XVII/1. számú melléklet.

Az 1697. október 30-án XIV. Lajossal megkötött ryswycki béke lehetővé tette ugyan, hogy Lipót császár most már egész haderejével a török ellen fordúljon, de az állam a hosszú, kettős háborúban annyira kimerűlt, hogy a csapattesteket kiegészíteni, a működő hadsereget kellő létszámmal kiállítani s annak fölszereléséről gondoskodni képes nem volt. Ehhez járult még, hogy a birodalmi segélyhadak is elmaradtak, s így le kellett mondani a Savoyai Jenő herceg által tervbe vett temesvári ostromról is.

Egyébként az 1698. év már nem annyira a hadműveletek, mint inkább a béketörekvések éve volt, s úgy a szultán, mint Lipót császár és szövetségesei már igen nagy vágyat és hajlandóságot mutattak a megegyezésre. De azért pro forma a háborút mégis meg kellett indítani.

A hadjárati terv mindkét részről körülbelül ugyanaz volt, mint a múlt évben. Ennek megfelelően a császári sereg a kolluthi táborban, a törökök Husszein pasa, mint új nagyvezír vezérlete alatt Belgrádnál gyülekeztek. Savoyai Jenő herceg augusztus 2-án érkezett meg a kolluthi táborba, ahol 35.000 embert talált. ezekkel a herceg már 4-én megkezdte az előnyomúlást s a mult évi irányban haladva, augusztus 21-én Pétervárad közelében a mai Ujvidék helyén felütött táborban 3 napi pihenőt tartott s aztán 24-én Kovilig nyomúlt előre. Miután az ellenség minderre nem reagált, és belgrádi erős állásából kimozdítható nem volt, a herceg augusztus 30-án kovili táborát is elhagyta és a Tisza balpartjára átkelve, szeptember 2-án Perlasznál foglalt állást. Husszein pasa ezt is nyugodtan tűrte, s ezért a herceg most Temesvár fenyegetése által akarván reá hatni, szeptember 14-én Nagy-Becskerekig nyomúlt előre s ott ütötte fel táborát. Ez úgy látszik mégis változtatott valamit a helyzeten, mert a herceg most azt a jelentést kapta, hogy az ellenség flotilláját a Szávából visszavonta és Belgrádon alúl Visnyicánál hidat veretett a Dunán. Erre a herceg szeptember 15-én Deák (recte Mihályi) Pált ezredével egészen Temesvárig tolta előre, ahol az a közelben legelő marhacsordát hatalmába kerítvén, azt magával hajtotta. Ámde útközben 2000 szpahi által utóléretvén, ezek 7 embert levágták és a vele volt 2000 darab marhát is kiszabadították és magukkal visszavitték Temesvárra. Kémek útján vett ama hírre, hogy a nagyvezír Temesvár felé nagyobb szállítmányt indított útba, a herceg ennek kézrekerítése céljából, szeptember 18-án lovasságának egy részével és 8 löveggel Párdányon és Szent-Mártonon át Temesvár felé nyomúlt előre. 19-én ideérve, Mihályi Pálnak oda előretolva volt huszárezredét túlnyomó ellenséggel harcban találta, miért is hadával nyomban támadásba ment át és fölényes rohamával az ellenséget egészen a vár falai alá szorította vissza. Közben azonban a szállítmánynak sikerült a várba bejutnia, s miután ezt a szállítmányt a visnjicai hídon számottévő csapatok nem követték Jenő herceg nagybecskereki táborába visszatérve, ott egyelőre várakozó magatartást tanúsított.

Mialatt a herceg tiszaparti manővrírozása által hiába igyekezett ellenfelét belgrádi erős táborából kicsalni, gróf Forgách tábornok horvát határőrcsapatokkal átkelt a Száván és szeptember havában Bihácsig nyomúlt előre, honnan október elején foglyokkal és tetemes zsákmánnyal megrakodva, Dubicába tért vissza.

Október 5-én Savoyai Jenő herceg seregét a becskereki táborból a Tisza mellé vezette vissza. Szelim Giráj tatár khán sehogy se tudott beletörődni a nagyvezír tétlenségébe és hadával Pancsovánál a Dunán átkelvén, dúlva, fosztogatva nyomúlt Nagy-Becskerek irányában előre, melynek közelében október 8-án a szemrevételezés céljából kiküldött Pálffy huszárezredre bukkanván, annak jelentékeny veszteséget okozott. Szerencsére Deák Pál ezredes és Miksa hannoveri herceg, még elég jókor érkeztek a harcok színhelyére és sikerűlt is nekik a tatárokat visszaverni, azok soraiból jó sok embert lekaszabolván és foglyúl ejtvén. Szelim Giráj ezek után még egy ideig folytatta pusztításait a Temes és a Béga mentén, de gondosan kirtért a császáriakkal való komolyabb összeütközés elől.

Október 19-én Savoyai Jenő herceg a Tisza jobb partjára átkelve, serege zömét gróf Starhemberg Guidó táborszernagy parancsnoksága alatt, Zsablyánál erődített táborba helyezte el, míg ő némi lovassággal Aradra vonúlt, hogy annak gondos kiépítése iránt a szükséges intézkedéseket megtegye.[1]

Ezzel a tulajdonképpeni hadjárat véget ért, mert közben október 18-án a háborús felek fegyverszünetet kötöttek. Ezt megelőzően a törökök még tettek ugyan némi kisérleteket a birtokukban lévő területek megnagyobbítása érdekében, de említésre méltó eredményt nem igen tudtak elérni. Igy egy erősebb csapatjuk váratlanúl Titelt rohanta meg, de az éber védőrség visszaverte a támadást, ellenben Csanádot sikerült nekik elfoglalni és feldúlni és ennek környékéről tetemes marhát elhajtani.

Boszniában is hasonló kisebb vállalatokon törte a fejét az ellenség. Igy többek közt Dobojt akarták a törökök hatalmukba keríteni, de gróf Strassoldo tábornok, ottani határőrparancsnok, célszerű ellenintézkedése folytán még az említett erődített hely megtámadására sem került a dolog.

Dalmáciában ez évben megint csak alárendeltebb jelentőségű kisebb vállalatok folytak, melyekben nem ritkán a velenceiek húzták a rövidebbet.

[1] Arneth, Das Leben Guido Stahremberg's, 185–208.