XVI/8. számú melléklet.

Érsekújvár és utána a többi magyar várak eleste Európaszerte, de kivált Bécsben és Németországban megdöbbenést, majd igen nagyfokú rémületet keltett, mert a mértékadó körök most már attól tartottak, hogy az újabb győzelmei által még jobban elbizakodott török most már Bécset és a német tartományokat is meg fogja támadni. A közvélemény itt is, ott is felzúdult; szidták, gúnyolták Montecuccolit, Lobkovitzot a hadi tanács elnökét és a vén Portia herceget, Lipót császár mindenható miniszterét.[1] A nagy erkölcsi felelősség súlya alatt most már ezek is mozgolódni és intézkedni kezdtek, hogy a jövő év tavaszán biztosan újonnan kitörő török háború készületlenül ne találja őket. E célból Lipót császár 1663 végén megjelent a regensburgi német birodalmi gyűlésen, hogy ott gyors és kielégítő segélyt szorgalmazzon. A rajnai szövetséghez tartozó német fejedelmek szívesen felajánlották a császárnak segítségüket, de miután ennek a szövetségnek a gyűlölt XIV. Lajos francia király is tagja volt, a császári udvar eleinte, bár a pápa mindent megtett az ellentétek kiegyenlítésére, vonakodott a felajánlt segítséget igénybe venni, utóbb azonban mégis engedni kellett a kényszerűség parancsának és a szövetség által rendelkezésére bocsátott mintegy 6.000 főnyi gyalogságból és 1.650 lovasból álló hadtest még 1663 év végén Stájerországba érkezett. Volt benne némi francia katonaság is, sőt eleinte a hadtest parancsnokává a híres Turenne-t szemelték ki, de utóbb politikai tekintetekből mégis a német gróf Hohenlohe Farkas Gyula lett a parancsnok, bár eddig vezéri képességét még nem volt alkalma bebizonyítani. Később ehhez a hadtesthez Coligny gróf vezetése alatt a francia családok legkiválóbbjai csatlakoztak saját költségükön mintegy 2.000 főnyi létszámmal, valamint Olaszországból is némi lovasság, úgy hogy a hadjárat folyamán a franciák által kiállított segítőhad talán a 7-8.000 embert is elérte.[2] A kiállításkor a rajnai szövetség feltételül kikötötte, hogy a felajánlás csak egy év tartamára szól, hogy a császári hadsereg főparancsnokának, generaliszimusának engedelmeskedni, hogy a császártól a szükséges tűzérséggel, Magyarország részéről pedig a kellő élelmi és egyéb szükségletekkel elláttassék, hogy az ágostai hitvallásúak vallásuk szabad gyakorlatában ne korlátoztassanak s végül, hogy a hadtest a szerzett zsákmányt saját magának tarthassa meg.[3]

Ezenkívül a német birodalmi gyűlés még valami 30.000 főnyi segítséget szavazott meg, de ez a szám csak a papíron volt meg, a valóságban az ez úton szerzett segítő csapatok létszáma nem haladta túl a 10.000 embert.[4]

E külső segítségen kívül most már a bécsi udvar a maga haderejének gyarapítására is fokozott figyelmet kezdett fordítani. Lobkowitz herceg, a haditanács elnöke, a miniszterek segítségével 1664 február végéig a császári haderő állományát 21 gyalog ezredre 36.123 főnyi létszámmal, 14 nehéz lovas ezredre és 3 századra, összesen 11.927 főnyi lovas létszámmal, 4 dragonyos ezredre 2.894 lovasított katonával és egy 500 főnyi lovasított horvát ezredre emelte. Ez összesen 51.444 főnyi létszámot jelent; sőt egyidejűleg elhatároztatott, hogy a háború kitöréséig minden gyalogezred létszáma 2000 főre, a nehéz lovas, dragonyos és horvát ezredek létszáma 1.000 lovasra, a századoké pedig 100 lovasra fog emeltetni s azonkívül még egy-egy új dsidás és dragonyos ezred felállítása is elhatároztatott, miáltal a császári sereg létszáma 62.000 főre emeltetett volna. Végül még egy megfelelő dunai flotta felszerelését és kiállítását is elhatározták.

A magyarországi hadak kiállítása tekintetében Wesselényi nádorral egyetértőleg az az újítás történt, hogy a nem nagy kilátást nyujtó fölkelés elrendelése mellett az udvar egyes főurakkal és nemesekkel szerződést kötött, amelyben azok pontosan körülírt feltételek mellett 1664 május közepéig bizonyos számú gyalogos- és lovas zsoldos alakulatok felállítására kötelezték magukat. Így többek között Nádasdy Ferenc vasvári főispán 8 lovas és 4 hajdú gyalogezred kiállítására vállalkozott, melyek mindegyike 5-5, egyenként 100 főt számláló századra tagozódott. E hadak összege 6.000 főt tett ki.[5] Felső-Magyarországon ily módon szintén 6.000 gyalogos és 1.000 lovas kiállítása biztosíttatott. Bercsényi Miklós bányavidéki alkapitány a kincstár költségén egy 500 főnyi lovas ezredet alakitott.[6] Zrínyi Miklós és Batthyány Ádám a Dráván túl szerveztek ily módon hadakat; Báthory Zsófia 2000 embert igért és több más főúr is szívesen vállalkozott a tőlük kívánt hadak kiállítására, úgy hogy az ily módon talpraállítandó hadak létszáma legalább 25.000 főre rúgott. Ehhez hozzáadva a fenti 62.000 embert, majdnem 90.000 főnyi tekintélyes számú haderőt nyerünk.

Sokkal nagyobb nehézségek mutatkoztak a nemesi fölkelés körül, miután erre vonatkozólag az udvar és a nádor között komoly nézeteltérések merültek fel. A nádor már február 29-én felhívta a megyéket a fölkelésre, ami elég eredményesnek is igérkezett, de amikor az udvar azzal állott elő, hogy a nemesi fölkelést is német fővezetés alá fogja helyezni, a nádor viszont a törvényre hivatkozva, okulva a mult évi tapasztalatokon, amikor a német had teljesen cserben hagyta, azt követelte, hogy nemcsak a fölkelés, hanem a felvidéki német csapatok is az ő parancsnoksága alá helyeztessenek. Ebből hosszadalmas kanapé processus keletkezett, melynek az lett a következménye, hogy a felsőmagyarországi nemesi fölkelés csak 1664 szeptember havában gyűlt össze Szendrő váránál, amikor a hadműveletek már a végüket járták.[7]

Még nagyobb bajok és nehézségek merültek fel a hadjárati terv megállapítása körül. Itt a Zrínyi és Montecuccoli között utóbb mindjobban elmérgesedett ellentétek is éreztették káros befolyásukat. Montecuccoli tétlensége az elmult hadjáratban általános felháborodást keltett nemcsak a külföldön, így elsősorban Németországban, hanem Bécsben is, ahol a tehetetlen fővezér a császár neheztelését is magára vonta. Ellenben Zrínyi 1663. évi sikerei az ő nevét a külföldön is általánosan becsültté és tiszteltté tette, ami egyrészt még jobban felköltötte Montecuccoli irígységét és haragját, de viszont lényegesen alább szállította az udvari körök és a császár animozitását a lelkes magyar vezér iránt, aki legutóbbi viselkedésével és fényes magatartásával a legékesszólóbban megcáfolta azt az oktalan gyanusítást, mintha ő a királyi koronára vágyakozott volna.

Ilyen körülmények között nem valami barátságos és biztató hangulatban ült össze a hadjárati tervet megállapító nagy haditanács, amelynek résztvevői hosszadalmas tanácskozások után sem tudtak egyöntetű és egységes megállapodásra jutni. Zrínyi azt ajánlotta, hogy a minél előbb, lehetőleg még a tél folyamán megkezdendő hadjárat súlypontja a Duna-Dráva vidékére helyeztessék és hogy a török sereg az eszéki hídon való átkelés közben, ha ugyan azt előbb elpusztítani nem sikerülne, támadtassék meg. Ezt a tervet Montecuccoli a leghatározottabban ellenezte; az ő elgondolása szerint a rendelkezésre álló összes erőket a Duna mentén Esztergom vagy Buda visszafoglalására kellett volna latba vetni. Végre Wesselényi nádor azt követelte, hogy Felső-Magyarországba egy erősebb német seregcsoport küldessék, melynek feladatává teendő, hogy az egyes urak által kiállítandó magyar csapatokkal és a nemesi felkeléssel a mult évben elvesztett várakat visszaszerezze, mert különben ez az országrész menthetetlenül veszendőbe megy. Az udvari haditanács azáltal vélt az erősen szétágazó kívánságoknak eleget tenni, hogy mind a három eszmét magáévá téve, Zrínyi Miklós felhatalmazást nyert, hogy a hozzá csatlakozó Hohenlohe német seregcsoporttal még a tél folyamán hajtsa végre szándékolt hadműveletét; De Souches gróf megbizást kapott, hogy a parancsnoksága alá helyezendő seregcsoporttal a nádor kívánságának tegyen eleget,[8] miáltal Morvaország és Szilézia biztonságáról is gondoskodva leend. Az ezen felül fennmaradó csapatok Montecuccoli rendelkezésére bocsáttattak az általa szándékolt hadműveletek végrehajtására.[9]

[1] Katona, id. m. XXXIII, 391: „Incredibile, quantum trepidatum sit (Viennae) velut non Thracia procul bellum sed ad urbis jam muros adsisteret… Incredibile, quibus caluniis aulicorum, ut fit, cessationem plebs petulans incesseret.

[2] XIV. Lajos francia király a nagy közös keresztény érdekre való tekintettel minden személyi és érzelmi momentumot félretéve, igyekezett tőle telhetőleg a vállalatban segítőleg közreműködni és csak azt sajnálta, hogy saját fia, a dauphin, még nem érte el azt a kort, hogy ő is oldalára köthette volna a kardot a szent ügy érdekében. Brusoni, id. m. 32, 6, 76: „…spaciendo a S. M. che el Delfino suo figlio non sia in eta capace di cinger spada per andere ad aquistarsi gloria in una guerra di tanta importanza in Christianita.”

[3] Brusoni id. m. 8, 15.

[4] Szilágyi–Acsády id. m. VIII, 182. – Zinkeisen id. m. IV, 912.

[5] Cs. és kir. hadi levéltár. A csász. udv. haditanács jegyzőkönyve. 1663. Exp. Nr. 328, pag. 71.

[6] Thaly Kálmán, A gróf Bercsényi család története, I. – A csász. és kir. hadi levéltár, 1663. Exp. Nr. 328. pag. 345. szerint ennek az ezrednek a következő havi javadalmazás biztosíttatott:

az ezredes számára	100 frt,
az alezredes számára	50 frt,
3 százados számára á	25, 75 frt,
5 százados számára á	16, 80 frt,
5 zászlótartó számára á	4, 20 frt,
500 huszár számára á	4, 2.000 frt,
Összesen:	2.325 frt.

Ugyanekkor az élelmezési szolgálat vezetésére és a szekerek beszerzésére Tárkányi kormánybiztos kapott megbizást. Hadtáp végállomásul Trencsént jelölték ki, ahol 100 hordó liszt már raktáron volt. A Pállfy grófokkal szerződést kötöttek 30.000 köböl gabona szállítására, a megye pedig 500 mérő zab, továbbá a szükséges bor, sör és hús beszerzésére vállalkozott. (U. o. Nr. 33. pag. 168.) – Érdekes a fővezérlet kérdésében hozott döntés. Törvény szerint a magyar csapatok a nádor parancsnoksága alatt állottak. Miután itt a magyar csapatok a német császári csapatokkal együtt működtek, a De Souches táborszernagy mellé császári biztosként beosztott gróf Rothal János 1664 március 17-én utasítást kapott, vegye rá a nádort, sőt az esetleg felmerülő gondolatot csírájában fojtsa el, hogy német császári csapatok magyar parancsnokoktól függjenek, mert az ilyesmi eddig még soha sem történt meg s német császári tábornok ilyesmibe soha sem fog beleegyezni. (Cs. és kir. hadi levéltár. A cs. és kir. udvari haditanács jegyzőkönyve. 1664. Exp. Nr. 32. pag. 131, Nr. 97.)

[7] Szilágyi–Acsády, id. m. VII, 183.

[8] Rintelen, hd. m. I, 266. a következő érdekes magyarázatot adja a De Souches-csoport alakításának: „Der Fürst Apaffy von Siebenbürgen hatte von der Pforte den Befehl erhalten, in Ober-Ungarn einzufallen. Verschwörungen, welche in Kaschau ihren Sitz hatten, sollten zum Ausbruch kommen, sobald sich Apaffy zeige, und man erwartete ihn dort schon im Februar. Dieser aber, der es mit dem Kaiser so wenig, als mit der Pforte verderben wollte, versicherte dem Ersten, dass er nichts ihm Nachtheiliges vollführen wolle, und erbot sich sogar, die Papiere der Verräther auszuliefern. Er bat aber, kaiserliche Truppen nach Ober-Ungern zu senden, damit er der Pforte nicht verdächtig werde, und zugleich einen Vorwand habe, auch dem Grossvezir keine Truppen zu senden. Dieses veranlasste die Entsendung von de Souches.”

[9] Zinkeisen, id. m. IV, 913. Szerinte Magyarország védelmére még egy negyedik, aránylag igen erős csoportnak képzése is tervbe volt véve Zrínyi Péter parancsnoksága alatt.