| « g) Montecuccoli tábornagy 1664. évi mura–rábamelléki hadjárata. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
XVI/8., XVI/9., XVI/22. és XVI/23. számú mellékletek.
Említettük, hogy Kanizsa ostromának beszüntetése után Zrínyi, Hohenlohe és Strozzi seregeiket Zrínyi-Újvárnál a Mura mögé vezették vissza, miután a két német vezér semmikép sem akart Zrínyi ama javaslatához hozzájárulni, hogy támadással igyekezzenek az ellenséget az említett vártól távoltartani.[1]
A Kanizsa ostromának félbehagyásáról szóló hír a bécsi kormányköröket felette kellemetlenül érintette, sőt azok körében határozottan megdöbbenést keltett, bár a veszély, amint azt Montecuccoli is megerősíti,[2] korántsem volt oly nagy, amint azt Bécsben első pillanatra hitték. E kellemetlen benyomás hatása alatt és a nagyvezír előnyomulásának hírére a bécsi körök minden figyelmüket és igyekezetüket a déli hadszíntér felé fordították, ahova a rendelkezésre álló erők legnagyobb részét útbaindították.[3] Június 4-én a császár Montecuccolihoz intézett kéziratával őt a Mura mellékén összpontosítandó hadsereg főparancsnokává kinevezvén, hízelgő szavakkal teljes bizalmáról biztosította, kifejezést adván annak is, hogy sajnos csakugyan minden úgy történt, ahogyan azt Montecuccoli előre megjósolta. A tábornagy úgy tünteti fel a dolgot emlékirataiban, mintha nehezére esett volna a megbízás elfogadása s erről a kérdésről a következőket írja: „Vajjon igazságos dolog-e, hogy én hozzam helyre azokat a hibákat, amelyeket mások elkövettek s építsek tovább azon az alapon, amelyeket mások raktak? Ha a dolog sikerül – így folyatja tovább a tábornagy szemlélődéseit – mi jogon fogadhatom én el annak dicsőségét? Ha pedig nem sikerül, miért vállaljam el annak szégyenét? De a vak engedelmesség győzött minden más tekintet fölött; ha nem is volt reményem jó sikerre, megmarad az az érdemem, hogy pontosan engedelmeskedtem.”
Montecuccoli kinevezésével egyidejűleg a Duna mellett álló seregrészek és Nádasdy lovassága parancsot kaptak, hogy gyors menetekben a Murához vonuljanak; ugyanoda irányíttatott a nagy tűzérségi telep is. A fősereget Spar altábornagy vezette Sopronon, Kőszegen, Fürstenfelden és Radkersburgon át a Murához; június 15-én Fürstenfelden csatlakozott hozzá a Zala mellől Batthány hada s ugyanaznap indult el Bécsből a Murához a Badeni őrgróf által vezetett birodalmi sereg s oda kellett a már útban levő francia segélyhadnak is vonulnia. Az elvonuló fősereg helyét Magyar-Óvárnál, Győrnél és Komáromnál Heister altábornagy csoportja foglalta el állítólag a Csallóköz, a valóságban azonban Bécs védelmére.
Maga Montecuccoli június 8-án indult el Bécsből és június 15-én érkezett meg Zrínyi-Újvár alá; közben Grácban beható tanácskozásokat folytatott az ottani hatóságokkal a sereg ellátása érdekében.
A régi és új Zrínyivár keletkezésére vonatkozó történelmi adatokat már a 165–168. oldalon közöltük s azok képét Ortelius nyomán a XVI/9. számú mellékleten reprodukáltuk. Kiegészítésül a XVI/22. számú mellékleten ugyancsak Ortelius egy másik egykorú képét közöljük s végül a XVI/23. számú mellékleten Montecuccoli sajátkezű tollrajzát mutatjuk be, melyet a tábornagy az 1664. évi hadjáratról Lipót császárnak előterjesztett jelentéséhez csatolt.[4] A XVI/9. és XVI/23. számú mellékleteken bemutatott képekhez és az ottani földrajzi és egyéb viszonyokhoz Rónai Horváth, Az 1664. évi hadjárat és a szt.-gotthardi csata című tanulmányában (Hadt. Közl. 1891. évf. 304.) a következő megjegyzéseket fűzi: „Ortelius metszete a régi és az új Zrínyivárat mutatja, de hogy rajzolója a képet honnét veszi, azt persze nem tudhatjuk. A könyv majd teljesen egykorú az eseményekkel, mert hisz Frankfurtban 1665-ben adatott ki, a rajz pedig, mely az 1661-iki események leírásához van csatolva, a sarokjegyzet szerint 1664-ből származnék. Ámde nincs mű, mely Zrínyi időszakáról beszélve, a régi Zrínyivárról csak egy szóval is megemlékeznék; már pedig az oly nevezetes, pompás palotával ellátott és nagyszerűen megerősített várnak, amilyet Ortelius metszete mutat, ha az 1664-ben létezett volna, nagy és jelentékeny szerepet kellett volna játszani; de sőt ha a régi Zrínyivár fennállott volna, úgy Új-Zrínyivárra egyáltalán szükség sincs.[5] Nincs pedig szükség azért, mert a kanizsai törököt a régi nagy, terjedelmes és a rajz szerint kitűnően megerősített vár jobban megfékezheti vala. Úgy hisszük tehát, hogy azon remek vár, melyet Ortelius metszete a régi Zrínyivárnak nevez, vagy egyszerűen csak képzelt, vagy talán – ami valószínűbb – Csáktornya.[6] Amint a rajzoló a Murát és Drávát össze-vissza folyatja, amint a Zrínyivártól négy órányira északra fekvő Kanizsát a Dráva jobb partjára, Légrádot a Mura mellé helyezi, s több más várat közel összehord, oly szabad képzelettel Csáktornyát is közelebb hozhatta a Murához.[7] E metszetből tehát igaznak talán csak azon hídfő alaprajzát vehetjük, melyet maga is Új-Zrínyivárnak nevez. – Sokkal értékesebb Montecuccoli vázlata, mely a földrajzi és terepviszonyoknak jobban megfelel s melynek hűségén, legalább ami az általános viszonyokat illeti, kételkedni okunk nincs. E vázlat szerint, mely különben még a régi terepábrázolás szempontjából is érdekes emlék, Új-Zrínyivár nem mint közönségesen hinni szoktuk, a Mura és Dráva összefolyásánál a Muraköz szigeten, hanem a Kanizsa pataknak a Murába való folyásánál és a Mura bal partján feküdt.[8] – A Mura jobb partja Letenyétől kezdve a folyónak a Drávába ömléséig lapos, és azon időben mocsarakkal volt borítva; ép ily lapos a Dráva mindkét partja, mely folyamnál még különösen nevezetes, hogy az medrét a régi időben gyakran változtatta. Innét magyarázandó azon föltűnő körülmény, hogy Légrád, mely a jelzett időben a Dráva bal partján volt, ma – anélkül, hogy helyét változtatta volna – e folyam jobb partján fekszik. A Mura balpartján ellenben a Bükkösdi hegyek emelkednek, melyeknek egy keskeny gerince észak felé a Kanizsa (följebb Koroncag) és a Zala folyók közé benyúlik és egész Zalabérig terjed. E hegység átlagos magassága a Muránál mintegy 100 méter s akkor nagyobbára erdőkkel volt borítva. – A Murán híd a Zrínyivár mellettit kivéve, nem volt; a vázlaton látható hidak, Kottori (Cottoriba) és Légrád mellett, hadi hidak, melyeket a császári fősereg vert, a közlekedés megkönnyítésére. – Zrínyivár a Bükkösdi hegyek legvégső délnyugati kúpján volt építve, de a körülfekvő kúpok, magasabbak levén, fölötte uralkodtak.”[9]
A vár rendeltetéséről és állapotáról Montecuccoli (id. h.) a következőket mondja: „Zrínyivár redoute alakban épült abból a célból, hogy a Mura hídját, mely az átkelést a kanizsai partra közvetítette, hídfő gyanánt födözze. Az erődnek az volt a célja, hogy a békeidőben portyázó csapatok az üldöző törökök elől zsákmányukkal az erődbe visszavonulhassanak s onnan kényelmesen átkelhessenek a folyón. Ez az oka, hogy az erődnek tulajdonképpen semmi fontossága sem volt. Nem volt ellátva árokkal, sem födött utakkal; nem volt sem erős arcvonala, sem oldala; a szögeket pásztázó lővonalak fölötte rövidek voltak, a lőtér csekély, az irányvonal meredek, a mellvéd magas és keskeny s az egész fölött magaslatok uralkodtak, melyekre a török ütegeket helyezett. A mű belsejének sem elég szélessége, sem elég mélysége nem volt s hátul mindkét oldal nyitva állott, mert az oldalak nem vezettek a folyóig;[10] az így üresen maradt szabad tereken az ellenség az első rohamnál behatolhatott az erődbe. De nem volt alkalmas a kirohanásra sem, mert a magaslatok az egész környezet felett uralkodtak. Az erőd belseje oly szűk volt, hogy benne sok embert nem lehetett elhelyezni anélkül, hogy egymást ne akadályozzák s megvédésére mégis sok ember kellett. Ha az ember bent volt az erődben, nem volt vele tisztában, hogy hol van, úgy hogy a katonák általában csak „juhakol”-nak szokták volt nevezni.”
Ehhez Rónai Horváth id. m. 306. old. a következő megjegyzéseket fűzi: „A vázlat – amennyire a hiányos rajzból kivehető – megfelel e leírásnak. Ne feledjük azonban, hogy Montecuccolinak az egész 1664. évi hadjáratról szóló leírása kétségtelen nyomait hordozza a Zrínyi elleni gyűlölségnek, hogy ő volt egyike a haditanácsban azoknak, kik Zrínyivár fölépítését a leghevesebben ellenezték, végre pedig, hogy saját dicsőségét emelendő, szüksége volt arra, hogy Zrínyivárat a lehető legsötétebb színekkel vázolja. – Nem akarunk az Ortelius metszetére hivatkozni, mely Új-Zrínyivárt, mint az erődítés művészetének megfelelő, szabályosan épített hídfőt tünteti elő, bástyázott alaprajzzal, a szárnyakon két ékművel, melyek oldalai egészen a folyóig hátra vannak vonva, az átmetszetben pedig arányos mellvédet, mély árkot, sikamot stb. mutat, mert e metszet hűségében, a többi helytelenségeknél fogva, kételkedni jogunk van. Csupán három kérdést vetünk fel. Miután Zrínyi ez erődöt nem a Montecuccoli által megjelölt kicsinyes célra, hanem mintegy kárpótlásul az elveszett Váradért – Kanizsa ellensúlyozására építette, föltehető-e, hogy Zrínyi, ki az erődítészetet – mint az munkáiból s erődítési művekben gazdag könyvtárából nyilvánvaló – ép oly jól ismerte mint Montecuccoli, oly rendkívüli gyarló erődöt emelt volna? – Ha Zrínyivár oly silány volt, vajjon érdemes volt-e ezért a császárnak a török kormánnyal – mely ez erődtől félt, az építést nem gátló kanizsai pasát megfojtatta, és az erőd lerombolását háborúval való fenyegetés mellett követelte, - ellenséges viszonyba jutni? Egy silány juhakol volt-e az, melynek meghagyása vagy lerombolása országos üggyé vált, s melynek újbóli fölépítése ellen a török még a vasvári békében is tiltakozik? – Ha Zrínyivár oly hitvány volt, hogy van az, hogy Zrínyi ez erődöt a megelőző év szeptember havában a kanizsai pasa 10.000 főnyi serege, Zrínyi Péter pedig októberben a boszniai pasa 9.000 főnyi hada ellen sikerrel tudta megvédelmezni; pedig a kanizsai pasa támadása éjjeli rajtaütéssel volt egybekötve! Hogy van az, hogy maga a császári sereg, dacára Montecuccoli rosszakaratú eljárásának, ki a vár védelmére keveset tett, sőt – mint látni fogjuk – Hohenlohet a vár megsegítésében egyenesen meggátolta, a török állítólagos túlereje dacára négy hétig megvédte s a török a várhoz, mely csak nyomorult juhakol volt, csupán rendszeres ostrom útján férkőzhetett? – E kérdésekre a magyarázatot csupán a Montecuccoli és Zrínyi közti gyűlölség adja meg. Minél silányabbnak van Zrínyivár föltüntetve, annál inkább discreditálva van Zrínyi a bécsi udvar előtt, mint aki az országot egy hitványság miatt tette ki a háború veszélyének, s annál nagyobb lesz Montecuccoli dicsősége, hogy a török túlnyomó erejű seregét még e juhakolból is képes volt heteken át föltartóztatni. – Lehet, hogy az erőd műszaki tekintetben némi hiányokkal bírt; bizonyára hátrányos volt az uralkodó környezet is, mely a védelmet megnehezítette; bár azt, hogy a híd a körüllevő magaslatokról tűz alá volt vonható,[11] azt – az akkori lövegek hordtávolságát tekintve – alig hihetjük. Mindazonáltal bizonyos, hogy Zrínyivár a Muraköz megvédésében négy év óta kitünő szolgálatokat tett, azon időponttól kezdve pedig, amikor a déli hadsereg a Mura mögé vonult, a Mura-vonal megvédelmezésére kitünő támpontot képezett s Montecuccoli egyedül e juhakolnak köszönhette, hogy június közepén a Mura mögött még sereget talált, s e gyarló sáncnak, hogy a birodalmi hadsereg bevárására időt nyert. Zrínyivárnak tehát kétségtelenül nagy katonai értéke volt és nevezetes dolog, hogy ép az, ki Zrínyivárnak hasznát vette, tudniillik Montecuccoli, az becsmérli legjobban.”
Talán nem tévedünk, ha ebben a kérdésben is az igazságot a középúton véljük feltalálhatni. Montecuccoli épúgy túloz, mint Rónai Horváth, aki túlságosan igyekszik ellensúlyozni Montecuccoli és a vele egy zsákot fújó többi német források előnytelen véleményét a bizonyára sok gyengét és hibát felmutató erőd állapota felől.[12]
A június 3-án Zrínyi-Újvár alá jutott és a Mura mögé vonult déli hadsereg ott három csoportban szállt táborba: a császári csapatok Légrád és Zrínyi-Újvár között, a birodalmi csapatok Zrínyi-Újvár és Kottori (Cottariba) között, a magyar és horvát csapatok még valamivel tovább a Mura mentén fölfelé.[13] Ennek megfelelően megfigyelés végett a császári csapatok előőrseikkel a Dráva-Mura vonalat szállták meg, a német birodalmiak a Mura folyót Zrínyi-Újvártól Kottoriig, a magyarok szintén a Murát Kottoritól fölfelé. A Mura mentén Kottoritól a torkolatig meglevő kis régi sáncok ez alkalommal igen jó szolgálatokat tettek s ezért megfelelően ki is javitották őket.
Zrínyivárát[14] - írja a Theatrum Europaeum, Ortelius és Rintelen nyomán dolgozó Rónai Horváth id. m. 308. – 1.000 Spikh-ezredbeli császári gyalogos szállotta meg Lesle Jakab gróf alezredes alatt, az erőd parancsnokságát pedig d'Avancourt műszaki tábornok vette át, ki részint saját embereivel, részint a védőrség gyalogosaival azonnal az erőd kijavításához s védhető állapotba helyezéséhez fogott. – Még el sem helyezkedett a sereg a Mura mögött s a harc máris megkezdődött. A nagyvezír ugyanis a Zrínyivártól északra[15] fekvő magaslaton foglalt állást s miután a császári sereget megtámadni hajlandó volt, kísérleteket tétetett a Murán való átkelésre; másrészt takarmányolás céljából szüksége volt a Kanizsa patakon túl fekvő lapályra, sőt némely merészebb tatár portyázók ezt még a Murán túl is megtenni próbálkoztak.
„Június 4-én egy nagyobb török csapat[16] a Kanizsa patak ama hídját akarta helyreállítani, melyet Hohenlohe, kinek megfigyelő körletében ez történt, a törököket két ágyúval s számos muskétással lövetvén, őket szándékuk abbanhagyására kényszerítette. A törökök ezután följebb, ahol az erdő által védve voltak, új hidat vertek. Ezután a törökök Kottorinál és e hely fölött tettek próbákat a Murán átjönni, de innét Zrínyi csapatai által nagy veszteséggel visszaverettek. Este még egy kisérletet tétetett Zrínyivár alatt, ott hol a Mura Légrád felé kanyarulatot képez s ahol a törökök az erdő által födve voltak, de e kisérletet meghiusította Strozzi katonáinak ébersége. A nap folyamán egyébként úgy a törökök mint a császáriak állásaik megerősítésén dolgoztak. A törökök a tábor erődítésén kívűl lövegállásokat készítettek elő azon magaslatokon, melyek Zrínyivárral szemben voltak. Hohenlohe a Zrínyivártól északra – a vár és a Kanizsa patak közti vonalrészen – levő sáncot kijavíttatta s mély futóárkokat készíttetett, melyekben a csapatok és az ugyanott elhelyezett ezredlövegek a magaslatról jövő lökések ellen is biztosítva voltak. E rendszabály célja az volt, hogy az erőd ez oldalát, mely a Muráig csak cölöpzettel volt védve[17] tűz alá vonja. Ez oldal volt ugyanis az erőd leggyöngébb része.[18]
Az összeütközések alkalmával ejtett foglyok a nagyvezír seregéről azt állították, hogy az 30.000 törökből és 20.000 tatárból áll, 30 ágyúval. E hír a sereg erejére nézve túlzott volt, mert a nagyvezír serege ekkor még alig volt több 30-40.000 főnél; lövegeinek száma azonban 100 volt.
„A bekövetkezett éjjelen és június 5-én kora reggel a törökök néhány nagyobb és több kisebb (2-3 fontos) löveget helyeztek a már elkészített lövegállásokba s részint az erődöt, részint a már érintett kanyarulat és a Dráva közti teret lövették; a lövedékek néha a császáriak táborába is becsaptak. A már szintén érintett erdőben, melytől délre a Mura egyik kis cserjével födött szigetet képez, a nagyvezír mellvédeket, a sziget keleti oldalán pedig futóárkokat készíttetett, melyekről a sziget nagy része pásztázható volt. – Éjjel 12 órakor a törökök egy 300 janicsárból és 300 szegbánból[19] álló különítménnyel új kísérletet tettek a Murán való átkelésre, még pedig most határozottan nemcsak átkelő, de hídverő szándékkal is. A janicsárok közül előbb 50-60 kelt át tutajon a szigetre s rögtön futóárok ásásába kezdett. – Strozzi altábornagy, ki nyugtalan előérzettől hajtva a Mura partján tartózkodott, rögtön jelentést kapván az előőrsöktől, a legközelebbi őrsöket s a lovas tartalékot azonnal ide rendelte; a lovasok azonban nem jutottak előre, minek folytán Strozzi egy gyalog századot rendelt támadásra a sziget ellen. A gyalogok reggel 3 óra tájban értek oda s Quast százados vezetése alatt áthatoltak a Mura sekély – csak derékig érő – mellékágán; de alig értek a szigetre, heves puskatűzzel fogadtatván, visszafordultak; e támadás háromszor ismételtetett, de siker nélkül; a szigeten levő törököket elűzni nem lehetett, ellenben a Strozzi által előrevont tűzérség meggátolta azt, hogy a tulsó partról nagyobb erővel támogattassanak. – Reggel 6 óra tájban végre maga Strozzi altábornagy, Piccolomini vértes alezredessel, 25 vértes lovassal és vagy 150 muskétással áthatolt a keskeny folyóágon s a szigeten levő törököket hevesen megtámadva, részint levágta, részint a folyóba kergette, ahol azok – kettő kivételével – elvesztek. A harc reggel nyolc óra tájban ért véget. – Strozzi altábornagy most összehívta megmaradt harcosait s nekik vitézségükért köszönetet mondott. E beszéd közben érte őt egy a Mura tulsó partjáról, a mellvédekről vagy a magaslatról jövő lövés, mely fején halálosan találta. Strozzi lováról lebukott s néhány óra mulva meghalt.[20] Az osztrák és német tisztek közt, kik Zrínyivel együtt működtek, Strozzi kétségtelenül a legjelesebb katona volt. Bátor, sőt merész jelleme, határozott föllépése, vitézsége, melyet számos alkalommal bebizonyított, kedveltté tették őt nemcsak saját katonái, de a magyarok előtt is és Zrínyi annál nagyobb sajnálattal értesült szerencsétlenségéről, mert eddig Strozzi volt az, ki az egyensúlyt Zrínyi és a mindig fontolgató, mindíg akadékoskodó Hohenlohe közt föntartotta… Midőn az utóbbi a Strozzitól vett felszólításra végre a Spikh tábornok által vezetett csapatokkal a szigethez ért, már mindennek vége volt. Strozzi haldokolva a parton feküdt, a sziget a császáriak kezében vala. Ámde a törökök által megszállt Mura-balparti mellvédek és magaslatok tüze a szigeten való tartózkodást lehetetlenné tette s Hohenlohe a sziget kiürítését elrendelve, csapataival ismét táborába tért vissza. – A folyóvonalon új előőrsvonal alkottatott s a parton futóárkok emeltettek ki, melyeket a meglevő sáncokkal összekötöttek; ezenkívül második vonalban, továbbá nyugat felé egy új erődített védőszakasz készíttetett azon esetre, ha a törökök az átkelésre még újabb kísérleteket tennének.
„A nagyvezír valóban foglalkozott még tovább is az átkelés eszméjével s az neki sok aggodalmat okozott, de azután figyelmét ismét Zrínyivár felé fordította, melynek rendszeres ostromára minden előkészület meg volt téve. Már a következő napon, június 7-én, megkezdődött a közelgő árkok előretolása, mely e napon ugyan csak 40 lépésre haladt, de egyszersmind két gátony is építtetett; e munkák folytonos harc közben vitettek végbe. – Június 8-án kezdetét vette a vár lövetése; de ezúttal eredmény nélkül, mert a lövések mind magasan mentek. A következő éjre a vezérek kirohanást terveztek, melynek célja a török munkálatok megsemmisítése volt. Ámde Hohenlohe oly soká készült, annyit aggodalmaskodott, hogy végre is az egész vállalat elmaradt. – Zrínyivár helyőrsége e napon 500 főnyi birodalmi gyalogsággal szaporíttatott, miáltal a helyőrség 1.500 főre emelkedett s ezentúl úgy a birodalmi csapatok, mint a császáriak – födött helyiségek nem lévén – naponta fölváltattak. A parancsnokságot még mindig d'Avancourt tábornok viselte, ki az erődítmények kijavításán folytonosan szorgalmasan dolgoztatott. – Június 9-én Hohenlohe új kísérletet tett a már említett sziget megszállására; de mivel az 500 osztrák és 500 német birodalmi fegyveresből alakított megszálló csapatok parancsnokául kiszemelt Zobel hesseni alezredes már a kémszemle alkalmával lelövetett, Hohenlohe a tervet elejtve, csupán egy sáncot építtetett a sziget déli sarkán s abba csekély figyelő őrséget helyezett. A török közeledő művek e napon újabban 50 lépéssel haladtak előre. Az éj beálltával a korábban tervezett kirohanás csakugyan végbement, de nem 1.500 emberrel, mint az eredeti szándék volt, hanem csupán 300 fővel. A parancsnok, egy kölni alezredes, behatolt a török futóárkokba s az őrség egy részét levágta, de azután maga is nagy veszteséggel visszaveretett.[21] – Június 10-én a török közeledő árkok már csak 50 lépésre voltak az erődtől, de a védő előkészületek is, melyek d'Avancourt utasításai szerint hajtattak végre, be voltak fejezve s így egyelőre nagy veszély nem fenyegetett. – Június 11-én a törökök a magaslatokon egy új gátonyt emeltek, melynek lövegei a hídat tartották tűz alatt, olyannyira, hogy a közlekedés majd lehetetlenné vált.[22] Hohenlohe ezért a hajóhídon alul pallót készíttetett, melyet a lövések kevésbé értek.
„Ez események közben, míg a németek a Mura átjáratait Kottoritól lefelé védték, a magyar-horvát hadak sem voltak tétlenek. Nem volt nap, hogy a törökök egy-két őrjáratát, portyázó különítményét el ne fogták volna. E kisebb vállalatok egyikében esett el Zrínyi Miklós leghívebb, legvitézebb hadnagya, Kis Forgács, ki a törökkel százszor nézett farkasszemet s ki életében több mint száz török főt vágott le sajátkezűleg törzséről. – Zrínyi portyázói nagy számmal hajtották a török foglyokat a császári táborba, kik itt a török sereg viszonyai felől kikérdeztettek. Vallomásaik túlzók voltak, mint az közönségesen lenni szokott; 200.000 főnyi seregről beszéltek, melyben a harcolók száma 70.000 s a török tábor rendkívüli gazdagságáról, bőségéről. Ámde a török seregnek Kanizsához érkezése óta csak 8-10 nap telt el s így a kanizsai és pécsi helyőrség egy részén kívül más csapatokkal még nem szaporodhatott. A nagyvezír szándékaira nézve a foglyok megegyezőleg azt vallották, hogy az mindenekelőtt Zrínyivárt kívánja hatalmába ejteni s azután a Murán átkelve, a keresztény sereget meg fogja támadni.
„Június 12-én és 13-án a törökök folytatták a közeledést s már majd az erőd árkához értek; a védők azonban részint kirohanásokkal, részint hatásos tüzeléssel minden vállalkozást meghiusítottak. – Június 14-én érkezett meg a magyar-óvári főseregtől az első szállítmány, a Spikh-ezred kiegészítésére szolgáló 500 fő. A déli sereg nagy örömmel fogadta e csapatot, mert kilátást nyitott arra, hogy nemsokára tetemes segítség érkezik, melyre már nagy szükség volt.
Nevezetes és különös, hogy a Kanizsa alól Rintelen szerint 19.500 főnyi létszámmal elvonult déli sereg,[23] ugyancsak Rintelen adatai szerint most már csak 10.292 főt számlált; még pedig a Strozzi-gyalogezred 1.296, a Spikh-ezred 1.037, a Spar-ezred 602, a bajorok 843 és az öt salzburgi század 564 embert. Ez összesen kitesz 4.342 embert. A Piccolomini- és Rappach-vértes ezredek állománya időközben majdnem felére szállott le, mert lovasaik száma együttvéve nem volt több 1.000-nél. Hohenlohe német csapatai már csak 3.000 főnyi gyalogságot és 500 lovast számláltak. Ehhez járult még 300 dragonyos, 100-150 bajor lovas s végül Zrínyi mintegy 1.000 főnyi hada.[24] A nagyon is számottevő létszámapadást egyrészt a veszteségek és betegségek, másrészt az 1.730 főnyi Montfort-gyalog ezrednek más célra való felhasználása idézte elő.
Június 15-én megérkezett végre az új fővezér, Montecuccoli Rajmond gróf tábornagy… Ekkor már a sereg állapota valóban fölötte kedvezőtlen volt, amit a császári fővezér következőleg örökített meg emlékirataiban: „Zrínyivár erődöt megtámadva és ostrom alatt találtam. Strozzi meghalt egy ütközetben, melyben vitézül visszaverte a törököket, kik a falakat megmászni akarták.[25] A hadsereg siralmas állapotban volt, megfogyva és majd tisztek nélkül, mert ezek legnagyobb része sebesülten vagy betegen feküdt. Védelmezni kellett az erődöt és meggátolni az ellenség átkelését a folyón, több mérföld kiterjedésben; a csapatok nem nyugodhattak s erejök nem térhetett vissza a sáncokban teljesített állandó és nehéz szolgálat miatt. A folyó balpartja az ellenség birtokában volt; ő bírta az erdőket, a magaslatokat, melyek fölöttünk uralkodtak, sőt még a folyó kanyarulatai is reá voltak kedvezőek. A mi oldalunk sík volt, mély, födetlen, nyílt, átszegdelt, uralt. Nem volt sem élelmünk, sem lőszerünk; s ha Styria nehezen tudta a hadsereg szükségleteit kielégíteni oly időben, midőn minden nyugodt s az ellenség távol volt, hogy volt remélhető, hogy ellásson egy számosabb hadsereget akkor, midőn minden s mindenki meg volt zavarodva s a török előttünk állott?”[26]
Jövendő magatartását illetőleg Montecuccolinak Zrínyivár alá érkezésekor még nem volt határozottan kialakult hadi terve. Zrínyi Miklós most is a támadólagos fellépés mellett kardoskodott, de Montecuccoli mindenekelőtt az összes hadak beérkezését akarta bevárni és az összehívott haditanács többsége ilyen értelemben hozta meg határozatát.[27] Zrínyivárra vonatkozólag emlékirataiban Montecuccoli következőleg nyilatkozik:[28] „A bécsi haditanácsban elhatározták, hogy abban az esetben, ha a háború kitörne, Zrínyivárra semmi tekintettel sem lesznek; úgy veszik, mintha nem is léteznék és vagy megtartják, vagy feladják, amint az a hadműveletek érdekében kívánatosnak mutatkozik. Mindazonáltal, hogy Zrínyi gróf kedve szerint cselekedjünk, ki e vár védelméhez makacsul ragaszkodott s aki a táborban jelen volt, még inkább pedig azért, hogy a keresztény seregek gyülekezésére, melyek minden irányból közeledtek, időt nyerjünk, mert ezek nélkül a törökkel szembeállítható sereget meg nem alakíthattuk volna, végre pedig, hogy az ellenséget foglalkoztassuk, neki emberben és lovakban veszteséget okozzunk, s meggátoljuk, hogy más (veszélyesebb) dolgot cselekedjék, elhatároztuk, hogy az erődöt a végletekig fogjuk védelmezni.”
Közben az útnak indított hadak, bár lassan, de állandóan gyülekeztek a muramelléki táborban. Erről és a többi eseményekről Rónai Horváth id. m. 321. a következőket írja: „Június 17-én elsőnek Batthyány Pál gróf magyar hada érkezett meg, 600 hajdú és 1.400 lovas, utána még aznap este a Baschone- (Bachonhay-) dragonyos ezred; ezek képezték Spar altábornagy elővédét. Június 18-án bevonult Kutcsenics horvát lovas- és Jaques dragonyos ezrede. Június 19-én megérkezett Zrínyi Péter 4.000 főnyi horvát hada. E napokban, június 15-ikétől 20-áig, a törökök folyton közeledtek az erőd védőműveihez s már földet hánytak az árkokba. A császáriak részéről kevés történt. Csupán 19-én az éj beálltával mozogtak a védők, két aknát robbantván föl, melyek a török közeledő árkok egy részét elrombolták. – Annál fürgébbek voltak Zrínyi csapatai. Június 17-én egy portyázó különítmény megrohant egy török hadat s győzelme jeléül 43 török főt, 100 lovat és egy zászlót hozott magával. Június 19-én pedig elfoglalták a törökök egy szállítmányát; 300 török levágatott s 200 kocsi gabonát, lisztet, kenyeret, 600 ökröt és lovat s 20 ruhaneművel terhelt öszvért ejtettek zsákmányul. – Június 20-án megérkeztek a Montecuccoli-, Spork-, La Corona-, Schneidau- és Spar-lovas ezredek, továbbá Nádasdy és Eszterházy magyar csapatai, 3.500 magyar lovas és 1.200 hajdú. E napon Batthyány csapatai tűntek ki, megtámadva egy török csapatot, melytől 200 lovat, 7 tevét s számos öszvért zsákmányoltak, a törökök közül több százat levágván. Ugyancsak június 20-án vonultak be a Nassau- és Kielmansegg-gyalog ezredek.
„A csapatok június 20-ától kezdve két csoportban s azon módon táboroztak, mint az Montecuccoli vázlatában (XVI/23. sz. melléklet) feltüntetve van. A muramelléki táborban most tehát már több mint 30.000 fő volt együtt[29] s Montecuccoli haditanácsot tartott. Ekkor előállott újból Zrínyi s az új fővezért fölhívta a török megtámadására. Előadta, hogy a császári sereg állománya a törökkel most már majdnem egyenlő, hogy a vár állapota hosszas védelmet már úgy sem enged, hogy maga a keresztény sereg szívesebben fogadja a harcot, mint a végnélküli tétlen ácsorgást. De Montecuccolinak ép kedvező időben két szökevényt jelentettek be, kiknek vallomása szerint a török sereg közel 70.000 fő harcoló állománnyal bír, az erőd megrohanására több ezer zsák földet, a Murán való átkelésre nagy hídkészleteket halmozott össze. E hírek elégségesek voltak arra, hogy Montecuccoli Zrínyi ajánlatát kereken visszautasítsa. Most már kezdte Zrínyi belátni, hogy az új fővezértől nincs mit remélni. Vége mindennek; Magyarország ügyét Montecuccoli soha fölkarolni nem fogja. Búsan tért vissza tehát sátrába, míg a császári tábornokok tovább tanácskoztak. A tanácskozás eredménye az volt, hogy a vezérek egy kirohanást határoztak el, mely június 22-én, 2.200 főnyi német és 2.500 magyar gyalogossal lett volna végrehajtandó. Két zászlóalj egyenként 600 emberrel a törökök közeledő műveire kellett hogy rontson, míg a többi mint tartalék követi. A csapatok 21-én az éj beálltával a Murán átkeltek s a hegy lábánál, az erőd alatt, készültségbe helyeztettek. Ámde a 21-ére következő éjjel nagy eső volt, mely a talajt annyira megpuhította, hogy az csuszamlóssá vált. A kirohanás tehát a következő napra, június 23-ikára halasztatott el. A kirohanás azonban 23-án is elmaradt, még pedig azért, mivel előző nap egy császári katona megszökött s a tervet állítólag a nagyvezírnek fölfedezte. Montecuccoli úgy emlékirataiban, mint a császárhoz intézett jelentésében azt véli, hogy e kirohanás elmaradása nagy szerencse volt, s maga az ég vette oltalmába a császári fegyvereket, a kirohanás elé akadályokat gördítvén…[30]
„Zrínyi az első visszautasításban nem nyugodott meg s a támadásra való ajánlatát a június 26-iki haditanácsban, azon megjegyzéssel újította meg, hogy ha már Montecuccoli a törököt egész erővel megtámadni nem akarja, engedje meg legalább neki, hogy ama 8.000 magyarral, kik a táborban tétlenül vesztegelnek, a török hátába egy nagyobbszabású támadást intézzen. De Montecuccoli hajthatatlan maradt. Az egész sereg által intézendő támadást kereken visszautasította, mert mindaddig, míg Badeni Lipót herceg a birodalmi haddal meg nem érkezik, hadműveletekbe bocsátkozni nem hajlandó; Zrínyi támadását illetőleg, melyet az a magyarokkal végrehajtani akart, úgylátszik kitérőleg válaszolt s a kérdést a haditanácshoz utasította. Ez pedig szintén elutasító álláspontra helyezkedett…
„Június 24-én kora reggel ismét két akna robbantatott fel a vár előtt, mely a törököket visszaűzte. De a délelőtt folyamán újra közeledtek s a kiszögelést képező félhold árkához oly közel jutottak, hogy a benne levő katonákat földdel majd behányták. D'Avancourt kivonta a katonákat s az árokban néhány bombát helyezett el, melyeknek robbanása a támadókat ismét elűzte. Éjjel kísérletet tettek a törökök a palánkok fölgyújtására, de a védők erős puskatüze folytán szándékuktól elállani voltak kénytelenek.
„Június 25-én két akna helyeztetett el; egy a félholdony alatt, egy pedig a török közeledő művek alá vezettetett. Ezenkívül két gátony emeltetett, melyekből a félhold kiszögellésének oldalai pásztázhatók voltak. Éjjel a törökök rajtaütést kíséreltek meg az árok ellen s az ott levő őrsökből 60 embert le is vágtak, de Hohenlohe csapatai még elég jókor érkeztek, hogy az ellenséget az árkokból ismét kivessék.
„Június 26-án a tábornokok még a haditanácsban ültek, midőn biztos híre érkezett, hogy a török másnapra, azaz június 27-ére általános rohamot készít elő. Ennek elhárítására minden intézkedés megtörtént. A művek gyorsan kijavittattak, a védőrség megerősíttetett. – A támadás a német források szerint nem következett be, Montecuccoli azonban azt mondja, hogy a roham június 27-én végbement s nagy veszteséggel visszaveretett.[31] Ortelius és a Theatrum Europaeum[32] csupán egy lőpor fölrobbanásáról tudnak, mely a védőrség közül 20 embert megölt.
„Június 28-án a törökök még inkább közeledtek az erődhöz. E nap legnagyobb eseménye az, hogy D'Avancourt tábornok, az erőd eddig oly buzgó védője, nyakába lövést kapván, megsebesült; a derék tábornokot a táborba kellett vinni s a védelem most már egyedül Tasso ezredesre maradt. – Zrínyivár végnapja közeledett. E napon bontatta le Zrínyi Miklós is a sátorát, hogy előbb Csáktornyára, innét pedig – a királynál panaszt emelendő – Bécsbe menjen. Nem akart Zrínyivár bevételének s pusztulásának, mely most már kétségtelenné vált, tanuja lenni. – Alig vette Zrínyi szándékának hírét Montecuccoli, azonnal hozzá sietett, őt lebeszélendő. A német források szerint[33] azért, mert tartott a rossz benyomástól, melyet Zrínyi távozása a magyar csapatokra gyakorland, továbbá mivel a sereg élelmezése nagyobbára Zrínyitől függött. Mi azonban azt hisszük, nagyobb része volt ebben az udvar kegyeit féltő tábornagy megdöbbenésének, ki Zrínyi lépéséből magára nézve kellemetlenséget várhatott. De sem Montecuccoli rábeszélése, sem a Montecuccoli által hozzáküldött magyar urak marasztalása nem volt képes Zrínyit visszatéríteni, ki a következő nap reggelén elutazott. Ámde Bécsben nagyon hidegen fogadták s így végkép elkeseredve visszatért csáktornyai magányába s ezzel katonai pályája véget ért. Csáktornyai birtokán leginkább a vadászatban keresett szórakozást s egy ily alkalommal 1664 november 18-án egy megsebesült vadkan agyarainak lett áldozatává.
„Június 29-én a törökök már az árok szélén állottak s azt betemetni kezdték, minek folytán az árok őrsége bevonatott. Egy kisebb roham, mely e napon történt, még könnyen visszaveretett, de midőn éjjel a palánkok fölgyújtása is sikerült a töröknek, a védők nem kételkedtek többé, hogy a válság küszöbön áll.
„Június 30-án reggel 4 órakor hatalmas tüzelés jelentette be a törökök szándékát, kik a végső támadásra a rohamoszlopokat megalakították. A vár bevételét maga Montecuccoli (Commentarii id. h.) következőleg adja elő: „A törökök 30-án kora reggel egy aknát robbantottak föl a ravelin kiszögelése alatt, mely a félholdat részben elrombolta. Mi, Spar tábornagy és én, ott állottunk. Az ellenség elfoglalta a félholdat; oszlopai azután a főmű nyitott és védtelen oldalaival szemben foglaltak állást s magukat körben fölhányt földdel és rőzsével födözték. Ekkor, miután meggyőződtünk, hogy a védelemnek a megjelölt helyeken egy csekély árkon és egy palánk cölöpzeten kívül más eszköze nincs, meghagytam Tasso ezredesnek, hogy midőn az erődöt többé védelmezni nem képes, a farészeket és a barakkokat idejekorán gyujtassa fel, a csapatokat az erődből vonja ki, az erőd alá fúrt és megtöltött aknákat robbantassa föl s az erődöt röpítse a levegőbe, mert így szokás tenni az oly művekkel, melyeket tovább védelmezni nem lehet; végre pedig a védőrséget vezesse a hídon át s a hídat rombolja le; e közben ügyeljen arra, hogy az emberek közt tolakodásból zavar ne támadjon. – Az erőd parancsnoka (Tasso) úgy vélte, hogy a helyet még holnapig megtarthatja. Ámde alig hagytuk el Spar-ral az erődöt, az ellenség oly heves rohamot intézett a védővonal már megjelölt részei ellen, hogy a védő csapatok a legnagyobb zavarba jutottak s megfutamodtak; sem az erőd felrobbantására, sem a híd elrombolására idő nem maradt. Veszteségünk számos tiszten kívül közel 800 ember volt; azok nagy része a hídnak rohant, mely a nagy teher alatt leszakadt;[34] sokan a Murába vetették magukat s úszva menekültek. – Némelyek úgy vélekedtek – bár hamisan – hogy az erőd elvesztése szándékunkban állott; ez oly nevetséges föltevés, mint az athénieké, kik azt hitték, hogy Fülöp király (a macedóniai) csak azért halt meg, hogy őket megcsalja. Nagy ékesszólásra lett volna szükség annyi embert rábeszélni, hogy magukat szükség nélkül összevagdaltassák.”
„A német források előadása Zrínyivár bevételét illetőleg lényegében azonos Montecuccoli leírásával, de amellett még számos részlettel színezik ki. Így elmondják, hogy a híd azért szakadt le, mert a hajók egyike török golyók által át volt lyukasztva s elmerült, minek folytán a védőrség a meneküléstől el volt vágva; hogy a híd előtt lévő szakaszban még nagy küzdelem folyt; hogy sokan a balparton levő néhány hajóra menekültek, de azok azután elsüllyedtek; hogy az 1.700 védőből csak alig egy harmad rész, sőt talán nem több mint 300 ember menekült át s így nem 800, de közel 1.400 ember veszett el; hogy Tasso ezredes fején halálos kardvágást kapott, de mégis elmenekült; hogy a törökök is 500 halottat és számos sebesültet veszítettek stb.[35]
„De van egy-két tétele a német forrásoknak, – írja Rónai Horváth id. m. 330. – melyet az osztrák leírások – bár másként a forrásokat szószerint követik – nem vettek fel. Így a Theatrum Europaeum egy felkiáltását, hogy „Íme, a sánc vagy vár az egész 30.000 főnyi keresztény sereg szeme-láttára karddal a kézben elfoglaltatott s a vezérlet egyenetlensége e miatt még sem okoztatott.”[36] Továbbá ugyanazon német forrás következő tételét, melyben részletesen leírja, hogy Hohenlohe a heves lövöldözést hallva, az erőd oltalmazására akart sietni, de őt ebben Montecuccoli egyenesen megakadályozta, az erődbe menetelét meg nem engedte s arra utasította, hogy a dolgokkal nem törődve, a reá bízott erődítési munkálatokhoz menjen, míg maga Montecuccoli Légrádra távozott.[37] A Theatrum Europaeum pedig német forrás, a magyarokkal és Zrínyivel szemben majdnem ellenséges indulatú! Mit ér e bizonyítvánnyal szemben Montecuccoli mosakodása? Hogy Zrínyi a dologról mit tartott, megírta a stayer rendeknek: „Mély fájdalommal kell önöket egy oly hallatlan dologról tudósítanom, melyhez hasonlót a történelem nem igen mutat fel: az ellenség ma reggel az én, sem ágyúkkal, sem aknákkal meg nem rongált, egészen ép, új váramat, a mi nagyobb keresztény seregünk láttára, úgyszólván egyedül karddal vette meg, foglalta el! Ez tehát a segély, amely után vágyódtunk, amelynek reménye minket föntartott! Montecuccoli e vár védelmére még kardot sem rántott”[38] stb. Ez is egy bizonyítvány, mely kapcsolatban a német forrással tán mégis ér valamit? – Zrínyivár tehát, nyugodtan mondhatjuk, Montecuccoli gyűlöletének s nem a török vitézségének esett áldozatul. – Ez volt a Zrínyi–Montecuccoli vita végső befejezése.”
[1] Lásd a 245. oldalon. Pedig még Montecuccoli nagy bámulója és kommentátora, Turpin de Crissé is lehetőnek ítéli Commentaires sur Montecuccoli című műve III, 479. oldalán a Zrínyi által javasolt támadást, melynek elmaradását csakis a vezérletben megnyilatkozott egyenetlenségnek tulajdonítja: „Cette armée, qui sans être très nombreuse, aurait cependant pu, non seulement contenir le Turc, mais encore entreprendre sur lui et agir offensivement, si elle eût été bien conduite.”
[2] Montecuccoli, Commentarii, Lib. III, cap. 4.
[3] Lásd a 264. oldalon.
[4] Rintelen id. m. Oestreichische militärische Zeitschrift, 1828. évf. I. füzet végén. A tollrajz nehezen olvasható jelmagyarázata a következő: A. Die Schantz Neü Serin. B. Der Türckhen ihre Approchen vund Batterien. C. Der Türckhen ihr Läger. D. Unszere Lauffgräben so langs am Vfer der reuir Mura zu defendiren (gemacht worbey auch unterschidliche Viereckhige reduten, so be / raiths vor langen Jahren stehen, die frontiren zubewachten. E. Die khleine Insul, alwo die Türkhen anfänglich herübergesetzt vund von dem Gen (era) 1 Veldt Marschalckleüt (inant) Graffen von Strozzi wider hinüber (zuruckh getriben, also Er auch durch ein Musqueten schussz in Kopff) sein leben gelaszen. F. Die Verschanzung eines halben Mondts, so nach dem von denen Vnsze / rigen dahin gelegt. G. Ein retranchement, so zu mehrer Versicherung des Vbergangs von / der khleinen Insul gelegt. H. Ein anderer Abschnith. I. Vnderschidtliche redutten, so in wehrender bele / gerung, doch nach dem die Türckhen die Schanz erobert, langs eines khleinen Flusszes so sich ausz der Draue ergiesszet, dahingelegt vnnd darbey mit der Armada in Battag- lia zustehen, im Fall d(er) Feünndt herüber der Mura khomben solte. K. Der Türckhen ihre Batterien, sowie hin vnnd wider bey ihrem Läger auff d(er) Höhe stehen, haben vmb in der Flache der Wisengründe, also wür mit der Armada stehen zu beschiesszen. L. Vnterschiedliche Batterien, so wür langsz der Mura hin vnnd wider in denen Lauffgräben stehen, haben. M. Der Türckhen approchen, sambt einer Batteria.
[5] A dolog nem egészen így áll. A Mura jobb partján épült s bizonyára már hosszabb idő óta fennálló régi vár az ottani Mura-átjárónak tisztán defenzív megvédelmezésére volt szánva. Ámde Zrínyi utóbbi időben már nemcsak védőleg, hanem támadólag lépett fel a törökkel szemben s így neki a Mura balpartján is volt szüksége megfelelő védőműre, hogy abban a portyázásaikról visszatérő s a törökök által esetleg szorongatott csapatjai a folyón való bántatlan átkeléshez időt, támogatást és védelmet nyerjenek. Montecuccoli tollrajzában a Mura jobb partján szintén van valami védőműféle jelezve, de ez sokkal kisebbnek látszik Zrínyi-Újvárnál. Nincs tehát kizárva, hogy a két rajz ellentétes felfogása és ábrázolása tekintetében ismét az a bizonyos középarányos jelzi az akkori igazi állapotot.
[6] Ez minden esetre igen erőltetett és semmivel sem indokolható feltevés, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy Zrínyiéknek Csáktornyán valóban pompás megerődített kastélyuk volt. Egyébként Rónai Horváth is megjegyzi, hogy „a rajz Zrínyivára különben Csáktornyához sem hasonlít.”
[7] Salamon Ferenc, Az első Zrínyiek, 206–207. szerint a régi Zrin vár Török-Horvátországban Kostajnica közelében feküdt (Lásd a XIII/1. és XIV/1. számú mellékleteket). Érdekes adatokat nyújt erre nézve még Kukuljevics Iván is, aki a Zrínyi-nemzetség családfáját állította össze Zrin grad injegovi gospodari (Zerin vár és urai) című művében. – Zrínyi-Újvár egyébként minden valószínűség szerint az Erdődy Tamás és Zrínyi György által 1579-ben épített Bajcsa nevű erősség helyén épült fel. (Lásd a XIV. rész 39. oldalán és a XIV/1. számú mellékletet.)
[8] Lásd a 165. oldalon mondottakat.
[9] A földrajzi és egyéb viszonyok bővebb méltatását lásd Rintelennél id. m. II, 21–25.
[10] De ez csak Montecuccoli tollrajzán van így feltüntetve, az Ortelius-féle képeken az oldalak a folyóig vezetvék.
[11] Ezt Rintelen állítja id. m. II, 23. Sőt még egyebet is: „Dieses Fort war im Grunde nichts, als ein schlechter Brückenkopf, der nicht einmal seine Brücke deckte, die dem Feuer des Feindes ausgesetzt blieb. Es befanden sich einige Gebäude in demselben, und verengten noch mehr den ohnehin schon kleinen Raum. Der Banus Graf Zriny hatte dasselbe erbauen lassen, um den Grenzsoldaten zum Aufenthalte zu dienen, die von dort aus den Räuberein der Besatzung von Kanisa Einhalt thun sollten. Die Soldaten nannten es spottweise den Schafstall.”
[12] A Theatrum Europaeum IX, 1163. old. többek között ezeket mondja Zrínyi-Újvárról: „Man vermuthete, dass die Türcken den Ort zu belagern gesinnet waren, derwegen die Herren General-Personen in aller Eile nothwendige Anstalt machten, und von den Kayserl. Völckern 1.000 Musquetirer hinein legten, welche aufs fleissigste arbeiten und die von dem Hn. Grafen von Serin gantz nichts nutz gemachte fortification, die nicht einhöhet und mit einem halben Monden, den er davorgelegt hatte, dermassen beshcaffen war, dass ein ankommender Feind sie darinnen mit Steinen hätte heraussjagen können, ändern und verbessern musten.”
[13] Rintelen id. m. II, 29.
[14] A Montecuccoli rendeletére belőle kivont Zrínyi-hadak helyett.
[15] Tévedés keletre helyett.
[16] Német források – Theatrum Europaeum, IX, 1163. és Ortelius II, 322. szerint néhány ezer fő.
[17] Der Herr Grafe von Hohenlohe liess auf dieser Seite der Muhr, etliche Büchsenschüsse weit, Laufgräben dergestalt tieff nachen, dass die drinnen vor dem Feinde der die Höhe innen hatte, bedeckt seyn konten, und auch seine Regiments-Stücklein darzwischen, an unterschiedlichen Orten eingraben, mit welchen und mit dem Geschoss der Musquetirer er in die eine Seite, so von dem Berge an bis zu der Muhr hinunter gieng, und am allerschwächsten war, massen sie gegen der Muhr zu nur mit kleinen Pallisaden verwahret war, flanquiren und frey halten konte.” E német forrás tehát már nem mondja, hogy az erőd hátra a Mura felé nyitva volt, mint azt Montecuccoli állítja; ez már beismer cölöpzetet, melyet azonban mellvéd nélkül akkor állítani szokásban nem volt.
[18] Ha ez volt a leggyöngébb rész, akkor a másik oldalon még kevésbé lehetett az erőd nyitva.
[19] Szegbánnak hívták a janicsárok egyik ezredét s így az utóbbi 300 is janicsár volt.
[20] Ortelius id. m. II, 323. – Theatrum Europaeum, IX, 1167–1168. – Strozzis Tod bei Szerinvár, Oest. Mil. Zeitschirft, II. Ezek szerint a szigeten levő törökök száma 700 lett volna, de azért mégis felemlítik a foglyul eset törökök ama nagyzoló vallomását, hogy halottaik száma a 3.000-et is meghaladta. Hammer-Purgstall id. m. III, 553. a szigeten volt törökök számát mindössze 300-ra teszi. – Rasid efendi (Thúry id. m. 514.) a hadjárat eme epizódjáról a következőket írja: „Mihelyt a nagyvezír értesült arról, hogy a moszlin hadsereg közeledtének hírére a Kanizsa várának ostromával felhagyó ellenséges sereg a nevezett vártól két órányira levő új vár felé ment és a Murava (Mura) vizének tulsó oldalán foglalt állást: haditanácsban elhatároztatott, hogy utánuk mennek és reájok támadnak. De mivel a nevezett folyón egyáltalában nem volt átkelő hely, a győzhetetlen hadsereg átszállítására pedig nagyon szükséges volt hidat építeni: 300 janicsár és 300 szegbán bizatott meg, hogy átkeljenek a tulsó partra. A janicsárok közül először 50-60 kelt át tutajon a tulsó részre és futóárkot ásott; a többiek pedig kisebb csoportokban folytatták az átkelést. Az ellenség e dologról értesülvén, éjjel 5 órakor (azaz éjfél körül) a futóárok nyitásával foglalkozó 50-60 ember ellen rohamot intézett. Az átkozottak méhrajként rohantak a szerencsétlenekre, tudván, hogy a tulsó partról nem jöhet segítség; ezek pedig a szabadulás reményéről lemondva, vitéz ellenállás után, reggelre mind vértanukká lettek. Csak kettő menekült meg közülük, kik úszva jutottak a táborba, hol a nagyvezír előtt a dolgot részletesen elbeszélték és őt azon hírrel örvendeztették meg, hogy az ütközetben igen sok hitetlen lelte halálát.”
[21] Ortelius II, 325. – Theatrum Europaeum, IX, 1169.
[22] Theatrum Europ., IX, 1170.
[23] Lásd a 245. oldalon.
[24] Rintelen id. m. II, 19.
[25] Montecuccoli itt ellentétbe jön saját jelentésével és az összes forrásokkal, amelyek mind azt mondják, hogy Strozzi a sziget megtámadásakor esett el.
[26] Montecuccoli id. m. III, cap. 4.
[27] Rintelen id. m. II. 30: „Folgender Beschluss eines Kriegsrathes sollte als Richtschnur des ferneren Verhaltens dienen: „Die Mur und das Fort, obgleich es an und für sich nicht werth sei, nur einen Mann darüber zu verlieren, auf das hartnäckigste zu vertheidigen, um den Feind hier möglichst lange fest zu halten und zu beschäftigen, damit er den anrückenden Versträrkungen Zeit und Ruhe lasse, sich mit dem Heere zu vereinigen. Sobald aber der Markgraf von Baden mit der Reichsarmee angelangt sei, über die Drave zu gehen, und den Feind anzugreifen; – in der Zwischenzeit aber eine Brücke über die Drave zu schlagen, und eine starke Partei von Ungern und Deutschen gegen die feindlichen Fouragirer zu schicken. – Der Graf Zriny wollte, dass man den Feind angreife, und als man ihm nicht beistimmte, verliess er das Heer. (Ez azonban, mint alább látni fogjuk, csak jóval később, június 28-án történt.) Montecuccoli bot Alles auf, um ihn zurückzuhalten, weil er den üblen Eindruck fürchtete, welchen der Schritt des Grafen auf die Gemüther der Ungern machen würde, und weil es vom Grafen wesentlich abhing, ob seine Provinz das Heer mit Lebensmitteln unterstütze. Täglich hatte von nun an Montecuccoli mit den Ungern zu kämpfen, die über das Ausbleiben des Soldes murrten. Mehrmals schossen er, Nádasdy und Eszterházy, Summen aus eigenen Mitteln zusammen, um sie für den Augenblick zu befriedigen, und sie bei dem Heere zu erhalten. – Graf Zriny fühlte sich gekränkt, dass man ihm den Oberbefehl genommen hatte. – In demselben Kriegsrathe war beschlossen worden, dass man de Besatzung des Forts täglich ablösen solle. Graf Hohenlohe weigerte sich aber, seine Truppen an dieser Ablösung Theil nehmen zu lassen, und schützte seine Instrukzionen vor, denen zufolge die Allianz-Truppen in keine Festungen gelegt werden sollten; ungeachtet ihm Montecuccoli bewies, dass das Fort im gegenwärtigen Falle nur als eine gewöhnliche Feldschanze zu betrachten sei.”
[28] Commentarii, lib. III, cap. 4.
[29] Rintelen id. m. II, 19. kissé másképpen adja elő a csapatok beérkezését: „am 18. langte der Vortrab des F. M. Spar, – bestehend aus den Dragoner-Regimentern Görtzki und Jaques, und dem Kroaten-Regimente Gutschenich, - bei Serinvar an; am 19. folgten die Kürassiere, nebst Nadasdy und Batthiany mit ihren Truppen, und am 21. trafen auch die beiden Infanterie-Regimenter Nassau und Kielmansegg ein, welche Letztere auf dem Marsche viel durch Ausreissen verloren hatten, Hierauf waren über 30.000 Mann zwischen der Mur und Drave vereinigt, wovon ungefähr die Hälfte aus Infanterie und die Hälfte aus Kavallerie bestand. (Die Kaiserlichen und verbündeten Truppen zählten gegen 20.000 Mann: nämlich bei 11.000 Mann Infanterie, über 6.000 Kürassiere, gegen 2.000 Dragoner, und das berittene Kroaten-Regiment bei 900 Mann. Nadasdy hatte 2.000 Haiducken und 4.000 Husaren. Der Überrest bestand aus den Grenzern des Grafen Batthiany und den Kroaten des Grafen Zriny). Gegen 30 bis 40 Kanonen, grösstentheils Dreipfünder, mochten sich bei dem Heere befinden.”
[30] Rintelen id. m. II, 31–32.
[31] E vitás kérdésre vonatkozólag Rasid efendi (Thúry id. m. 515.) előadásában a következőket találjuk: „Midőn az ostromolt várban levő hitetlenek előtt világossá lett, hogy a moszlin hadsereg rohamának nem sokáig lesznek képesek ellentállni, a Mura tulsó partján levő táborukból a folyón levő hídon, folyvást újabb katonaságot vittek be a várba segítségül s ezért a futóárkokkal a vár sáncai közelébe a 20-ik napon nagy bajjal lehetett jutni. Ez az idő alatt az átkozottak kétszer kisérelték meg a futóárkokat megtámadni és tizenötször a futóárkok felé aknát ásni, de a moszlin harcosoknak régi vitézsége miatt mindannyiszor félelemmel kellett visszatérniök. A futóárkok végre a vár árkához közel értek s amikor a várárok és a vár közt levő tűztelep alá, az aknába tűz vettetett; a moszlin harcosok nem fékezhetve magokat, minden áron rohamot akartak intézni. A nagyvezír látván e buzgalmat, rohamot vezényeltetett; a moszlim harcosok pedig az életrabló harc terén az egyedül igaz vallásért áldozva fel magokat, oroszlánokként rohantak a várra s Isten segélyével egy perc alatt győzelmesen megmászták a vár magas falait. Midőn az ostromlott hitetlenek a moszlimok e rohamát látták, a Mura tulsó partján levő táboruk felé futottak vissza; a táborban levő átkozottak pedig, a hit harcosainak üldözésétől félve, lerontották a hidat s így az innenső várban maradt szerencsétlen hitetlenek egytől-egyig a kard áldozataivá lettek.”
[32] Ortelius id. m. II, 329. – Theatrum Europ. IX, 1172.
[33] Rintelen id. m. II, 30. Lásd az 553. számú lábjegyzetben közölt idézetet.
[34] Rintelen id. m. II, 33. – A hídra vonatkozólag lásd még Rasid efendi előadását az 557. alatti lábjegyzetben.
[35] Rintelen id. m. II, 34. csapattestenként részletezi a halottakban és sebesültekben szenvedett veszteségeket és összefoglalásként azt mondja: Der gesammte Verlust am 30. Juni bestand bei dem christlichen Heere in 858 Todten und 310 Verwundeten. Jener des Feindes ist unbekannt.”
[36] Theatrum Europaeum, IX, 1173: „Also ward diese Schantze oder Vestung, in Angesichte der gesampten Christlichen Armeen von 30.000 Mann starck, durch einen blossen Säbelsturm eingenommen und desswegen der ungleichen Verständniss der Herren Generalen nicht die geringste Ursache zugeschrieben.”
[37] Theatrum Europ. IX, 1173: A margóra kivetve: „Hr. Grafe von Hohenlohe wird durch den Hn. General-Feldm. Montecuccoli mit Schwätzen von Besichtigung der Schantze Serinwar abgehalten;” a szövegben pedig: „Als der Herr Grafe von Hohenlohe das viele Schiessen, so bey dem Angriffe des obgedachten halben Monds angieng, in seinem Zelt hörte, ritt er Spornstreichs nach der Schantze zu, um zu vernehmen, was es für eine Beschaffenheit damit hätte; Er traf aber nächst dabey den Herrn Gen. Feldmarschall Montecuccoli an, der sagte ihm, was das bedeutete, und dass es unnöthig wäre, sich weiters zu bemühen. Dessen ungeachtet wolte der Herr Grafe von Hohenlohe dennoch in die Schantze, um zu sehen, wie weit der Feind in solcher Nacht mit seiner Arbeit geruckt wäre: Aber der Herr Grafe von Montecuccoli wolte das nicht zugeben, sondern sagte: Er könte der Röm. Kays. M. j. grössere Dienste leisten, wann er die verglichene Posten und Schantzen, nach der bey dem Kriegs-Rathe genommenen Abrede ververtigen liesse. Der Herr Grafe von Hohenlohe antwortete: Der Herr Grafe von Waldeck stünde, solches zu verrichten, schon mit dreyhundert Mann in der Arbeit, und dieser würde es so wohl, als er, das Werck auszuführen wissen. Aber der Herr Grafe von Montecuccoli vermeinte, es würde in des Herrn Grafen Anwesenheit die Arbeit viel besser und schleuniger von statten gehen, bathe also ihn, er wollte selber solche vor die Hand nehmen, und die Mühe, indie Schantze zu reiten, ersparen: Dann er hätte bereits dem Obristen Thasso, … Ordre ertheilet, dass er dem, im Kriegsrathe gefassten Schlusse gemäss gegen Abend auss der Schantze ziehen und die allschon verfertigte Minen springen lassen solte, weil der Ort der Christenheit doch nichts, nutzete, und (wie es an ihm selbsten war) der darauf angewandten Mühe, so vieler darbey verlohrner ehrlicher Leute nicht werth wäre.”
[38] Korneli id. m. 244. – Lünig, Literac procerum Europ., II, 37.
| « g) Montecuccoli tábornagy 1664. évi mura–rábamelléki hadjárata. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |