| « b) Téli és tavaszi portyázások. Előkészületek a komoly hadjáratra. Hadműveleti tervek. Erőcsoportosítás. | KEZDŐLAP | d) A nagy-harsányi csata 1687 augusztus 12-én. » |
A csapatok gyülekezése igen lassan ment végbe, úgy, hogy mikor Lotharingiai Károly herceg június 2-án Eszergomba megérkezett, ott csak mintegy 15.000 embert talált, akikkel azonban nyomban elindult Eszék felé, hogy az ottani török csoportot még a nagyvezír vezette 40.000 ember beérkezése előtt megtámadhassa és megverhesse. Ehhez azonban szükségesnek vélte, hogy Badeni Lajos őrgróf is csatlakozzék hozzá, aki ez időben néhány ezreddel Pesten tartózkodott, de éppen indulófélben volt Szolnok, mint a számára kijelölt gyülekező hely felé. Az őrgróf azonban a felszólításnak nem tett eleget, azt hozván fel indokul, hogy Felső-Magyarországot nem hagyhatja csapatok nélkül. Ilyen körülmények között a herceg egyedül folytatta útját dél felé és épp akkor érkezett június 24.-én Dárdához, amikorára a bajor választófejedelem hadtestét Szolnoknál menetkész állapotba helyezhette, a nagyvezír pedig nagyobbára újonc-csapatokból álló 40.000 főnyi seregével Belgrád felől Péterváradra érkezett. Erre való tekintettel Károly herceg Bécs útján igyekezett a bajor választófejedelmet a hozzá leendő csatlakozásra bírni. Ez a vett parancs folytán meg is indult Csongrád felé, de neki és Badeni Lajosnak a fősereghez való csatlakozás sehogy sem volt ínyére, s így utóbbi Lipót császárnak azt az előterjesztést tette, rendelje el a főseregnek, hogy az Szigetvárt fogja ostrom alá és ha azt megvennie sikerül, utasítsa Károly herceget, miszerint a bajor seregcsoporthoz csatlakozva, azzal együtt Nagyvárad megostromlására induljanak.
Június 29.-én Csongrádra érve, a bajor hadtest még mindig nem kapott választ fenti előterjesztésére, miután azonban a Tisza mentén a csapatok ellátására a bécsi hadvezetőség semminemű intézkedéseket sem tett, a bajor választófejedelem kénytelen volt a Tisza mentét odahagyva, csapatjait a Duna illetve a fősereg felé vezetni, ahol tudomása szerint az utánszállítás tekintetében kellő gondoskodás történt.
A bajor hadtest közeledésének hírére Károly herceg Bajánál számára hídat veretett, ő maga pedig a fősereggel, miután a Dárdán volt gyengébb török csoportot az Eszékre való visszavonúlásra késztette, Siklósig eléje ment a bajor hadtestnek. Utóbbi július elején a bajai Duna-hídon átkelvén, Siklósnak vett irányt, amely várostól délre, a Dolni Miholjac táján vert hídon a fősereg már július 12.-én a Dráva jobb partjára kelt át. Ugyanezt tette július 15.-én a bajor hadtest is és másnap mindkét seregtest Valpó közelében egyesült, ahol azok együttes ereje mintegy 57.000 embert tett ki. Az ellenség által megszállt Valpót oldalt hagyva, az egyesült keresztény sereg július 17.-én megkezdte előnyomulását Eszék felé. A vezérek siettették az előremenetelt, mert attól tartottak, hogy a nagyvezír esetleg kitér az összeütközés elől, amelyhez a keresztény sereg oly nagy reményeket fűzött. De az aggodalom indokolatlan volt, mert másnap a mocsaras erdőkből való kibontakozás után láthatóvá vált Eszék és annak tájékán a török sereg is, de nem eddigi szokásához híven a szabadban csatarendben állva és harchoz fejlődve, hanem a vár előtt fekvő félköralakú megerősített táborban, mindkét szárnyával a Dunára támaszkodva.[1]
Károly herceg az ellenség megtámadását határozván el, kiadta erre vonatkozó intézkedéseit s ennek megfelelően a sereget csatarendbe állította.[2] Július 19.-én a sereg megkezdte a támadást s mindenekelőtt a sáncokon kívül álló ellenséges lovasságot azokba visszaszorítván, puskalövésnyire közelítette meg az ellenség megerődített állását s aztán egyik verzió szerint, miután 6 óra hosszat az ellenséges ágyú és puskatűzben mintegy 1000 embert vesztett, haditanácsi határozat folytán a támadással felhagyva, ugyanazon az úton, amerre jött, ismét a Dráva balpartjára vonult vissza. A másik verzió csak annyiban különbözik ettől, hogy szerinte a sereg 6 órán keresztül ismételten páratlan vitézi lendülettel végrehajtott, de sikertelen rohamozás után kezdte meg a visszavonulást.[3]
Szulejmán nagyvezír élénken üldöztette a visszavonuló keresztényeket, amíg azok a Dráván át nem keltek, majd aztán ő maga is átkelt seregével az újból helyreállított eszéki hídon a Dráván és aztán a Baranyavártól délre fekvő magaslatokon foglalt állást, melyet szintén megerődített.[4]
A Dráva balpartjára visszatérve, Károly herceg meglehetősen tanácstalan volt, hogy most mi tevő legyen,[5] míg nemsokára a Bécsből vett, Badeni Lajos őrgrófnak július 25-iki levelében foglalt javaslata alapján szerkesztett újabb utasítás alkalmas lett volna arra, hogy az eddigitől eltérő új irányt adjon a további hadműveleteknek. Az udvar ugyanis elrendelte, hogy Károly herceg Badeni őrgróf parancsnoksága alatt Eszékkel szemben 15.000 embert Dárdánál visszahagyva, a sereg többi részével Nagyvárad ostromára induljon.[6] Csakhogy most már a szarvakat növesztett török vette át a diktálást. Károly herceg ugyanis megtudván, hogy a nagyvezír a Dráván átkelve Mohácsnak tart, ottani hídját nagy mértékben veszélyeztetve látta, miért is elhatározta hogy eléje megy a török hadseregnek s július 31-én a Karasicához érve, annak balpartján szemben az ellenséggel helyezkedett el.[7] S miután egyik fél sem merte a másikat megtámadni, a két sereg augusztus 6-ikáig tétlenül állott egymással szemben; azaz hogy nem egészen, mert mindkét fél igyekezett a másikat nyugtalanítani, miben a törökök előnyben voltak a császáriak fölött, miután ezeknek nem volt elég, vagy talán egyáltalában nem is volt könnyű lovasságuk, miután a bécsi hadvezetőség a magyar huszárságot valami oknál fogva az ezévi hadjáratból egyszerűen kihagyta a kombinációból.[8]
Az ellenségnek ez a fölénye és a bizonytalanság érzete úgy látszik még idegesebbé és lehangoltabbá tette Károly herceget[9], aki végre a Mohács felé való visszavonulást határozta el, hogy az ellenséges hadsereget maga után csalja. Mohács tájékán a sereg augusztus 10-ikéig maradt s mivel a törökök mozdulatlanul maradtak baranyvári erős állásukban, Károly herceg a Duna balpartjára való átkelést határozta el, de mielőtt ezt megtenné, Siklósra szándékozott visszamenetelni, hogy ennek és Pécsnek védőrségét magához vonva, ennek megtörténte után mindkét erődöt a levegőbe röpítse.[10]
A fenti elhatározáshoz képest a sereg az ellenséges lovasság által folyton zaklatva, még augusztus 10-ike folyamán a Mohácstól mindössze egy mérföldnyire fekvő Kis-Tótfaluig,[11] 11.-én pedig Nagy-Harsányig nyomult előre, ahol a herceg arccal a Dráva felé állást foglalt.
[1] Lásd a XVII/23. számú mellékletet. Röder id. m. II, 22: „Nach zwei unbeschreiblich mühseligen Tagemärschen durch Sumpf und Wald entdeckte man den 18. Juli beim Austritt aus den aldungen Essek und die ganze feindliche Armee unter dessen Wällen; aber keineswegs in ihrer üblichen Schlachtordnung im freien Felde, sondern was seit Gründung des Reichs bei ihnen noch nie geschehen, in einem starken, ganz nach europäischer Art verschanzten Lager, das Essek imHalbkreise umgebend, beiderseits an den Donaustrom anlehnte und mit 60 Geschützen versehen war.” Boethius id. m. III, 99. nyomán Hammer-Purgstall id. m. III, 790. oldalán Szulejmán pasa erejét 49.000 emberre, 14.000 tevére, 70 ágyúra és 400 lőszerkocsira teszi. Ehhez a tatárokat is hozzászámítva, a nagyvezír ereje szerinte a 60.000-et is elérte.
[2] Röder id. m. II, 22. kissé csípősen jegyzi meg, hogy: „Der Herzog edurfte den ganzen Tag des 18. und selbst einen Theil der Nacht auf den 19, bis er mit der Schlachtordnung und den Angriffsdispositionen in's Reine gekommen war.”
[3] Röder id. m. II, 11. ugyanis azt mondja: „Den 19. rückten die Kaiserlichen vor, indem sie die feindliche Reiterei in die Verschanzungen beinentriebenund sich letzteren bis auf Kleingewehrschuss näherten. Nachdem man aber über 6 Stunden im wirksamsten Kanonenfeuer ausgehalten und ganz nutzlos über 1000 Mann aufgeopfert, wurde in einem Kriegsrath das Laer der Türkenfür unangreifbar erklärt, und beschlossen, auf dem nämlichen Wege, woher man gekommen, wieder abzumarschieren und hiter die Drau zurückzugehen.” – Ezzel szemben a Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 105. old. azt állítja, hogy: „Am 19. Juli gingen die Kaiserlichenzum Angriffe vor und triebennach einem kurzen Gefechte die ausserhalb der Verschanzung stehende türkische Reiterei hinter die ausserhalb der Verschanzung stehende türkische Reiterei hinter die Linienzurück, konntenjedoch, obwohl die Soldaten mit einer unvergleichlichen Bravour durch sechs Stunden stürmten, die ausserordentlich starke Stellung der Gegners nicht forciren. Nachdem an 1000 Mann verloren worden, stellten die Kaiserlichen der Angriff ein, die Armee ging auf demselben Wege, den sie gekommen, wieder hinter die Drau zurück.”
[4] Lásd a XVII/23. számú mellékletet.
[5] Badeni Lajos őrgróf Siklóson július 25-én kelt levele Badeni Hermann őrgrófhoz, a bécsi haditanács elnökéhez: „Nunmehr stehen wir bey Siklós gantz konsterniert und nicht wissent, wass anzufangen …
[6] Röder id. m. II, 24: „Nach der missglückten Unernehmung gegen Essek ertheilte der für den Ausgang des ganzen Feldzugs bekümmerte Hof eine neue, wie es scheint, aus dem Schreiben des Markgrafen geschöpfte Instruction, ihn mit 15.000 Mann zur Verwahrung der Drau zurückzulassen,mit der Hauptmacht zugegen die Donau zu passiren und Grosswardein zu belagern, „damit durch die beschehene ritarada dem feindt der Mueth nicht allzusehr erwachse, die reputation der victorios- und gloriosen kaiserlichen Waffen nicht geschmellert,noch diese mit so grossen unkosten angestellte campagna zumahlen fruchtloss ablaufe, sondern die darauf gesetzte Hoffnung der gantzenChristenheit erhalten und auf das baldigst auch möglichste was würkliches prästirt werde.”
[7] Lásd a XVII/23. számú mellékletet.
[8] Röder id. m. II. 25: „Die Zwischenzeit (július 31-től aug. 6.-ig) füllte der kleine Krieg aus, wobei indessen die Kaiserlichen ausserordentlich litten,indem die türkische Reiterei an Zahl wie an Leichtigkeit überlegen, die kaiserliche täglich einschloss und am Fouragieren verhinderte.”
[9] Badeni Lajos aug. 5.-iki levele Badeni Hermannhoz: „Ess gebet alles so verwirrt zu, alls möglich, undt halb desperat.” Ebben a levélben különben az őrgróf is felette sötétnek festi le a helyzetet és ama nézetének ad kifejezést, hogy a seregnek hamarosan alighanem a Sárvíz mögé kell majd visszavonulnia, annál is inkább, mivel Károly herceg Székesfehérvár vagy Eger ostromának gondolatával foglalkozik.
[10] Röder id. m. II, 30: „Der Herzog … fasste … den Entschluss, auf das linke Donauufer überzugehen: vorher jedoch auf Siklós zu marschieren und Siklós sammt Fünfkirchen nach Heranziehung der Besatzung in die Luft zu sprengen.”
[11] Ez tehát semmiesetre sem lehetett a Siklóstól északra fekvő és manapság is létező Kis-Tótfalu, amint ez Röder id. m. II, 30. old. foglalt következő megjegyzéséből is kitűnik: „Dieses Dorf, nicht zu verwechseln mit is-Tótfalu 2 Stunden nördlich von Siklós, ist auf keiner neuern Karte zu finden undmöchte deshalb nicht mehr vorhanden sein.” Az igazi Kis-Tótfalu, vagy talán jobban mondva „kis tót falu”, valahoz a mai Nagy-Nyárad–Rác-Töttös tájékán létezhetett.
| « b) Téli és tavaszi portyázások. Előkészületek a komoly hadjáratra. Hadműveleti tervek. Erőcsoportosítás. | KEZDŐLAP | d) A nagy-harsányi csata 1687 augusztus 12-én. » |