| « c) A szalánkeméni csata 1691. augusztus 19-én. | KEZDŐLAP | e) Thököly és Veterani hadműveletei. » |
XVI/6., XVI/7. és XVI/1. számú mellékletek.
A szalánkeméni katasztrófa Konstantinápolyban óriási megdöbbenést keltett. Achmed szultán eleinte a minden áron való békét óhajtotta, de a nagyvezírré kinevezett Ali pasa francia befolyásra addig kardoskodott a háború folytatása mellett, míg végre a szultán megadta hozzájárulását és az aleppói Chalil pasát magyarországi szeraszkírré kinevezvén, őt tetemes erősbítésekkel haladéktalanúl Belgrádba küldte.
A keresztény sereg a maga 4000 sebesültjével és 3000 lázas betegével egyelőre a szalánkeméni csatatér közelében maradt, bár Lipót császár ama óhajának adott kifejezést, hogy Badeni Lajos halogatás nélkül Belgrádot igyekezzék hatalmába ejteni. Az őrgróf ezt lehetetlennek tartotta s e helyett inkább Temesvár vagy Nagyvárad ostromát hozta javaslatba, amit aztán a bécsi udvar jóváhagyólag tudomásúl is vett. Temesvár vidéke nagyon mocsaras lévén, az őrgróf Nagyváradot szemelte ki jövendő hadműveletenek céljául, mivégből augusztus 24-én a csatateret odahagyva, Karlócán (Karlovicon) át Péterváradra menetelt, ahol a Dunán át hidat veretett. Innen a nehéz betegeket Eszékre küldötte, hadseregét pedig ketté osztotta. Öt gyalog és négy lovas ezredet, valamint Batthyány huszárjait Croy herceg tábornagy parancsnoksága alatt a Szerémségben visszahagyván, a sereg többi részével, mindössze 7500 gyalogossal és 6700 lovassal, összesen tehát 14.200 emberrel szeptember 6-án a Duna bal partjára kelt át és 7-én tovább folytatta menetét Zentán és Szegeden át Szolnok felé, ahová a sereg szeptember 22-én érkezett meg. Szolnokon a sereg gróf Auersperg tábornok alatt egy elővédcsoportot előretolva, 4 napig maradt, hogy a Budáról és Egerből útban lévő ostromlövegeket magához vonhassa s aztán 27-én átkelt a folyó balpartjára. Szeptember 28-án az elővéd-csoport Pocsajnál szétverte Thököly alvezérének, Petróczy Istvánnak egy 600 főből álló lovas csapatát s aztán tovább folytatván útját Nagyvárad felé, másnap Bihart érte el, ahová a sereg azonban csak október 10-én érkezett meg. A következő napon az őrgróf személyesen végzett alapos szemrevételezéssel meggyőződött a vár fekvéséről és helyzetéről és október 12-én azt a Kőrös jobb partján körülzárván, egyidejűleg a Szent István hegyen egy 10 ágyú és 2 mozsár számára szóló üteget építtetett.[1]
Nagyvárad a tulajdonképpeni városból, az ennek keleti oldalán fekvő fellegvárból és az Olaszi külvárost a Kőrös jobb partján körülvevő palánkból állott.[2] A várost oldalazó tornyokkal ellátott falak vették körül, árkaiban a Kőrös és Pece vize folyt. A várostól vizi árok által elkülönített fellegvár szabályos ötszög alakú volt, melynek belsejében még egy külön mentsvár (reduit) tette végső szükség esetén a védelem folytatását lehetővé. Olaszit ellenben csak földművek és előttük fekvő szárazárkok vették körül. Dél felől a Pece patak mocsarakat alkotott, melyek a megközelítést nagyon megnehezítették, ellenben északkeleten uralgó magaslatok vették körül a várat.[3]
Október 13-án 1500 ember megnyitotta a közeledő árkokat a Bihar és Szt. Jobb felől Várad felé vivő útak között, ahol egyúttal egy 7 löveg számára szóló második üteget és egy redoute-ot is építettek. Másnap mindkét üteg megkezdte a vár lövetését. E napon foglalták el a Molnár ezredes vezette magyar hajdúk Belényes várát. Október 15.-én a bihari út mentén a keresztények még két üteget telepítettek, az egyiket 5 löveg, a másikat 3 mozsár számára.
Október 16.-án este, megelőző tűzérségi előkészítés után Barfuss altábornagy és Starhemberg Guido tábornok megrohanták és bevették az Olaszi palánkot. Október 17.-én a sereg átkelt a Kőrösön, 18.-án a Pecén és a várat most már a déli oldalról is körülzárván, itt is hozzáfogott az ostromműveletekhez. A következő napon a császáriak itt is három hatalmas üteget építettek, az egyike 18 ágyú és 4 mozsár, a másikat 8, a harmadikat pedig 11 löveg számára. Ezek előkészítő tűze után az őrgróf október 24.-ikére már kiadta volt a rohamra szóló intézkedést, de a törökök ezt már nem várták be, hanem miután a várost több helyen felgyújtották, visszahúzódtak a fellegvárba. Badeni Lajos hamarosan eloltotta tűzet s aztán a Pece és a Kőrös között a városon keresztül egy széles párhuzamos vívóárkot (Parallele) építtetett s az annak mentén telepített egy-egy ágyú- és mozsár-üteg két nap múlva már megkezdhette tüzelését; október 27.-én még két további üteg elkészülvén, e napon már 18 mozsár vetette bombáit a várba, ami ott nagy rémületet okozott.
Október 28.-án híre jött, hogy Gyulánál egy ellenséges fölmentő sereg van gyülekezőben, de csakhamar kiderült, hogy az nagyobbára csak tatárokból, kurucokból és egyéb szedett-vedett népből áll, úgy, hogy az erre vonatkozó további hírek az őrgrófot meglehetősen hidegen hagyták.
November 3.-án az ostromlók levezették a Kőrös és a Pece vízét a várárkokból, mire a pasát megadásra szólították fel, de ez tagadólag válaszolt. Két nappal később, november 5.-én az őrgróf a beállott rossz időjárásra való tekintettel az ostrom beszüntetését határozta el, azontúl már csak a vár körülzárására szorítkozván.[4]
Ilyenformán a vár a törökök kezében maradt és csupán szorosan körülzárva tartatott a parancsnoksággal megbízott gróf Auersperg tábornok által. A körülzárást nagyobbára magyar csapatok hajtották végre. Olasziban Molnár ezredes 1200 hajdúval és Bagosi kapitány néhány száz szent-jobbi és Semsey-féle huszárral maradt őrségül. A városon kívül, a fellegvár kapújától nyugat felé 500 lépésre erődöt építettek 1000 gyalogos és némi lovasság befogadására. E szűkebb értelemben vett körülzáró csapatoknak esetleg szükségessé váló támogatására 3 lovas és 2 gyalog ezred Debrecenben, 1 dragonyos ezred Somlyón és környékén, egy másik dragonyos és Gyürki Pál huszárezrede Szatmár megyében, Kis Balázs ezredes hajdúi Belényesen, Horváth János hajdúi Lippán, 1000 rác Túrban, a többiek Diószegen és Csatáron helyeztettek el. A többi császári ezredek a brandenburgiakkal és bajorokkal együtt Felső-Magyarországon téli szállásokba vonultak.[5]
[1] Bunyitai Vince, Nagyvárad a török foglalás korában, 70.
[2] Lásd a XVI/16. és XVI/17. számú mellékleteket, melyek bár az 1660. évi állapotot tüntetik fel, de azért nagyjából a mostanira is ráillenek.
[3] Spiegazione e Carta Topografica della Piazza di Gran Varadino con le Operazioni dell'Armata Cesarea, che commincio l'Anno 1691. di Ottobre, sino alli 15. di Novembre. Schwegler Henrik Kristóf, Descripto Varadini. Fordítását teljtartalmúlag közli: Dr. Ványi Ferenc, Nagyvárad visszafoglalása a töröktől 1692-ben (Hadt. Közl. 1917. évf.) – Theatrum Europaeum. IX, 38.
[4] Az említett napon Badeni Lajos a következőket jelenti Lipót császárnak: „…obcshon ich glaube denOrth in E. M. Hände wo nicht gleich, doch mit nechsten gebracht zu haben, mir doch hart ankombt, selben nicht durch eine Formal Attaque zu bezwingen, allien darf ich dem Wetter und ankhombenden Winterszeit nicht trauen und muess deshallb wider meinen Willenmoderat werden, damit E. K. M. Armeé zu Dero unfehlbaren Auffnembendiesen Fledzug mit Ruhm ende möge.” Nagy hibát követett el Rónai Horváth a történetírói tárgyilagosság ellen, amidőn a Hadi Krónika II. 293. oldalán ezt az elhatározást tendenciózusan a bécsi udvari haditanács rovására írja, a következőket mondván: „A vár már csak rövid ideig lett volna tartható, midőn közbelépett a Hofgriegsrath, mely a zöld asztalnál úgy számította ki, hogy az ostrom még két hónapig is eltarthat s nagy veszteségeket okozhat, s az ostromot, „hogy a császári hadsereg a hadjárat folytatására megtarthassék”, november 5.-én félbeszakíttatta.” A bécsi udvari haditanács ilynemű beavatkozásának sehol nyomát sem találtam.
[5] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1. 140–142. – Röder id. m. II, 178–184. – Wagner, Hist. Leop. 181. – Veterani's Feldzüge, 144. – Cserey id. m. 220.
| « c) A szalánkeméni csata 1691. augusztus 19-én. | KEZDŐLAP | e) Thököly és Veterani hadműveletei. » |