XVI/18. számú melléklet.

Már az előző fejezetben említettük, hogy De Souches tábornagy zsarnócai győzelme után a Szent-Kereszt környékén elhelyezett északi hadsereggel teljes tétlenségbe merült.[1] Az sem változtatott semmit a tábornagy magatartásán, hogy nemsokára beérkezett hozzá a magyarok 6.000 főnyi hada[2] és Heister altábornagy 2.100 főnyi lovassága, míg utóbbinak 3.000 főre fölszaporodott gyalogsága a Vág mentén maradt, ahol ugyancsak tétlenül töltötte idejét. Az e tétlenség miatt bosszús magyar hadak csakhamar ismét elszéledtek.[3]

Közben a bécsi államtanács arra a hírre, hogy a nagyvezír tetemes erőkkel útban van Kanizsa felmentésére, május 27-én, tehát még mielőtt Kanizsa ostromát Zrínyi, Strozzi és Hohenlohe abbahagyták volna, a Linzben időző Lipót császárnak azt az előterjesztést tette, hogy Kanizsa ostromának folytathatása céljából, miután annak abbahagyása a jelen körülmények között a becsületnek és jó hírnek elvesztésével járna és az országot rémületbe ejtené, az ottani ostromsereget okvetlenül meg kell gyalogsággal és tűzérséggel erősíteni, míg Montecuccoli tábornagyot, vagy helyette Spork altábornagyot a Magyar-Óvárnál rendelkezésre álló összes lovassággal egy úgynevezett cavalcade (nagyarányú lovas vállalat) végrehajtása céljából Esztergom és Székesfehérvár felé kellene előrerendelni azzal a meghagyással, hogy útközben mindent fölégessen és elpusztítson, miáltal az ellenség a Montecuccoli elleni előnyomulásban lényegesen feltartóztattatnék és ő felsége fegyvereinek sok tisztelet és dicsőség szereztetnék, kivált ha De Souches tábornagy is parancsot kapna, hogy előnyomulását újból megkezdje. Ehhez képest a szükséges parancsok az érdekelteknek ki is adattak; annál nagyobb megdöbbenést keltett tehát Bécsben és az udvar körében, amikor a kanizsai ostrom abbahagyásának híre oda beérkezett. Ennek folytán az illetékes körök a fentemlített cavalcade eszméjét föladva, minden gondjukat arra fordították, hogy a Murához visszavonult déli sereget megerősítsék és ezáltal Stájerországot az ellenség betörése ellen biztosítsák. Ehhez képest a Magyar-Óvárnál gyülekezett főerő, melyhez az immár felkészült Nádasdy-hadtestnek is csatlakoznia kellett, parancsot kapott, miszerint erőltetett menetekben a Mura mentén álló déli sereghez vonuljon, miből kifolyólag az június első napjaiban Sopronon át oda el is indult. A Vág mentén álló Heister altábornagy egyidejűleg parancsot kapott, hogy az ott rendelkezésére álló és még tetemesen megerősítendő gyalogságával a fősereg eddigi magyaróvári felállítási helyét foglalja el abból a célból, hogy a Csallóköz, nemkülönben Győr és Komárom biztonságáról gondoskodjék, ha azokat az ellenség netán veszélyeztetné. Mindazonáltal a De Souches tábornagynak kiadott parancs érvényben maradt, melynek értelmében annak a saját csapatjaival és a nála hagyott Heister-lovassággal folytatnia kellett félbemaradt hadműveleteit.[4]

Ebből kifolyólag a tábornagy 15.000 embert meghaladó seregével június 9-én Léva alá érkezve, haladéktalanul hozzáfogott annak ostromához.

Léva vára, melynek akkori képe és alaprajza a XVI/18. számú mellékleten látható, az akkori magyarországi várak nagyobb részéhez hasonlóan a palánkkal körülvett városból és a tulajdonképpeni várból állott, melyeket a közöttük levő vizes árkon át vezető híd kötött össze. A várost és várat körülvevő árok délkelet felé keskenyebb, de mélyebb, észak-nyugat felé pedig szélesebb s itt a körülfekvő terep mocsaras is volt és nedves időjárásnál a vár és a város környéke vizenyős, mocsaras s így nehezen megközelíthető volt. Az árkot egy a Garamtól oda- és onnan megint visszavezetett csatorna látta el vízzel.

Az északi hadsereg odaérkezésekor a vár környezete száraz volt s így az ostromot mi sem gátolta, melynek lefolyását Rónai Horváth, A felső-magyarországi hadjárat 1664-ben című dolgozatában (Hadt. Közl. 1894., 302.), Ortelius id. m. II, 326–327. és a Theatrum Europaeum 1143. nyomán következőleg adja elő: „Az ostrom szokatlan gyorsasággal haladt; az ütegek működésüket már június 10-én megkezdették, 11-én pedig a közelítő árkok indultak meg és pedig egyidejűleg a város délnyugati és a vár délkeleti sarka ellen. – Június 11-én a 800-1000 főből álló török védő-őrség egy része az ostrommunkálatok megzavarása végett kirohant, de csak kevés kárt okozott. – Június 12-én a császáriak a várost rohammal elfoglalták, mire a törökök a várba vonultak vissza, melyre a tábornagy most erős tüzelést rendelt. – Június 13-án a vár dél-keleti sarkán már elég tágas rés volt és Souches tábornagy rohamra készült, a várbeliek azonban, részint az ostrom sikerének gyors haladása, részint a heves tüzelés által megrémítve, a vár feladását felajánlották. A capituláció pontjai, melyek az átadásra, a keresztény foglyok kiadására, török őrség és családjaik biztos elszállítására vonatkoztak,[5] még aznap este aláiratván, Léva vára másnap, azaz június 14-én a császáriak kezében volt. – A török várőrség Esztergomba kísértetett s ezzel Léva várának négy napig tartó ostroma véget ért.”

A megszállt várban a császáriak 200 mázsa port, ugyanannyi kanócot, 300 mázsa ólmot és vasgolyót és mintegy 1500 mérő gabonát találtak.

„Souches tábornagy – írja folytatólag Rónai Horváth – Léva után Nógrádot szándékozott ugyan megtámadni, de a hadi tanács által, mely attól tartott, hogy Köprili Achmed nagyvezír Kanizsától a Rába és Dunához, sőt talán Bécs ellen menetel, a Vághoz visszarendeltetett. – Bécs védelme, megoltalmazása! Ez volt a cs. és kir. udvari hadi tanácsnak mindenkor az első és legfontosabb. Ha egész Magyarország ellenség kezébe kerül is, az lényegtelen; ennek a veszélynek az elhárítására idejekorán és megfelelő intézkedéseket tenni soha nem volt képes. De ha Bécset a veszedelemnek csak halvány árnyéka is fenyegette, akkor a hadi tanácsot lázas izgatottság fogta el, s képes volt győzedelmes hadak menetét föltartóztatni, hogy azokat Bécs közelébe vonja. – Az északi sereg tehát a megkezdett hadműveleteket félbeszakította, s miután Lévát helyőrséggel, élelemmel és lőszerrel ellátta, visszavonult a Vág mögé. Souches tábornagy a maga személyére nézve, miután erős lázzal összekötött német betegséget kapott, Nagyszombatba ment, hogy magát ott orvosoltassa.”

[1] Lásd a 258. oldalon.

[2] Bécsi cs. kir. Hadi levéltár. Császári udv. Hadi tanács jegyzőkönyvei. Nr. 328, pag. 248.

[3] Rintelen id. m. II, 8.: „F. M. de Souches stand am 30. Mai noch dort, wo er am 16. gesiegt hatte, und unternahm nichts, wodurch die Aufmerksamkeint des Feindes hätte getheilt werden können; obgleich kurz nach dem Treffen bei Heiligenkreuz die erwarteten 6.000 Ungern und die 2.100 Pferde starke Reiterei des F. M. L. Heisters an der Waag stehen, die mit Inbegriff einiger Truppen deutscher Fürsten, gegen 3.000 Mann betrug. Die Ungern, die nur der Reiz der Beute lange im Felde erhalten konnte (?!), zerstreuten sich während dieser Ruhe bald wieder.”

[4] Rintelen id. m. II, 14–17.

[5] A megállapodás részleteit lásd Ortelius id. m. II, 327. és Theatrum Europaeum IX, 1143.