XVIII/8. számú melléklet.

Az imént vázolt dunántúli események alatt maga Rákóczi a Duna mentén Duna-Földvár és Paks tájékán tartózkodott mintegy 6–7000 embert kitevő seregével. Itt kapta meg Forgách tábornok segélynyújtás iránti ismételt kérelmeit,[1] de ő azokra nem reagált, mert ekkor már Bercsényi ellenzése dacára, elhatározta volt, miszerint ő maga indul a délvidéki rácok ellen, hogy azokat szétverje és az országból kikergesse.[2]

Eleinte Rákóczi mindent megtett és nagy súlyt helyezett arra, hogy a rácokat, ezt a bár fegyelmetlen és garázda, de kitünő katonaanyagot szolgáltató népet a maga ügyének megnyerje, de e tekintetben nem tudott célt érni, mert azok következetesen a császáriak részén maradtak meg.[3] A rácok egyrésze a császári seregtestek kötelékében harcoltak, más részük pedig önálló testekben, részint a császáriak hadműveleteit támogató, részint prédaszerzés céljából saját szakállukra kezdeményezett vállalatokban vettek részt. „A császári seregben Rákóczi ellen harcoló rác miliciánál – írja Markó, II. Rákóczi Ferenc a hadvezér című munkája 163. oldalán – még sokkal nagyobb pusztítást okoztak azok a garázda rác tömegek, amelyek… egész Nagykőrösig, Nagyváradig felhatolva, vandál módon pusztították az Alföldet és gyilkolták annak népét. Egyik főfészkük a Bácskában volt. Rákóczi megindítandó hadjáratának legközelebbi céljául tehát ennek a vidéknek megtisztítását tűzte ki s azután Szeged alá készült, hogy ezt a fontos pontot, mint az akkor még török hódoltság alatt lévő Tisza–Maros vidék végvárát, hatalmába kerítse.”

Június 29.-én indult el Rákóczi 4–5000 emberrel Baján át Bács felé. Katonái könyörtelenül pusztították a kezükbe került fegyveres rácokat s a szerb lakosságot sem kimélték. Közeledésének hírére egyébként a megriadt rác lakosság részint a Szerémségbe, részint a még török fennhatóság alatt álló temesi tartományba menekült. Egy részük a mocsaras vidékek nádasaiba húzódott, de a kurucok azokból nagyobbára kipörzsölték őket. Rákóczinak ugyan nem volt ínyére az efféle hadviselés. „Éreztem, hogy e hadjárat nem igen válik becsületemre, – írja emlékirataiban, – de nem akarta seregét a prédálásban korlátozni, hogy kedvét ne szegje.” Július 8.-án a korhadt falu, Bács alá érve, annak parancsnoka, Fluck ezredes az erődöt minden ellenállás nélkül, első felszólításra átadta. Innen tovább vonulva, 12.-én Titelnél szétverte a rácok ottani több ezer főnyi táborát, mire a vár is meghódolt. Innen Rákóczi seregével a Tisza mentén fölfelé haladva, július 21.-én Szeged alá ért és az oda visszavonult szerbeket nyomban megtámadta. A várost és a külső palánkokat ismételt megrohanással néhány nap alatt be is vette, de ahhoz kevés volt a reménye, hogy kevés és gyenge tűzérségével 400 császári katona, 3 torony, 4 bástya és mély árok által védett várat is elfoglalja. Mindazonáltal majd egy teljes hónapig kénytelen volt a város alatt maradni, mert súlyosan megbetegedett s e vidéken orvos nem lévén, azt a bányavárosokból kellett hozatnia. Ekközben vette hírét, hogy az erdélyiek július 6.-iki gyulafehérvári gyűlésükön fejedelmükké választották,[4] de másrészt itt kapta meg azt a lesújtó hírt is, hogy a császáriak és szövetségeseik a francia-bajor seregen Höchstädtnél fényes diadalt arattak. „Ezen esemény – írja Rákóczi emlékirataiban – minden reménytől megfosztott, a bajor fejedelemmel egyesülhetnem; pedig ez volt az egyedüli alapja az általam megkezdett háborúnak, melynek nehézségeit előre látám vala.”[5] És nem férhet hozzá kétség, hogy mind Rákóczi, mint Bercsényi főleg a francia-bajor sereggel való egyesülésre alapították a fölkelés sikere felől táplált reményeiket. Annál kellemetlenebbül érintette az említett hír Rákóczit, mert ő nem régen, augusztus 9.-én Michelt, a konstantinápolyi francia követnek néhány hónap óta nála tartózkodó titkárát, azzal az utasítással küldte Párisba, adná elő királyának, hogy, ha tőle gyors segély nem érkezik, úgy ő kénytelen lesz a császárral megbékülni, amit a nemesség is nagyon kezd már óhajtani, látván, hogy az igéretek nem teljesíttetnek. Jelentse továbbá királyának, hogy az ő serege jelenleg 5000 főre olvadt le, mert fölkelői zsoldot nem kapván, az utóbb bekövetkezett kedvezőtlen események után szétfutottak. Hogy ő a császáriaknak sikerrel ellenállhasson, legalább 15.000 főnyi zsoldos hadra volna szüksége; küldjön tehát ő felsége pénzt. Szükséges ezenkívül, hogy a király ezenfelül 6000 gyalogos és 2000 lovas albánt fogadjon melléje zsoldjába. Ez az a segély, melyet tőle a magyar nemzet vár; ha ezt s a szükséges pénzt megnem kapja, úgy kénytelen a békét elfogadni.[6]

A lesújtó hírre való tekintettel mindenesetre kapóra jött Bercsényi üzenete, hogy siessen Gyöngyösre, a Bécsből érkezett újabb fegyverszüneti ajánlatok megvitatására. Egyben a temesvári pasától is kapott üzenetet Rákóczi, hogy miután a törökök Szegedet a karlovici békében kifejezetten Lipót császárnak engedték át, ha a kurucok oda bevonulnak, esetleg a törökök érdekeivel kerülnek összeütközésbe. Ezt Rákóczi ki akarta kerülni s így augusztus közepén elvonult Szeged alól.[7]

[1] Lásd a 151. oldalon.

[2] Rákóczi emlékiratai, V, 146.

[3] Hornyik János, A rácok ellenforradalma, 1703–1711. Századok, 1868. évf. – Dr. vitéz Málnási Ödön, Hellebronth János kuruc ezredes. Feldzüge… (Ratzenhofer, id. m. 173.): „Die Verschiedenheit der Race und das Streben der Magyaren, sich vom Kaiser loszureissen, im Gegensatze zu den Serben, die den Schutz des Kaisers gegen die zur Türkei neigenden Magyaren nicht einbüssen wollten, machte sie bleibend zu erbitterten Feinden.”

[4] Rákóczi levele, Fiedler, id. m. II. 448.

[5] Hist. des révol, V. 153., 161.

[6] Fiedler, id. m. II. 449. – Michel küldetésének volt is sikere, amint ez a Feldzüge (Ratzenhofer, id. m. 180.) következő szavaiból kitűnik: „Ludwig XIV. war wohl geneigt, die Rebellen für seine Zwecke auszunützen, er war aber zu klug, um seine eigenen Ziele an die eines Aufrührers zu fesseln… Rákóczi erkannte erst spät, dass Ludwig XIV. mit ihm ein Spiel getrieben hatte (Fontes rerum austriacarum, IX.). Hingegen liess Ludwig des Rebellen namhafte Geldsendungen durch einen Wechsler in Danzig zufliessen. Er sandte Rákóczi auch Officiere, welche ihm in allen Fachfragen rathend zur Seite standen; so langten im September 50 französiche Ingenieure und Artillerie-Officiere über Belgrad in Ungarn an. Der bekannte Unterhändler des Alleurs traf im December mit 150.000 fl. in Temesvar ein und wurde vom Károlyi mit 3000 Reitern nach Tyrnau geleitet.”

[7] Horváth Mihály, id. m. VI. 354. – Markó, id. m. 164. – Feldzüge… (Ratzenhofer, id. m. 173.): „Ein Theil Serben Flüchtete sich nach Szegedin, und Rákóczi eröffhete Anflangs (?) August die Belagerung dieser Stadt. Er liess dreimal die Palanka stürmen und wurde stets von den Serben zurückgewiesen. Nachdem er endlich Geschütze an sich gezogen hatte, wurde die Stadt eingenommen, verbrandt und die Einwohner niedergemetzelt. Die Belagerung des Schlosses, welches von kaiserlichen Truppen besetzt war, blieb jedoch erfolglos. – Nach einem ebenso resultatlosen Zuge gegen Arad, hob Rákóczi Anfangs September die Belagerung des Schlosses Szegedin auf und verfügte sich persönlich nach Gyöngyös zu den Unterhandlungen mit dem Kaiser.”