Bár a csapatok a megállapított időpontban Vág-Sellyénél még nem voltak együtt, Károly herceg május végén megindult seregével és Érsekújvárt oldalt hagyva, június első napjaiban Párkány elé ért, ahova lassanként az elmaradt csapatok is beérkeztek, habár még mindig nem teljes létszámmal. Ennek ellenére a herceg június 13-án megkezdte az ottani hajóhídon a Dunán való átkelést és nyomban tovább vonult Visegrád felé, hogy annak kézrekerítése által a Dunát az utánszállítás számára szabaddá tegye. Esztergomnál csak málha maradt vissza 1 gyalog és 3 vértes ezred fedezete mellett báró Hallewyl főstrázsamester parancsnoksága alatt.

Június 15-én ért a fősereg elővéde gróf Starhemberg Miksa táborszernagy vezetése alatt Visegrád elé, melyet az nyomban megtámadott. Miután a város egyik kapuját a tűzérségnek hamarosan szétrombolnia sikerült, a rohamoszlopokba alakult gyalogság hamarosan bevette a várost, melynek védőrsége legnagyobbrészt lemészároltatott; csak keveseknek sikerült a várba visszahúzódniok, mely azonban már 18-án szintén megadta magát.

Most tehát ebben az irányban is szabad lett volna az út Buda felé, de Károly herceg még sem folytatta előnyomulását, mert közben arról értesült, hogy az új szerdár, az aleppói Musztafa pasa, a török fősereg gyülekezését be nem várva, a budai védőrség megerősítése céljából 15.000 emberrel és néhány ágyúval Budára sietett előre. Az új fővezérnek sikerült az eszéki szorosan átkelnie, még mielőtt a horvátországi császári had ezt megakadályozhatta volna és Musztafa pasa ép aznap érkezett be hadával Budára, amelyen a visegrádi vár megadta magát.

A vett hír igen nagy aggodalomba ejtette Károly herceget, aki attól tartott, hogy a váratlanul Budára érkezett seregtest, mialatt ő seregével Visegrádról Buda felé nyomulna előre, Esztergom felé előretörve, a hercegnek az örökös tartományokkal való összeköttetéseit veszélyeztetné. Ezért elhatározta, hogy nem egyenesen nyomul Buda felé előre, hanem hogy a hadműveleteket ideiglenesen a Duna balpartjára áttéve, mindenekelőtt Pestet ejti hatalmába és arról az oldalról fog hozzá Buda ostromához. Ehhez képest Visegrádnak 500 főnyi őrséggel való ellátása után seregével ismét Esztergomba menetelt vissza, ahova június 18-án este érkezett be.

Itt időközben egy kis kalandos história játszódott le. Mialatt a császári sereg Visegrád előtt állott, Kara Mohamed pasa budai helytartó június 17-én 1500 lovast és 400 janicsárt azzal a feladattal rendelt ki Esztergom felé, hogy a császáriak ottani poggyászát kézrekerítse és a császári csapatokat hátban nyugtalanítsa.

Báró Hallewyl az egyik vértes ezreddel éppen egy nagyobbszabású felderítést hajtott végre a Buda felé vezető úton, miközben elővéde váratlanul az ugyanezen irányban előnyomuló tatárokra bukkant és csakhamar oly heves ütközetbe keveredett, hogy veszély nélkül már nem volt képes csapatait visszarendelni. Ennélfogva hamarosan az egész ezredet harchoz fejlődtette és rohamra indulván, a tatárokat, igen nagy veszteséget okozva nekik, visszavetette. 5 pasa és több mint 100 tatár és janicsár maradt az ütközet helyén, míg a keresztények vesztesége mindössze 50 halottra és sebesültre rúgott, de közöttük volt Hallewyl főstrázsamester is, akit övéi haldokolva hoztak vissza az esztergomi táborba. Testét két lándzsa járta át, fején pedig két kardcsapás érte.