„Schultz nem sokáig pihent, – írja folytatólag Angyal id. m. II, 106. – hanem szeptember 24.-én már Bártfa előtt állott. A mély árok, az erős tornyok s a kettős falak védelme alatt tovább tarthatta volna magát a 400 főnyi őrség, de midőn szeptember 28.-án Schultz az ágyúk tüzének védelme alatt elfoglalta az egyik tornyot, a polgárok egy küldöttsége jelent meg táborában. A küldöttség kedvező föltételeket kívánt, mire Veterani ezredes egy a városra nézve veszedelmes akna felgyújtásával fenyegette a küldöttséget. A fenyegetés hatott s a város elfogadta Schultz föltételeit.[1] Hét napi ostrom után (október 13.-án) Makovica (Zboró), a Rákóczy-család vára is kénytelen volt német őrséget befogadni. Sztropkót a Pethő testvérek már előbb átadták Veteraninak.[2]

„A sűrűn egymást követő csapások gyarapították az elpártoltak számát. Thököly makoviczai kapitánya még Sztropkó és Makovicza elfoglalása előtt panaszkodott, hogy majd tőrbe ejtették a kurucból lett labancok, úgy hogy „már most magyarok közül is nem tudom kinek hinnem köllessék.”[3] Thökölyt igen bántották az állapotok. Igyekezett elhitetni a világgal s önmagával, hogy ügyei még nem állanak oly rosszul. Hisz Budát még védi a török, s nem sokra becsülhető erősségei nem annyira a fegyver, mint az árultatás miatt vesztek el – írja Szerencsen október 19.-iki kiáltványában. S mégis hanyat-homlok mennek és oszolnak az ellenség pártjára nem csupán újabb, hanem régibb hívei is. A bennök meghült reménység tántorítja el őket kötelességüktől. Jobban virágzott volna eddig is a mozgalom, ha „eleitől fogva igaz ügyünk folytatása közé ily bojtorjánok, mételyek s veszedelmes konkolyok nem hintettődtenek volna…”[4] A szavak nem sokat használtak: november elejére az év folyamán már többször ostromolt Dunajecet (Nedecet) is elfoglalták a császáriak s időközben Schultz megkapván a várt segítséget, november 7-én Eperjes alá szállott.[5] 12 ágyúval, mozsárral, gránátokkal, bombákkal, tüzes szerszámokkal s aknacsinálással eléggé szorongatta a várost, már a kőfalhoz közel is vetett sáncokat, de Feldmayer alezredes és Tunyogi Sámuel vezetése alatt az őrség is „keménykedett”. Kirohanásaik sokat ártottak Schultznak, kinek zsákmányosait Thököly arra küldött hadai elfogdosták. Schultz tábora sokat szenvedett az éhségtől és fagytól, lőszere is fogytán volt s a november 19.-én beállott havas eső végkép elkedvetleníté a tábornokot, ki másnap, vagyis az ostrom 24.-ik napján elhagyta Eperjest.[6]

[1] Relationis Hist. Vern. Cont. 1584, 18. – Boethius, id. m. I, 296.

[2] Boethius, id. m. I, 297, 300.

[3] Büdöskuthy Sámuel, Thökölyhez, Makowicza szept. 30. Thököly-Levéltár II. csomó, Orsz. Levélt.)

[4] Okt. 19.-iki kiáltvány (Thököly-Levélt. II. csomó, Orsz. Levélt.)

[5] Haim, id. m. 514. – Rel. Hist. Vern. Cont. 1684, 39.

[6] Thököly levele Szencsy Istvánhoz, Eperjes dec. elején (Bécsi Állami Levéltár, Hungarica Fasc. 73/II.) – Chronicon Eeperjesiense, 134 (Nemz. Muz. kézirat). – Relat. Hist. Vern. Cont. 1684, 40). – Röder, id. m. I, 123. – Wagner, Anal. Scep. IV, 198. – Wagner, Hist. Leop. I, 649. – Des Grafen Veterani Feldzüge in Ungarn, 19.