XVIII/7. számú melléklet.

Hogy a kurucok további terjeszkedésének, gyujtogatásának és fosztogatásainak határt szabjon. Schlick október 25.-én megkezdte hadtestével Pozsony mellől támadó előnyomulását s 2 napi menettel Szeredet érte el, ahol egy napi pihenőt tartva, Forgách fölkelő seregét is magához vonta s aztán 29.-én három oszlopban Nyitrát. 30.-án Garam-Szentbenedeket érte el. A gyalogságot Schlick kocsin vitette s középső oszlopát a reguláris hadból, az oldaloszlopokat és elővédet pedig fölkelőkből állította össze. Október 31.-én menetét már nem a bányavárosok, hanem a Garam jobbpartján Léva felé folytatva, a Tolmács közelében fekvő Macskarévnél átkelt az említett folyón[1] s aztán tovább folytatta előnyomulását Léva felé. Délelőtt 10 óra tájban a gróf Forgách Simon által vezetett elővéd a Perec patakon át vezető hídnál Ocskay előcsapataira bukkant. Ezek támadásba átmenve, Forgách labancait visszavetették, de Schlick reguláris lovasságának segítségével az elég gyenge kuruc csapat csakhamar visszaveretett, azonban a Perec patak mentén a támogatásul odasietett és a továbbiak folyamán folyton növekedő friss csapatokban támaszt nyervén, ismét megállapodott.

Közben Schlick hadtestét két harcvonalban harchoz fejlődtette és azt támadásra előrevezetvén, a kurucokat a Perecen túlra részben Léva városa, részben a várostól északra fekvő magaslatok felé vetette vissza.[2] Az említett magaslatokon Ocskay hadának zömét állította fel, melyet Schlick balszárnyhada követett, míg a kisebb rész, nyomon követve a De Viard alezredes vezette Latour vértes ezred és a Stadelmayer alezredes parancsnoksága alatt álló Schlick-dragonyos ezred által, e város falai felé húzódott vissza. Hosszas, kemény harc után a lóról szállt dragonyosoknak sikerült egy helyen észrevétlenül a városba bejutniok, ahol ismét, most még erősebben lángolt fel a harc heve. A kurucok sokáig szívósan védekeztek, de miután Schlick a délutáni órákban koncentrikus támadást intéztetett a város ellen, ennek kimerült védői kénytelenek voltak s csak nagy bajjal tudtak a széles és mély árok által övezett városba visszahúzódni. Ostromszerek hiányában Schlick nem igen gondolhatott a vár megtámadására s így most már ereje nagyobb részével a Lévától északra fekvő Kálvária-hegy felé fordult, de ott már nem talált szívósabb ellenállásra, miután közben Ocskay hadának mintegy 2000 embert kitevő zömével onnan elhamarkodva indult vissza Bakabánya felé. A Kálvária-hegyet birtokba ejtvén, Schlick tüzérsége által heves tüzelést fejtett ki a vár ellen, melynek parancsnokát megadásra szólította fel. Ez eleinte vonakodott a felhívásnak eleget tenni s legalább méltányos feltételeket igyekezett elérni, de a császári vezér feltétlen megadást követelt s miután a várbaszorult csapat az Ocskay-csoport elvonulásáról is tudomást szerzett, s késő esti órákban megnyitotta a vár kapuit a győztes császári csapatok előtt, amelyben azok egyebeken kívül, mintegy 500 kurucot, 400 lovast, 10 nehéz és 2 könnyű ágyút találtak. A jó ideig tartó harcban a császáriak aránylag keveset, ellenben a kurucok több mint 1000 embert vesztettek.[3]

Miközben mindezek Léva tájékán történtek, Bercsényi, aki nem jó szemmel nézte, hogy Ocskay heteken át mulatozással és dorbézolással töltötte Léván idejét, már útban volt a Felvidék felé. Az ő unszolására ugyanis Rákóczi Szatmár ostromának folytatását egészen báró Sennyey István tábornokra bízván, ő maga október közepén Bercsényi rakamazi főhadiszállására érkezett, s itt október vége felé. miután Ocskayt ezután sem lehetett a Lévából való kimozdulásra rábírni, abban állapodtak meg, hogy Bercsényi induljon a Tokajnál álló sereg zömével a Felvidékre, ott a kunktátoroskodó Ocskaytól a hadműveletek vezetését átveendő. Elindulása előtt Rákóczi még lelkére kötötte Bercsényinek, hogy útközben Eger várát és városát meghódolásra, illetve csatlakozásra bírja.[4] Bercsényi eljárásáról Markó fentebb említett érkezése 33. oldalán a következőket írja: „Bercsényi október végén már Eger alatt állott seregével s a palánkkal védett várost és várat erős ostromzárral vette körül. A város október 31-én[5] az első rohamra megadta magát. A városban tanyázó hajdúság Bercsényi szolgálatába állott. A gróf ezután a vár körülzárásához fogott, mely Dinzendorf alezredes parancsnoksága alatt erősen védekezett. Thelekessy István egri püspököt, aki a kurucok ostroma elől Budára akart távozni, Bercsényi meggyőzte a nemzeti fölkelés igazáról és rábírta, hogy maradjon egyházmegyéjében. A püspök letéve Rákóczinak hódoló eskűjét, szarvaskői várkastélyába vonult s e perctől kezdve buzgó és lelkes híve volt a szabadságharc ügyének. Hogy a város lakossága ne legyen útjában, Bercsényi azt kilakoltatta a környékező helységekbe s komolyan készülődött a vár ostromára.[6] Ekkor érkezett november legelső napjaiban, Ocskay futárja révén a lévai vereség híre. Bercsényi gyors itélőképességével hamar felfogta a kudarc súlyát; gyorsan határozott s mivel különben is eltökélt szándéka volt, hogy mihelyt Eger várát beveszi, működésének színhelyét a nyugati Felvidékre helyezi át:[7] azonnal útra kelt a bányavárosok felé. A keleti Felvidéken a kurucokat egyelőre nagyobb veszély nem fenyegette, mert az egyedüli számottevő regularis sereget és Montecuccolit erős kuruc lovasság zárta körül Kassa városában. A Schlick hadműveleteiről szóló jelentések hatása alatt Bercsényi nem tartotta a maga seregét elegendőnek[8] a Felvidék teljes meghódítására[9] s azért az éppen akkor Kecskemét vidékére a rácok megfékezésére küldött Károlyi Sándort – a fejedelem utólagos jóváhagyása reményében – magához rendelte.[10] Rákóczi Tokajnál lekötve, tétlenül volt kénytelen idejét tölteni. Mint legfelsőbb Hadúrnak és a felkelés tulajdonképpeni vezetőjének, neki kellett volna az egész sereg felett intézkedni, de ő a hadvezetésben való tapasztalatlanságának érzetében ekkor még nem avatkozott a hadműveletekbe. Bercsényi tovább is a maga felelősségére intézkedett, amivel a fejedelem teljesen egyetértett. Ennek bizonyítéka az is, hogy november 5.-én maga utasította Károlyit, hogy csapataival Fülek tájékán csatlakozzék Bercsényihez s bízza a szolnoki rácok elleni szükséges hadműveleteket Török András és Bagi László kapitányokra.”[11]

Ehhez képest Károlyi november 6.-án elindult Kecskemétről és 8-án Aszódra, 11-én Szécsényre, 12-én pedig Losoncra ért, ahol Bercsényihez csatlakozott.[12]

Utóbbi portyázói révén megtudván, hogy Schlick Zólyom felé vonul és hogy a dunántúli rác hadak valószínűleg a vele való egyesülés céljából északi irányban a Duna felé tartanak,[13] november 6.-án az egri vár további ostromát alvezéreire, Borbély Balázsra és Ilosvay Imrére bízván, még aznap elindult Rimaszombatba, ahová 9.-én érkezett meg. 11.-én Daróc, 12.-én pedig Losonc alatt táborozott, ahol a Károlyival való egyesülés után serege mintegy 20.000 főt tett ki.[14] mellyel 14.-én Gyetvát, 15.-én pedig Zólyomot érte el. Mihelyt Bercsényi serege Zólyom megye küszöbét átlépte, nyomban a nemzeti ügyhöz csatlakozott Szandai Sréter János zólyommegyei alispán, Rákóczi seregének későbbi jeles brigadérosa és tűzérségi felügyelője is. Bercsényi menetteljesítményei: november 6.-tól 9.-ig Egertől Rimaszombatig, 4 nap alatt 80 km, vagyis naponta átlag 20 km., 11-én Rimaszombattól Daróczig, 15 km., 12.-én Darócztól Losoncig 22 km., 13.-án és 14.-én Losonctól Gyetváig, 34 km., s végül 15.-én Gyetvától Zólyomig 22 km.

Közben Schlick november 3.-án elindult Léváról a bányavárosok felé. Az ugyancsak Passauból Pozsonyba rendelt báró Ritschan Ádám György tábornok október 30.-án odaérkezve, parancsot kapott, hogy az ott rendelkezésre álló 2000 embert Schlick megerősítésére Léván át utána vezesse, ami november 7.-én meg is történt. Ezalatt Schlick akadály nélkül nyomult előre. „Korpona – írja Markó id. m. 34. old. – könnyen visszatért a császár hűségére. Selmeczbánya szintén, mely város Zweig bányamester vezetése alatt hódoló küldöttséggel fogadta Schlick s Kovács János kapitány vezetése alatt felkelő csapatot is bocsátott rendelkezésére.[15] Schlick Selmeczbányánál két oszlopra osztotta hadtestét. Forgách grófot Zólyomon keresztül Beszterczebánya felé küldte, maga pedig Körmöczbányát foglalta vissza.[16] Csábrág vára november 7-én újból a császáriak kezébe került Korponay János, mint kinevezett várkapitány jelenti a vár urának, Kohárynak, hogy minden erejéből igyekezni fog a várat a kurucok ellen megvédelmezni.[17] Schlick idejekorán értesült Bercsényi előrenyomulásáról. A bányavárosok meghódítása után, november 12.-én Zólyomból kelet felé indult, hogy a Gyetvai-hágón Bercsényi útját állja. Itt azonban 12.-én megtudva azt, hogy Bercsényi Károlyival egyesülve igen tekintélyes haderővel rendelkezik, nem merte őt megtámadni, hanem visszavonult Zólyom városába. De csodálatosképpen itt sem maradt meg, hanem 6000 lovas élén tovább vonult Besztercebányára (állítólag azért, hogy ott Lipót császár nevenapját ünnepélyesen megülje), s csupán Forgách tábornokra bízta a város és a vár védelmét.[18] Forgách, úgylátszik nem volt kellően tájékozva a kuruc sereg erősségéről és harckészségéről, mert nagyon lebecsülte azt.[19] Bercsényi seregének közeledésére Forgách, gróf Eszterházy Antal tábornok és Bottyán János ezredes segítségével, november 15.-én délben a városon kívül elterülő mezőn csatarendbe állította seregét. Bercsényi serege erre szintén harcra készen sorakozott. Mielőtt azonban a két sereg összecsapott volna, az első csatározások után Bottyán párviadalra hívta ki a kuruc sereg legvitézebb bajvívóját. Ocskay László előrugtatva, a kihívást elfogadta. A vezérek intésére a seregek széjjelnyíltak s helyet adtak a párviadalra. Az akkor már 60 évnél idősebb Bottyán s az alig 23 éves Ocskay fürge lovaikon először kopjával rontottak egymásnak. Egyik sem tudta a másikat a nyeregből kivetni. Eldobva kopjáikat, kardra keltek. Gyakorlott vívók lévén, a küzdelem így is eldöntetlen maradt. Erre kardot rejtve pisztolyt rántottak. Először Bottyán lőtt. Golyója Ocskay mellvédjét annyira behorpasztotta, hogy a mellvért ütése folytán orrán, száján megeredt a vér. De nem hagyta abba a küzdelmet, hanem visszalőtt Bottyánra. A golyó a páncél szegélye alatt Bottyán oldalába fúródva, gerinccsontjában akadt meg. A romantikus hangulatú párviadal után a seregek újból összecsaptak.[20] Délután 2 és 3 óra között kezdődött a harc, mely Bercsényi seregének győzelmével végződött. Forgách labancait a városba visszaszorították. A kurucok még a kapun túl is üldözték a visszavonuló ellenséget, de a várba be nem hatolhattak, mert a reguláris császári lovasság útokat állotta. A kuruc győzelem nem volt teljes. Hiányzott az alsó vezetés és a fegyelem. A kurucok rendetlenül verekedtek, a lovasság megelőzte a gyalogságot, pedig a város utcáiban, a házak között dúló harcra a gyalogság alkalmasabb lett volna.[21] – De még így is meg volt az a nagy eredmény, hogy Forgáchék serege a városba szorult, Schlick pedig a kudarcról értesülve, Beszterczebányáról még 15.-én éjjel Körmöczbányán keresztül Bajmócz váráig ment vissza, hogy Ritschan tábornok csapataival egyesüljön. – Érdekes, hogy a kurucok zólyomi sikerét a hivatalos „Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen” című munka teljesen elhallgatja és Schlick hátrálását csupán azzal magyarázza, hogy ő jobbnak látta a fölös erejű[22] kuruc sereg elől kitérni. Ez szándékos tévedés, mert Schlick seregének egyik része,[23] azaz Forgách csapata nem tért ki Bercsényi elől, hanem a harcot Zólyomnál elfogadta és a város alatt vereséget is szenvedett. Schlick Beszterczebányáról való távozásakor azt az üzenetet küldte Forgáchnak, hogy csak kisebb védőrséget hagyjon Zólyom várában, maga pedig derékhadával vágja magát keresztül a kurucokon és jöjjön utána Bajmócz felé. Forgách e rendelkezés értelmében táborának zömével november 19.-én éjjel a városból kitört. De a kuruc előőrsi vonalon az osztrolukai szorosnál ellenállásra talált. Serege a kurucok puskatüzétől megzavarodva, zászlóit podgyászát, vezetéklovait cserbenhagyta, a hegyek közt széjjelszaladt és nyugat felé menekült. Bercsényi üldözésükre Károlyit küldte 5000 huszárral, aki a garamszentkereszti válaszútnál újból reájuk csapott és utóvédjüket széjjelszórta. Forgáchnak sikerült november 22.-én Privigyén csatlakozni a Bajmóczról eléje siető Schlickhez.[24] A sebesült Bottyán és a lévai sebesüléséből még teljesen fel nem épült Guethem alezredes vezetésével csupán harmadfélszáz császári katona maradt a zólyomi várban, amelyet Bercsényi szoros ostromzárral vett körül. A november hónap hátralévő napjai… a kurucoknak számottevő eredményeket hoztak… A bányavárosokat portyázói segítségével újból visszahajlította Rákóczi hűségére… November 7.-én Ocskay visszafoglalta Lévát.”[25]

Különösen nagy hordereje volt a gazdag bányavárosok elfoglalásának, melyek bőségesen elláthatták a kuruc sereget mindennemű szükségletekkel, így elsősorban kézi- és löveg-lőfegyverekkel, kardokkal és egyéb szálfegyverekkel, lövőszerekkel, lőporral[26] s azonkívül ruházattal is.

Mint annakidején Ocskay, most Bercsényi ragadta magával eredményteljes előnyomulása révén az északi Felvidéknek túlnyomó többségben Rákóczi-barát lakosságát is. Bártfa és Késmárk meghódolása után november 12.-én Lőcse parancsnoka, Krumbach ezredes is megadta magát Monoky Ferenc és Luby György ezredesek körülzáró csapatainak s ez alkalommal a város hazafias lakosságán kívül 120 császári katona is Rákóczi zászlaja alá állott.[27]

Szepesváralját, annak ura, gróf Csáky Mihály védelmezte német katonasággal Görgey János kuruc hada ellen, mígnem a várúrnak a kurucokkal egyetértő gombkötő szolgája a német kapitányt megsebesítvén, ezáltal oly rémületet okozott, hogy az néhány nap mulva megadta magát. Hasonlóképpen egyre tovább terjedt a felkelés a felső Vág völgyében is, még mindig főkép Winkler Vilmos fáradhatatlan ügybuzgósága folytán.

A Gács várába bezárkózott nógrádi nemeseket a Szolnokról odaérkezett Szőcs János szeptember 30.-án éjféltájban meglepte ugyan, de eredményt nem tudott elérni. Később arról értesülvén, hogy a Beszterczebányáról visszavonuló Schlick maga is azt ajánlotta a bányavárosoknak, hogy szépszerével hódoljanak meg, amíg az idők jobbra fordulnak, Rákóczinak, ők is önként ajánlották fel hódolatukat Ráday Pál útján a fejedelemnek, aki Rádayt titkárává nevezte ki.[28]

Winkler munkálkodásának ellensúlyozására Rischan tábornok kapott parancsot, aki a Vág völgyébe visszatérve, Ottlyk György császári ezredessel egyesült, aki a kapott parancs folytán Trencsén megyében 10 fölkelő századot igyekezett felállítani, de csak négyet sikerült összehoznia, amelyekkel aztán Ritschanhoz csatlakozva, azzal együtt a Vág mentén fölfelé Zsolna környékére vonult. Itt vette Ritschan a Bajmóczon lévő Schlicktől a parancsot a hozzá való csatlakozásra, mire az említett tábornok a nála lévő csapatokkal Rajecz felé fordult.[29]

Közben Károlyi Sándor Forgách megvert hadának üldözése közben november 23.-án Privigyére ért, honnan Schlick Bajmóczra húzódott vissza. Azonban itt sem volt maradása, mert amikor látta, hogy Károlyi nyomában van, a bajmóci várat csekély őrségével sorsára bízva, Illavára vonult vissza, most már ott akarván Ritschannal egyesülni.

„Károlyi portyázói útján – írja Markó id. m. 41. old. – pontosan tájékoztatva volt úgy Schlick, mint Ritschan helyzetéről. A két császári vezér közül neki Ritschan volt e pillanatban veszélyesebb, ezért utasította a Zsolna és Rajec vidékén portyázó Winkler kuruc kapitányt, hogy azon a tájon: „erős vigyázásban legyen és ha az ellenség felém szándékozna jönni az hegyeken által s szoros passusokon, puskázzon vele.”[30] De nemcsak Winkler, hanem a Turóc- és Trencsén megyékben portyázó Luby György kapitány is megállapította Ritschan előnyomulását a Vág völgyében, sőt elfogva a tábornok egy levelét, annak tartalmából megtudta és közölte Bercsényivel, hogy ez a császári csapat mintegy 700 gyalogos, 160 lovas németből és 700 labanc felkelőből áll.”[31] Ritschannak nem sikerült Schlicket zavartalanúl elérnie, mert Winkler hajdúi és Rákóczihoz hű tót felkelői Rajec községnél útját állották és seregét november 23.-án kora hajnalban széjjelverték.[32] A kurucok a falu utcáiban virradat előtt néhány házat felgyújtottak és berontottak a községbe. Ritschan attól tartott, hogy a szekerein lévő puskapor felrobbant, ezért a falu temetőjének kőfala mögé akart vonulni. Ottlyk erről lebeszélte és azt igérte, hogy 100 lovasával elzárja az utcát és feltartóztatja a kurucokat. De ez nem sikerült. Winkler hajdúsága ezt az ellenállást letörte, mire a császáriak elfutottak. A kurucok nem üldözhették őket, hanem a hegyek közé vonultak. Ritschan seregének morva fölkelői hazaszaladtak, reguláris részeinek maradványai pedig a vereség után Illaván csatlakoztak Schlickhez.[33] Ez erre a Vág völgyén Trencsén felé ereszkedett alá és november 24.-én már a várostól nyugatra ütött tábort. Azonban még itt sem volt maradása, mert bár a kurucok tovább nem bántották, néhány nap mulva Lipótvárig, majd onnan még tovább Pozsony felé vonult vissza.

A kurucok egyelőre nem folytatták előnyomulásukat. Maga Bercsényi Zólyomnál ragadt, annak ostromát előkészítendő, Károlyi pedig legsürgősebb feladatának Bajmóc megvételét tekintette s így a Schlick–Ritschan-féle erősen megviselt és deprimált seregmaradványok egérútat nyertek s ezután nagyobb baj nélkül vonulhattak vissza kiindulási pontjukhoz, Pozsony tájékára. December 4.-én a császári had Cseklészt érte el. Visszavonulása valóságos futáshoz hasonlított s végül Schlick eredetileg 8000 embert számláló hadtestének mindössze alig 3000 főre menő roncsaival vonult be Pozsonyba. Pedig kár volt ezt a visszavonulást még ennyire is simán végbemenni engedni, habár még így is, úgy Pozsonyban, mint Bécsben igen nagy volt a riadalom. Pozsonyban már mindenki, aki tehette, csomagolt és odébb állt, sőt a nagy rémületben még a magyar szent koronát is sietve vitték át Pozsonyból Bécsbe, ahol a szinte biztosra vett támadásra való tekintettel még nagyobb és fokozottabb szorgalommal folytatták a város megerősítését.[34] Sőt még ennél is többet tettek. Mindenekelőtt a Morva mentén Landshuttól a folyó torkolatáig sáncokat ástak és ezt a folyórészt védelmi szakaszokra osztották. A szükséges megszálló erők előteremtése céljából gróf Traun morvaországi tartományfőnök fegyverre szólította a morva népfölkelést. A Morva után a Lajtát akarták megerősíteni és nagy buzgósággal dolgoztak a bécsi hidfő megerősítésén is.[35]

Savoyai Jenő herceg, hogy a Pozsony körül folyó dolgok állásáról személyesen meggyőződjék, december 18.-án Pozsonyba utazott, ahol legelső dolgainak egyike az volt, hogy Schlicket botrányos kudarccal végződő vállalkozása miatt állásából elmozdítsa. Helyette a Pozsonyban újonnan megalakítandó hadtest parancsnokául a Tirolból Bécsbe rendelt gróf Heister Siegbert táborszernagyot vették kombinációba, de ez erős feltételekhez kötötte a megbízatás elfogadását. Azt kívánta, hogy előzőleg tábornaggyá nevezzék ki, havi 6000 tallér pótdíjat, a lázadók leverése után pedig Magyarországon jó nagy birtokot adjanak neki.[36]

Savoyai Jenő herceg a magával hozott herceg Eszterházy Pál nádor és Pálffy Miklós közvetítésével a békés kiegyezést is megkísérelte s amikor ez eredményre nem vezetett, maga fogott hozzá a Pozsony környékén levő, bizalmukat vesztett csapatok újbóli megszervezéséhez és fegyelmezéséhez s csak azután tért vissza 1704. január elején Bécsbe, ahonnan a horvát bánná kinevezett gróf Pálffy Jánost Csáktornyára küldték, hogy ott minél nagyobbszámú hadakat állítson a hadjárat folytatására készenlétbe.

Közben november 23.-án Bercsényi kurucai bevették Zólyom városát, de a várnak erőszakos megrohanására nem igen gondolhattak, miért is Bercsényi a vár parancsnokával, Bottyánnal, alkudozni kezdett, aminek az lett a vége, hogy a tárgyaló felek valamint fegyverszünet-féle semlegességi állapotot léptették életbe.[37] Most aztán Bercsényi a vár ostromának tényleges folytatását a Radvánszky János, Ebeczky Tamás, Bezegh Gábor és Tolvay Ferenc parancsnoksága alatt álló zólyom- és nógrádmegyei fölkelőkre bízván, november 27.-én elindult Bajmócra s onnan 29.-én a magával hozott és a Károlyi vezette csapatokkal együtt Oszlány–Nagytapolcsányon át Galgóc felé vonult. Bajmóc ostromát Czelder Orbán hajdú ezredesre bízták, akinek 1600 katonáján kívül az Okolicsányi Kristóf alispán vezette fölkelőhad is állott rendelkezésre.

Nagytapolcsányból Károlyi december 1.-én 2000 emberrel Galgóc vára ellen indult s ezt rövid ellenállás után bevevén, tovább folytatta útját Sempte felé, melyet Eszterházy Antal labanc csapata a kurucok közlekedésének hírére nemcsak odahagyott, hanem több mint 500-an közülök hozzájuk is csatlakoztak s így Károlyi Semptét minden nehézség nélkül birtokba vevén, december 3.-án Diószegen a Dudvág mellett ütött tábort.[38] Ezalatt Bercsényi a sereg többi részével december 4.-én Pusztakürthöz érkezett, hol a helyzet tisztázását bevárandó, 8.-ikáig vesztegelt s aztán Semptéig nyomúlt előre, ahol megtudta, hogy december 5.-én Árva vára, december 7.-én pedig Zólyom vára megadta magát, mely alkalommal a várban volt ágyúkon kívül sok sátor, hadi- és lőszer kerűlt a kurucok kezébe. Az itt megkötött kapituláció szerint[39] Radvánszky megengedte az őrségnek a szabad elvonulást, de a 250 főből csak Bottyán, Guethem és 30 katona élt ezzel a kedvezménnyel, míg a többi a kurucokhoz pártolt.[40]

„Zólyom eleste – írja Markó többször idézett értekezése 45. oldalán – még rosszabbra fordította a császári hadak amúgy is kedvezőtlen helyzetét. Erre a hírre a Komárom felé menetelő rácok visszafordultak; Schlick tehát ettől a várt támogatástól is elesett. De a zólyomi katonai, anyagi és erkölcsi sikeren felül volt valami, amit Radvánszky – mint Bercsényinek jelenti – „Zólyom váránál nagyobbra becsül, s pennájára nem bízhat.”[41] Ez az örvendetes hír Bottyán Jánosnak, a kiváló császári huszárezredesnek Rákóczi hűségére való hajlandóságának híre volt. Bottyán a kapitulációs tárgyalások alatt állandó barátságos összeköttetésben lévén a kuruc vezérekkel, voltaképpen csak most ismerte fel Rákóczi felkelésének valódi, hazafias, önzetlen célját és jelentőségét. Belátta, hogy hazájának érdekeit a fejedelem oldala mellett jobban szolgálhatja, mint ellene. Titokban tehát megüzente Bercsényinek, hogy számíthatnak reá, de nyiltan egyelőre még nem akart átpártolni. Először sebének teljes kigyógyítására Esztergomba akart hazatérni s ott tartózkodását felhasználni arra, hogy a város környékét Rákóczi hűségére hajtsa.[42] Bercsényi sietett ezt az örömhírt Rákóczival közölni, mire a fejedelem Bottyánt december 10.-én, Tokaj alatt levő táborából kelt diplomájával tábornokká és a dunántúli vidék főparancsnokává nevezte ki.[43] Ez a kinevezés egyelőre még titokban maradt s csak akkor került napvilágra, amikor Bottyán 1704. októberében személyesen jelentkezett szolgálattételre Bercsényinél.” Ugyancsak Zólyom eleste után csatlakozott a Rákóczi-ügyhöz Ebeczky István kiváló huszárezredes is.

December 10.-én Bercsényi semptei táborát a Vág jobbpartjára helyezte át. Károlyi pedig a maga hadával a Szenctől délkeletre fekvő Királyfalvára vonult, miközben alvezérei, Ocskay László és Bokros Pál a Fehér-Kárpátokon áthaladva, már a morva-határszéli községeket pusztították és sarcolták, Károlyi pedig Pongrácz Gáspárt 5000 fölkelővel Pozsony ellen indította, „de ezt a harchoz nem szokott csapatot Viard tábornok 1200 lovasa a Pozsony melletti „Hóhér mezőn” szétkergette, 300 kurucot levágott, 50-et foglyúl ejtett.”[44]

Bercsényi a sereg zömével még mindig Sempténél, illetve Szerednél állott, még pedig – tétlenül. „Károlyi Sándorral – jegyzi meg Markó id. m. 51. old. – élénk levelezést folytatott, de nagy, fővezéri elhatározásra nem tudta magát elszánni. Az általános katonai helyzet – folytatja tovább Markó igen helyes megjegyzéseit – ezekben a napokban feltétlenül a kurucoknak kedvezett. Előnyomulásuk során mindig több és több nemes és jobbágy csatlakozott hozzájuk, ami lényeges erőgyarapodást jelentett. Bercsényi aránylag kis területen, Pozsony, Nagyszombat és a Fehér-hegyek vidékén ekkor már legalább 20–25.000 emberrel rendelkezett. Érthetetlen, hogy miért nem vonta össze ezt az elég tekintélyes haderőt egy csoportba s miért nem intézett azzal személyes vezetése alatt erélyes támadást Pozsony ellen, vagy – ami még hatásosabb lett volna – miért nem tört ezzel a sereggel Ausztriába Bécs felé? Hogy mit jelentett volna e kuruc sereg megjelenése Bécs külvárosaiban, azt szükségtelen bővebben fejtegetnem. Az egész kuruc felkelés ideje alatt sohasem volt még Bécs megrohanásának annyi harcászati, helyzeti és pszichikai lehetősége, mint éppen ezekben a napokban. Ezt az alkalmat Bercsényi – sajnos – elmulasztotta. Bármilyen figyelmesen tanulmányozzuk is át december havában kelt összes leveleit, azokból nem lehet valami kerek hadászati vagy harcászati tervet kihámozni. Gyakran fordult Károlyihoz tanácsért. De Károlyi csupán saját seregcsoportja parancsnokának érezte magát, különben sem volt hivatásos katona és képzett vezér. Minden helyzetet csak szűk látókörből ítélt meg s Bercsényinek küldött üzenetében is majdnem kizárólag saját haderejének tervezett felhasználásával foglalkozik. Bercsényi tétovázásának oka – mint az leveleiből kitűnik – az volt, hogy nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy nagyobb hadmozdulatra indítsa csapatait, tehát minden intézkedését kénytelen volt[45] a császáriak magatartásához igazítani. Legfőbb gondja volt Pozsony vármegye insurrectiojának sürgetése, az ország területének felszabadítása a német uralom alól, a morva határszél lakosságának zaklatása és Schlick kisebb, itt-ott megjelenő osztagainak szétverése. Mind, kétségkívül hasznos és eredményes harci cselekmények, de természetüknél fogva nem jelentettek mást, mint a kuruc sereg elaprózódását éppen akkor, amikor csak az egységben, az egységesen és erélyesen vezetett nagy támadásban lehetett volna nagy és mély hatású sikereket elérni… Amilyen eréllyel és ügyesen kezdte Bercsényi felvidéki hadműveleteit november havában, annyira ellaposodik hadvezéri tevékenysége decemberben. Erélyes, kezdeményező, ellentmondást nem tűrő egyéniségénél szokatlan ez. Halogató, túlóvatos intézkedéseit csupán azzal magyarázhatjuk, hogy nem bízott seregének harcértékében s fegyelmét se sokra becsülte. De meggyőződésem, hogy azokban a napokban még ezzel a hadsereggel is sokkal többet lehetett volna végezni és nagyobb eredményt kivívni, amint így. Rajtaütésekre, rövidebb lélegzetű támadó hadműveletekre ez a sereg már akkor is alkalmas volt; bizonyítja ezt Ocskaynak sok sikeres portyázása és Károlyinak december utolsó napjaiban végrehajtott sikeres támadása Marchegg vidékén. Schlick császári seregének meggyöngült állapota s mindezen felül a határszéli és Bécs városi lakosság pánikszerű félelme megkönnyítették volna a kurucok győzelmét…

„Hogy a sereg a tétlenséget meg ne únja, Bercsényi december 17.-én báró Andrássy Györgyöt 3000 emberrel a morva határszél felé küldte portyázásra. Andrássy az erősen zajló folyón nem tudott átkelni s dolgavégezetlenül tért vissza.[46] December 22.-én Károlyi Sándor gróf ismételte meg ezt az expediciót. Ügyesebb vezér volt, mint Andrássy s vállalkozását teljes siker koronázta. Expediciójának célja csupán a morvamenti sáncolások megzavarása, megakadályozása és zsákmányolás lehetett, mert sehol sem találjuk annak nyomát, hogy ezzel az elég tekintélyes erővel – 3000 lovassal és gyalog hajdúval – megindított portyázásnak nagyobb hadászati célja, – esetleg Bécs megközelítése – lett volna… Az expediciót december 20.-án Károlyi megbeszélte Bercsényivel, 21.-én megtette előkészületeit és Szempcről 22.-én valószinűleg a déli órákban indult el. Bazinon és Limbachon át a Kiskárpátok meredek lejtőin keresztül éjjel-nappal szakadatlanul menetelve, Borostyánkő vára alatt haladt el és 23.-án este már közel a morva határszélhez, Stomfa községben hált. 24.-én hajnali 2 órakor riadót veretett és a gyalogságot a községekben requirált lovakra és szekerekre ültetve Dévényújfalunál átkelt a befagyott Morván. Reggel 7 órakor megrohanta a túlsó parton őrködő morva népfelkelőket és a segítségükre siető 2 zászlóaljat, amelyek Schlosshof császári várkastélyt védték. Károlyi csapata kb. 70 németet levágott s a készülő sáncok közül négyet lerombolt. A várkastélyból gróf Oppersdorf kapitány vezetése alatt kirohanó reguláris osztagot körülfogta, egyrészét széjjelkergette s 40 katonát, Oppersdorf gróf, Furtenbach báró és Pösinger kapitányokkal együtt foglyúl ejtett. Oppersdorf lovával együtt felbukott és a mocsárba merült, ahonnan Duhony Miklós, Károlyi segédtisztje húzta ki ruhájánál és hajfonatánál fogva. – Károlyi győzelmét nem nagyon használta ki. A Bécs felé menekülő németeket csupán néhány km.-re üldözte, azután visszafordult. A megfélemlített morva felkelőket lefegyverezte és hazakergette. Schlosshofot és Stomfa községet megsarcolva, bőséges zsákmányával még aznap visszatért a Stomfától délkeletre fekvő Máriavölgyre. Az ottani Pálos-kolostorban megpihent s még aznap éjjel átkelt a Kiskárpátokon, Karácsony első napján reggel Récsére ért s még a délelőtt folyamán vonúlt be Szempcre, ahol őt Bercsényi nagy örömmel fogadta. Ezek után Károlyi 5000 emberrel a Csallóközbe vonult s december 31.-én Somorjánál ütött tábort.

„Bercsényi felvidéki seregének hadműveleti körzetében – írja Markó id. m. 57. old. – az 1703. év végén még csupán egy hevesebb viaskodás folyt le Trencsén városa és vára körül. Winkler kuruc ezredes portyázásai közben már november tájékán kísérletet tett a város megrohanására, de csak a külvárosba tudott behatolni, honnan rövid harc után kiverték. A várban lévő silány felszerelésű Freicompagnie (szabadszázad) és a megyei népfelkelők Ottlyk György parancsnoksága alatt állottak. Amikor azonban a kurucok a város környékét már ellepték, ez a gyenge katonaság is szökni kezdett a várból, úgy, hogy Ottlyknak alig maradt 20 katonája: a Freicompagnie száma is 80 főre apadt le. Karácsony napján Sréter János körülfogta a várost, mire Illésházy Miklós gróf, a vár ura, a városban lakó előkelőségekkel s a német zsoldosokkal visszavonult a várba s Ottlykot csupán néhány népfelkelővel hagyta a városban. Sréter éjjel berohant kurucaival a városba, mire Ottlykék a város alsó kapuját felnyitották és a kurucokhoz csatlakoztak… Ottlykék átpártolása hírére a császári várőrség ágyúzni kezdte a várost, de nem sok eredménnyel. A vár körülzárását Winkler Vilmos folytatta.”

[1] Theatrum Europaeum, XVI., „Den 31-ten movirten sich die Trouppen wiederumben aus der in und umb Sanct Benedict gehabten Cantonierung, zogen sich umweit des obgdachten Fluss Gran nach Markariff, allwo eine Ueberfuhr ist, und setzten hinüber, ohne dass sich etwas von dem Feind… blicken liesse, mithin wurde der Zug foglicht grad nacher Lewenz fortgesetzt.” Ellenben a Magyar Tudományos Akadémia kéziratai között elfekvő Rerum Carponensium codex adatai szerint Schlick és Forgách hadai Szentbenedekről Ujbarsra meneteltek és ott, nem pedig a tolmácsi Macskaréven keltek át a Garamon.”

[2] Egyes történetírók a harc bevezető részének színhelyéül a Garam-Kelecsénytől keletre fekvő Kurtahegyet jelölik meg, de én inkább a hivatalos adatok nyomán dolgozó Danzer előadását (Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen, I. Serie. V. Band és Monumenta ad bellum Rákócziánum, Bécsi hadi levéltár 1703.) követem. Szerinte: „Gegen 10 Uhr Vormittags stiessen die Miliz Huszaren vor der Brücke über den Perecz-Bach auf die Vorhut Ocskay's, von welcher sie auch zurückgeworfen wurden. Als aber das in zwei Treffen aufmarschierte kaiserliche Corps in das Gefecht eingriff, wurden die Kurucen über den Perecz-Bach gegen die Höhen nördlich Léva zurückgedrängt. Das Gros der Feinde nahm Stellung auf denselben, während ein anderer Theil… gegen die Stadt retirirte.” – Egyébként a Theatrum Europaeum is az első összeütközést a Perecz patak hídjához teszi (etwan zwey Stück-Schuss von der Vestung bei einem Mühlbach befindlichen engen Pass) és csak amikor ezt bevenni sikerült, terjeszkedtek ki a császáriak a patak tulsó partján fekvő magaslatokra is (also dass die Passage auff einmahl behauptet wurde, und man sich lincker Hand nach denen Anhöhen ausbreitete.).

[3] Markó, gróf Bercsényi Miklós felvidéki hadjárata, Hadtört. Közl. 1932. évf. 33. – Ellenben Danzer id. m. 616. old. azt mondja, hogy: „Die beiderseitigen Verluste an Todten und Verwundeten waren mässig.”

[4] Rákóczi emlékiratai. V. 85.

[5] Tehát éppen a lévai csata napján.

[6] Rákóczi emlékiratai, V. 87.

[7] „Lévárul irton írják a szaporodását az ellenségnek, az föld népit ülteti Forgách öcsém, úgy látom sietnem kell pro consolatione et consolidatione illorum. (Rákóczi Tár. II. 1.).

[8] Bercsényi seregének létszáma mintegy 9000 főre mehetett.

[9] Vagy talán ne szépítsük a dolgot s mondjuk inkább: a Schlick-kel való szembenállásra.

[10] Rákóczi Tár. II. 3–4.

[11] Gróf Károlyi család oklevéltára. V. 40.

[12] Károlyi Sándor önéletrajza, I. 150.

[13] Rákóczi tár, II. 3.

[14] Thaly, A Bercsényi család. III. 75.

[15] Zweig naplója. 148.

[16] Lásd Danzer id. m. 617.

[17] Nemzeti Múzeum, Thaly gyüjtemény. 1703, 341.

[18] Meg kell még jegyeznem, hogy ugyane napon arra a hírre, hogy egy erős kuruc oszlop Léva felé közeledik. Ritschan tábornok jónak látta hadát a Vág völgyébe visszavezetni.

[19] „…Dominus Nicolaus (Bercsényi) Losoncon vagyon, onnét sokat irkál, et de verbis, – quantum vis: de puskaport nem akar szagolni!… Mi rút dolog ez a magyarországi zűrzavar: jobb volna Miklósnak Mária Magdolnaként az kereszthez mászni: még most ideje volna, – mert bizony evvel a kóborló haddal semmit sem végez.” (Thaly. A gróf Bercsényi család, III. 75. Eredeti levél a gróf Csáky család szepesmindszenti levéltárában.).

[20] A párviadalt részletesen leírja Kolinovics egykorú krónikája, I. 24. old.

[21] Károlyi önéletleírása. I. 63.

[22] Az idézett munka a 617. oldalon háromszoros túlerőt említ.

[23] Jobban mondva: zöme, mert Schlick tudvalévően csak 600 lovast vitt magával Besztercebányára.

[24] Károlyi önéletleírása, I. 64. és 151.

[25] Ocskay jelentése Károlyihoz (Károlyi oklevéltár, V. 54.).

[26] Czuberka Alfréd, A kuruckori fegyverek.

[27] Archivum Rakoczianum, I. 181.

[28] Katona, Hist. crit. XXXVI. 365., 670. – Spangár, Magyar Krónika, 70.

[29] Magyar Történelmi Emlékek, Irók. Ottlyk György önéletleírása. XXVII. kötet 84.

[30] Gróf Károlyi család oklevéltára. V. 49.

[31] Rákóczi Tár. II. Bercsényi levele Károlyihoz, 13. old.

[32] A gróf Károlyi család oklevélt. V. 49.

[33] Ottlyk önéletleírása, 85.

[34] Danzer id. m. 618–619.

[35] Witworth angol ügyvivő jelentései Bécsből dec. 15. és 26-ika között. (Archivum Rákócziánum, II. sorozat I. 77–81.) Az angol eredeti leveleit lásd a bécsi Hadi Levéltár „Hofkriegsrath und Feldakten Ungarn 1703. decemberi fascikulusaiban.)

[36] Danzer, id. m. 619.

[37] Rákóczi Tár. II. 25.

[38] Károlyi Sándor önéletleírása. I. 66. és 152.

[39] Az erre vonatkozó okmányokat lásd: Archivum Rákócziánum, IX. 135–140.

[40] Désházy Tolvay Ferenc, Egykorú eredeti ének Zólyom vára megvételéről. Közli Thaly Kálmán, Irodalom és Műveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczi korból, 39.

[41] Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 87.

[42] Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 88.

[43] Archivum Rákócziánum, IX. 142.

[44] Kolinovits krónikája, 26. – Károlyi önéletleírása, I. 67. – Wienerisches Diarium, 1703. 37. szám.

[45] Jobban mondva, csak ő látta úgy a dolgokat, mintha azok szükségképpen ilyen lagymatag eljárásra kárhoztatták volna őt csoportjaival együtt.

[46] Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 88.