Kisebb rajtaütésektől és portyázásoktól eltekintve, melyekről alább bővebben szólunk majd, az 1707/2708-iki tél elég nyugodtan telt el. Az erők kölcsönös csoportosítását, valamint az egyes csoportok hozzávetőleges erejét az említett tél folyamán és az 1708. év tavaszán a XVIII/18. számú melléklet mutatja. E szerint a kurucok részén a Dunántól gróf Eszterházy Antal, a Dunától északra gróf Bercsényi Miklós, a Tiszántúl báró Károlyi Sándor volt a hadak főparancsnoka, egy új seregcsoport pedig Rákóczi utasításai szerint és az ő közvetlen parancsnoksága alatt Egernél volt alakulóban. A császáriak részén a spanyol hadiszíntérre visszatért grüf Starhemberg Guido tábornagy helyett ismét gróf Heister Siegbert tábornagy vette át a magyarországi hadak főparancsnokságát, míg Erdélyben a betegség okából felmentett gróf Bussy-Rabutin helyett báró Kriechbaum György altábornagy állott az ottani csapatok élére, akit július 2.-án történt beérkezéséig Cusani lovassági tábornok helyettesített. Heisternek feladatává tétetett, hogy az örökös tartományokat a kurucok becsapásai ellen az eddigieknél tökéletesebb mértékben biztosítsa, a Dunáig terjedő országrészt és magát ezt a folyamot is az ellenségtől megtisztítsa s aztán az ország szívébe mélyebben behatolva, a császári csapatok még a téli hónapok beállta előtt eddig érintetlen területeken kerülhessenek kényelmes téli szállásokba s végül, hogy az összeköttetést Erdéllyel állandóan nyitva tartsa.[1] A Kriechbaum altábornagynak szóló utasítás pedig következőleg hangzott: Erdélyben erősen megvetve lábát, főerejével a tartományon kívül összhangzásban működjenek a magyarországi császári haderőkkel. Ha ez lehetetlennek látszanék, akkor a Tisza és Maros mentén legalább három ezredet kellett alkalmaznia, melyeknek az volt a feladatuk, hogy az örökös tartományokkal az összeköttetést nyitva tartsák s azonkívül a körülményekhez képest Heister hadseregéhez is kellett csatlakozniok[2]

Rákóczi 1708. évi hadjárati tervét emlékirataiban[3] következőleg körvonalazza: „Elhatároztam, hogy a következő hadjáratban minden erőmet megfeszitem. Tervem volt a nyár folyamán minden nagyobb ütközetet elkerülni, hogy a hadjárat vége felé Sziléziába mehessek téli szállásokra. E tartomány nemessége a svéd király Szászországban tartózkodása alatt igen neki bátordék, s megunván az ausztriai ház uralmát, kész volt ellene hadaim közeledtére fegyvert fogni… Miután Starhemberg tábornok Spanyolországba távozék: az öreg Heister tábornok igen gyönge volt, s a Csallóközben húzta meg magát. Azon hír szárnyala, hogy Heister jelentékeny dán hadtest segítségül érkeztét várja. Ez birt azon elhatározásra, hogy ne nyomuljak a Vághoz, s vissza tartsam magamat mindaddig, míg az ellenség ereje világosan ki nem tűnik.[4] Készültem igen nagy zajt ütöttek Bécsben s az ellenséges hadseregben.[5] – Eszterházy Antal tábornokot Alsó-Magyarországba küldém vissza, hogy vigye ott a vezényletet. Ocskay dandárnok 4000-nyi lovas hadtesttel a Morva folyónál állott avégett, hogy beütéseket tegyen Magyarországba, és födözze Trencsén várának ostromzárlatát; e vár és város a Sziléziába vezető úton fekszik… Hadaimat elég későn gyülekeztetém össze Eger alatt; azonban alig szállítám őket szép zászlós seregekben táborra: új egyenruházatuk elragadá a nézőket, s számuk még inkább szaporodni kezde. Hadseregem híre még inkább felbátorította a nemzet szívét, minthogy az ellenség éppen nem mozdult. Midőn azonban látták, hogy ahelyett, hogy megindulék, csak a hadak gyakorlásával s vadászattal töltöm az időt: azon tisztek, akik a Bercsényi parancsnoksága alatt a Vágnál levő hadtestben valának, rebesgetni kezdék, hogy árulóknak kell lenni tanácsosaim között: mert csak akkor ütközöm, mikor erős az ellenség, és viszont akkor, mikor oly gyenge, hogy nem mer kijönni a Csallóközből, vadászattal mulatom magamat. Bercsényi tudtomra adá a szárnyaló hírt, de ahelyett, hogy elhallgatta volna azt, folytonosan terveket koholt: mikép mehetnék át a Csallóközbe? ami nem lett volna ugyan nehéz, de semmi eredményre nem vezetett volna, mert az ellenség, tartván a meglepetéstől, távolabbra csak csekélyszámú katonaságból álló őrsöket helyeze: különben is ezredenként lévén elszállásolva, a legelső jelre összegyülhet s a komáromi vár ágyúi alá menekülhet vala. Megirám e nézetemet Bercsényinek: ő azonban mégis azt mondá hőseinek, hogy én gátolom a cselekvésben. Azért tehát, hogy ezeket elhallgattassam, elhatározám megindulni, de föltettem magamban, hogy csak lassan haladok. Midőn a feleútat már megtevém: azon szín alatt, mintha a Körmöcz mellett fekvő vihnyei fürdők használatára volna szükségem: oda rándulék, s ezáltal majdnem két hetet nyertem.”[6]

[1] A Bécsben 1708. április 4-én kelt utasítás gróf Heister tábornagy részére, Bécsi Kriegs-Archiv. Registratur des Reichs-Kriegs-Ministeriums, 1708. April, Nr. 46. és Mai Nr. 411.

[2] Az ugyancsak 1708. április 4.-én Bécsben kelt, Kriechbaum altábornagynak szóló utasítás. Registr. des R. K. M. März Nr. 52.

[3] Rákóczi emlékiratai, 237–238.

[4] Ez igazán furcsa okoskodás és még furcsább elhatározás. Az ellenség gyengeségét logikusan annak mielőbbi túlerővel való megtámadására kellett volna felhasználni.

[5] Annál jogosultabb és indokoltabb lett volna egy energikusan végrehajtott főlényes támadás!

[6] Jobban mondva: nem nyert, hanem ismét vesztett két hetet!