| « 3. Az 1703. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | 5. Az 1705. évi hadjárat. » |
XVIII/1. és XVIII/2. számú melléklet.
Az osztrák-bajor határon az ellenségeskedések már a tél folyamán kezdődtek. Gronsfeldnek Passaunál mindössze 2.600 főnyi gyalogsága és 800 lovasa volt. Miksa Emánuel bajor választófejedelem 1704 január 7.-én a város előtt megjelenve, nyomban ütegek elkészítéséhez fogott s már másnap megkezdte az erődített város lövetését s a dolognak az lett a vége, hogy január 10-én a városnak mintegy 1.100 főnyi védőrsége szabad elvonulás feltétele mellett megadta magát. Ezekután a két fél április közepéig hol itt, hol ott betört az ellenséglakta vidékekre; nyomukban mindenütt nagy kegyetlenkedés és pusztítás járt, de nagyobb hadműveletekre nem került sor. Az augusztus 13.-án a Duna völgyében kivívott höchstädti győzelem, melyről alább bővebben lesz majd, szó e hadszíntérre is érvényesítette befolyását. A franciák és a bajorok az említett csata után a Rajna mögé visszavettetvén, Bajorország hamarosan teljes egészében a császáriak hatalmába került.[1]
Az olasz hadszíntéren a hadműveletek már szintén január közepe táján vették kezdetüket. Itt Starbemberget március végén Vaudémont herceg, lovassági tábornok váltotta fel. Ellene május végén Vendôme nagyprior az Etsch felé irányuló előretörést kisérelt meg, mely azonban eredményre nem vezetett.
A június 18-án elhalálozott Vaudémont herceg helyébe gr. Leiningen lovassági tábornok lépett, aki Ostigliában a parancsnokság átvétele alkalmával az ottani helyzetet túlságosan veszélyesnek találta s így az összes császári hadakat a tiroli határ mentére, majd még hátrább vonta vissza.
A németországi hadszíntéren bekövetkezett kedvező fordulat olaszországi hadszíntérre is kihatott és Leiningen parancsot kapott, hogy a Garda-tóról nyugatra újból olasz földre törjön be. Ez szeptember második felében meg is történt, de komolyabb fellépésre a császári vezér rendelkezésre álló hadait elég erősnek nem találván, szeptember végén csapatait Brescia környékén téli szállásokba helyezte el. Ugyanezt tette Vendôme nagyprior is a maga csapatjaival, amelyeket a Garda-tó déli szegénye és Mantua között a Minció mentén helyezett el.[2]
Németországban a Marsin vezette 18.000 francia Miksa Emánuel bajor választófejedelem 45.000 főnyi hadával a lauingen-dillingeni erődített táborban egyesült, míg Badeni Lajos őrgróf 32.000 emberrel június 22.-én Ulmban Marlborough-hoz csatlakozott, aki 30.000 emberrel Németalföldről Koblenz–Mainz–Heilbronnon át nyomúlt előre. A stollhofeni erődítésekben 37.000 emberrel Savoyai Jenő herceg maradt vissza, hogy a még Elsassban Villeroy, Coigny és Tallard alatt álló 58.000 főnyi francia sereget sakkban tartsa.
Marlborough és Badeni Lajos Ulmból a Duna balpartján, rossz útakon, merész oldalmenettel, a Lauingen-Dillingennél lévő ellenséges állástól majdnem csupán csak löveglőtávolságnyira elvonulva, Donauwörthre meneteltek.
Miksa Emánuel Donauwörth felé követte őket. Utóbb említett helyen Arco bajor tábornok jelentékeny erővel a schellenbergi állást védte, de Marlborough és Badeni Lajos által július 2-án megveretvén, Donauwörthöt is feladni kényszerült. Erre a bajor választófejedelem Marsinnal Augsburgba vonult, míg a császári szövetségesek arra az elhatározásra jutottak, hogy míg Marlborough a Lech mentén fekvő Rain-nál Savoyai Jenő herceg beérkezését bevárja, addig Badeni Lajos időközben Ingolstadtot ostromolja. Az ellenség részén viszont a kiadott intézkedések szerint Tallardnak a Rajna mellől 26.000 emberrel Augsburgba Marsinékhoz kellett csatlakoznia, míg Coignynak és Villeroynak a sereg többi részével Savoyai Jenő herceget a Stollhofeni vonalakban lekötniök kellett. Ámde az utóbbi 10.000 emberrel nyomon követte a Tallard-csoportot, hogy annak az Augsburgnál álló francia-bajor sereggel való egyesülését megakadályozza. Ez azonban nem sikerült Jenő hercegnek s így a vett direktivákhoz képest a Rain-nál álló Marlborough-hoz csatlakozott.
Mihelyt Tallard Augsburgba érkezett, Marsin és Miksa Emánuel vele együtt nyomban Dillingenen át Höchstädt felé nyomultak előre. Másrészről Marlborough a Jenő herceggel történt egyesülés után a sereget Donauwörth felé vezette előre, hogy onnan a franciáknak és bajoroknak eléje menjen. E kölcsönös szándék és az abból kifolyó intézkedések folytán 1704. augusztus 13.-án Höchstädtnél döntő csatára került a dolog a 60.000 főnyi francia-bajor és az 53.000 ember erejű császári és angol sereg között,[3] mely alkalommal a francia-bajor sereg döntő vereséget szenvedett. E sereg maradványai teljes feloszlásban a Rajna mögé menekültek, bár Savoyai Jenő és Marlborough nem is üldözték megvert ellenfelüket, hanem később Ulmot vették be, majd Phillipsburgnál a Rajnán átkelvén, Landaut vették ostrom alá és azt hatalmukba is kerítették. Ezekután a szövetségesek november közepén a Rajna jobbpartján téli szállásokba vonúltak.
Az ez évi események folytán Bajoroszág teljesen Lipót császár hatalmába került, aki a bajor csapatok elbocsátását rendelte el.
Ugyanebben az évben az angolok Portugália felől Spanyolországba törtek be, egy hajóhaduk pedig augusztus 3.-án elfoglalta a fontos Gibraltár-erősséget.
[1] Kriegs-Chronik Österreich-Ungarns, II, 48–50.
[2] Kriegs-Chronik Österreich-Ungarns, II, 50–52.
[3] A felette érdekes csata leírásával, miután abban magyar csapatok nem vettek részt, itt nem foglalkozhatunk. Annak részletes leírását lásd a Feldzüge des Prinzes Eugen von Savoyen című munka I. sorozat VI. kötetében. Ezt a kötetet Ratzenhofer Gusztáv vezérkari százados írta Spanischer Successions-Krieg, Feldzug 1704. cím alatt. Elég részletes és kimerítő leírását a csatának adják Rónai Horváth Jenő és Breit József is; előbbi az egyetemes hadtörténelem vázlata 141–146., utóbbi az Egyetemes hadtörténelem vázlata I., 281–285. oldalán.
| « 3. Az 1703. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | 5. Az 1705. évi hadjárat. » |