Miután az udvarral folytatott tárgyalások eredményre nem vezettek,[1] Thököly 1684 május 27-én Miskolcon nyilatkoztatot adatott ki, melyben az említett tárgyalások meddőségét hangsúlyozva, elrendelte a személyes felkelést és meghagyta a megyéknek, hogy „a tavalyi quóta szerint adjanak szekereket, lisztet és vágót.”[2]

„A május 20.-ára kitűzött sellyei összpontosítás – írja Angyal, id. m. II, 98. – mely a téli nyugalom után a hadjáratot megindította, mozgásba hozta a császári hadakat. Ahol a mozgalmak következtében a terület valamely része fedetlen maradt, ott rögtön megjelentek a kurucok. Igy április végén Palocsa[3] újra Thököly várává lett s néhány hét mulva Késmárkban is az ő embereit találjuk.[4] De fontosabb körülmény volt az, hogy május második felében „sok lézengő kuruc-ság” ellepte a Szepességet, Liptót, Árvát, Trencsént, Túróczot „sok marhahajtást és embersarcolást követvén el.” A zaklatott vidékek lakói védőrségeket kértek Thökölytől. A védőrségek felosztásával Thököly május végén Ottlyk Györgyöt és Sándor Gáspárt bízta meg. Ily alkalommal a védelemre szorultak fizettek anélkül, hogy valódi védelemben részesülhettek volna s Thököly egyúttal tisztjeit is elküldötte, hogy foglalják vissza számára likavai és árvai jószágait.[5] A tizenhárom szepesi város s Liptómegye elfogadták Thököly védőrségeit, Túrócban is sokan követték a példát, de az ottani nemesség egy része Szklabina várába menekült, s jobb szeretett volna a nádor felhívására a török ellen vonulni… Túrócmegyét vagy másfélezer lovas s gyalogos kuruc lepte el, közülük néhány száz főnyi csapat június 7.-én megtámadta Szklabinát, a többiek szerte barangolván, elfogták – megsarcolták a hegyek közt bújdosó seregeket kifosztottak egyházakat, kastélyokat, nemesi lakokat és jobbágyházakat. Lekaszálták a vetést s annyi embert hurcoltak el, hogy pusztán maradtak a falvak s városok. Maga Ottlyk is sajnálta, hogy hívek és nem hívek egyaránt szenvedtek, s hogy a jobbágysággal ily rosszul bánt a kuruc-ság, de a kóborlókat nem fékezhették a biztosok. A Szklabinába szorultak június 8-án már engedélyt kértek Caprarától, hogy ők is fogadhassanak el védőrséget, mint Liptómegye s megindult részükről az alkudozás a Liptó-Szent-Miklóson tartózkodó Ottlykkal s Sándorral. De az alku kezdetén Pálffy Károly néhány ezer horváttal, némettel és labanccal Trencsénből, honnan már kiűzte a Lietavára vágyódó kurucokat, Túrócba érkezett, s Liptóig visszaszorította a fosztogató hadat.[6] Ugyanekkor Thököly lehetőleg öszegyűjtvén gyalogságát, néhány már előbb is háborgatott várnak a megvételéhez fogott. Először is Csicsva-ra tört, Barkóczy Ferenc várára, melynek őrsége a kereskedőkre nézve félelmessé tevén a Varanno felé vezető utat, csorbította Thököly vámjövedelmét. Semsey Pál s Madocsányi Imre indultak a kis vár ellen s mihelyt „három gránátot bebocsátottak, melyek közül a harmadik éppen a belső várnak közepére esett,” a megijedt őrség június 10-én feladta a várat.[7] Szabad elvonulást kötöttek ki maguknak s Thököly csak azokat bántotta közülük, kik azelőtt kurucok voltak.[8] Külföldön ekkor azt híresztelték, hogy Thököly az egész őrséget adott szava ellenére kegyetlenül felkoncoltatta.[9] Az ágyúlövések a homonnaiakat úgy elrémítették, hogy be sem merték várni az ostromlókat.

„Nehezebben boldogult Thököly Homonna volt urának legfontosabb várával, Ungvárral. Homonnay Zsigmond… május elején meghalt. Homonnay Bálint püspök, Barkóczy László, Klobusiczky Ferenc és Ödönfi László maradtak a várban; az apró csatározásokban vagy 200 főre olvadt lengyel-kozák őrséget Dobsycz Vilmos ezredes vezérelte. A jószágból begyűjtött parasztoknak fegyver már alig jutott.[10] A lengyel király már nem akart több katonát veszíteni Magyarországon, a császáriaktól pedig Barkóczy hiába sűrgette a segítséget. Június 15.-én kezdődött a vár tulajdonképpeni ostroma, midőn Madocsányi és Semsey Pál a „vadkertben” beszállottak csapataikkal, 6 öreg ágyúval, 4 tarackkal, 2 mozsárágyúval s elegendő gránáttal. Még aznap örömmel jelentik az ostromló vezérek, hogy „isten segítette őket” a kálvinista templom felgyújtására s hogy a jezsuita kollégiumot is a tűz emészti. S így a külváros erős épületeiből kiűzvén az ellenfélt, másnap a tulajdonképpeni vár lövetéséhez fogtak. A várbeliek még várták a segítséget s „valóban (azaz derekasan) viselték magukat.” Semsey Pálnak, kit a kuruc gyalogság generálisának neveztek akkor, jobb kezét egy ágyúgolyóval ellőtték. Az ostrom alatt legalább némi diplomáciai segítség útban volt Lengyelország felől. Gróf Osztricky Mártont küldötte a lengyel udvar Thökölyhez az ungvári ostrom megszüntetését kérni. Osztricky kissé későn indult el s midőn Homonnára érkezett, küldetése célját kinyilatkoztatta Thököly tisztjei előtt, kik jónak látták a grófot addig tartóztatni Homonnán, míg az ungvári ostrom befejezéséről biztos hírük nem érkezik. Nem sokáig maradt Osztricky Homonnán, Thököly ágyúi nem tévesztették el hatásukat, Dobsycz ezredes alkudozásba bocsátkozván Thököly biztosaival, Jánoky Zsigmonddal, Petneházy Dáviddal és Absolon Dániellel, június 27.-én már aláírta velük együtt az átadásról szóló egyezményt. Az ostromlottak szabadon elvonulhattak.[11]

„Thököly még Ungvár ostroma alatt egy újabb vállalatra készült. Június elején Petneházy lovas ezredén kívül vagy negyedfélezer főnyi gyalogsággal táborozott Lelesznél, Szathmár és Putnok ostromára gondolt. A portyázó labancok sok alkalmatlanságot szereztek neki, Kis-Várdát is fenyegették, sőt rövid időre el is foglalták, ha hihetünk egy tudósításnak. Szathmár ellen janicsárokra lett volna Thökölynek szüksége, de a törökök csak tatárokat küldöttek neki, kikről a Beregmegyében Szathmárra vigyázó Kende Gábor azt jelentette, hogy igen szívesen szabadulna tőlük.[12] S így tovább is tűrnie kellett Thökölynek a birodalmába ékelt császári várakat, de az őrségeiktől adott kölcsönt a messze kalandozó kuruc csapatok búsásan visszatérítették, kivált Zólyommegyében. Július 2.-án jelenti Zólyommegye Pálffy Károlynak, hogy a megyei fölkelésnek otthon kell maradnia a zólyomiak védelmére, mert a megyét ellepte az ellenség, mely az erdőkben rejtezkedve kivált a bányahivatalnokokra leselkedik s az elfogottakat kínzásokkal nagy váltságdíjak lefizetésére kényszeríti. – Augusztus 6.-án Besztercebánya városa is veszélyben forgott. A támadás alkalmával a városból kivonult zólyomi nemeseket, kikhez besztercebányai polgárok is csatlakoztak, egy lesből kirohanó kuruc csapat egy időre elzárta a vár kapujától. De midőn Pfefferhalm parancsnok ágyúztatott s a körülfogottak segítségére sietett, a kurucok elmenekültek s Thököly uralkodása alatt többé vissza nem tértek Besztercebányára.[13]

Ezzel vége volt a támadások idejének, s immár a foglalások védelmére kellett gondolni.”

[1] Az előzményeket lásd a 60–61. oldalon.

[2] Országos Levéltár, Lymbus.

[3] Lásd a 62. oldalon.

[4] Thököly, máj. 13. és május 27-iki levelei Görgei Jánoshoz (Görgei-Levéltár). – Roykó Mátyás július 9-iki levele a kamarához. (Orsz. Levéltár), Lymbus).

[5] Thököly, máj. 27-iki levele Görgei Jánoshoz és Ottlyk önéletrajza, 22.

[6] Ottlyk önéletrajza, 22. – Túrócmegye Caprarához, Szklabina június 8. – Ottlyk Thökölyhez, Liptó-Szt. Miklós június 9. – Huszár Imre Caprarához. Szklabina június 3. – Sztranya György Caprarához, Lietava június 4. (Országos Levéltár, Lymbus.)

[7] Korányi Sándor a szepesi kamarának, Eperjes máj. 26. – Semsey és Madocsányi Thökölynek, Csicsva alatt jún. 10. (Orsz. Levéltár, Lymbus.)

[8] Bánczy László s Andrássi Ferenc Thökölyhez, Csicsva, jún. 12. – Ragályi János Pálffy Károlyhoz, Szendrő július 5., (Országos Levéltár, Lymbus.)

[9] Relationis Historicae Vernalis Continuatio, 1684. 14.

[10] Gyürki András Thökölynek, Munkács június 6. – Petrőczy István Thökölynek, Hertnek jún. 23. (Török-Magyarkori Államokmánytár, 450, 458.)

[11] Gombos Imre gróf Pálffy Károlyhoz, Putnok jún 19. – Vass Sándor és Nováky Ádám a szepesi kamarához. Homonna július 2. – Ragályi János gróf Pálffy Károlyhoz, Szendrő júl. 5. (Országos Levéltár, (Lymbus.) – Semsey Pál és Madocsányi Imre Thökölyhez, Ungvár, jún. 15. – Petrőczy István Thökölyhez, Hertnek jún. 23. és a jún. 27-iki egyezmény: Török-Magyarkori Államokmánytár, 5452, 458, 459.

[12] Ragályi és Petrőczy id. levelei és Kende Gábor levele Thökölyhez, Vári jún. 6. (u. o. 452.)

[13] Zólyommegye Pálffyhoz, Királyfalva júl 2. (Országos Levéltár, Lymbus.) és Bél, Notitia Hungariae Novae, II, 427.