Bussy-Rabutin agyonsanyargatott hadával 1707. január 21.-én Pest környékére érvén,[1] itt főleg eleséghiány miatt kellemetlen helyzetbe került. Bécsből küldtek ugyan számára hordókban 8000 akó lisztet, de a szállítmány a zajló jég miatt Komáromnál tovább nem juthatott. „Budán – írja Thaly, Dunántúli hadjárat 1707-ben című munkája 32. oldalán – még csak lett volna valami élelem, de Pesten éppen nem volt, pedig a sereget az erős jégzajlás ideát szorította. Itt, a rémséges hidegben, a szabadban táborozván, eleinte a kir. sóraktárak, majd a magánházak tetejit is leverték s föltüzelték, mígnem az éhségtől kényszerítvén, Rabutin Pál-fordulása napján jan. 25.) néhány ezer lovas rácot és németet küldött ki a vidékre, akik is borzasztó módon garázdálkodván, Pest vármegye virágzó községeit fölégették, elpusztították, több ezer darab marhát elhajtottak s a szegény lakosságnak minden ingóságait prédára hányták.[2] – Végre a Duna befagyott, és Rabutinnak hidegsanyargatta, éhséggyötörte, rablókalandozás fárasztotta hadteste február 3.-án és 4.-én egészen általköltözött Budára, hol még aztán jól fűtött kemencéknél vagy 3–4 napot pihent.[3]

Ezek után az 1707. év elején a magyarországi hadiszíntéren a császáriak két csoportban állottak; az egyik a nyugatmagyarországi határok mentén gróf Starhemberg Guido tábornagy parancsnoksága alatt, mintegy 15.000 ember, nagy kiterjedésű, sekély, a szükségeshez mérten megerődített őrállásokban Morvaország, Alsó-Ausztria és Stájerország közvetlen védelmére felállítva; a másik Bussy-Rabutin tábornagy parancsnoksága alatt Budánál mintegy 5000 ember.[4]

Bercsényi január 13.-án értesült Murányban Károlyi és a Kecskemétnél álló Berthóty István leveleiből, hogy Bussy-Rabutin ismét visszafordult s hogy január 11.-én annak előcsapatai már újból a Tisza mentén Szolnoknál mutatkoztak. Erről nyomban értesítette a Dunántúlon tartózkodó Bottyánt és ennek alárendelt brigadérosát, Bezerédy Imrét, valamint a Komáromnál szemben Szent-Péternél álló gróf Eszterházy Antalt és dandárnokát, Ebeczky Istvánt. Eszterházynak egyúttal meghagyta, hogy Szent-Péternél csak annyi erőt hagyjon, amennyi okvetlenül szükséges, a többivel pedig húzódjék a Garam alsó folyása felé, készen arra, hogy abban az esetben, ha Bussy-Rabutin Vácon át a Felvidéknek venné útját, azzal a Garam mentén szembeszállhasson, mely esetben ő, Bercsényi is további erősbítéseket hoz Ipolyságon át; ha pedig a császári vezér Budán át a Dunántúlra igyekszik, akkor Eszterházy a karvai hídon át küldje Bottyánnak a szükséges segítséget.[5]

Ebből kifolyólag 1707 január közepe táján a kurucok részén következőleg alakult a helyzet: A Felvidéken gróf Bercsényi alatt mintegy 5000 ember állott, a Dunántúl pedig Bottyán alatt 10–12.000 ember; mindkettőjük mintegy tartaléka gyanánt gróf Eszterházy Antal alatt 15.000 ember az alsó Garam és a Duna alkotta szögben, Köbölkút–Bátorkesz tájékán állott; végül a Tiszán túl, a hajdúkerületekben gróf Károlyi Sándor rendelkezett mintegy 6000 ember fölött. Rákóczi a tél folyamán s tavasz kezdetén Munkácson, Bercsényi pedig télen a nagyrészt Ungváron és Murányban tartózkodott. A kuruc haderők összege eszerint 36–38.000 embert tett ki.

Kifejezett hadműveleti terve tulajdonképpen egyik félnek sem volt. A császáriakét a két tábornagynak kölcsönösen egyetértéssel kellett megállapítania, micélból azok február 8.-án Bicskén találkoztak, ahol főbb tábornokaik részvétele mellett haditanácsot tartottak.[6] Ezen elhatározták, hogy Bussy-Rabutin felhasználva a környező mocsarak fagyát, mindenekelőtt Székesfehérvárt, majd Simontornyát igyekezzék hatalmába keríteni. Ennek megtörténte után a tábornagy a Balaton északi partjára vonulva, Veszprém–Tapolca–Szent-Grót vonalában órállásszerű felállítást véve,[7] a feléje közeledő gróf Starhemberg Miksával lépjen összeköttetésbe, aki utasítást nyert, hogy Sopron mellől a Rába felé előnyomulva, lehetőleg Pápán át nyújtson kezet Bussy-Rabutinnak, minden esetre azonban ejtse hatalmába a Marcal vonalát, honnan Szent-Grót felé lépjen az említett tábornaggyal összeköttetésbe.[8]

[1] Lásd a 380. oldalon.

[2] Pest vármegye márc. 3. és ápr. 16. és 17.-iki fölterjesztései Rákóczihoz és Bercsényihez. E fölterjesztések szerint Bussy-Rabutin hadai 52 pestmegyei falut pusztítottak el. (Lásd még Kolinovics Commentárjait).

[3] Tiell, febr. 5.-iki levele Savoyai Jenőhöz a bécsi Kriegs Archivban. Mémoires sur les Campagnes faites en Hongrie par le Comte de Bussy-Rabutin, 153–154.

[4] A Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen, a IX. köt. (e kötetet báró Hipssich Károly őrnagy és báró Komers Camillo alezredes írták) 288–289. oldalán Starhemberg csoportját tendenciózusan mindössze mintegy 13.000, Rabutinét pedig alig 4000 főnyi szolgálatképesnek mondja, ezzel szemben Tiell február 16.-án kelt s Savoyai Jenőhöz intézett levelében (eredetije a bécsi Kriegs. Archivban) a bicskei tanácskozásról, melyről alább bővebben szólunk majd, Bécsbe visszatért és az udvari haditanácsnak tüzetes jelentést tette gróf Starhemberg Guido tábornagy által beadott hivatalos kimutatás szerint Bussy-Rabutin hadteste az Erdélybe küldött 2000 lovason és a Szegeden és Budán visszahagyott 8–900 főnyi betegen kívül 4400 császári és 895 dán lovasból, továbbá 3254 császári és 1466 dán gyalogosból, vagyis összesen 10.000 emberből, s ehhez hozzászámítva a báró Nehem-mel érkezett legalább mintegy 2500 főnyi rác könnyű lovast, összesen 12.500, nem pedig alig 4000 embert kapunk. (V. ö. Thaly id. m. 34.). Mindenesetre felette sajnálatraméltó, hogy még a hivatalos osztrák vezérkari munkákban is sokszor ily tendenciózusan elferdített adatokra bukkanunk. Ezek szerint a két császári seregcsoport együttes állománya nem 20.000, hanem legalább is 28.000–30.000 embert számlálhatott.

[5] Bercsényi jan. 13. és 15.-iki levele Rákóczihoz, Archiv. Rákócz., V., 357. és 358.

[6] Tiell Bécsből január 19.-ikéről értesíti Savolyai Jenő herceget, hogy Starhemberg Guido előtte való napon elindult Pozsonyból Győrbe s már előre felhívta Bussy-Rabutint, tűzzön ki napot és helyet a találkozóra, mert ő csak 1000 lovassal lévén, a Pápa körül erősen gyülekező kurucok miatt nem mer egészen Budáig előrehatolni. – Február 5.-én pedig arról értesíti Tiell a herceget, hogy Löffelholz tegnap Budáról Bécsbe érkezett „mit der Nachricht, dass der Feld-Marschall Rabutin, nach allen überstandenen Miserien, sambt denen Trouppen, soviel mann vermuthet und glauben kann, endlich gestern zu Ofen die Donau herüber passiert haben werde, und nun im Werk sey, mit dem Herren Feldt-Marschallen von Starhemberg, – so gestern von Raab mit 400 Pferden aufbrach, – zwischen Ofen und Stuhlweissenburg ihm entgegen gangen, die völlige Cantonierungs-Wege der Truppen auf diesseits der Donau zu verabrenden und aus zu machen.” (Eredetije a bécsi Kriegs-Archivban).

[7] Mint alább látni fogjuk, az eredeti megállapodás úgy szólt, hogy Bussy-Rabutin, Starhemberggel a legrövidebb irányban egyesülendő, Veszprémen át egyenesen Pápának vonuljon hadával.

[8] Feldzüge… IX. 292.: „Rabutin hatte zuerst nach Stuhlweissenburg zu rücken und diesem von den Insurgenten eng eingeschlossenen Platze Luft zu machen. Von bein aus wäre das südlich davon gelegene Simontornya, ewentueil durch einen Handstreich zu nehmen, die Vorrückung am nördlichen Ufer des Plattensee's fortzusetzen und zuletzt auf der Linie Veszprim–Tapolca–Szent-Groth eine Postierung zu beziehen. Im Einklange mit diesen Bewegungen sollte F. M. L. Graf Max Starhemberg von Oedenburg aus an die Raab vorgehen und wenn mőglich über Pápa Rabutin die Hand bieten – jedenfalls aber die Marcal gewinnen, um in diesem Falle bei Szt.Groth die Verbindung mit dem Corps Rabutin herstellen zu können.” (Tiell an Eugen, 16. Febr. 1707. Kriegs-Arch. Ungarn: Fasc. II., 4.).