Mialatt az északi és déli hadsereg harcait vívta, az ország más részeiben is folytak a küzdelmek s a tavasszal merész, de sikertelen kisérlet történt Várad visszafoglalására.[1] A felvidéki urak ismételve tanakodtak rajta, hogyan ejthetnék meg Váradot, honnan a török messze földnek annyi bajt okozott. De mivel az udvar a portával összetűzni nem akart, Várad megvétele pedig okvetlenül háborúra vezetett volna, nem merték terveik valósítását megpróbálni. 1664-ben azonban háború volt. Csakhogy a Tiszánál nem jelentek meg királyi hadak, hogy Váradot megostromolják. A felvidéki urak a maguk erejével vállalkoztak tehát a néhéz munkára. Gróf Rákóczy Lászlóval többen rajtaütést terveztek, melyet akkor akartak végrehajtani, mihelyt Kucsuk váradi pasa hadaival a nagyvezír táborába megy. Távollétét igyekeztek felhasználni s alig hogy indulásáról értesültek, a közeli véghelyekből némi német és magyar csapatokat vonva magukhoz, Rákóczy László és helyettese Pethő Zsigmond alatt észrevétlenül meghúzták magukat a vidéken. Alkalomra lestek, hogy a várba nyomulhassanak. Május 27-én szokták Váradon a pünkösdi országos vásárt tartani, melyre töméntelen nép, török, magyar kereskedő és paraszt sereglett össze. Rákóczyék a maguk embereivel s 200 szatmári katonával parasztruhában a többi vásárossal észrevétlenül bejutottak a városba, egész a vár előtti piacra. Ott azonban baj történt. Talán elárulta őket valaki, talán másképpen keltettek gyanut, de a török őrség fegyvert fogott s mielőtt a merész összeesküvők a kijelölt pontokon elhelyezkedtek volna, megkezdődött a harc. Rákóczy és kísérői a törökre vetették magukat s a várba igyekeztek jutni. De egy lövés leterítette a vezért s Rákóczy, az ifjabb, a katholikus ág utolsó férfi sarja életével fizette meg vállalatát, mely meghiusult. Kísérőinek csak egy része birt elmenekülni, a többit levágták, vagy elfogták.

Más és megbízhatóbb egykorú jelentés szerint nem egészen úgy történt a dolog, hanem az említett napon, kedden virradóra a had megindult Várad ellen s a kállai gyalogok, kik „elsők és bátrak” voltak, bevágták a kapukat. Csakhamar azonban ellenállással találkoztak s a harcban Rákóczy lelövetett. Haragjukban a magyarok felgyújtották Váradot s számos rabot kiszabadítva, „sok szép nyereséggel szép öltözetekkel lovaikat megterhelték s hazatértek.”[2]

Hasonló esetek egyébként igen gyakran egyebütt is történtek, leginkább élelem és zsákmányszerzés céljából s azokat hol a magyarok, hol a törökök kezdeményezték.