| « f) A nisi (nisszai) csata 1689. szeptember 24-én. | KEZDŐLAP | h) Események a délnyugati részeken és Dalmáciában. » |
A Piccolomini altábornagytól vett kedvező jelentés folytán Badeni Lajos eleinte a további támadólagos előnyomulás gondolatával foglalkozott,[1] hanem aztán mégis mást gondolt: seregének nagyobbik felét Dél-Szerbia megszállására rendelvén, ő maga a fennmaradó résszel a Timok mentén a Duna völgyének vett irányt. Elvonulása előtt Nis védelmére Pálffy Miklóst 2000 lovassal és hajdúval, Szerbiának és az ottani Balkán-hágók biztosítására és védelmére pedig Piccolomini altábornagy alatt 8800 embert, vagyis több, mint hadseregének felét visszahagyván és Heissler altábornagyot egy megfelelő csoporttal Szendrőn át Orsova visszafoglalására rendelvén, a többi 7000 emberrel megkezdte előnyomulását Feth-Islam, vagyis Kladova felé, de amikor útközben megtudta, hogy Thököly ezt az erődöt már elhagyta és Nikápolyba húzódott vissza, az őrgróf a Timok alsó völgyéből egyenesen Viddinnek vett irányt és itt október 14.-én megérkezve, nyomban körülzárta Husszein pasát, ki a város előtt fekvő elsáncolt táborban mintegy 9000 fővel rendelkezett, melyből 2500 ember a fellegvárat tartotta megszállva. Másnap az őrgróf már támadásra indult az elsáncolt tábor ellen s miközben Veterani tábornok néhány ágyúlövéssel Ali pasa dunai hajóhadát visszaűzve, a török tábor jobb szárnyát szorongatta, az őrgróf serege zömével arcban támadta meg és vette be rohammal az ellenség sáncait, mire az öreg és beteges Husszein pasa a tábort elhagyván, a várost feladta, amelybe a császáriak rövid harc után bevonultak és a benne lévő védőrség legnagyobb részét lekaszabolták. Az eddigi harcok folyamán Veterani tábornok súlyosan, Trautmannsdorf és Starhemberg Guido ezredesek pedig több más tiszttel könnyebben megsebesültek. Ámde a fellegvár védőrsége a császáriak támadását visszaverve, nem akarta magát megadni, miért is Badeni Lajos Szendrőből nehéz ágyúkat hozatott, de mielőtt ezek megérkeztek volna, a védőrség október 19.-én Nikápolyba való elvonulás feltétele mellett szintén megadta magát, a várban lőszer-, élelmiszer- és egyéb hadianyagokon kívül 21 nehéz löveget hagyván hátra.
Ezek után Badeni Lajos Piccolomini támogatására még két dragonyos ezredet küldvén, ő maga Viddinben megfelelő császári őrséget hagyván, a Thököly által elpusztított Kladovára ment, melynek helyreállítása közben Brankován oláh vajdával lépett érintkezésbe, hogy az 6 császári ezred számára téli szállásokat adjon országában. De a vajda tagadólag válaszolt, mire az őrgróf november elején Csernecnél a Dunán átkelve, erőszakkal tört be Oláhországba. Erre Brankován Crajovából országa belsejébe húzódott vissza és csak akkor kezdett komolyabb tárgyalásokba bocsátkozni Badeni Lajossal, amikor ennek rendeletére Heissler altábornagy összes rendelkezésre álló erejével Erdélyből Brassón át szintén Oláhországba tört be. A november 27.-én megindult tárgyalásoknak az lett a vége, hogy az oláh vajda kötelezte magát, miszerint 12 császári ezrednek, az egész tűzérségnek és vonatnak hat hónapig téli szállást és ellátást ad, azonkívül 100.000 tallér kárpótlást fizet és 1500 lovat bocsát a császári sereg rendelkezésére.[2]
Ezalatt Piccolomini altábornagy, miután Nist kellően megerősítette, felfegyverezte és Pirot, Kumanova, Pristina és Novibazár megszállása által Dél-Szerbia fölötti uralmát biztosította, Ó-Szerbiába vonult. Pristinán át előnyomulva, Kacsanik elé érkezett, melyet a törökök október 22-én odahagytak, majd Üszkübig hatolt előre, melyet azonban, miután pestis uralkodott benne, nem szállt meg, hanem porrá égetett. Innen Holstein herceget három lovas ezreddel Pristinára küldte vissza, míg ő maga hadának fennmaradó részével Prizrenbe vonult, ahol november 9.-én a halál váratlanúl kiragadta a derék vezért az élők sorából.[3] Utódjául az őrgróf Veterani tábornokot nevezte ki s miután az erdélyi és oláhországi haderők főparancsnokságával Heissler altábornagyot bizta meg, ő maga a császárnak személyesen jelentést teendő, Bécsbe utazott.
[1] Röder id. m. II, 114: „Die Bestürzung der Muselmänner schilderte er (Piccolomini) gross, die Strasse auf Sofia vortrefflich, das Land dahin freundlich und wohlhabend.” „Diess hat mir denn – meldete der Markgraf dem Kaiser – unterschiedliche Lust und Gedanken gemacht, mitten in das land hinein grade auf Sofia los zu gehen; nachdeme aber reiflicher überlegt, dass ein solcher Marsch auf gut Glück und hazard in so später Jahreszeit entfernt von allen Flüssen, ohne Verlass auf die Beihilf des Commissariats, mehr Leichtsinn als Verstand wäre, so bin ich wieder davon abgestanden.”
[2] Röder id. m. II. 117. és Urkunde XX. – Veterani's Feldzüge, 50. – Wagner, Hist. Leop. II, 113. – Engel, Geschichte der Wallalchei, 337.
[3] Veterani's Feldzüge 55. – Cserei id. m. 189. – Wagner, Hist. Leop. 121. – Engel, Geschichte von Ungern, V. 144.
| « f) A nisi (nisszai) csata 1689. szeptember 24-én. | KEZDŐLAP | h) Események a délnyugati részeken és Dalmáciában. » |