A nagyvezír promontori táborába visszatérve, még az éj folyamán hozzáfogott annak lebontásához és aztán újabb erősítések beérkezését bevárandó, megkezdte visszavonulását Székesfehérvár felé s közben seregével augusztus 17.-én Érdnél szállt táborba.

Viszont Károly herceg, nem tartván kizártnak, hogy a törökök a 15.-ikére hajló éjjel rajtaütésszerű támadást intéznek, seregét még augusztus 14.-én este a circumvallációs vonal mögé vezette vissza; ugyanezt tette a bajor választófejedelem is a maga csapatjaival.

Az egyedüli a legfőbb vezetők közül Abdurrahman volt az, aki az augusztus 14.-iki kudarcok dacára nem vesztette el lélekjelenlétét és bizalmát, hogy elvégre mégis mindvégig sikerül majd Budát, „Jeruzsálem és Konstantinápoly kulcsát”, az oszmánságnak megtartania.

Károly herceg az augusztus 14.-iki harcok alatt kézrekerített zászlókat gróf Pálffy János, a Pálffy-vértesezred fiatal kapitányával Bécsbe küldötte, de ott a legújabb események nem örömöt, hanem tekintettel arra, hogy Buda a közel két hónapi ostrom dacára még mindig szilárdan a hősiesen viselkedő török védőrség kezében volt, igen nagyfokú kételyeket és lehangoltságot váltottak ki.

Ami a kedvrontó és nyugtalanító kételyeket illeti, azokban Károly hercegnek is bőven volt része, mert attól tartott, hogy a nagyvezír legközelebb még számosabb fölmentő csapatokat hoz majd a nyakára s e tekintetben felvilágosítást szerzendő, augusztus 15.-én két erősebb hírszerző különítményt indított útnak, az egyiket a visszavonuló nagyvezír nyomában Székesfehérvár, a másikat a Tisza felé, mert beérkezett kémjelentések szerint onnan nemcsak újabb tatárcsapatok, hanem a temesvári, szegedi és egri pasalikok által újonnan kiállított alakulatoknak előnyomulása is várható volt. Erre való tekintettel augusztus 19.-én Caraffa vértes ezredét, valamint Petneházyt és Barkóczyt huszárezredeikkel a pesti oldalra tolták át.[1]

A kivülről szított, illetve a külső bizonytalan helyzet okozta aggodalmak miatt természetesen az ostrommunkálatok sem haladtak a kívánt gyorsasággal és eréllyel előre. Ehhez járult, hogy Abdurrahman erőt merítve a fölmentő sereg jelenlétéből, az újabb felszólításra következő napon, augusztus 16.-án délben a brandenburgiak kurtinája alatt egy szóróaknát röpített a levegőbe s míg ez az akna a brandenburgiak cölöpsorait tetemesen megrongálta, sőt egy darabon egészen ledöntötte, egy csapat török a Bécsi kapun[2] rohant ki és csak nehéz küzdelem árán volt a várba visszaszorítható.

„Mivel a nagyvezír – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 378. old. – sem e napon, sem augusztus 17.-én nem mutatkozott, csak valami 7–9000 főnyi törökség jelent meg demonstrációkép a Kamarai Erdő hátán: Károly élni akart az alkalommal s elhatározta, hogy a folyton megújuló török pallisadokat az árkon túl Tüzes Gábor mesterséges tüzével fölégetteti. Tizenkét birodalmi tallért kapott minden gránátos, aki a veszedelmes műtétre jelentkezék, mert a mély árok escarpeján kelle annak feljutnia, aki a derék pyrotechnikus találmányát a palissadokra rá akarta akasztani. A hihetetlen műtét kitűnően sikerült; akár azért, mert másfelé vonta el a vívó sereg Abdurrahman figyelmét, akár azért, mert a folyton fárasztott török nem volt eléggé vigyázó. A pallisarok tüzet fogtak, a tüzet nem bírta eloltani s az egész éjen és egész 18.-án át az olthatatlan tűz pokoli hőségénél volt kénytelen az égő palissadok mögé új cölöpsort emelni s földeszsákok hányásával akadályozni meg, hogy Rafael atya tüze az új cölöpökbe is bele ne kapjon.[3] Ez égés kedvező hatását fölhasználandó, elhatározta a haditanács, hogy a balfelől levő aknák fölrobbantassanak s az ezáltal okozott zavar kedvezése mellett a sarki rondellában (III) s a tőle jobbra elfoglalt védőművek (logement) előbbre tolassanak. Augusztus 18.-ika reggelén kellett volna az aknákat felrobbantani, de mind a kettőnél szerencsétlenül jártak az aknászok. Az egyiket meg föl se tölthették, mert a török ellen-akna munkásai ráakadtak s az akna sötét folyosóin valóságos kis ütközet fejlődött ki a két fél között. A mieink megöltek pisztoly lövéssel, az igaz, egy török aknászt, de aztán kénytelenek voltak az akna folyosóját szétrombolni. A másik akna pedig lyukat vőn s ezért, mivel a lyukat aknászaink nem vették észre, a fölrobbantáskor jelentékeny kárt nem okozott a töröknek. Mindamellett, mivel nem valami nagyobb mérvű roham, hanem csak a sarki rondellai védőmű előbbretolása volt tervbe véve, az e célból kirendelt 400 ember s a kalauzokul szolgáló gránátosok, kik tegnap a tüzet a palissádokra vetették, parancsot kaptak a rohamot vezető Neuburgi herceg német nagymestertől a megindulásra. A belgiumi francia gránátosok – valami 20-an[4] – el is érték a török védőcölöpzetet s nyomukban haladtak a brandenburgi puskások. Abdurrahman most ismét rettenetes védelmi fegyveréhez, a lőpor-zsákokhoz folyamodott s a brandenburgiak hátrahőkölve … a fal mellett vonták meg magukat, várva, mikor lesz vége a tűzesőnek. Tisztjeik – mondja egy szemtanu – hiába nógatták őket előbbre, csak kis részük s a császáriak léptek ki halált megvető elszántsággal. Az eredmény azonban mind az óvatos brandenburgiakra, mind a vakmerő előnyomulókra egyformán gyászosan ütött ki; a lángözön emezek feje fölött is összecsapott s több mint 120 halott, összeégett és sebesült veszteségével kénytelen volt a fővezér a kisérletet beszüntetni.”[5] Ennek a sikertelen vállalatnak még egy kellemetlen epizódja is lett. A német nagymester erős szavakban adott kifejezést nem-tetszésének a brandenburgiak magatartása fölött, mire Schőning altábornagy hasonlóan erős hangon és szinte sértő szavakkal felelt.

Több szerencsével járt, sőt határozottan jó gondolatnak bizonyult a contravallatio-vonal egyik redoutejában egy réstörő üteg (44) emelése, melynek az volt a feladata, hogy a sarki rondellától (III) a Vérmezőre néző kurtinán (l) rést törjön a célból, hogy aztán e résen keresztül a harmadik, legbelső várfal (h) nyugati része mögött emelt török sáncolatokat és védőcölöpzetet, valamint az ezeket védő törököket oldalba és hátba lehessen fogni. E támadó művön, illetve ütegen oly nagy szorgalommal folyt a munka, hogy 18.-án éjjel az ágyúkat – 4 huszonnégy fontos fél kartányt már be lehetett állítani. Ez az üteg augusztus 19.-én reggeltől kezdve két óra alatt oly nagy rést tört a Vérmezőre néző fal felső részében, hogy tanácsosnak látszott oda még egy második 4 löveges üteget telepíteni.”[6]

Ezalatt a bajorok frontján Miksa Emánuel előbb a kis rondelle (k) tájékán emelt védőmű (logement) segítségével igyekezett a Várkastély i-vel jelzett falához közelebb férkőzni, de a török kétségbeesett küzdelmet fejtett ki, hogy ezt a vállalkozást meghiusítsa. Nem maradt tehát más hátra, mint az említett fal közvetlen és a mögötte levő erős épületek (m) ágyúzása. „Augusztus 17.-ikétől kezdve – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 381. old. a Főjelentés nyomán – 15 ágyú működött e célra s minden lövés újabb és újabb szakadást idézett elő a megrendült épületekben. De, ha most egy szoba, majd a következő órában a másik dőlt össze, ha itt egy boltív, amott egy közfal omlott is be, a védő török minden lyukat, minden kőrakást fölhasznált a védelemhez s nem volt az a kicsiny pont, ahol, hacsak lehetett, cölöpsort ne vert volna cölöpsor fölé[7] s ahonnan ne háborgatta volna … az „i” falat védő törököt hátba fogni akarókat … E munkálatok meddőségét látva, a választófejedelem akna-munkával szerette volna az egész kastély déli frontját halomra vetni … de hiába kötötte Vecchi ezredes az ebet a karóhoz, az „i” fal ellen irányított aknamunkák – mint az eredmény csakugyan meg is mutatta, nem sokat értek.” Ez az eredménytelenség annyira elővigyázóvá, sőt majdnem mondhatni kishitűvé tette a választófejedelmet és Badeni Lajost, hogy hova-tovább a támadólagos ostromműveletek folytatása helyett a birtokukban levő nagy rondella és az „i” fal között augusztus 19.-én nehéz véres munkával egy 18 láb mély árok ásatásához fogtak hozzá, hogy ezzel a nagy rondellán befészkelt bajorokat a törökök esetleges támadólagos fellépése ellen megvédelmezzék[8] .,s nem csoda, ha e tényekről Lotharingiai Károly táborában majd minden tábornok s maga Károly is úgy vélekedett, hogy kár az időért, kár az erőlködésért; ha egyesülne vele a bajor fejedelem, ez az északi oldal helyzetén nagyot lendítene; ellenben ott a palotai köröndnél tán inkább árt, mint használ. De Miksa független seregparancsnok s érzékeny ember volt, s így a fővezérnek hallgatnia kellett.[9]

Augusztus 19.-én a hírszerzésre kiküldött huszároktól jelentés érkezett, hogy a nagyvezír seregéhez az oláh vajda vezetése alatt 6000 oláh, a temesvári pasa alatt pedig 3000 végbeli török csatlakozott. Az egész keresztény tábor biztosra vette, hogy a nagyvezír az immár 60-70.000 emberre szaporodott seregével határozott támadásba fog átmenni és tényleg a török sereg 19.-ike folyamán meg is kezdte előnyomulását a circumvallatiós-vonal felé, de csak a Kamara erdő magasságáig haladt előre s aztán visszafordult s Promontor mellett a Duna partján táborba szállt. „Ez a különben megmagyarázhatatlan mozdulat – írja dr. Károlyi Árpád folytatólag – azt a jogos gyanút kelté a vezérekben, hogy Szolimán az éj segélyével fogja megkisérteni a csapatok bevetését a várba. A herceg tehát megparancsolta, hogy megkettőzött őrjáratok cirkáljanak s a hegyi utakat erre kijelölt csapatok megszállva tartsák, sőt nagobb biztonság kedvéért német tisztek vezetése alatt egy huszárcsapatot nyugatnak, egy másikat északnak küldött ki. Elmúlt az éj; az őrjáratok visszajöttek, a magyar huszárok szintén bevonultak; egyik se látott, egyik se hallott semmi gyanús dolgot s Heissler tábornok is azt a 180 német lovasból és 50 magyar huszárból álló nagyobb éji őrsöt, melyet gróf Taaffe helyett még az este a Lipótmezőre vezetett ki,[10] augusztus 20.-án hajnali szürkület előtt a szokott időnél korábban” vezette vissza a circumvallációs vonal mögé. Mindenki biztonságban érezte magát; a tábornokok sátraikban jóízűen aludtak; a tisztek egy része megfoghatatlan könnyelműséggel elhagyta a Szent-Pál völgye mentén kijelölt helyét[11] a brandenburgiak, kiknek egy része a svédek megérkeztéig a Szent-Pál völgyben a circumvallatio mögött táborozott, szintén a nyugalomnak adták át magukat. Egyszerre a Lipótmező felől vészkiáltások hangzanak, őrszemek és őrsök kilövék fegyvereiket s mire a brandenburgiak fölszedelőzködnek, sátraik mellett sebes vágtatva valami 1000–1200 török lovas berohan a circumvallatiók nyitvahagyott átjáratain. A föllármázott tábor legközelebbi osztályainak s néhány a mai katonai temető helyén fekvő lovas századnak sikerült az ezen vakmerők utánnyomuló valami 2000 főnyi törökséget a hadirendbe állott brandenburgiak segélyével föltartóztatni, úgy, hogy ezek megfordulva, a circumvallatión kívül a Rókus hegytől északnyugatra fekvő hegy lejtőjén foglaltak állást; de az az 1000–1200 főnyi csapat őrült gyorsasággal folytatta útját, nem gondolva a katonai temetőtől a Városmajorig nyúló contravallatiók őrségének heves oldaltüzével. Ekkor érkezett meg gróf Caprara tábornagy egy vértes-század élén,[12] melyet hirtelenében előránthatott s a Hajnaloson átcsapván, a Vaskovics-féle vízgyógyintézet fölött oldalba fogta a rohanó törököt. E nyilsebességgel végrehajtott lovassági rohamnak nem is maradt el a jó következménye: a száguldó töröknek, mely nem harcra, hanem a várba való jutásra gondolt, repülő oszlopát derékon vágta ketté s míg az első rész tovább futott befelé, a második rész kénytelen volt visszafordulni s azzal az irtózatos vehemenciával, mellyel berontott, kifelé is útat vága magának, ahol aztán egyesült a mondott lejtőn hadi rendbe állott 2000-nyi törökséggel. A vonalakon belül maradt törököt Caprara támadása szintén eltéríté a vett iránytól; az osztály balra kanyarodott, a Városmajor területén keresztül föltartóztatlan sebességgel repült a Klemens-féle téglavető mocsáráig[13] s midőn itt megpillantá a magyar tábort, megfordult s repült megint a Vérmező felé – egész addig a pontig, ahol a contravallatiónak a Kis-Svábhegy lejtőjéről a Városmajoron át, az Ördögárkon keresztül húzott zeg-zugos és redouteokkal ellátott keresztága útját állotta. Mintha azonban a sors is kedvezni akart volna a vakmerőknek, ahelyett hogy zsákutcába jussanak s a redouteban ellenállásra találjanak, éppen az nagy redoute, melybe három irányból futottak össze a contravallatiós vonalak, akár a futóárkokban vezénylő napos tábornok gondatlansága, akár más ok miatt őrizetlen volt.[14] Nosza be a redouteba a török, valami 100 közülük ugrik le a lóról s a redoute déli végén kijutván, a contravallatió árkán és sáncán utat kezd csinálni, hogy rajta keresztül a vakmerő csapat a Vérmezőre jusson. Célját ez elszánt nép már-már elérte, midőn Caprara nehéz vértesei északról s Heisslernek a 17-el jelzett ütegnél levő 100 vértese és 50 huszárja keletről oldalba fogják a törököt. Legalább kétannyi volt a török, mint a keresztény … A lovassá tett janicsároknak tehát csak a hátukon függő puskához kell vala nyúlniok, hogy addig, míg Capraráék nagyobb erősítést kapnak, a redoute sáncai mögül az üldöző kereszténység felét leszedjék lováról. De a janicsárok nem harcra gondoltak. Fölpattantak hát újra lovaikra s míg egy részüket puska lőtte, kard kaszabolta, más részük – a jobb lovú – az árkon átugratva vígan iramodott a Vérmezőn át a Fehérvári kapu felé; a harmadik rész pedig, mely a csapat zömét képezé, a contravallatió hosszában száguldott a mai déli vaspálya budai állomása tájáig, futása közben baloldalról három redoute és a köztük levő árkok készen álló népének lövései alatt hullva lováról vagy bukva azzal együtt. A déli vasút budai pályaházánál vége szakadt a császári contravallatiónak …[15] Itt, hát a mai gróf Karácsonyi palota telke táján a száguldó janicsárok bekanyarodhattak a Vérmezőre, de itt meg gróf Königsmarck nagy (bajor) lovasőrsége veté magát teljes erővel ellenük s fogta egyúttal oldalba őket. A török nem fogadta el a harcot, hanem hagyta magát futva, száguldva kaszabolni egész a födött út aljáig. Végre a török lovak gyorsasága győzött; elfogni őket, elibük kerülni nem lehetett s a keresztények minden erőlködése dacára 200–300 janicsárnak sikerült bejutni a kinyitott Fehérvári kapun. Igaz, hogy e szám fele sebesült és harcképtelen volt, de – mondja a Főjelentés – büszkék lehettek rá, hogy annyi veszély közepette elérték céljukat.[16] Ez az actio a töröknek valami 500 halottjába került[17] s a Rókus heggyel szembenlevő törökség jónak is látta visszavonulni, amit Károly sem akadályozott. Ehelyett vallatás alá fogott 3–4, életben maradt janicsárt, kik aztán elbeszélték, hogy a nagyvezír, miután az erősítés megérkezék, 30–30 tallért igért azoknak, akik Budába bejutni megkisérlik; akik pedig tényleg be fognak jutni, azoknak tetemes zsoldemelést …[18]

Erre 2000 janicsár ajánlkozott, azon föltétel alatt, hogy mindegyik alá lovat adjanak. Ez megtörtént s kiséret gyanánt még 1200 spahit is rendeltek melléjük; vezetőül azt a basát kapták, aki 1684-ben az ostromló sereg vonalán keresztül 600 törököt vezetett a várba[19] Elmondták a janicsárok azt is, hogy augusztus 19.-én 5 órakor délután indultak meg s óriási kerülőt tőnek azért, hogy a legtávolabb előretolt cirkáló keresztény őrsökkel se találkozzanak. .[20] Megjegyzendő még, hogy ezek a janicsárok, valószinűen a célból, hogy, ha a német őrsök messziről megpillantanák is őket, föl ne ismerjék, az aszápok magyaros szabású ruháiba voltak bujtatva;[21] tán ez is hozzá járult ahhoz, hogy az őrsök későn vették őket észre, eleintén kiküldött magyar kémszemle-csapatoknak tartották. Némely kútfő a „ködös idő”-t okolja, mondván, hogy csak így juthattak a Pál-völgyben a janicsárok annyira előre, mielőtt észrevették őket.[22] – A janicsárok vallomása szerint a nagyvezírnek terve volt az ő támadásukkal egyidejüleg a keresztény fősereg ellen síkraszállni – s valóban dél felé meg is jelent a nagyvezír a Kamarai Erdő hátán, de amint megtudta janicsárjai vállalatának rossz kimenetelét, azonnal visszavonult.

„Abdurrahman ezalatt ágyúival üdvlövéseket tétetett a bejutottak tiszteletére. Ő és helyőrségét a félsiker is felbátorítá s mintha ennek azonnal kézzelfogható jelét akarta volna adni, a XVII/18. számú mellékleten 44-el jelzett redoutebeli üteg ellen 7 nagy ágyut állíta fel s ezekkel azt a négy-ágyús réstörő üteget annyira megkárosítá, hogy a nap hátralevő részén szünetelni kellett ennek az ütegnek, sőt az egész éjen át megfeszített szorgalommal egy magas vállvéd (epaulement) építésén kellett dolgozni, mely Abdurrahman 7 ágyúja előtt az üteget eltakarja. A vállvéd szerencsésen elkészült s augusztus 21.-én kettőzött erővel folyt belőle a tüzelés, miután egy közelebb hozandó üteg eszméjével a mérnökök fölhagytak s a tűzérség minden figyelmét erre az ütegre összpontosította. Már augusztus 21.-én délfelé a sarki rondellához (III) igen közel, a tőle a Vérmezőre néző, déli[23] irányba futó kurtinán hatalmas rést ütöttek[24] ennek az ütegnek a lövegei és pedig mélyen le a fal lábához érőt, mert Károlynak az a szerencsés gondolata támadt, hogy azalatt, míg az üteg vállvédje készül, a födött út felső szélét, mely a várfal alját eltakarta, azon az egész darabon, ahol azt a nyugatra nyíló új rést ütötték, ásóval-kapával elhányatta.[25] sőt még augusztus 22.-én is folytathatta e munkát, mert általa mintegy útat nyitott az ezen rés ellen annak idején támadandó rohamoszlop számára. Általában augusztus 21.-ike a szorgalom és megkettőztetett munka napja volt s miután a szerencsétlen nagyvezír egész Ercsi mögé húzódott vissza, Károly az időt felhasználni akarván, 3000 hajdút rendelt ki az első (f) és második várfal (g) között elhúzódó várárok kövekkel és földes-zsákokkal való betöltésére … A Vérmezőre nyíló tágas rés az ostromló sereg tábornokaiba újabb bizalmat öntött. Sokan azt szerették volna, ha Károly rábirja Miksát a várkastély ostromának felhagyására, mert nem hitték, hogy a palotai oldalon többre mehessenek az ostromlók mint eddigelé mentek. Ellenben, ha akár a brandenburgiak volt állását foglalná el a bajor, akár a Vérmezőre nyíló új rés felől támadna, az utolsó általános rohamot hamarosan meg lehetne már kisérteni. Károly e nézetben teljesen osztozott; de hiába – Miksa most már nagy dolgon törte a fejét; elhatározta, hogy túl megyen az „i” falon is, és bármibe kerül, a kastély déli épületeit elfoglalja s e célból tüntetőleges közreműködésre kérte fel Károlyt, aki abba örömest beleegyezett.”

[1] Röder id. m. I., X. mell. 90.: „heindt hat man nachricht bekhommen, dass die Tartarn sich mit dem Bassa von Temeswar verainiget hetten, damit sie unss auf der Pesther setihen beunruhigen wollen; wesswegen zu der Ordinari Pester guarnison, den Bargóczy und Pettenhasi so alda stehet, dass ganze Caraffische Regiment dahin zu campiren ist commandiert worden.”

[2] A Mittheilungen etc. 1886. 80. old. szerint az aknarobbanás által keletkezett résen át.

[3] Főjelentés és egy aug. 18.-iki tudósítás a táborból (Mellékl. Schmettau jelentéséhez); e tudósítás Rafael atyát már Vulcanus-nak nevezi, ami a magyar Tüzesnek felel meg.

[4] Du Héron aug. 19.-iki levele.

[5] Du Héron fentemlített levele és Grimani aug. 21.-iki jelentése.

[6] Főjelentés.

[7] Doria di Cirie írja aug. 17.-én: „e cosa mirabile il vedere come quetta gente si serve di tutti i buchi per difendersi e come si soprono com pallizate sopra pallizata in ogni piccolo posto.”

[8] Bajor napló és a Röder I. köt. XIII. mellékletéhez tartozó rajz.

[9] Dr.Károlyi Árpád 382., Grimani aug. 21.-iki jelentése nyomán.

[10] A helyneveket stb. lásd a XVII/19. számú mellékleten.

[11] Grimani aug. 21.-iki jelentése.

[12] Röder id. m. I., X. mell. 90. old. és a Mittheilungen etc. 1886. 82. szerint gróf Caprara nem egy, hanem 3 század élén vágott közbe, akihez aztán Heissler tábornok még 100 lovassal csatlakozott: „Feldmarschall Caprara, der unmittelbar nach dem enstandenen Alarme drei Escandronen des Regiments Heissler an sich gezogen hatte, kam mit diesen herangesprengt, attakirte die Janitscharen in der Flanke und wurde nach wenigen Augenblikken von den G F W M. Heissler, der mit 100 Reitern einhieb, secundirt.” – Azonban lehet, sőt valószínű, hogy Caprara ezt az első rohamot csak egymaga hajtotta végre s Heissler csak az alább említendő második támadás alkalmával segédkezett neki s a Mittheilungen mind a két rohamot egybefoglalva, együttesen adják elő.

[13] Vagyis a XVII/18. számú mellékleten 5-el jelzett rés tájékáig.

[14] Főjelentés.

[15] A Naphegytől a pályaházig a bajoroknak kellett volna megépíteniök, de ők ahhoz eddig még csak hozzá sem fogtak.

[16] Főjelentés: „mais glorieux d'y (t. i. a várba) estre entrez au milieu de tant de périls.”

[17] Mittheilungen etc. 1886, 82: „Obwohl von der verbündeten Reiterei von allen Seiten wüthend angegriffen, schlugen sich denoch gegen 300 tapferen Janitscharen, allerdings meist verwundet, in die Festung durch; der Rest war entweder gefallen (bei 400 Mann) oder in die Berge getrieben worden.”

[18] A Mittheilungen szerint 'einen lebenslänglischen Extrasold.”

[19] Lásd a 85. oldalon.

[20] Rabatta aug. 20.-iki levele (Nicolsburgi Dietrichstein-féle Levt.)

[21] A Journaux írja, hogy a török „a la hongroise” volt öltözve. Azt pedig tudjuk, hogy az aszápok – benszülött török milicia – kötelessége volt olyan ruhát viselni, melyet az illető országban, amelyben születtek s katonáskodtak, az illető nemzet viselt.

[22] Tudósítás a budai táborból (mellékl. Schmettau jelentéséhez.)

[23] Jobban mondva: délkeleti.

[24] A XVII/18. számú mellékleten 1-el jelölt hely tájékán.

[25] Főjelentés és Journaux, továbbá Röder, id. m. I., X. mell. 92.: „die Erden abgestossen, damit die Batterie auss der Redouten den Fuess der Mauer sehen khönne.”