| « 4) Az 1690. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | b) A császári és a török csapatok állapota és erőviszonyai. A törökök téli támadása. Erdélyi események. » |
Az 1689-ben elért gyönyörű eredmények Lipót császár sikereinek tetőpontját jelezték. E sikerek további kiterjesztésére a zilált pénzügyi viszonyok és a sereg kiegészítésének lehetetlensége miatt egyelőre gondolni sem lehetett. Sőt inkább folyton fokozódott a veszély, hogy a kettős háború nyomasztó terhei miatt az utóbbi években a törökkel szemben kivívott eredmények és foglalások sem lesznek megtarthatók. Az elsők egyike, aki erre a császárt egy terjedelmes memorandumban figyelmeztette, Badeni Lajos őrgróf, az 1689-iki győztes hadvezér volt. Szerinte a magyarországi hadiszíntéren rendelkezésre álló erők sokkal gyengébbek, semhogy a Balkán hegység gerince és az előtte fekvő terep Nissel és Vidinnel együtt megtarthatók lennének; ehelyett a túlmessze előretolt erőknek a Una–Száva–Duna vonala és az erdélyi déli határhegység mögé való visszavételét javasolta, Erdélynek mint Magyarország fellegvárának[1] védelmére különös súlyt helyezvén. E vonal védelmére a fősereget Belgrádnál, egy megfelelő seregcsoportot Erdélyben és a kettő között összeköttetésül egy csoportot Orsovánál vélt felállítandónak, mely utóbb említett pont a Dunát elzárván, lehetetlenné teszi az ellenségnek a még mindig kezében tartott Temesvárral és Nagyváraddal való összeköttetést. Mindjárt hozzátehetjük, hogy az őrgrófnak ez a nézete és javaslata nem kishitűségen, hanem a fennálló kölcsönös viszonyok helyes mérlegelésén alapúlt. Ámde a császár környezete más nézeten volt. Igy többek között gróf Jörger Quintim miniszter szintén írásban előterjesztett véleményében[2] „csoportosítva az érveket, melyek a háború folytatása ellen és mellett szólanak, azon eredményre jutott, hogy a császár Magyarországon kívül elnyerheti a keleti császárságot, megszerezheti a görög birodalmat s talán újra egyesítheti a keleti és nyugati kereszténységet. Nyomatékosan kell tehát a háborút folytatni, hisz a császári had a konstantinápolyi útnak felét már is megtette … ezzel szemben a többi miniszterek, a spanyolok és a császár nyugati szövetségesei teljes erővel azon fáradoztak, hogy a szultánnal béke köttessék. A török követség még mindig Bécsben volt s folytatta a tárgyalásokat … Egyideig a török megbízottak nagyon engedékenyeknek mutatkoztak. 1689. november 29-én azonban azon kijelentéssel lepték meg a császáriakat, hogy csak úgy köthetnek békét, ha Lipót kiadja Belgrádot s a Száván túli összes hódításait. Ezzel ismét el volt vetve a háború kockája s a török egyáltalán nem akart többé békélni. Másrészt 1689. augusztus 12-én meghalt XI. Ince pápa, ki sok millióra menő hadisegéllyel támogatta az udvart, míg utóda, VIII. Sándor kevésbbé volt bőkezű. Buonvisi nuntius szintén eltávozott Bécsből, hol tehát az udvar apró emberei egyedül maradtak s szabadon garázdálkodhattak. Buonvisi egész az utolsó pillanatig azon fáradozott, hogy Lipótot a magyarok iránt emberségesebb eljárásra bírja. Égre-földre kérte, könnyítsen keserű sorsukon s legalább a rajtuk garázdálkodó zsoldosokat fékezze meg…. „Amit a császári hadvezérek lángelméje szerzett, azt a császári miniszterek képtelensége, vagy egészen feláldozta, vagy a legkomolyabb veszélynek tette ki, mert az 1689. év folyamán a portán ismét emlékezetes fordulat állt be. Egy hatalmas egyéniség, Köprili Musztafa lett a nagyvezír. Az ő programmja a háború volt, kevésbé azért, mert a franciák buzdították, hanem főleg azért, mert bízott a török birodalom életerejében, melyet fejleszteni, szervezni igyekezett. Nem lelkesült XIV. Lajosért, de készségesen elfogadta a segélyt, a pénzt és a jó tanácsot, melyet nyújtott. A fősúlyt mégis a saját erejére fektette s buzgón szervezte újjá a hadsereget, gondoskodott tűzérségről, hajórajról s a háború más eszközeiről. Szigorú, lelkiismeretes, takarékos ember volt. Hogy a költségeket előteremtse, nemcsak a szultán, hanem a maga arany-ezüst edényeit is pénzzé verette. Figyelme mindenre kiterjedt s még a Balkán-félsziget keresztény lakósságának terhein is könnyített, hogy a császáriaktól elvonja. Ismerte Thököly értékét s tervezgetéseiben fontos szerepet jelölt ki neki.”[3]
[1] Röder id. m. II, Urkunde XXI: „Siebenbürgen, die Citadelle von Hungarn.”
[2] Az 1689. november 1.-én kelt előterjesztést lásd: Lünig, Selecta Scripta, 93.
[3] Szilágyi–Acsády id. m. VII, 481–484.
| « 4) Az 1690. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | b) A császári és a török csapatok állapota és erőviszonyai. A törökök téli támadása. Erdélyi események. » |