray hajdúi, Fierville és Bonefous francia gránátosai. De kitartásuk a súlyos veszteségek következtében mindinkább lankadni kezdett, amikor a jobbszárny felbomlása és az azt követő rendetlen gomolygás fokozatosan magával rántotta előbb a Hamritól délre küzdőket s az végül átragadt az egész arcvonalra. Alig 50 főre leolvadva menekült ez a harccsoport a hegyek felé. Egyedül a hamrii kis erőd vitéz védőrsége, a fejedelem palotás ezrede, tartotta magát utolsó percig. Heister lovasai nem tudtak az erdőbe behatolni s ezért cselhez folyamodtak. A császári tisztek felszólították a palotásokat, hogy tegyék le a fegyvert, mert akkor kegyelmet kapnak. Miután ez a minden oldalról cserbenhagyott kis csapat, mely reduitszerű állásban a kuruc arcvonal utolsó mentsvárát, támpontját képezte, azt látta, hogy magára maradt, letette a fegyvert. Erre a császáriak – valóságban a kegyetlenségükről ismert és a hadi szokásokat kevésbbé tisztelő rácok – e vitéz védőrséget lekaszabolták. Ottlyk ugyan azt állítja, hogy a palotás ezred vesztét ezredesüknek, Szentiványi Jánosnak gyáva magatartása okozta, aki „elkapván az első zászlót, lóháton elment és regimentjit otthagyta veszni.” Ennek az állításnak megerősítését – írja Markó – más forrásokban hasztalan kutattam. Mivel Ottlykot – főleg ami személyek megitélését illeti – nem lehet mindig pártatlan embernek tekinteni, nem törhetünk pálcát – pontosabb adatok hiányában – Szentiványi felett.

„A déli órákban vége felé közeledett a szerencsétlen trencséni csata. A küzdelmet most már nem is lehetett rendes támadó és védekező harcnak tekinteni.[53] Maga Pálffy a pánikszerű menekülő sereg feletti győzelmet mészárlásnak (Massacre) minősíti, mely szerinti kb. 3 óra hosszat tartott.[54] Az állásaiból már teljesen kivetett kuruc seregben minden kötelék elbomlott. Az ágyúkat és a zászlók nagy részét cserbenhagyva, mindenki menekült dél felé. A hadállás balszárnyán elhelyezett csapatok most már szintén semmi ellenállást sem tanusítottak és az erdő felé hátráltak. Ennek bizonyítéka az, hogy a császáriak kezére került kuruc hadifoglyok mind a hadállás középső szakaszában, Hamri község, az erőd és a barát-lehotai út környékén viaskodó ezredekhez tartoztak. Az osztrák rabkicserélő biztosnak, báró Salzernak jelentéséből megtudjuk, hogy a hadifogságba esettek a fejedelem palotás ezredéből, Fierville, Csajághy, Zay, Benefous, Bercsényi lovas karabélyos, Nyárai, Orosz Pál és Luzsénszky ezredeiből valók.[55]

„Amikor a fejedelem látta, hogy már lovas karabélyos ezredének sorai is inognak, személyesen akarta a további felbomlást megakadályozni. Vágtatva közeledett a hadállás közepéről a hamrii erdő felé. Nem törődött a lovaglásra alkalmatlan terep nehézségeivel; Pandúr nevű kitünő paripájával már két árkot átugratott, amikor a harmadiknál – mely a másodikhoz egészen közel feküdt – lova felbukott, nyakát szegte és elterült, majdnem maga alá temetve fejedelmi lovasát. Rákóczinak szerencsére sikerült magát esés közben oldalvást vetnie úgy, hogy a ló nem nyomta agyon, de lábaira zuhant és a földre szorította. A heves vágtatás közben bekövetkezett zuhanás folytán a Fejedelem eszméletét vesztette és arccal bukott a földre, arca bal felén és a szeme felett megsérülve, sok vért veszített. A környezetében volt ifjak: Ghillányi Péter, Simándy Mihály s főleg Bercsényi László, a Generalissimus fia – valamennyien a nemesi compánia tagjai – végül Dániel Péter és Ilosvay János, a fejedelem apródjai, urukat a ló alól kiszabadítva igyekeztek őt eszméletre téríteni. Rákóczit a körülötte tolongó tömeg majdnem agyontiporta, de az arnótok testőr századához tartozó négy illyr testőr (Kolinovics szerint epirothák) hosszú lándzsával szabad teret teremtett a baleset színhelye körül. A kábultságából magához térített Fejedelmet hű emberei Berzeviczy Ádám istállómesternek Bambutius nevű szürke lovára ültették, ugyanarra a paripára, amelyen bécsújhelyi fogságából kiszabadulva menekült Lengyelország felé. Sebét futólag bekötötték, fejét Dániel Péter kalpagjával befödték, mivel az övé zuhanás közben elveszett és kivezették a zürzavaros forgatagból. Utolsó pillanatban: mert ebben a percben baleseténél sokkal nagyobb veszély fenyegette Rákóczit. Az Eszterházy József labanc huszár ezred egy százada, Eszterházy Ferenc kapitánynak – József fiának – vezetésével, már alig 50 lépésnyire állott ettől a helytől.[56] Ennek a császári huszárezrednek formaruhája nagyon hasonlított a kuruc huszárokéhoz s a csata hevében ezért sikerült e századnak a kuruc arcvonal háta mögé kerülnie. Azon a második meredek árkon azonban, amelyet a Fejedelem jó lova átugrott, a labanc huszár század fáradt lovai már nem tudtak átjutni. A közelben levő kurucok ekkor rájuk rohantak. Bár a császáriaknak még sikerült egy kuruc zászlót elragadni, de Eszterházyt Rákóczi hívei majdnem lekaszabolták, amikor egyik alantas tisztje, Redl János György, személyes, önfeláldozó bátorságával a parancsnokára mért csapásokat felfogta és őt szorongatott helyzetéből kiszabadította.

„Bercsényi Miklós is veszélyben forgott. Őt a nagy kavarodásban Vas Pál, a császáriak oldalán, Eszterházy ezredében harcoló, Vágszerdahelyből származó kapitány karján megsebesítette…[57] Tsétsi szerint Bercsényi is lebukott lováról, úgyszintén Vay Ádám udvarmester és Pekry Lőrinc tábornok is. La Mothe-ról Kolinovics, Heister első jelentése s az ő nyomukon mások is azt mondják, hogy a csatában elesett. Ez nem igaz, mert ő életben maradt s Franciaországba való visszatértéig (1709 májusáig) híven szolgálta Rákóczit.

„A fejedelem balesetének híre villámgyorsan terjedt el a felbomlásban levő hadak sorai között. Mindenki azt hitte, hogy Rákóczi elesett. A már különben is megrendült és a részben már visszavonult csapatokat ez a hír, „amelyet hangos lármával terjesztettek,[58] végleges menekülésre sarkalta és az addig még valahogyan védekező hajdúkat is végleg megingatta. Minden ellenállás megszünt; mindenki csak azon fáradozott, hogy minél előbb az Inócz hegy tölgyerdeibe s a barát–lehotai völgybe menekülhessen és itt oltalmat találjon a császári vasasok kardcsapásai ellen. Nem volt már többé hadrend. Nem voltak szilárd keretek között fegyelmezetten vagy félig-meddig rendben visszavonuló csapatkötelékek. Nem voltak tisztek, akik parancsoljanak és nem voltak csapatok, akik engedelmeskedjenek. Az a daliás kuruc sereg, amelyet Rákóczi a sziléziai betörés céljaira oly féltve őrzött, a csata napjának déli óráiban a teljes felbomlás vigasztalan képét mutatta… Rákóczit hű kísérői először az arcvonal háta mögött fekvő erdőségekbe, azután az Inócz hegy meredek lejtőin Zlatnik irányába vezették tovább. Szándékosan nem választották a könnyebben járható barát-lehotai országútat, részben mert ez zsufolva volt menekülő hadakkal s mert ez volt az egyedüli útvonal, amelyen a győzedelmes császári lovasság őket üldözhette volna. Kíséretében volt Ottlyk György is, aki később a vidékkel ismerős vezetőt keresett.[59] Már esteledett, amikor Bánon át Nagytapolcsányba értek. De a Fejedelem környezete még ezt a helyet sem tartotta elég biztonságosnak s ezért tovább lovagoltak Nyitraszerdahelyig, ahol Rákóczi sebét végre orvosok vették kezelésbe.[60] – Post equitem sedet atra cura! Mélyen leverve, sötét gondolatoktól gyötörve érkezett a Fejedelem csupán néhány bizalmas embere, testőrei és pár száz útközben összeverődött menekülő kuruc kiséretében a Zerdahelyi család ősi kuriájába, hogy éjjelre lepihenjen. Ez a végzetes nap rombadöntötte legszebb reményeit.[61] A porosz királlyal való szövetségnek, a sziléziai protestáns rendeknek a katholikus Habsburg-ház ellen való fellázításának terve, a magyar királykérdésnek állandóan vajudó megoldhatatlansága, a felkelés további folytatásának lehetősége: mind, mint attól függött,[62] hogy eléri-e Rákóczi a külön e célra megteremtett mintaseregével (?) a sziléziai határt anélkül, hogy a császáriakkal harcba keveredjék.[63] Most ebben a nem várt és nem kívánt csatában ez a fényes (?) sereg nemcsak hogy vereséget szenvedett, de annyira felbomlott és szétszóródott, hogy rendbehozására, harcrakész állapotba való helyezésére a közeljövőben semmi reménye sem lehetett. A csatában szenvedett súlyos személyi és anyagi veszteségek pótlására még gondolni is alig merhetett. S mindezeken felül számíthatott arra, hogy újból jelentkezni fognak, mint legnagyobb, legsúlyosabb és immár majdnem gyógyíthatatlan bajok, a szárnyaszegett reménység, a vitézlő rendek soraiban már régóta lappangó csüggedés, az elégedetlenség s a mind gyakrabban megismétlődő átpártolások. A Fejedelem érezhette ezekben a keserű órákban, hogy annak az eszmének a diadala, amelynek sikeréért egész életét, vagyonát, hírnevét feláldozta, súlyos válság előtt áll, hiszen számítni kellett azzal is, hogy ennek a csatavesztésnek nemcsak az ország hangulatára lesz nagy befolyása, hanem a külföld is fel fog figyelni reá. A győzelem újból erőt ad a császári hadaknak, megnöveli a bécsi udvar önbizalmát s tekintélyét a külföld előtt. – A fejedelem minden diplomáciai tevékenysége azt célozta, hogy őt a spanyol örökösödési háborúban a Habsburg-ház ellen küzdő hatalmak egyenrangú szerződő félnek ismerjék. Ennek a feltétele azonban csakis olyan rendezett hadsereg lehetett, amely az egész Európára terjedő küzdelmek keleti hadiszínterén eredményeket tud felmutatni. Ez a hadsereg azonban az augusztus 3-iki szerencsétlen napon megsemmisült. Milyen hatást fog gyakorolni ez a szomorú és semmiképpen sem leplezhető tény Rákóczi külföldi pártfogóira? Mit szól hozzá az orosz cár, a lengyel király, porosz király s legfőképpen hatalmas barátja, a francziák királya? Milyen hatással lesz a kurucok főseregének szégyenteljes veresége a szövetséges rendek dunántúli és erdélyi hadaira? Tépelődő és súlyos gondoktól gyötört lelkének ezekre a kérdéseire, a sors különös iróniájából csak az a két kántáló diák válaszolt, akik délután Bán községben való pihenésekor véletlenül éppen ablaka alatt dalolták Jacopone hymnusát: Quam breve festum est haec gloria mundi![64]

„A kuruc vezérek közül a délután folyamán senki sem tudta, hogy csapatait hol keresse. A lovasság a Szoblahótól keletre fekvő erdőségekben Petri-Lehota, Motesic irányában és a barát-lehotai út mentén menekült. A gyalogság a Javori és Inóc hegyek rengetegeibe vette be magát s a Szedlicsnától Szelec felé nyíló völgyben tódult dél felé. Az ágyúk a küzdelem színhelyén maradtak a császáriak kezében. Egyik menekülő csoportnak sem volt határozott célja, iránya, mindenki csak azon igyekezett, hogy a küzdelem színhelyéről minél gyorsabban elmeneküljön. Az est folyamán a Trencséntől délkeletre és délre fekvő völgyek falvai megteltek menekülő kurucokkal, akik tanácstalanul, vezető nélkül, pánikszerű futás és a súlyos veszteségek okozta félelemtől megmételyezve, haza vágyakoztak, abban a meggyőződésben, hogy a Fejedelem elesett, – vége mindennek.

„Néhány órával Rákóczi után éjfél tájban Bercsényi is Nyitraszerdahelyre érkezett. – A vereség hírét a menekülő kuruc lovasság villámgyorsan vitte szét mindenfelé. Ily módon értesülhetett Bottyán még aznap délután Nyitraivánkán arról, hogy a fejedelem és kisérete a csatatértől déli irányba vonult vissza. 600 emberét lóra ültetve vágtatott Rákóczi elé s meg is találta őt Nyitraszerdahelyen a késő estéli órákban.[65] Éppen jókor jött, mert Rákóczi környezete annyira elvesztette a fejét, hogy a falu biztosításáról senki sem gondoskodott. Azonnal őrségeket állított a falu körül és a Nyitra hídjára és hírszerző különítményeket küldött az ellenség elé.

„Bottyán tábornok a Csallóközben Gutánál július utolsó napjaiban győzelmet aratott[66] s mivel ekkor már tudta, hogy Heister lovasságával a Csallóközből a Vág felé vonult, csapataival a Fejedelem után indult. Augusztus 2.-án Érsekújvárott volt és augusztus 3.-án már a Nyitrán is túl haladt észak felé.[67] Keserű szemrehányásokat tett Rákóczinak, hogy miért nem várt a csatával addig, amíg ő győzedelmes seregével hozzája csatlakozik.[68] Ez a szemrehányás nem volt indokolt, hiszen tudjuk, hogy a csata megindítása és kezdeményezése nem a Fejedelemtől függött. Bottyán még 3.-án este sem lehetett volna semmi esetre egész seregével Trencsén mezején. Annyi azonban valószínű, hogy ha Pekry helyett a jobbszárnyat ő vezeti, akkor az események másképpen alakultak volna.[69]

„Ocskay, kapott utasításai értelmében, a csata napján csapataival Bán és Nyitrazsámbokrét között tartózkodott. Vele Bercsényi Isztricén találkozott a délután folyamán. Tájékoztatta őt a helyzetről és megparancsolta neki, hogy igyekezzék összegyüjteni a falvakban és erdőkben kószáló, bujdosó kurucokat és ha kell, feltartóztatni Heister lovasait.

„Az éjjel nyugodtan telt el, mert a császáriak ezen a napon nem nyomultak tovább előre. A könnyen szerzett győzelem feletti örömükben nem sokat törődtek a futó ellenséggel, hanem a délutánt pihenésre, a csatatér eltakarítására, a sebesültek, foglyok és hadizsákmány összegyüjtésére fordították.[70] Heister pedig sátrában mondotta tollba győzelmi jelentését, melyet fia vitt Bécsbe vágtatva. A tábornagy meg volt elégedve ezzel a nem várt győzelemmel. Lovai a csatát megelőző éjjeli menetelés és a délelőtti harcok fáradalmai folytán amúgy is rossz karban voltak. Ezért csak másnap indult el seregével a lehotai úton Bán felé. Az éjjelt minden valószínűség szerint Barát-Lehotán és annak környékén töltötte.”

A csatában mindkét fél részéről szenvedett veszteségek tekintetében szintén Markó megállapításait fogadhatjuk el, aki id. m. 63–66. oldalán a következőket mondja: „Ebben a véres csatában az összes források szerint a lovasság szenvedte a legkevesebb veszteséget. Ez azt bizonyítja, hogy Pekry mezei lovasai, valamint az ezek rendetlen futásától megijesztett többi lovasság is, komoly küzdelem nélkül fordított hátat az ellenségnek. Ezt beigazolva látjuk forrásainkban, melyek mind a lovasságot okozzák a gyalogság később bekövetkezett katasztrófájáért.[71] A csata estéjén, sőt még a következő napokon sem lehetett megállapítani a veszteségeket. Az erdőbe menekült hajdúság lassanként haza szivárgott rejtekhelyéről s ott lappangott, míg az országos zűrzavarban szerte küldött tisztek lassan össze nem gyüjtötték ezredeiket. Hetek múltak el, amíg meg lehetett valóban állapítani, hogy ki maradt halva a csatatéren, ki esett fogságba és azt, hogy melyik ezredet lehet újból „összecsoportozni”, hadrendbe állítani. A veszteségekről legelőször Heister jelentése közölt adatokat, amelyek természetesen nagyon is túlzottak voltak. Szerinte 6000 kuruc esett el, 400 jutott fogságba és mind a 14 ágyú, több, mint 50 gyalogos és lovas zászló és 2 pár üstdob került a császáriak kezei közé. Ugyanezt jelenti Thiell[72] az udvari haditanács alelnöke Savoyai Jenőnek augusztus 11.-én. Ő 400 átpártolt kurucról is tesz említést. Ez a szám, mint később meglátjuk, hamis. Második jelentésében Heister még tetézi ezt a számot, azt állítván, hogy 7000 kuruc esett el, 600-at foglyul ejtett. A zászlókról megjegyzi, hogy azért került csak körülbelül 50 darab a reguláris vértes lovasok kezei közé, mert a többit a rác lovasság, szokásához híven, felszabdalta nyakkendőnek, Pálffy a kurucok veszteségét már csak 4000 emberre teszi.[73] A labancpárti báró Berényi Ferenc egykorú naplója[74] augusztus 13.-án hatodfél ezred fő veszteségről beszél, de augusztus 15.-én már leszállítja ezt a számot 3000-re. Szluha Ferenc, Rákóczi főbírája augusztus 10.-én azt írta Bercsényinek, hogy egy Bakos András nevű labanccá lett, de a kurucok kezei közé jutott közhuszár állítása szerint, aki a trencséni csatában résztvett, csak 2000 kuruc holttestet és alig 100 hadifoglyot számláltak össze.[75] A fejedelem augusztus vége felé egyik megbízható, tótul is beszélő hadsegédét, Csery Imre századost küldte Barát-Lehota tájára, hogy a faluk népével beszélve, állapítsa meg az ott eltemetett kurucok számát.[76] Az ő meghatározása szerint állítólag 5383 harcost (kurucot, császárit vegyesen) temettek el a csatát követő napokon. A legtöbb holttest – mintegy 800 – a hamrii erdőben, a palotás ezred hősies küzdelmének színhelyén feküdt, Tsétsi krónikája 3000 főről beszél. Ugyanezt az adatot tartalmazza a trencséni plébánia egykorú naplója, – Diarium Ecclesiae – amelyet Győry Ádám akkori plébános szerkesztett: „…caesa sunt circiter tria milia…” Végeredményben elfogadhatjuk Thaly megállapítását,[77] aki különféle kútfőkből merített adatok nyomán arra az eredményre jutott, hogy a kurucok összes vesztesége körülbelül 3000 főre tehető, beleértve a mintegy 425 hadifoglyot is… A csata a tisztek soraiból nem követelt nagy áldozatokat. Törzstiszt, magasabb parancsnok egy sem esett el. Kompániás kapitányok közül elestek: Belényi Albert és Bessenyei László, úgyszintén egy nemesi apród, Fáy Zsigmond, mint ezt Aszalay Ferenc,[78] a fejedelem titkára feljegyezte. Elesett továbbá az arnót (albán) testőrszázad mohamedán származású vitéz kapitánya, aki a Fejedelem balesetének színhelyén, az ő védelmében halt hősi halált.[79] A nevét, sajnos nem ismerjük. – A fogságba esettekről pontos jegyzéket állítottak össze a fogoly kicserélő biztosok. Ennek a jegyzéknek egyik példányából.[80] melyet báró Salzer császári hadbíró készített, kitűnik, hogy összesen 25 tiszt (közöttük csak 6 lovas tiszt) és mintegy 400 közvitéz került fogságba és 60 kuruc szökött át e csata hevében a császáriakhoz. Tehát nem 400, mint Thiell állítja. Az átszököttek között volt a Fejedelem egyik hadsegéde, Jósa Mihály[81] is, aki azután Heisternek elbeszélte Rákóczi balesetét és tájékoztatta őt a kuruc sereg összeomlásának részleteiről.[82] – A sebesültek számát – adatok hiányában – ma már megközelítőleg sem lehet megállapítani. Nagyon valószínű, hogy ez, az elesettek nagy számával arányban szintén igen nagy lehetett…

„A császáriak veszteségeiről Heister első jelentésében 200 halottról és sebesültről beszél. Második jelentésében már csak 160 emberről szól és felsorolja az elesett tisztek neveit. Ezek: Vas Pál, Eszterházy-ezredbeli százados, Hofmann, Althann-ezredbeli zászlós, Hehnbach hadnagy ugyanezen ezredből, aki Pálffy gróf segédtisztje volt, megsebesült… Az előbb említett Bakos András szerint a németek vesztesége alig volt 100 fő és 200-an estek sebbe. Báró Berényi augusztus 12.-ki feljegyzése szerint a császáriak vesztesége 1000 főre tehető. Ez a megállapítás mindenesetre túlzott…[83]

„Százalék arányban kifejezve a kurucok vesztesége tehát egész létszámuknak körülbelül 20.7%-át, míg a császáriak vesztesége egész létszámuknak csak 2.3%-át tette ki… A kurucok veszteségeinél mindössze 3 kapitány és 1 nemesi apród volt ennek a véres csatának áldozata. Ez is azt bizonyítja, hogy a tisztek sem fejtettek ki kellő ellenállást, nem voltak urai a helyzetnek és ezért a fejét vesztett áradat őket is magával sodorta.”

[1] Lásd a XVIII/19. számú mellékletet.

[2] Rákóczi emlékiratai, 248: „Az idő már későre járván, a területet nem vizsgálhatám meg. Bercsényi megérkezvén a hadsereggel, jelenté, hogy a Vöröshegy átjáratán egy derék vitéz tiszt alatt őrcsapatot hagyott, hogy azon esetre, ha az ellenség felénk vagy Trencsén felé nyomulna, tüzeltessen reá, s kísértesse oldalvást.” – Thaly Kálmán, A trencsényi csatáról (Hadt. Köz. 1897, 151): „A kuruczok tábora – s illetőleg másnapi hadfelállítása – Szedlicsnától Szoblahóig terült el félhold-alakban, úgy, hogy balszárnyuk szélét az előbbi, dombon álló falutól egy igen mély és széles vízmosás árka választá el s így oldalukat teljesen biztosította. Seregjük zöme, középjük lent Turnánál, Hamrinál – kertek, árkok mögött és erdőkben – háttal a hegyeknek s a barát-lehotai völgy nyílásának – helyezkedett el, másodvonalukkal és tartalékjukkal a Turna fölötti oldalakban melyek szintén vízszaggatottak valának; egyébként nagyon erős, védett állásuk volt. Végre a jobbszárny lent a völgyben, Szoblahó felé nyult ki, arczban a szoblahó–bellai csermely árkától, vizenyős rétektől s egy rongált töltésű tó medrétől hasonlóképpen fedve. – Mikor augusztus 2-ikán délután és este fele a Beczkó, Rozvadló felől érkező csapatok itt egymásután elhelyezkednének: végül már az esthomályban – megérkezett és táborba szálla a balszárny utolsó ezredeivel a fővezér, Bercsényi is, aki a fejedelmet sátrában fölkeresvén, jelenté neki, hogy ámbár Heister jövetelétől Morva s úgy Vág-Újhely felől és támadó szándékától – nem igen lehet tartani: mindazonáltal ő, a hadi szabályokat követve, óvatosságból, Rozvadlón túl, a Vöröshegy szoros-útját őrizni pár száz főnyi gyalogost hagyott hátra, egy ügyes, vitéz főtiszttel, Czelder Orbán ezredessel. És Bercsényinek e bölcs elővigyázata volt a szerencse, mert különben a magyar tábort éjtszaka, úgy lehet: álmában lepik meg. Heister ugyanis már útban vala és gyorsított menetekben éjjel-nappal marsolt utánok.”

[3] Thaly Kálmán, A trencsényi csatáról (Hadt. Közl. 1897. évf. 148.).

[4] Itt kell megjegyeznünk, hogy Ocskay, amikor Heisternek Szakolczáról Magyar-Brod felé történt előnyomulásáról értesült, a Fehérhegyeken túl már nem lévén többé tennivalója, ott csak kisebb csapatrészt hagyott hátra Blaskovich alatt a hírszerzés folytatása végett, míg Szalayt Nyitra felé a tábori podgyászhoz és esetleg Bottyánhoz indította útnak, maga pedig ezredével Nagy-Tapolcsány és Bán között foglalt állást, honnan a fejedelem podgyászvonatát is fedezhette, (Thaly, Ocskay László, I, 245–246.).

[5] Thaly, A trencsényi csatáról (Hadt. Közl. 1897. évf. 148. old.) 6–800 főt mond.

[6] Rákóczi főudvarmestere, a trencséni csatában részt vett Ottlyk György önéletleírásában (Magyar Tudom. Akadémiai Monumenták, Script. XXVII. köt. 109. old.) azt mondja, hogy a turnai harcon (Ottlyk így nevezi) Rákóczinak „csak jó 8000 gyalog- és lovashada is nem sokkal kevesebb” s 14 „mezei tarackja” volt jelen. – Tiellnek, az udvari haditanács alelnökének aug. 8-iki levele Savoyai Jenő herczeghez: „Der Herr Feld-Marschall Heister hatt ein Glück gehabt den Rebellen 4 Meilen hinter Trentschin bey Banowez (Bán, de ez nyilvánvaló tévedés) einen guetten Streich an zu bringen, mit der Cavallerie allein, gegen des Feindes sambten Macht, so à 14 bis 15.000 Mann stark gewesen.” (Bécsi Kriegs-Arch. Feldakten, Ungarn 1708, Fasc. VIII, 3.).

[7] Hadt. Közl. 1888. évf. 343.

[8] Tsétsi krónikája, 363.

[9] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf. 322.

[10] Márki, II. Rákóczi Ferenc, II, 163.

[11] Wienerisches Diarium, 1708, Nr. 523: „…wenige Mannschaft und zwar alle zu Pferd.”

[12] Ezt én nem igen mondhatnám, mert hiszen tudjuk, hogy a császáriak – vezéreik és történetíróik egyaránt – legtöbbször tendenciózusan, hol kicsinyítették, hol nagyították az eseményeket és létszámadatokat, amint azt éppen az ő szempontjukból szükségesnek és jónak vélték.

[13] Ez tévedés, mert mint az 1084. számú lábjegyzetből kivehető, Heisternek már eredetileg, Viard lovasságán kívül, volt mintegy 5000 főnyi lovasa.

[14] Ez mindenesetre kissé erőltetett és nem nagyon helytálló feltevés és megállapítás.

[15] Ez sem áll egészen így. Pálffy aug. 13.-án kelt, Savoyai Jenőhöz intézett s fentebb már hivatkozott jelentése azt mondja, hogy „Heister ezelőtt 18 nappal az egész, mintegy 5000 lóból álló császári lovasságot („die sämbtliche Cavallerie, bestehend in ohngefähr 5000 pferden, zusammengezogen hat”, de ebbe Viard tábornok lovassága nincs betudva, mert az akkor már Strassnitz tájékán volt) összevonván, Pozsonyból a leggyorsabban fölkerekedett és Vágújhely felé menetelt.”

[16] Thaly, A trencsényi csatáról című értekezésében (Hadt. Közl. 1897. évf. 149. old.) a kuruc haderők létszámát 15 ezer s egy pár százra teszi, a császáriak erejéről pedig ezeket mondja: „Heister haderejét – a Morván át Wlára felé előrement Viard tábornokén kívül – magok az egykorú cs. kútfők, némelyik 7–8000-re, mások, mint Rink, 8–9000-re teszik, mihez járult még a Pálffy bánnal levő 2000-nyi rácz, horvát, és gr. Eszterházy Józsefnek 300 labancz-magyar huszárja.” Ez tehát összesen 9300–10.000 embernek felelne meg. – Márki Sándor id. m. II, 592. oldalán pedig ezt mondja: „A fejedelem erősebb volt, mint (Heister) hitte; mert 7000 lovasán kívül 8000 gyalog állt mellette 14 mezei taraczkkal; ellenben Heister seregének száma csak 10–11.000-re tehető.”

[17] Miután a 488. oldalon foglaltak szerint Heister lovasságával csak éjfél tájban ért Beckó környékére, ennélfogva a már különben is agyonhajszolt csapat ott is csak igen rövid ideig pihent.

[18] Thaly, A trencsényi csatáról. Hadt. Közl. 151–152.

[19] Dehogy is nem lehetett, hiszen aug. 2. este óta eleget gondolkozhattak, hogy mit is tegyenek, ha harcra kerül a dolog. Jelentékeny túlerejük dacára támadásra ők nem gondoltak, csak tisztán védekezésre. Heister támadását Rákóczi, Bercsényi fent közölt véleménye alapján kizártnak tartván, nemcsak az éjjelezés folyamán, hanem a felriasztás után is a sereg arcvonalát a Trencsénben levő Viard felé irányította s azt még akkor sem változtatta meg, amikor Heister egész erejét a vöröshegyi-szorosból kibontakozni látta. Pedig ezt most, mint Markó alább helyesen jegyzi meg, okvetlenül meg kellett volna tennie.

[20] Rákóczi emlékiratai, 248: „…másnap (aug. 3.) hajnalhasadtakor tudtomra adatván, hogy a Vöröshegy felől fegyverropogás hallatszik: általános riadót verettem; azonban lóra vetvén magamat, oly rendetlen s szétszórt helyzetben találám táboromat, hogy csak nagy bajjal birtam csatarendbe állítani a hadsereget. Bercsényinek megparancsolám, hogy a lovasság jobb szárnyát állítsa fel. Én a balszárny megvizsgálására mentem, mert ezt nehezebb volt kiterjeszteni.”

[21] Rákóczi tábori hírlapja, a „Mercurius Veridicus ex Hungaria” 1708 augusztus 6-iki száma, Thaly Kálmán, Az első hazai Hirlap. Értekezések a történelmi tudományok köréből, VIII. köt. Magyar fordításban kiadta a Vasárnapi Ujság 1866. évf. 11. és 12. számában.

[22] Azaz, hogy ezt eredetileg egyikük sem akarta elhinni.

[23] Hogy-hogy? Hiszen tudták, hogy Heister Beckó felől közeledik s a puskaropogás is a vöröshegyi szoros felől hallatszott!

[24] Mint már fentebb említettem, alighanem azért, mert még most is Viard tábornok csoportját tartották veszedelmesebbnek s Heister támadását csak tüntetésnek vették.

[25] Lásd az előbbi lábjegyzetet.

[26] Pálffy aug. 13-iki jelentése Savoyai Jenőhöz: „Der Feind hat uns alldorten (Vágújhelynél) nicht erwartet, sondern Miene gemacht das Schloss Trentschin zu belagern, und zur solchem Ende sich dahin, über die Waag zurückgezogen; deme ich anderen Tags mit dem Bareythisem Dragoner-Regiment und denen Razen dahin gefolget und auf einer gewissen Anhöhe das Winklerische Heyducken-Regiment angetroffen habe, wovon der meiste Theil niedergemacht und 80 Gefangene auf Neustadt zurückgeschickt worden. Weilen nun diese einhellig aussagten, dass der Feind weder Infanterie, noch Artillerie bey sich habe: so sind des Herrn Feldmarschalls Excellenz auch bewogen gewesen mit den übrigen Trouppen ebenfalls die Waag zu passieren, gedenkend dem Feind einen Streich an zu henken. Ich habe mir die Ehre genommen mit der Avant-Garde voraus zu gehen, und nachdeme etliche beschwerliche Defilées passirt: habe etlichen des Feindes Lager gesehen, – aber weit anderst befunden, als man geglaubet, indeme es mit 11 Stucken und dem Kern von der Infanterie gespickt gewesen. Es hat wahrhaftig gesinnen uns retirieren zu müssen; welches auch – wann der Feind nur seines vortheilhaften Lagers sich zu bedienen gewusst hätte, – wegen Mangel an Brodt beschehen wäre.”

[27] Feldzüge… X, 117: „Indess die Vorhutspitze der Kaiserlichen dem Feinde bis Turna nachdrängte, marschirte ihr Gros nächst Szedlicsna, Front gegen den Wald von Hamry, auf. Von hier aus erkannte man, dass man die Conföderisten in sehr starker Stellung vor sich habe, dass die vom Javorye-Berge gegen Sztankovszke (Sztankóc). Szedlicsna und Turna hinabstreichenden Rücken für geschlossene Reiterei nicht benützbar, dass sich aber östlich der von Turna nach Trencsin führenden Strasse, ein für alle Waffen gangbares Hügelland hinziehe. Da ein Angriff der feindlichen Stellung unmöglich schien, ein Rückzug durch das 7000 bis 8000 Schritt lange Defilée am Fusse des „Rothen Berges” gefährlich war und auf den vortrefflichen Geist des Truppe nuschädigend wirken konnte, gedachte Feldmarschall Heister den Marsch nach Trencsin, an der feindlichen Front vorbei, fortzusetzen. Die weitere Bewegung in dieser Richtung führte in die etwa 5000 Schritt breite Thalebene, welche theils bedaut, theils mit Wiesen bedeckt, für Reiterei, aus welcher Heisters Colonne tast ausschliesslich bestand, verhältnissmässig gut gangbar ist. Die geringe Manövrirfähigkeit des Gegners liess den Flankenmarsch ziemlich gefahrlos erscheinen. Derselbe führte zudem nach Trencsin, wo man sich mit Viard vereinigen und wieder verpflegen konnte.”

[28] Rákóczi emlékiratai, 249: „Az ellenség még lőtávolon kívül volt s jobbszárnyával azon falu (Turna) felé húzódék, amely alant, balszárnyom előtt terült el. Azt hivém: oldalt akar megtámadni egy nagy erdőséggel borított völgyön át. Hogy biztosítsam magamat: három gyalogzászlóaljat indítottam a fenyegetett helyre; nem sokára azonban látám, hogy az ellenség ellenmozdulattal balra kanyarodván, az országútra tért.”

[29] Újhelyi Péter, Az állandó hadsereg története 39. és 157. old. szerint a gyalogság akkoriban 300 lépésre, a tűzérség 900–1000 lépésre volt képes lőni.

[30] Lásd Rákóczi alább közlendő erre vonatkozó megjegyzését. – De a hivatalos osztrák forrás, a Feldzüge… X, 118. old. is koncedálja ezt, az előbbi idézet folytatásaként ezeket mondván: „Diese Bewegung (d. h. den Flankenmarsch) zu erleichtern, scheinen die Kaiserlichen aus der Grundstellung bei Szedlicsna zunächst gegen den äussersten linken Flügel Rákóczi's demonstrirt zu haben… So wie Heister annehmen konnte, dass die Demonstration gewirkt habe, vollführte er einen Frontmarsch, wobei sein rechter Flügel Direction auf Turna nahm. Dort angekommen, machte das Ganze „links um” und schlug die Richtung auf Trencsin ein: ein Manöver, bei welchem die Regimenter, in der vielfach durchschnittenen Thalsohle längs der feindlichen Front defilirend und ihr die Flanke bietend, etwas auseinander gekommen zu sein scheinen.”

[31] Charrières francia ezredes hűséges embere volt Rákóczinak, aki még rodostói számüzetésében is mellette volt. (Szekfű Gyula, A számüzött Rákóczi, 214. és 231.).

[32] Rákóczi emlékiratai, 249.

[33] Rákóczi emlékiratai, 249.

[34] Lásd a Feldzüge-ből vett idézetet az 1089. számú lábjegyzetben. – Rákóczi pedig emlékiratai 249. oldalán ezt mondja: „Heister ezen mozdulata igen nyomorúságos volt.”

[35] Sőt, mi több, az egész sereg.

[36] A Feldzüge… X., 118. old. szerint az a helység, ahova Rákóczi a 3 zászlóaljat küldte, nem Hamri, hanem Turna lett volna, ami valószínűbb is. Ugyanezt mondja Márki is, id. m. II, 593. oldalán és a XVIII/19. számú mellékleten magam is így tüntettem fel, mert onnan oldalba és hátba foghatták a császáriakat.

[37] Rákóczi emlékiratai 249. old. az alábbi 1108. számú lábjegyzetben foglalt idézet folytatásaként: „…és én szerencsétlenségemre azt hivém, hogy jobb szárnyam lovassága, amely őt egészen túlszárnyalta (?), egy negyedkanyarulatot téve, rá fog rohanni oldalára, míg ezalatt én három zászlóalja hajdút küldöttem le a faluba (erről a faluról, anélkül hogy azt megnevezné, emlékiratai 298. oldalán ezt mondja Rákóczi: „Azon magaslatnak aljában, amelyen balszárnyam állott, egy falu volt” s így a kérdéses falu valóban Turna és nem Hamri lehetett), hogy elrejtőzködvén a sövények közé, támogassák a lovasságot, amint csak birják. Pekrynek, aki a jobbszárnyat vezénylé, parancsot küldték a terv kivitelére.”

[38] Heister harmadik jelentése (Bécsi Kriegsarchiv, Hof-Kriegsrat-Akten, 1708. november, Nr. 117): „und anstatt der vermeinten fandenden blossen Cavallerie, die ganze Armme schon zusammengezogen in das Gesicht bekommen, bei welcher unvermutheten Begebung mancher sich andere Gedanken der allzugrossen Ungleichheit halber als zum Schlagen gehabt…” – Pálffy idézett jelentése az 1095. számú lábjegyzetben: „Es hat wahrhaftig gesinnen uns retirieren zu müssen.”

[39] Rákóczi emlékiratai, 250. – Az eredeti francia kiadásban V. 404: „embarrassé de sa personne.”

[40] Ezzel ellentétben a Feldzüge… X, 118. oldalán az áll, hogy Pekry egész lovasságát vezette át a tavakon, ahol azt fel is fejlődtette. Ugyanezt mondja Rákóczi is emlékiratai 249. oldalán: „Pekry azonnal megindítá lovasságát s egyenként léptetvén őket, általvivé egy tó megszakadt töltésén. Midőn aztán a tulsó oldalon csatarendbe állítottta hadát: Ebeczky dandárnok jöve hozzá…”

[41] Rákóczi emlékiratai, 249.

[42] Rákóczi emlékiratai, 247.

[43] Az 1095. számú lábjegyzetben közölt Pálffy-féle jelentés folytatása: „Allein, da ich anfinge einen Contra-Marche zu machen; hat sich der Feind (Pekry) geöffnet und mir soviel Platz in seiner Flanque gemacht, dass ich (welches dem Allerböchsten zu danken is), mit nur 2 Althannischen Escadronen – weil der Überrest des linken Flügels noch jenseits des morastigen Grabens gewesen, – die Attaque nicht allein angefangen, sondern mit selbiger auch den Feind weichen gemacht habe, dass demnach die Action kaum 1/4 Stund, die Massacre über den Talpatschen aber wohl 3 Stund gewehret hat, und ich judiciere, dass der feindliche Verlust wenigstens in 4000 Mann bestehen werde; wiedann 44 Fahnen und Estandarten, nebst 2 Paar Paukhen erobert worden. Unser Verlust bestehet in 66 Köpfe (ez alatt alighanem csak az Althann-ezred vesztesége értendő), aber die Cavallerie ist dergestalten ermattet, dass ich selbsten kein Pferd mehr zu reiten und die Tag-Lebens keine solche Fatigue ausgestanden habe.”

[44] Kolinovics szerint Pálffy Pekry lovasságát színlelt megfutamodással csalta ki hadállásából; majd lent a síkságon hirtelen megfordult s az ott készen álló vasas ezredekkel arcban vetette rá magát. E váratlan roham zavart idézett elő Pekry megbomlott sorai között s az üldözők egyszerre üldözöttekké váltak.

[45] Rákóczi emlékiratai, 250: „Bercsényi, mialatt vele beszéltem, figyelmeztetett a rácok támadó mozdulatára. Rögtön az országút felé, harcvonalam derekához vágtattam, ahol ágyúim valának, melyek a tüzelést már elkezdették. Az országúton felállított lovas ezredek tüstént visszaverték a rácokat: azonban a jobb szárny egyszerre minden ok nélkül megfutamodott. Mindenki az árkokon igyekezett áthatolni, úgy, hogy az ezek mögötti tér egy pillanat alatt mind el volt lepve szétszórt szaladókkal.”

[46] A Feldzüge… X, a 119. oldalon az eddigi eseményeket következőleg írja le s ezen alapszik az általam összeállított leírás is: „Pekry's klägliches Manöver war dem scharfen Auge des G. d. C. Grafen Pálffy nicht entgangen; es veranlasste ihn, gegen Heister die Bemerkung zu machen, dass die Haltung dieser Cavallerie keine sehr feste zu sein scheine; sie zu befühlen, könnte man ohne Gefahr die Raizen gegen sie entsenden und sie durch ein oder zwei Schwadronen unterstützen. Heister stimmte bei. Indess die Raizen, gefolgt von zwei Schwadronen, gegen den linken, von Ebeczky befehligten Flügel Pekry's vorgingen, passirte Pálffy mit der Spitze des linken Flügels der kaiserlichen Reiterci einen, die Strasse nach Trencsin traversirenden Graben und stürzte sich, sowie zwei Compagnien Althan-Dragoner ihn übersetzt hatten, mit solchem Ungestüm auf Pekry's rechten Flügel, dass dieser, ohne die Attaque anzunehmen, Kehrt machte. Nun warf sich Pálffy auf die so entblösste rechte Flanke Ebeczky's und brachte auch diesen zum Weichen. Im Nu, die Action hatte, nach Pálffy's Bericht, kaum 1/4 Stunde gewährt, war der Ganze Rücken von Rákóczi's Schlachtfront mit Flüchtlingen bedeckt, welche theils in südlicher, theils in südöstlicher Richtung zu entkommen suchten. Die Kaiserlichen, über diesen Anblick nicht wenig erstaunt, fassten hocherfreut die Fliehenden sofort im Rücken. Sie trieben zunächst die conföderirte Cavallerie gegen die Hügel und Wälder von Barát-Lehota und wandten sich dann dem Fussvolke und der Artillerie im Centrum zu.”

[47] Kolinovics id. m. 272.

[48] Heister harmadik jelentésében csak ennyit mond: „…endlich von mir selbsten durch unterschiedliche March und Remarch, des Feindes Konzept verwirret und davon also profitieret, dass er aufs Haupt geschlagen worden, welches alles in stetigen Motu auch teils in Zeiten zu Carrière geschehen.”

[49] Kolinovics id. m.

[50] Heister első jelentése, Wienerisches Diarium, 1708. évf. 523. szám: „…da es dann durch ein und des anderen aushalt, zurücktrieb, Verstärkung und Unterstützung zum völligen Schlagen gerathen.”

[51] Rákóczi emlékiratai 250. old., az előző idézet folytatásaként: „Azt hittem, hogy tartalékban álló karabélyosaimmal még segíthetek a dolgon. Lóhalálában rohantam tehát az árkokon át ezek felé; s azokhoz közeledve észrevevém, hogy már ennek az ezrednek az eleje is visszavonúlni készül.”

[52] Kolinovics id. m. 272.

[53] Ottlyk id. m. és Thaly előszava Ottlyk önéletirásához. Magyar Tört. Eml. XXVII.

[54] Lásd az 1111. számú lábjegyzetet.

[55] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf. 326–327.

[56] Kolinovics id. m. 273.

[57] Kolinovics id. m. 273.

[58] Tsétsi Krónikája, 363. – Mercurius Veridicus.

[59] Ottlyk önéletirása, 110.

[60] Beniczky Gábor naplója, Rákóczi Tár, I. 150.

[61] Azonban tegyük hozzá: a sziléziai expedicióval kapcsolatos, hiú ábrándokon alapuló, s így teljesedésbe sem igen mehető, üres, délibábos reményeit.

[62] Legalább Rákóczi nem éppen szerencsés elgondolása szerint.

[63] Hogy nekem erről, a Rákóczi ezévi hadjárati tervének alapgondolatául szolgáló naiv felfogásról, mi a véleményem, azt már a 454. oldalon kifejtettem.

[64] Kolinovics id. m. 273.

[65] Márki id. m. II, 599.

[66] Bevette ugyanis a császáriaknak itteni, „Békavár”-nak nevezett redoute-jait.

[67] Thaly, Bottyán János, 239.

[68] Kolinovics, id. m. 274.

[69] Thaly, Bottyán János, 238: „A hű tábornok (Bottyán) a búsongó fejedelem szállására mene s érzelmeit nem bírván visszatartóztatni: keserű szemrehányással, nehéz kifakadásokban tört ki előtte, hogy miért fogadta el a harczot az ő (Bottyán) távollétében. S bizonyára, ha az ütközetben a jobbszárnyat boldogtalan Pekry helyett a határozott, kemény és vakmerő Bottyán, e kitünő lovas vezér vezeti: a koczka megfordítva dőlt el; mert az ő tüzes rohamát az ellenség ki nem állta volna, míg a tétovázó Pekry csak habozék. Azonkívül Bottyánt a katonaság szerette, Pekryben pedig semmi bizalma nem volt, mivel örökké csak harczot veszte, vagy hátra kertelt az ellenség elül.”

[70] Heister harmadik jelentése.

[71] Mercurius Veridicus. – Pálffy is azt írja jelentésében: „Die Massacre über die Talpatschen hat wohl 3 Stund gewehret” (lásd az 1111. számú lábjegyzetet): tehát a kézitusa idejében már csak a gyalogos ezredek voltak a küzdelem színterén.

[72] Bécsi Kriegsarchiv, Hofkriegsrath-Acten 1708, Fasc. VIII. 4.

[73] Lásd az 1111. számú lábjegyzetet.

[74] Báró Berényi Ferenc a Nemzeti Muzeumban. (Kivonatosan ismerteti Thaly a Hadt. Közl. 1897. évf. 157–158. old.).

[75] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf., 315–316.

[76] Arch. Rákócz., VI. 31.

[77] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf., 331.

[78] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf., 314.

[79] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf., 155.

[80] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf., 326.

[81] Thaly id. m. 155. szerint: István.

[82] Sőt Thaly szerint, u. o., „állítólag még ő kalauzolta őket az üldözésben Kis-Tapolcsány felé.”

[83] Thaly, A trencsényi csatáról, Hadt. Közl. 1897. évf. 330: „A császáriak veszteségéről rendkívül eltérnek az adatok. Pálffy csak 66 elesettet említ, azonban ez nyilván csak az Althann-ezredre vonatkozik, amelyet ő – visszavert rácz huszárainak támogatására – rohamra vezényelt és amelyről éppen írja: a gr. Eszterházy-féle ezredből elfogott s Érsekújvárban kihallgatott Bakos János labanc katona szerint: „németekben alig száz megholt, circiter kétszázig való sebben esett”: báró Berényi ellenben Pozsonyban Koháry, Gombos császári tábornoktúl (aug. 12-ikén) akként értesült, hogy: „az veres ráczokban, horvátokban, József (Eszterházy) katonáiban s kevés lovas német is veszett, úgy mondják: ezerig elveszett bennek.” Mi, amennyire kevésnek tartjuk a két megelőző adatot: ép annyira sokalljuk emezt, – tekintve a csata lefolyásának körülményeit. Legvalószínűbbnek, legelfogadhatóbbnak tartjuk e tekintetben is Csery Imrének a középszám körül járó s hitelt érdemlő forrásra utaló jelentését: „nímet peniglen hatszáz elveszett.”