XVII/1. számú melléklet

Capraranak 1686 április végén Munkács alól történt elvonulása után[1] a vár úrnőjére nyugalmasabb napok következtek, amit Thökölyné Zrinyi Ilona, a hőslelkű asszony arra használt fel, hogy a maga részéről hajtson a császáriak ellen kisebb-nagyobb vállalatokat végre. Ezeket nagyrészt egyik alvezére, Madách, vezette, még pedig rendszerint sikerrel, de azért azok az általános nagy helyzetet lényegesen nem befolyásolták. Másrészt a váradi pasa is hiába tett ismételten kisérletet Szent-Jobb visszafoglalására; a jól felkészült várőrség éberségén és szívós ellenállásán ez a törekvés szintén hajótörést szenvedett.

A császáriak részéről Carprara eltávozása után az ellenállást a Tiszán túli vidékeken Caraffa, majd ennek megbetegedése után Heissler tábornok irányította. Az említett tábornokok az április 24.-iki szegedi győzelem után[2] hadaik zömét Szolnokra vezették, hogy innen a szükséghez képest egyrészt a felsőmagyarországi eseményeknek nyomatékot adhassanak, másrészt, hogy a Buda ostromát megkezdendő fősereget a Duna–Tisza közéből érhető ellenséges támadás ellen megvédelmezhessék. Caraffa tábornok június közepe táján betegségéből felgyógyulván, Polgárnál hajóhídat veretett a folyón, hogy hadainak zömével a szükséghez képest akár Munkács, akár Eger felé indúlhasson. Július havában híre járt, hogy az egri pasa portyázó menetre készül Pest felé. A hír valódiságáról meggyőződést szerzendő, Caraffa és Heissler tábornokok csapatjaik egy részével Eger környékének megszemlélésére indultak, de ott mindent csendben és nyugalomban találtak. Ennek ellenére Heissler tábornok hadának nagyobb részét lesbe állítván, a többivel tüntető támadásra indult a vár ellen. Abban a hiszemben, hogy a vigyázatlan ellenséget könnyű szerrel megsemmisítheti, az egri pasa 1000 emberrel kitört a várból. Az elől levő császáriak ellenállás kifejtése nélkül futásnak eredtek, maguk után csalván a szokásszerinti heveséggel őket üldöző törököket a nekik szánt csapdába. A lesben álló császári csapatok hamarosan minden oldalról körülfogták az ellenséget, melyből a pasával együtt 200 embert levágtak, 70-et pedig a pasa helyettesével foglyul ejtve, alig számottevő veszteséggel diadalmasan tértek vissza Szolnokra.[3]

Ezalatt Balassa Ádám Korpona parancsnoka és Szatmár védőrsége szerencsésen verte vissza kisebb török és tatár portyázó csapatok támadásait.[4]

Az Erdélyből visszarendelt gróf Scherffenberg altábornagy[5] útközben, augusztus 12.-én az udvari haditanácstól azt a parancsot kapta, hogy Caraffa helyett ő vegye át Felső-Magyarországon a főparancsnokságot, de Lotharingiai Károly herceg, mint tudjuk, őt is magához vonta hadtestével együtt, majd Mercy altábornagy megsebesülése után a drávai hadtest élére állították, de ott ő sem tudott említésre méltó eredményt elérni,[6] amíg Badeni Lajos őrgróf a helyszínére nem érkezett.

A Kalocsa tájékáról visszavonuló Károly herceg, mint tudjuk, Szeged megvételére egy erre a célra összeállított hadtesttel gr. Caraffát rendelte ki.[7] A hadtestet helyette ideiglenesen vezető De La Verne altábornagy a kiválóan fontos pontot még Caraffa beérkezte előtt akarván megvenni, már október 5.-én a város előtt termett, amelyet lovasságával nyomban körülzáratott. Október 7-én az altábornagy igen erős lovas kísérettel szemrevételezés céljából előrelovagolt, mely alkalommal golyó által szíven találva, halva bukott le lováról. Helyettese Wallis tábornok erre a rendszeres ostrom megkezdését és 13.-ikától kezdve Szeged heves lövetését rendelte el, de nem valami fényes kilátással, egyrészt mivel a mérnökök és aknászok ezúttal is elég ügyetlenül viselkedtek és másrészt mivel a mintegy 2000 főnyi védőrség a közeli felmentés reményében igen szívósan védekezett. Már néhány nap mulva Wallis azt az értesítést vette egy magyar kémtől, hogy a város felmentése és élelemmel való ellátása céljából 15.000 főnyi török és tatár csapat közeledik. Szulejmán nagyvezír, aki seregével Belgrádnál megállapodott, tényleg küldött mintegy 7000 embert azzal a rendeltetéssel, hogy a Szegedet körülzáró ellenséget áttörjék és az utánuk küldött élelmiszer-szállítmánynak a városba való bejutását lehetővé tegyék. Idejekorán megtudván, hogy mi készül ellene, Wallis tábornok október 19.-én, míg ő tovább folytatta Szeged ostromát, Veterani tábornokot 10 lovas ezreddel és Barkóczy huszárjaival, tehát mintegy 5000 emberrel Zentára rendelte, ahová a török-tatár had éloszlopa már beérkezett. Veterani meg akarta lepni az ellenséget, miért is harchoz tagozva, a legnagyobb csendben közeledett Zentához. A Barkóczy-huszárok az elővédet képezték, gróf Castell ezredes a jobb, Sainte-Croix ezredes a balszárnyat vezette, míg Götz ezredesnek 2 dragonyos ezreddel Zentát kellett hatalmába ejtenie, még mielőtt a második ellenséges oszlop odaérne. Miután az ellenség mégis tudomást szerzett a keresztény lovas hadtest közeledéséről, Veterani nem várta be a hajnal hasadását, hanem nagy lendülettel ment neki a városon kívül álló tatároknak, akiket mindjárt az első rohammal, melyben Barkóczy huszárjai is részt vettek, megszalasztott. Götz ezredes egyidejüleg a városban levő 2000 törökre vetette magát s miután dragonyosaival a palánkot bevette, abban 300 janicsárt lekaszabolt. A védőrség többi része menekülni akart, de Veterani utólérte és körülfogta s majdnem utolsó emberig levágta őket. Most aztán a császáriak hozzáfogtak az ellenséges tábor és a város fosztogatásához, úgy hogy Castell és Sainte-Croix ezredeseknek csak nagy nehezen sikerült a csapatok nagyobb részét összeszedni, s velük a további üldözést folytatni. Ekkor egyszerre hatalmas porfelhő vált láthatóvá, melyet a közeledő második török oszlop vert fel.[8] Erre Castell ezredes nyomban előretört néhány századdal, de a túlnyomó ellenség hamar visszaverte őt, hogy aztán nagy hévvel Veterani zömére vesse magát. Ebből hosszú, nehéz küzdelem keletkezett, mely végül nagynehezen mégis a keresztények győzelmével végződött, amikor is a dragonyosok a futásnak eredt törököket élénk puskatűzzel üldözték. Ámde egyes török és tatár csoportok újból összeszedelőzködtek és még négy ízben megújították a támadást, de eredmény nélkül és csak mikor már mintegy 2000 török hulla fedte a csatateret, keresett a megmaradt rész vad futásban menedéket. 20 fogoly, ugyanannyi löveg, 24 zászló, 5 nagy janicsár dob, 2 pár kisebb dob, 3000 ló, 500 teve, 400 öszvér és több mint 100 bivalyszekér került a győzők kezébe. A Szegedre visszatérő Veteranit Wallis tábornok nagy kitüntetéssel fogadta.[9] Ennek a remek győzelemnek döntő befolyása volt Szeged sorsára is, melynek védőrsége október 23-án szabad elvonúlás feltétele mellett megadta magát.

A zentai vereség és Szeged eleste annyira megrémítette Szulejmán nagyvezírt, hogy az sürgősen békét ajánlott az időközben Szolnokra érkezett Caraffa altábornagynak, hajlandónak nyilatkozván a béke fejében Thököly Imrét is kiszolgáltatni. De a bécsi kormány, miután Thököly már megszűnt rá nézve veszélyesnek lenni, az ajánlatot nem fogadta el.

Ezek után Caraffa csapatjait téli szállásokba küldte, még pedig Heissler tábornokot egy csoporttal Rimaszombatba, Götz ezredest egy másikkal Munkács környékére, hogy annak védőrségét szemmel tartsa. Ő maga, miután Szolnokot palisszádokkal vétette körül, a csapatok egy részével Szatmárra, Veterani tábornok pedig néhány ezreddel Máramarosba ment. Azért a téli nyugalom még jó sokáig nem állott helyre, mert Caraffa Egert és Munkácsot könnyű körülzárás alatt tartván, ebből minduntalan keletkeztek kisebb összetűzések; épígy Szent-Jobb védőrsége is gyakori kirohanásokkal folyton háborgatta Nagyvárad török védőrségét. Ellenben Székesfehérvár török őrsége gyakran alkalmatlankodott a Budán és Győrött állomásozó császári védőrségnek, míg végre a veszprémi magyar csapatok Székesfehérvár felé előretörve, a törökök által ejtett zsákmány nagy részét visszafoglalták s így elvették azoknak kedvét a további portyázásoktól.[10]

[1] Lásd a 172 oldalon.

[2] Lásd a 173. oldalon.

[3] E sikeres ütközet részleteit egyébként már a 223. oldalon közöltük.

[4] Balassa Ádám 1686. aug. 28.-iki jelentése Kaposvárról. – Honchin ezredes 1686. aug. 27.-iki jelentése Szathmárról. (Registratur des k. k. Reichs-Kriegsministeriums.)

[5] Lásd a 249. oldalon.

[6] Lásd a 291. oldalon.

[7] Lásd a 288. oldalon.

[8] Horváth Mihály id. m. VI. 172. ezt az állítólag Szulejmán nagyvezír személyes vezetése alatt álló oszlopot, mint alább látni fogjuk, sokkal erősebbnek mondja.

[9] Gróf Castell Frigyes Magnus ezredes október 22.-iki jelentése Szegedről. – Horváth Mihály a Historie des Troubles de Hongrie, IV. 328, 333, és Wagner, Hist. Leop. I, 727., valamint Károly Sándor önéletírása nyomán a zentai első összeütközést követő második, döntő összecsapást következőleg adja elő: „…De ez csak előhada volt Szulejmán nagyvezírnek, aki egy magaslat mögött 12 ezernyi sereggel s 25 ágyúval táborozott, s most, míg a mieink a megfutamlottak táborát zsákmányolni kezdték, lovasságával ellenök rögtön támadást intézett. Veterani zászlóaljait összeszedvén, néhány száz török levágása után ezt is megfutamitá. De alig űzi őket egy óra negyedig a dombok felé, midőn ezekre felérvén, váratlanul az ellenség ágyúsora előtt látja magát, mely egy gyalog hadtól védetve, sűrű tüzelést nyitott ellene. A hátrálás a sík téren a sereg nagyobb részének vesztét vonta maga után. Veterani tehát az ágyúk ellen rohamot intéz, s fedezetét egy rövid, de heves harc után, melyben egyebek közt a szép reményű, magát már Budánál is kitüntetett Károlyi István is elesett, végre szétszórván, az egész ellenséges hadat futásra kényszeríti. Az ellenség összes lőszere, több ezer ló s nagymennyiségű más zsákmány jutalmazta a bátor megtámadást.” – Fessler Klein id. m. IV, 429. nagyban véve ugyanígy adja elő a dolgot, de a nagyvezír hadtestét csak 16 ezer lovasból és janicsárból és 20 ágyúból állónak mondja s aztán így folytatja: „Ohne die Stärke de nahenden Feindes zu kennen, führt Veterani seine Reiterschaaren zum Angriff; sie jagen die Türken nach kurzem Gefecht in die Flucht und setzen den Fliehenden nach, stossen aber in einer Vertiefung des Bodens pötzlich auf die geschlossenen Reihen des Fussvolks und dessen Geschütze: denn die Flucht des Vortrabs war geheuchelt, um sie vor die Linien des Fussvolks zu locken. Rückzug aus solcher Nähe des Feindes und besonders auf der weiten Ebene, die keinen Schutz bot, war sichere Vernichtung. Veterani sammelt also seine Reiter und führt sie abermals zum Angriff. Sie halten das Feuer, mit dem sie empfangen werden, unerschüttert aus, nehmen die Kanonen, reiten das Fussvolck nieder und treiben die Reiterei in die Flucht. Nach dreifachem Siege kehrten sie mit einigen Tausend Pferden und Mauleseln, mit erbeuteten Fahnen und 20 Kanonen nach Szegedin zurück.” (Veterani's Feldzüge in Ungarn, 29. – Wagner id. m. I, 727. – Röderid. M. I, 236.

[10] Mittheilungen etc. 1886, 97–113.