Most aztán Rákóczi az erdélyi hadicselekményekre is nagyobb gondot kezdett fordítani. Erdélyben egy Radvánszky által összeállított kimutatás szerint[1] ekkor már mintegy 18–20.000 főre ment a kuruc hadak száma s kinevezett főparancsokuk, mint tudjuk báró Thoroczkay István tábornok volt, de az alparancsnokok, főleg Pekry és Mikes nem akartak ebbe a kinevezésbe belenyugodni. Előbbi ezt az állást és tisztséget magának vindikálta, amint az báró Száva Mihályhoz intézett alábbi soraiból is kitűnik:[2] „hogyha a fejedelem Ő nagysága engem olyan emberét, mint Thoroczkay, praetereál, – holott mind a német s a török világban hozzám képest hátulsóban vétetett –, én bizony soha kardot nem kötök az oldalamra, hanem házamnál ülök és szántok-vetek, ez az én resolutióm.” „Ezt a fenyegetést Pekry – írja Markó id. m. 181. old. – ugyan nem váltotta be, mert ahol harcra került a sor, ott vitézül viselte magát, sőt Nagyszeben alatt augusztus 11-én súlyosan meg is sebesült, de a kuruc vezérek közötti torzsalkodás csak akkor ért véget, amikor 1705. elején a fejedelem parancsára Forgách állott az erdélyi hadak élére.” A kuruc vezérek torzsalkodása folytán Erdélyben erőteljes, egységes terv szerint vezetett hadműveletekről nem lehetett szó s az egész nyár folyamán az alvezérek mindegyike saját esze és belátása szerint cselekedett. Ennek ellenére szeptember haváig már úgy alakúlt a helyzet, hogy a Nagyszebentől messzebb fekvő várak és erődített helyek már mind behódoltak a kurucoknak. Igy többek között a gróf Teleki Mihály parancsára május 1-je óta Majos János kuruc ezredes által körülzárt és Bánffy László által védett Görgényi, hosszas alkudozás, de a Majos utódai, Kőrösi György és Rhédei Ádám által nem valami erélyesen folytatott ostrom után, végre puskalövés nélkül megadta magát. A Besztercét védő 170 császári katona a nyár folyamán a gondjaira bízott várost szintén gróf Teleky Mihálynak átadván, a maga részéről is kuruc szolgálatba állott. Ugyan ez történt Hunyad várával is, hogy a várőrség jórésze szintén kuruc fegyveressé változott át. Sőt még Nagyszeben védőrsége is zúgolódni kezdett és átpártolással fenyegetődzött, ha hosszú idő óta hátralékos illetékeiket meg nem kapja.[3] Nagynehezen valamiképpen mégis sikerült az elégedetlenkedőket kielégíteni és további kitartásra rábírni.

[1] Thaly, Az erdélyi kuruc haderő létszáma. Hadtörténelmi Közlemények, 1896. évf. 4. – Markó id. h. 179.

[2] Thaly, a fent idézett helyen, 5. old.

[3] Feldzüge …(Ratzenhofer id. m. 177.).